Heti Szemle, 1909. (18. évfolyam, 1-53. szám)
1909-08-18 / 34. szám
Szatmár, 1909. augusztus 18. HETI SZEMLE 3 ják, hogy erről törvény intézkedett, vagy tessék hivatkozni az illető paragrafusra. De nem lehet ám, mert ilyen paragrafus nem létezik, itt az illető császárok önkényüleg rendelkeztek. Ez tehát épenséggel nem bizonyít a mellett, hogy a nevezett uralkodók jogalapon állottak, hiszen akkor nem kerülték volna meg az alkotmányos fórumokat (Országgyűlések, azok által hozott törvények.) És kérem szeretettel, most hallják először az urak, hogy abban a régi világban a Habsburgok még nagyon is hajlottak az önkényuralom felé és nemcsak püspökeink, hanem maga a nemzed is hányszor érezte, hányszor nyögte ennek a törekvésnek káros következményeit. De én még az illető uralkodókat is menteni tudom. A száraz tény ugyanis ez: Kiürült a vallásalap. Pénz keltett a mindenünnen fellépő szükségletek fedezésére. Hogy a kath. főpapságot adóztatták meg, ebben én nem látok olyan jogtalanságot, mintha megadóztatták volna a népet, köztük Természetesen a protestánsokat is. Ismét hangsúlyozom azonban, hogy ez nem alkotmányos, hanem önkényes rendelkezés volt és róla törvény nem létezik. Ha nem volna igaz állításom, tessék rám czitálni azt a paragrafust, s akkor leteszem a pennát. Amit arról mond a Szatmár bősz czik- kezője, hogy a főpapság nem teljesítette kötelességét sem a múltban, sem a jelenben, nem czáfolgatom. Ezt tudni kell minden lite- rátus embernek. Hiszen úgy az irodalom, mint a történet igazolja, hogy minden kultúra az egyháztól eredt. Mért nem mondják ki önök is azt az elvet, amit Guttmann Henrik izr. polgártársunk hirdet a „Szamos“ csütörtöki számában : „Hiábavaló papirrontásnak tartom az a felett való vitatkozást, hogy jogos-e, vagy jogtalan a szekularizáczió. A kérdés csak az lehet, akarja-e az ország?“ No lám ez patent felfogás. Itt már lerakom a fegyvert, ha erre történik hivatkozás! . . . Tehát az államnak minden erőszak gilt. . Kerékbe töretheti polgárait, kikergetheti a zsidókat, elveheti a kálvinistáktól a kath. Baldáczy-alapot (B. tud- tommmal kath. volt). Szóval itt nincs határa az omnipotencziának, anarchia felülről. Ne mókázzanak hát! ... Ne szépitges- sék a dolgot, ne igyekezzenek törekvéseiknek hímet varrni nem létező törvényczikkekből, hanem szegezzék oda a revolvert; rabolni akarunk: „Pénzt vagy életet!“ Akkor én is kiveszem a bugyellárisomat és átadom a garasaimat. Most részemről lezárom a vitát, semminemű piszkolódásra ezután nem reflektálok, mig reális érvet nem látok, nem is szállók porondra többé. Végezetül kijelentem, hogy soraim nem a ref. nagyközönségnek szólották, hanem azoknak, akiket illet. Szólották a tulajdon elrablására törekvő uraknak, és a Szatmár lapban bemutatkozott ponyvairodalom hőseinek. Távol áll tőlem feltételezni, hogy minden református ilyen őrült kakadu, sőt vannak közöttük nagyon is bölcsen, nagyon is reálisan gondolkozó egyének, akik azt hirdetik, azt vallják, hogy a kath. egyházi vagyon elkobzását nagy nemzeti szerencsétlenségnek tekintenék. Ismét csak Lehel. A Katholikus Sajtó. Hazánk társadalmi és állami viszonyaiban fontos szerepet játszó tényezőként ismeretes. Az idő viszontagságai és az életviszonyok ellentétes áramlatai ezen magasztos hivatást teljesítő tényezőknek hatalmas szárnyait már évtizedeken keresztül tördelik. Mi — ifjabb nemzedék — lelkűnkben erős elhatározással, szent lelkesedéssel, példát véve kath. testvéreink felbuzdulásán, gyenge erőinkkel nagyjaink mellé sorakozunk és vezérletük alatt elszánt katonák akarunk lenni. Nem fogjuk engedni, hogy e szent őzéiért küzdő fegyvert kiragadják kezünkből! Támogatni minden katholikusnak elengedhetetlenül kötelessége. Ezt szem előtt tartva és bízva az elmaradhatatlan erkölcsi sikerben a nemes czél szolgálatába szegődött a nagymajtényi és gil- vácsi ifjúság is, mikor az 1909. évi aug. hó 1-én a „Kath. Sajtó“ javára rendezett jótékony czélu tánczmulatságának tiszta jövedelmét felküldötte a „Kath. Sajtóegyesület“ központi irodájába. Meg kell említenünk, hogy úgy az anyagi, mint az erkölcsi sikerben igen nagy része van Nagymajtény áldottlelkü, áldozatkész plébánosának, ki már az eszme megszületésekor biztos támasza volt az ifjúságnak. Hasonlóképen mindazoknak, kik az ifjúság mozgalmát bármiképen elősegítették. Tartsuk szem előtt mindenkor XIII. Leo pápa azon mondását: „ A katholikusok nem tehetnek oly sokat sajtójukért, hogy még többet ne kellene teninök.“ A mulatságon felülfizettek: Kertész Pál és Szabó Károly 2—2 K, Székely Gyula, FelberPál, Schmiedt Ferencz P50—1'50 K, Czilli György, Ludescher Gáspár 1 —t K, Hágen Annuska, Hágen Mariska, Fejes István, Hágen János, Ujlaky János, Lőrincz István, Czumbel Lajos, Fecser Vendel, N. N., Daróezy Pál, Kerekes Kálmán, Szőke Zsig- mond, Mokk István, Brand Belluska, Déry Pál, Uh! József, Fecser János, Kiss Albert, Norm Gyula, Leichtmann Oszkár, Lévay Mihály, Weisz Mihály, Radetzky László, Gruber János, Herbek Rezső, Komka László, Reich Kornél, Margittay János, Orosz Géza, id. Zinner József, ifj. Zinner József, Dorner Lajos, Laskody István, Ginál József, Láng Ernő, Láng György, Láng István, Fetser György. Veiszer János, Soltész János, ZsolA körmenetnek vége volt. De Pali bácsi bizony elszakadt a földijeitől. Hiába nézett jobbra-balra, hiába kerülgetett erre-arra, mindig csak egy és ugyanazon helyre jutott. Már-már kétségbe esett. Mi a manót csináljon. Tszen igy estig se ér haza. Es gondolt merészet. Megszólított egy urat. — Ugyan kérem, nem látta az ur a mi képlány tisztelendő urunkat? Egy szó vágj7 intés, az sem sok amit kapott. Csak egy lenéző mosolylyal találkozott. — Hm, ez nem tud magyarul, — nyugtatta meg magát. Aztán szólított még egy urat. A harmadikat is. Egy árva szó választ nem kapott. Csak amolyan szúró mosolyt. — Hát itt senki sem ért a hazai nyelven, — sóhajtott fel haragosan. Végre temérdek bolyongás után a káplán tisztelendő urba ütközik. — Csakhogy itt van öcsémuram. Azt hittem, sohse látom többé. De még Náncsit sem. Persze volt aztán nevetés az ebée alatt mikor Pali bácsi öt czilinder bort rendelt egyszerre. A pinczér gyanúsan nézett a kis társaságra. De mi baj se történt. — Fiuk, — szólott háromszor négyszer is Pali bácsi, — bizalmasan akarok valamit mondani. — Tessék, hallgatjuk. De nehezen ment a teksztus. Végre kiszaladt a szó a torkán : — Fiuk! . . . Aztán otthon el ne moud- játok, hogy eltévedtem. * * * Jól elköltött ebéd után nyakába vette a várost a kis társaság. Hiszen van itt látni való, akár esztendő számra. Pali bácsi éppen egy ragyogó kirakatot nézegetett. Tündérországba való volt ez a kirakat. A nagy velenczei tükör üveg épen délibábszámba ment. Pali bácsi egész rátette az orrát a kirakat üvegére. Úgy bámult. Tőrbe is esett. A homlokával közeledni akart a gyö- nyörübbnél-gyönyöriibb tárgyakhoz. Egyszer csak : Zupp! Egy rettenetes csörömpölés. A nagy velenczei üveget zúzta be* Az üveg összetört, de ő csak csekély karczot kapott. A kereskedő villámgyorsasággal ugrik ki. Megragadja Pali bácsi karját. — Ön törte be. Fizesse meg azonnal. — Helyes — szólt Pali bácsi hihetetlen nyugalommal. De csak felit. — Már mi jusson csak a felit? — Kérem én féljsgygyel utazom. Én csak felit fizetem. A káplán tisztelendő ur csendesen behívta a kereskedőt üzletébe és annak rendje és módja szerint — elintézte az ügyet. Vacsora alatt volt aztán az elszámolás. — Se baj! Hát ’iszen mikor otthon a guta ütötte meg a Darut, a legszebb tehenünket. Főbe nem lőttük magunkat. — Úgy is van ! — De izé ! Öcsémuram, egy bizalmas szavam volna. Otthon el ne áruljuk, hogy féljegy gyei utaztunk. — Ah, manót. Az auszlagot. * * * Elbúcsúzván Pest városából... Pali bácsi vegyes érzelmek közt mondogatta: — Most voltam benned dicső Pest először. De azt hiszem utólszor is. Isten veled! Szép vagy, dicső vagy, de hamis is vagy! Otthon pedig volt thema egész addig, mig csak Pali bácsi el nem érkezett az élet utolsó határáig. Még akkor is mosolyogva mondotta: — Megálljatok, mindent elárultatok. Még az auszlagot is. Most már megyek, indulok egy más fővárosába! . . . (bgp.) Aki igazán finom, kényelmes, elegáns és tartós honi gyártmányú lábbelit akap vásárolni, az forduljon bizalommal YnjaJános-M Szatmár, Deák-tér ■ (Keresztes András-féle ház), ■ aki dúsan felszerelt czipö-raktárában csakis valódi finom bőrből a már is világhírű hazai gyárakban készült ozipö- ket és csizmákat nagyon is verseny- képes árakban hozza forgalomba és üzletéből minden olcsóbbrendü készítményt, a szokásos bőr- és talputánzatokat teljesenkiküszöbölte, s akinek árui csinosság dolgában is párját ritkítják. Kívánatra mérték után bármilyen kivitelű ozipök és csizmák is készülnék.
