Heti Szemle, 1909. (18. évfolyam, 1-53. szám)
1909-11-17 / 47. szám
wffETI .SZEMLE“ SzMmár, 1909. november 17. o árivzik a na<?v tettekre hivatott lel- kesedés; az eszményiséget mindinkább elhomályosítja az anyagelviség áramlata; fogytán van a nemzeti önzetlen óserö, mely pedig a fennmaradásnak, fejlődésnek és az igazi haladásnak alapja. Kialvóban van a nap a nemzettest egén, ködbe burkolva láthatjuk csak a történelem halhatatlan alakjait. Beteg a társadalom. A baj megszüntetése végett kapkodnak az emberek fühöz-fához, tesznek vesznek, mindenféle hangzatos jelszavakkal, uj irányitó eszmékkel iparkodnak a bukást elkerülni és az enyészettől megszabadulni. De hiábavaló mindeu erőlködés, a nagy beteg szenvedésének igazi okát nem ismerik, avagy csak felületesen gyógykezelik. Ez a sokféle orvosság inkább árt, mint használ. Az avatatlan orvosok keze között meghal a beteg. A szerencsétlen kontárok megfeledkeznek arról, hogy a nemzettest éltető melege már-már leszállt a legalsó fokra, kezd hidegülni és a halotthoz hasonlóan megmerevedik. Hasztalan minden élesztgetés. Itt az egyedüli és biztos sikerrel ható orvosság nem lehet más, mint csakis a szeretet. Ki kell tennünk a haldokló nemzettestet a szeretet napja által állandóan hevitett helyre, azaz vi.sz- sza kell mennünk a zordon körből oda, ahhoz, illetve azokhoz, ahonnét, akitől, illetve akiktől az önérdek vak szenvedélye elszakított: az Istenhez és felebarátainkhoz. Vissza, mert az Isten és a felebaráti szeretet, ez a legfőbb és örökérvényű parancsolat, e kettős szeretetnek tökéletes gyakorlása a nemzet boldogulásának tiszta, kiapadhatatlan kutforrása. Ha tehát valamikor, úgy különösen napjainkban van szükség önfeláldozó és önzetlen telkekre, akik — ha kell, — önmagukról is megfeledkezve, akár életüket és vérüket ontva is keresztülgázolnak az önzés vonta űrré te - tegen, ledöntik a válaszfalakat, hogy az eddig elkülönített táborban tengődő felebarátaiknak nyomorát és ínségét enyhíthessék. A hősi lény, a követendő példány képek egyikének szelleme lelkesítheti őket, Íme, meg fog jelenni e napokban szent Erzsébet, a legnemesebb emberbarát, ölében a felebaráti szeretet hervadhatatlan piros rózsáival. Azt szokták mondani, hogy az erkölcsi rendben az az ünnepek rendeltetése, ami a fizikai életben a hegymászás szerepe: t. i, megizmositás és felüdités. Ne szálljunk le tehát azonnal arról a magaslatról, amelyre szent Erzsébet ünnepe felemel. A régi görögök a harezok viharában elhullott hősök véres teteménél, vagy a sírok domborulatánál eskettették meg az ifjúságot a nagy ősök szellemére az igaz görög honfiúi erényre; a pogány magyarok mezitelen kebellel és karokkal dobták gyermekeiket a lóra, hogy tanulja meg a száguldó paripa vág- tatása közben kezelni az ijjat, tudja majd elűzni az ellenséget. S bár ma is áll, hogy tagjaiban él a nemzet, ez pedig ifjúságában tekint a jövőbe, mindazonáltal a közelgő ünnep nem kíván tőlünk eskütételt, nem harczi ügyességet, hanem oda hiv és vezet bennünket szent Erzsébet hóditó alakjához s csak ennyit mond: Tanuljatok tőle! Tanuljunk tehát tőle; lessük el tőle a szív és lélek csodás, harmonikus, egységes kiművelésének művészetét; dicsőit- sük, de egyúttal kövessük is az ő áldozatkészségét ésérdeknélk ül megtestesített szeretetét ; egyszóval törekedjünk nagyok lenni az erényben, mert ez finomítja és simítja az észt, ez edzi és acélozza az akaratot, ez teszi az egyént egész emberré és igazán műveltté. Ennek tudatában, levonva az Erzsébet ünnep jelentőségéből a nagy horderejű következtetést, ne feledjék soha azt a lélektani és élettapasztalati igazságot, hogy egyedül csak a szeretet az a szét- szakithatatlan kapocs, amely a jelent a múlttal és jövővel összetartja ; buzduljunk fel, öntsön immár testet az a régóta kesergő szivekből kitörő magyar fohász : „hozz reánk vig esztendőt“, hadd mosolyogjon le ránk már egyszer közös vágyunk ikertestvéreinek, a békesség és áldásnak napja, hogy szent örömmel tartva kezünkben a felebaráti szeretetnek arany szálait, egy legyen mindegyikünk jelszava: — Isten, király, haza! Péter József. Gyulay Pál halála. A magyar irodalom fénykorának egy nagynevű alakját vesztette el nemzetünk. Gyulai] Pál, a Kisfaludy- társaság elnöke, a jeles publiczista és kritikus, költő és irodalomtörténet író 83 éves korában elhagyta e földi életét. Egy ilyen ragyogó tehetség életfáklyájának kialvása mindig szomorúsággal tölti el a hazafiul lelkeket, mélységes ür keletkezik titánok, melyet betölteni úgyszólván a lehetetlenséggel határosnak képzelünk. Ilyen a veszteség, mely Gyulay Pál halálával érte hazánkat és irodalmunkat. A szabadkai bünper. Huverda Mária nagy szenzácziót keltett bünperének tárgyalását, kit azzal vádolnak, hogy édes anyját két czimborájának Jánosinak és Vojthának közbejöttével meggyilkoltatta, elhalasztotta a szabadkai törvényszék. Az elhalasztást a védő kérte, mert a bíróság egy uj kérdést akart feltenni az esküdtek elé, melyet a tárgyalás során beigazoltnak vélt, hogy vájjon nem vétkes-e Hauer da Mária a bünszer- zésben is. Pártbomlás. Amit; már hónapok óta lehet sejteni, csütörtökön csakugyan bekövetkezett. A függetlenségi párt szétbomlott. Justh vezérlete alátt 130-an maradtak, Kossuthoz 84 képviselő csatlakozott. Vele van a főispáni kar nagyrésze és a hivatalnokok. A nézeteltérések már régibb keletűek és napról napra kiélesedtek. Végre az önálló bank ügye kenyértörésre vitte a dolgot. Justh éá társai 1911-re követelik az önálló bankot, Kossuth ezt kivihetetlennek látta, azért nem akarta konfliktusba, keverni a királyt a nemzettel. Ragaszkodik ő is az önálló bankhoz, csakhogy ezt későbbi időben látja megvaló- sulhatónak. A függetlenségi párt tehát megszűnt parlamenti többség lenni. A Kossuth- pái't az alkotmánypárttal és a néppárttal szövetkezve, erős koaleált kormánypártot fog képezni, de az ellenzék is erős lesz a Justh 130—150 emberével. Justh lemondott a képviselőház elnökségéről, az alelnökök szintén lemondtak. Szombaton voltak az uj választások. Elnök Gál Sándor lett, alelnök Návay Lajos és Rakovszky István. Érdekes, hogy a Justh- párt elnöke nem Justh Gyula, hanem Meskó László volt államtitkár lett, alelnökök Bakonyi Samu, Haviár Dániel, Mérey Lajos, Nagy Dezső és gróf Teleki Arvéd. A keresztény szocziális párt, Érdeklődéssel és élvezettel olvastam a „Heti Szemle“ legutóbbi számában hasonló cziin alatt megjelent cikket. Amennyiben e pártnak megalakulása, illetve újjá alakulása elé sokan a legnagyobb várakozással tekintettünk, talán nem lesz érdektelen, ha csekélységem más oldalról szól hozzá a keresztény szocziális párt programmjához és néhány kívánságot hoz felszínre, mely hitem szerint sok jó hazafinak és hithü katholikus- nak volna óhaja és vágya. Azt mondja a fent említett czikk, hogy leghelyesebb volna, ha az uj párt a 67-es alapra, mint a gyakorlati politika alapjára helyezkednék. Én ebben egyáltalában nem értek egyet a mélyen tisztelt czikkiró úrral, miért — elmondom. Nagyon sokan vagyunk katholikusok, kik a néppártnak összes elveivel, fölfogásával, törekvéseivel te'jesen egyetértünk, kivéve a G7-es alaphoz való merev ragaszkodást. Ezzel nagyon sokan nem tudunk megbarátkozni és inkább tartunk a függetlenségi párttal, mert ez az ország teljes önállósítását, függetlenitésót tűzte ki fő czéljául. És ha látjuk azt az összetartást a rosszakaratban, azt az elszánt harcot, mellyel Ausztria velünk szemben viselkedik, ha látjuk azt a diadalmas előrenyomulást, melyet Lueger urnák a magyarságra diiht és vészt tajtékzó politikája odaát arat, lehetetlen, hogy minden magyar emberben meg ne szólaljon egy hang, mely kimondja: el Ausztriától! Hogy azonban én nemcsak a magam érzelmét tolmácsolom, midőn ezeket Írom, Pártoljuk a hazai ipart! Minden magyar ember szent kötelessége a hazai ipar pártolása. r A legkifogástatanabb kivitelben készíti a legkülönbözőbb alakú Piramisokat, Obeliszkeket, kereszteket, emléktáblákat, sirfedeieket, mezei kereszteket, kápolnákat, mauzóleumokat stb. Első Magyar Andesit Sirkísyárátan SZINÉRTÁRALJÁN M0D™ berendezésű géptere» s csiszolás részére. csakis hazai termékeket dolgoznak fel. Fi 1-iÍZlS SzatlüSÍr, Attílü-U. 4.