Heti Szemle, 1909. (18. évfolyam, 1-53. szám)
1909-09-08 / 37. szám
2 HETI SZEMLE Szatmár, 1909, szeptember 8. A vallás fontossága a nevelésben. Megnyitó beszéd, melyet a magyar Katholikus Tanítók Országos Bizottságának 1909. évi augusztus hó 27-éu tartott gyűlésén mondott Dr. Szentgyörgyi Jordán Károly az Orsz. Kath. Tanügyi Tanács elnöke. Tekintetes Országos Bizottság! Mélyen tisztelt Uraim! Kegyes Védőelnökünk, gróf Zichy Gyula püspök ur Öméltósága legnagyobb sajnálatunkra akadályozva lévén a közöttünk való megjelenésben, midőn magas meghagyása folytán jelen gyűlésünkön őt helyettesítve az elnöki tisztet betölteni szerencsés vagyok, szivem egész melegével köszöntőm önöket, mélyen tisztelt Uraim! És köszöntőm az önök személyében a magyar katholikus tanítóknak, a nemzet napszámosainak azt a nagy táborát, mely a haza reményét, virágát az ősöktől örökölt szent hit szellemében tanítja és neveli. Annak a szent hitnek a szellemében, mely a jobb jövő legerősebb biztosítékát képezi, mely egyedül hozhat áldást a társadalomra, a nemzetre, a hazára! Tudom én nagyon jól, Uraim ! hogy ezt a szellemet ma sokan ostromolják. Azt is tudom, hogy tanférfiak körében is elhangzott már olyan szó, hogy ennek a szellemnek (értsd a vallásnak) nincs többé helye az iskolában; mert a tudomány már rég pálczát tört a vallás fölött, s mert az emberiség boldogságát immár a vallástól teljesen ment tudományos világnézet alkotja meg! És én ennek daczára mégis azt mondom, hogy a vallásnak kikapcsolása az iskolából annyi volna, mint kioltása a növendékek lelkivilágából annak a jótékony napnak, mely fényt szór az ember vándorutjára, éltető meleget kulturéletébe! Sőt még azt is mondom, hogy a vallástól megfosztott iskola nevelhet ugyan pogány! pogány életre, de nem nevelhet keresztényt keresztény életre; hogy visszaveheti a társadalmat a pogány erkölcs alacsony fokára, de semmiképen sem tarthatja fönt azon a magas színvonalon, mely a keresztény társadalmat annyira fölemeli minden más czivilizáczió fölé! Különben is az embernek nemcsak esze, de szive is van ; s a közboldogulás kérdésében sokkal nagyobb szerepet játszik a szív, mint az ész 1 S épen azért az ész és szív összhang- zatos kiművelése alkothatja meg azt az egyetlen szilárd pontot, melyen úgy az egyén, mint a társadalom életének zavartalan egyensúlya nyugszik! Uraim! Mi szívesen látjuk korunk haladását a tudomány, a művészet és az ipar terén ! Mi örömmel köszöntünk minden vívmányt mely anyagi téren fejlődést jelent! De aki azt hiszi, hogy az e téren való előhaladás kimeríti az emberiség föladatát s az anyagi erő folytonos megfeszítése megoldja a társadalom legnehezebb kérdéseit, — az nagyon csalódik I Csalódik pedig azért, mert nem veszi figyelembe az emberi társadalom múltját, történetét ! Az emberiség története ugyanis egy megdönthetetlen tételt állít elénk, egy meg- czáfolhatatlan igzságot hirdet, azt: hogy ha a szív vallás-erkölcsös kiképzése nem halad egyenlő lépésben az értelem kiképzésével s az anyagi erő vívmányaival, — a társadalom erkölcsi bukása menthetetlenül bekövetkezik ! S épen azért minden komoly törekvésnek oda kell irányulnia, hogy a társadalom tagjai már az iskolában az állásuknak megfejelő, nemcsak értelmi, de erkölcsi erőik kiművelése és ápolása által is egy életerős szellemileg és erkölcsileg összhangzó tevékenységre szokjanak, hogy nemes belérték és ebből fakadó nemes cselekedetek által czóltuda- tos. hasznos és üdvös munkára képesüljenek ! Ez az, amire szükség van; ez az, amit a társadalom megkíván, s nem a puszta tudásnak az a dirib-darabia, mely az iskolából még a fejben megmaradt! Szóval, a tudomány magában véve még nem minden! Kell, hogy ott legyen mellette az erkölcs tisztasága is! Az. ami fölemelje az embert az állatiság alacsony fokáról abba a magas fénykörbe, ahol nem az érzékiség uralkodik, hanem a lélek; ami megadja a czivili- zácziónak azt az életerőt, hogy nagygyá, hatalmassá, boldoggá tegye úgy az egyest, mint a nemzetet! % Ahol ez nincs meg, ott hiába való minden tudomáuy s a tudomány minden csillogó káprázata! Ott a korai hervadás. a züllés, az összeroskadás osztályrésze mindazoknak, akiket magával ragad az erkölcstelenség áramlata ! Mert a tudomány az ő észmoráljával nem képes útját állani az erkölcsök elvadulásának, nem képes megfékezni a szenvedélyt, nem képes megjavítani az embert! Ezt csakis a vallás teheti, mely oda mutat az égre; mely figyelmezteti az embert, hogy életét mindig és mindenben egy fölötte álló és változhatatlan törvény kívánalmai szerint rendezze be ; mely megtanítja arra, hogy az embernek egy fensőbb, földöntúli végczélja van, melyet a keresztény hit az Istennel való egyesülés boldogságába helyez s melyet oly gyönyörűen igy fejez ki Szent Ágoston: Ön- magadéi! teremtettél engem, ó Uram! S nyughatatlan az ember szive, inig benned meg nem nyugszik, édes Istenem! Ó, ha ez nem igy volna, miért is cse- lekedné az ember az erkölcsi jót ? S miért vállalná magára a földi életben azt a nehéz De a fiatal ember csak tovább tüzel: — Kérrem! Holt tőke az a nemzetre nézve. Egyetlen élő tanúbizonyság sincs, a mi elevenné tenné. Méltóságteljes nyugalommal áll most fel a deresedő ur. — Nos fiatal barátom, ha még nem volt ideje láthatni ilyen élő, ha úgy tetszik, eleven tanúbizonyságot, ime itt vagyok. Nézzen jól meg. Én mindent annak a holt tőkének köszönhetek. Azt, hogy ember lett belőlem. Hogy iskoláimat elvégezhettem, hogy szép pályához jutottam. Mindent, de mindent. Rég hallható harang érczes zengése csendült meg ezen szavakban. Csendűlése jó ideig elnémította a modern fiatal embert. Csak nagy ádámcsutkája járt, mozgott, mint a vetélő. Úgy látszik, a szó vergődik a torkán... — No jó, jó, kérrem, de hát iszen csak mégis valaminek történni abból az óriási jövedelemből. De hol ma már a bandérium? Hol a hadsereg, hol a háború, amelyekre az ősi egyházi vagyont k . . . kötelesség volt áldozni ? — Hol van ? Hol van ? tette kérdésbe a deresfejii ur. Hát régen fegyveres, kardos, bandériumot kellett állitania ennek az ősi vagyonnak. Mert a karddal szereztük és védelmeztük e hazát. Ma a szellem bandériumait neveli ez a vagyon. Ma tudósokat, papokat, ügyvedeket, orvosokat állít a holt kéz c társadalom mezejére, hogy erőssé, nagygyá tegye ezt a nemzetet. — Hol ez a szellemi bandérium? — Egyik szerény tagja vagyok én. És menjen keresztiil-kasul, szerte-szét az országban az ur. És lépten-nyomon találkozni fog a társadalom minden osztályában emberekkel, férfiakkal, tudósokkal, hivatalnokokkal, iparosokkal, akik az egyházi vagyonból neveked- tek, tanultak, lettek azokká, amik. Ha becsületes, igaz emberek, be fogják ezt vallani, sokan. Ezren és ezren, hogy ezen egyházi vagyon nélkül ott maradtak volna az eke szarvánál. Elpusztultak, elzüllöttek volna. Hiszen éppen annak a holtkéznek csúfolt tőkéből volt lehetséges, felfrissiteni a nemzetet, a parasztnak, a népnek még romlatlan részével. A legjelesebb erők, nemzetünknek a külföldön is hirt, dicsőséget szerzett értelmi erősségei közt sokat, igen, — neveket is sorolhatnék elé, — a holt kéznek köszönhetik sikereiket. — Úgy van! — szólott közbe most először az ősz ur. Két szót ejtett ki, de ez a két szó mélységesen és ünnepélyesen bongott, zúgott a kupéban. — Mégis az értelmiség közt van a legtöbb hive a szekularizácziónak, -— okoskodik a fiatal ember, szinte lesve a hatást. Például jó magam is. És kevélyen ütögelé a mellét, mint egy spanyol grand. — Hát ’iszen ez a világ sora. Az embernek kenyere a feledékenység. Nem élünk a háladatosság korszakában. Sőt tudom, hogy éppen azok közt van igen sok ellensége a papi vagyonnak, akik egész egzisztencziáju- kat annak a holt kéznek köszönhetik. Vásott, hálátlan gyermekek mindig voltak és vannak. Akik azt az emlőt harapják, melyből táplálékukat szívják . . . — Kérrem, kérrem, — dagasztja mellét a fiatal ember. Négy osztályt én is a papi vagyon ösztöndijából végeztem. De én hálára nem érzem magam kötelezettnek. És mindig modern gondolkozás szerint fogom fel. Az nem az egyházé, az a nemzeté, a nemzet adta. A nemzetnek kell visszaadniok. — Mi ? Az ösztöndíjak ? Azok nem az egyházéi? No már bocsásson meg fiatal barátom, nem szeretném, ha a mi ösztöndijaMŰBÜTOR- ASZTALOS SZITMÁR, Jósika «utca í. szám. Elvállalalom bármiit/ bútorok készítését a mai kor igényeinek megfelelően, a legmodernebb kivitelben. Háló, ebédlő, úri szalon, leány, gyermek-szoba berendezéseket mahagóni vagy bármely különleges faanyagból.
