Heti Szemle, 1909. (18. évfolyam, 1-53. szám)
1909-09-08 / 37. szám
Szatmár, 1909. szeptember 8. HETI SZEMLE 3 erkölcsi harczot, mely annyi önmegtagadást követel, mely oly sok lemondást kíván ? Ó, ha ez nem igy volna, Uraim, az a bölcseleti morál s a tudomány összes motívumai mind elégtelenek volnának arra, hogy a kisértések és szenvedélyek rohamával szemben megtartsák az embert az erkölcs utján ! Hiszen nézzék, Uraim ! Ahol a hitetlenség elmetszette már azt az aranyszálat, mely által az erkölcs a vallásból táplálkozik, menynyire meglátszik ott az emberiség arczulatán a lelkiismeretlenség, a jellemtelenség, a becstelenség ! Mennyire meglátszik rajta, hogy csak önzés, az a rut önérdek uralja egész lényét, mely porba omlik a haszon előtt; mely mindent csak addig becsül mig hasznát veszi s menten elveti mihelyt terhére van már neki I És ezt az önzést, ezt sem képes kiirtani az ember szivéből semmiféle tudomány ! Erre is csak az a vallás képes, mely azt mondja Jézusával: Szeresd az Istent mindenek fölött és szeresd felebarátodat mint tenmagadat! És azt egyformán mondja mindenkinek. A hatalmasnak ép úgy, mint a gyengének, a királynak ép úgy, mint a koldusnak, az öregnek ép úgy, mint az ifjúnak, a tudósnak ép úgy mint a tudatlannak. Mindenkinek szólnak e szavak. Amit nem akarsz, hogy cselekedjenek neked az emberek, te se eselekedd azt nekik I Ám ez még nem minden ! A keresztény karitász, az az élő hiten nyugvó, égő, hősi szeretet, melynél az önzés ki van irtva gyökeréig mely legmegfelelőbb utánzása, visszfénye az Isten atyai szeretetének ; az a szeretet, aminőt csak a keresztenység tud felmutatni, ah. nézzék, Uraim ! az a szeretet szeme a vaknak, gyámola a bénáknak, istápolója a szegényeknek, a szerencsétlennek, az árvának, az özvegynek, gyógyítója a betegnek, vigasztalója a szomorúnak, oktatója a tudatlannak, bátoritója a csüggedőnek, megnyugtatója a kétségbeesettnek I Szóval, a keresztény szeretet az ő végtelen, csodálatos találékonyságával mindenkinek mindene I Sőt még ennél is több a keresztény szeretet, mert az még az ellenséget is magához öleli. És a tudomány? Mit tesz mindezekért a tudomány? Ah, a tudomány nem ismeri a részvétet, nem enyhíti a fájdalmat! A tudomány tehetetlen ott, ahol a szív sajog I S amire a hideg bölcselet a fájdalommal szemben képes, az is csak a rezignáczió! Rezignáczió : O, ezt a szót nem ismeri a kereszténység: Érzéketlen, hideg szó ez, mely mint jégpánczél veszi körül az ember élet- és reménytelen szivét ; mely nem hogy enyhítené a fájdalmat, hanem még fokozza azt, amikor semmi megnyugtatót sem képes nyújtani neki 1 S az emberiség sokat emlegetett humanizmusa, az is csak akkor ér valamit, ha eszménnyé magasztosul benne a keresztény szeretet, mely az életnek tartalmat ad, mely érthetővé, értékessé, édessé teszi az életet: Még csak egyet! Aki úgy tudja, hogy a tudomány és a vallás nem férnek össze; aki úgy tudja, hogy a müveit, okos ember vallásos nem lehet; azt arra térem, szívlelje meg s ha teheti, czáfolja meg a következőket: O’Connel, a világ egyik legnagyobb szónoka, midőn Irland felszabadításáért tartott remek beszédére készült — mint maga mondja — szent olvasót vett a kezébe, a Rzüzanyára gondolt. S ettől lelkesültek gondolatai, nyertek ellenállhatatlan erőt szavai! Haydn, korának legnagyobb zeneszerzője, ezt vallotta magáról, hogy akkor keltek lelkében a legszebb hangok, a legbájosabb szimfóniák, amikor szobájában fel- s alájárva és a rózsafüzórt imádkozva Máriára gondolt I Cauchy Ágost Lajos, a múlt század egyik legnagyobb mathematikusa, akinek munkái és módszere kiindulási pontját képezték a vele egykorú mathematikusok kutatásainak s akinek nagy tehetsége iránt annál nagyobb csodálattal kell eltelnünk, mert munkái az egész mathematikára kiterjednek : mindig hi- ven teljesítette keresztény kötelességét. A halálos ágyán ez a nagy tudós azzal adott gyöngéd kifejezést mély vallásosságának, hogy mielőtt elhozták volna hozzá utieledelül a leg- méltóságosabb Oltáriszentséget, elrendelte, hogy kertjének legszebb virágait helyezzék a ház lépcsőjére, hogy e virágok közt jöjjön hozzá az ő Üdvözítője, édes jó Istene I És ezt tapasztaljuk a villamosság úttörő munkásainál is, akiknek köszönhetjük elsősorban a modern világ bámulatos csodáit. Volta, a villamos áram földedezője, mélyen vallásos lélek volt! Az a mélységes hódolat és tisztelet, mellyel a katholikusok az Isten anyja iránt viseltetnek, ott élt az ő szivében is, hiszen a szent olvasót mindennap elimádkozta és ezt a szép szokást élete végéig megtartotta! Ampere, aki Volta után a további fényes haladások útját egyengette, a hit szempontjából Ítélt meg mindent, még magát a tudományt is. Ez irányította minden gondolatát, ez vetett fényt minden munkájára. S ha elmerülve mély gondolataiba széles homlokát tenyerébe rejté, ah hányszor mondogatta: Mily nagy az Isten, mily nagy az Isten s a mi tudásunk hozzá képest mily kicsi! Jaraday, a villamosság terén ez a legnagyobb kísérletező, kit valaha a világ látott, vallási tekintetlen szintén tetőtől-talpig keresztény volt! Szóval, ezek a nagy lelkek, ezek a szellemi óriások nemcsak meghajoltak a kereszténység előtt, hanem el is mélyedtek annak titkaiba. Ügyes kezük nemcsak napfényre inkról is egyszer csak azt sütné ki a modern logika, hogy az nem az egyházé . . . Ez aggodalmas szavakat az ősz ur mondotta és folytatta is: — Én, van szerencsém kijelenteni, hogy kálvinista pap vagyok. De látva-íátom, hogy milyen lejtője lenne a katholikus egyházi vagyon bekebelezésének. Miér, mert azért, hogy ez a modern, szabad logika mindent összekever. Azt hiszi, hogy a logika olyan, mint a fiakker? Meg lehet állítani, ahol akarom? Oszt kifizetni. Ohó! A logika olyan, mint a nyil. Egyenesen, feltartóztathatlanul megy, rohan. Olyan mint az eldobott kő. Megtörténhetik, hogy annak fejére hull, aki feldobja. Hogy is mondja Arany János? — Repül a nagy kő, ki tudja, hol áll meg, kit hogyan talál meg? Ősz fejemmel tapasztaltam meg, kogy ma neked, holnap nekem. Nem jó a tűzzel játszani. Az idősebb nemzetek gazdagabbak, az újabbak is gazdagabbak lehetnek, ha majd idősebbek lesznek. így vannak az egyházak is. Hát ez a természet rendje. Ezen csavarni — lehet. De megbosszulás nélkül nem sikerül ám. Én, mondom, református pap vagyok. De nem tartom se emberiesnek, se nemzetinek, se modernnek, se testvériesnek se Ízlésesnek azt, hogy éppen a református papság legyen eszköz, szóvivő, gyanús, ludas az egyházi birtokokok megbolygatásában. Mi már lefizettük a tandijat. Okulhattunk. De meg a kálvinista ember magyar ember. A magyar ember pedig lovagias ember. Ott voltam a gyűlésen, in illő tempore, mint ilyen bajusz- talan fiatal ember ni, mikor a kálvinisták autonómiája egyszer veszedelemben forgott. És tapsoltam, hogy a katholikus főurak, meg főpapok, meg az összes katholikus követek a mi autonómiánk védelmére, mint egy tábor állottak fel. És valójában övék az érdem, hogy még van autonómiánk. Hát jól mondotta utitársam, hogy feledés az emberek kenyere. Én amondó vagyok, hogy ma ez az egyházi birtok az egyházé is és benne, vele a nemzeté is. Mig az egyház kezében van. Iszen addig a nemzeté is. Aztán ? Ki felel érte? Ha a nemzet vagy beteg talál lenni, vagy húzzák majd neki a halálharangot, oh ne adja a kegyelmes Isten, de hiszen húzták már sokszor . . . Akkor a nemzet még mindig gazdag, mert ott van az anya, az anya- szentegyház. És amije van az anyának, az biztosan a gyermekeié is. De ha prédára kerül ez a birtok, ha Csáky szalmája leszen, akkor bizony rövid idő alatt a franczia egyházi vagyon sorsára jut. Se az egyházé, se a nemzeté nem leszen. Kié leszen? Azt nem akarom most bontogatni. Az ősz ember szinte belemelegedett meggyőződésének füzébe. Úgy látszik, egyszerre érezte át azt, ami külön-külön egész életére is elég volna. Úgy hangzott még per- ezek múlva is ennek az öreg prófétának szava, mint egy ünnepélyes nagy harang. Mert tisztes alak volt igazán a tisztele- tes ur. Tojásdad, nemes arczczal, nagy beszélő szemekkel, a meggyőződés tiszteletet parancsoló erejével. A fiatal ur izgett-mozgott és csak hebegett. Úgy vette a lélegzetét, mintha minden lépten-nyomon a viz alól buknék fel. De hát az a sok visszaélés, a püspöki . . . vagyonokkal, — mondotta fiatal emberünk dadogva. Az ősz tiszteles rámeresztő a fiatal emberre ártatlan nagy szemeit és szelíd mosolygással érinté megbámult, kissé ránezos kezével az ifjú ur vállát: — A fehér liliomnak is fekete az árnyéka, öcsém. Mig Isten emberek kezébe CSAPD LAJOS SZATMAR, Deák tér 7., (I. emelet). /\ FŰKOR ANGII PAPI- V Magyar díszruhák, Polgári ruhák, CiLoUiirti'iiiu ran Papi öltönyök, Libériák, Reverendák, SzarvasbőrCzimádák, nadrágok, Palástok, föYegek, Bőrkabátok készítését elvállalom. ÉS POLGÁRI SZABÓ Mindennemű öltöny készítésénél a fösulyt az elegáns szabás és finom kivitelre fektetem, a mellett teljes kezességet vállalok szállítmányaim valódi színe és tartósságáért. Nagy raktár honi és angol szövetekben. /\ Tisztelettel CSAPÓ LAJOS, szabómester,
