Heti Szemle, 1909. (18. évfolyam, 1-53. szám)
1909-11-24 / 48. szám
XVIII. évfolyam 48. szám Szatmár, 1909. november 24. HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egy évre — 6 K — f. Negyedévre — 1 K 50 f. Félévre — 3 „ — „ Egyes szám ára 20 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 2 dollár. Rorate,harmatozzatok égi magasok! (Bffp.) A napokban megkondul- nak kora virradóra egyházainknak érczszónokai — a harangok. A katholikns családokban óhajtva várják e napokat. Örömmel ébrednek a hajnallal és — sietnek Isten templomába. A szop, a kedves Rórátékra ! Így hívjuk ugyanis ezeket a hajnali miséket, mert a misét e szavakkal kezdi Istennek szolgája: — Rorate — harmatozzatok égi magasok! A mi népünknek alig van kedvesebb istenitisztelete a Rórátéknál. Alkalmas időre esik. Kora virradóra, mikor mindenki könnyebben juthat el a templomba. Csendes még az egész világ. A templomban sem igen ismerik meg egy máéi az emberek. V illeti tehát ekkor a szivét mindenki az Isten házába! És nem a ruháját Amiért ma sokan felkeresik a templomot. És látunk is e miséken buzgó imádságba merült embereket. És halljuk énekelni a fiatalokat és öregeket egyaránt. A gyermekek Felelős szerkesztő H Á T H O K \ END K E. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY-SAJTÓ“ énekébe belevegyülnek az édesebbek is. Mint az erdő öreg madarai belevegyitik olykor dalaikat a fiatalok szimfóniájába. Még kedvesebb lesz azonban mindenki előtt a „Rorate,“ ha ennek az istentiszteletnek mély és csodásán szép jelentőségét ismeri. Rorate —■ harmatozzatok égi magasok. Jöjj el, óh jöjj el édes Üdvözítőnk ! Mily szépen jelzik, magyarázzák az emberiségnek e mély sóhajtását, epekedését a hajnali misék. Sötétség van még, mikor a harang megszólal. A hívók úgyszólván tapogatózva érnek a templomba. Ott elvégzik áj tatosságukat. Mire kijönnek, meghasad a hajnal. Pirosságát, ragyogó nap kezdi felváltani. Éppen, mint négy ezer évi sötétség után a megváltás napja ragyogott szét a vi'ágnn,. Azt irom, hogy négy ezer évvel ennek előtte. Pedig a mai társadalomban is nagyon sokan élnek abban a sötét, ködös világban, amilyen már egyszer a pogány korban volt. Ma, a nyugati pogányság sivár korszakában hány ember vesztette A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 kor. Nyiltter sora 40 fillér. A lap meg-jelenik minden szerdán. el hitét, reménységét. Hány lélekben vesz lakást a tagadás szelleme, a kétely fulánkja. Valóban nagy okunk van ma is kérni, ostromolni az eget. Rorate — harmatozzatok égi magasok! A társadalom beteg. Láz gyötri, sorvasztó láz. A lelkekben káosz. A szivekben meghasson lás, az észben fogalmak kicserélése, megtévesztése. Nincs tekintély, nincs megbízhatóság, a hűség messze repült közülünk. Testvér testvér ellen, keresztény keresztény ellen tör. Mindenki a maga érdekéért harczol, ha kell — felebarátjának holttestén keresztül gázol. Mi ez? Hova jutunk igy ? Kérdezzük napról-napra megdöbbenve. Miféle müveit korszak ez, ahol az ismeretek terjedése, a találmányok osudássága, a törvények rémítő szaporodása ilyen szomorú képeket, eseményeket szül. UgAdátszik, ennek a századnak már mindene van — de feláldozta érte azt, ami nélkül semmije sincs. Mert nincs jellem, nincs becsület, nincs igazi bánkódás, gunyszó „A borzovai Nagy család,“ Tisztelt barátom, borzovai dr. Nagy Ottó, Jász-Nagykun-Szolnoh vármegye aljegyzője, a nyári hónapok valamelyikében szives volt engem fenti czimü könyvével megajándékozni. Úgy gondoltam, hogy azzal viszonozhatom legméltóbban lekötelező baráti cselekedetét, ha munkáját a nagyközönséggel megismertetem. Kedves ajándék nekem e könyvecske, mert az emlékezet szárnyain visszavisz jó tizenhét esztendővel a múltba, első kápláni működésem színhelyére, Fehérgyarmatra, ahol bizony kevés munkával elfoglalva, még kevesebb pénzzel a zsebemben, ismeretlenül, nagyon elhagyottnak éreztem volna magamat, ha egyes köztiszteletben álló. emberek barátságukra nem méltatnak. Ezek közé tartozott a szerző atyja, borzovai Nagy Ottó, Fehérgyarmat akkori érdemes főbírája. Hálás; vagyok emléke iránt, mert humánus úri ember volt, aki nem azt a szempontot nézte, mely bennünket egymástól elválaszthatott, hanem ami őt. polgártársaival szorosabb összefűzhette. Ha semmi egyéb szándéka nem is volt a szerzőnek, mint az, hogy müvével atyjának örök emléket állít, már akkor is tiszteletreméltónak tartom munkásságát. De figyelmet érdemel ez a családi czi- merrel diszitett, 70 oldalra terjedő könyv más okból is. Mert iparkodik a Szamos és Túr folyók közének régi történetére fényt deríteni s részint okleveles adatok, részint családi hagyomány alapján megállapítani, hogy mint tartotta fönn magát s mint védekezett a hajdani háborús időben oly kis község, mint amilyen Nemesborzova. Csekély személyemet is aposztrofálja a 14 lapon a szerző, hogy miért nem méltattam a vármegye monográfiájában nagyobb figyelemre az ő hazáját. Válaszom reá egyszerűen az, hogy nem találtam kutatásaim közben arra vonatkozólag adatokat. A szerző is úgy segít magán, hogy a szomszédos községek történetével, a Szekeresével és a Zsarolyánéval azonosítja a saját falujáét. Ami pedig éppen nem biztos támaszték. Mindenesetre érdekes csepp kis község Borzova. Határa mindössze 379 hold, lakosainak száma pedig a legutóbbi népszámlálás adatai szerint: 40 házban 146 lélek. Református vallásuak és fődicsőségük, hogy anyaegyházat tartanak fenn, csinos templommal, jó karban levő iskolával s elég jól fizetett lelkészszel. A község patkó alakra volt építve s kijárása bsupán az északkeleti végén levő fiidon volt; védelmi szempontból árokkal vették körül, melybe a Nóborda patak vize volt bevezetve. Sokat is bajlódik a szerző a Borzova és a Nóborda nevek megfejtésével. Az előbbit a PÁZMÁNY KEPES NAPTÁR AZ 1910. ÉVRE. Kapható a Pázmány-sajtó könyvnyomdában Szatmáron. Ára 60 fillér. Tömeges megrendelésnél kedvezmény.
