Heti Szemle, 1909. (18. évfolyam, 1-53. szám)

1909-08-11 / 33. szám

Szatmár, 1909. augusztus 11. 9 Li „HETI SZEMLE“ mióta korunk legnagyobb publiczis- tája, Bartha Miklós, az akkori mi­niszterelnököt, Bání'fy Dezső bárót megtisztelte vele. De most áttérek a dolog meritu­mára, illetőleg arra, amit Nagysá­god meritumnak volt kegyes felfe- d zni a megindult vitában. Mint valami kardinális tételt méltóztatott felállítani, hogy én több­szörösen is Debreczent említettem abban a replikában, melylyel a zsidó zsurnalisztika toleráncziáját utasí­tottam vissza és most is úgy tartom, hogy nem ok nélkül. Ez Nagyságos Uram, nem kardinális hiba, ez olyan szokásos valami, amit az irodalmi nyelvben methonyiniának neveznek. Nem méltóztatott erről sohasem hal­lani?... Hányszor, meg hányszor mondják Szatmárvármegye törvény- hatóságának határozataira, hogy ká­rolyi határozat. És ezen itt nem akad fönt a horogra senki. Kegyeskedik Nagyságod valami olyast is prédikálni, hogy Jézus, az apostolok, az első keresztények mind zsidók voltak, (keresztyének ty-vel akkor még nem voltak), ne bántsam tehát a zsidót, isten őrizzen, dehogy bántom őket. Sőt szeretem, mint embertársakat. Isten képére vannak ők is teremtve, mint vala­mennyien. Nem is a zsidót bántot­tam én, Nagyságos Uram, hanem a zsidónak azt a fajtáját, amely ar- czátlanságában minden nemes és jó czél ellen tör nemcsak nálunk, ha­nem az egész világon. Bántottam a zsidó zsurnalisztikát és bántani fo­Most rozmaring ágacskát vittek. Egy pár garas sem megvetendő ám. Majd virág­bokrétát rendeltek. A gyönyörűbbnél gyönyö­rűbb rózsákért meg csak úgy vetekedtek. A virágos kert lassan kamatozni kezdett. Virágos Teréz elsőbe egy szép kalappal lepte meg apjaurát, a kalap mellett egy szép rózsa virult. A gazda szemébe köny szökött.. . Nem szólt, de annál többet érzett. Hogy t. i. Aki a virágot szereti, rossz leány nem lehet. Aztán gondolkodóba esett. Mert olvasta, hogy a virágot nem csak a jó leányok sze­retik, de a szorgalmas méhecskék is; ezeket meg az az ujságlap kincset szerző kis bányá­szoknak titulálta. Ezek a bányászok beszál- lanak a virágok kelyhébe és onnan gyűjtik a szinmézet, mely a gazdának nagy hasznára válik ám. A gondolkodást tett követte. Méhest ál­lított, jó, alkalmatos helyre. Édes jánya a vi­rágos kertet, ő meg a méhest gondozta. És úgy lön, amint gondolta. A méhek szorgalmasan dolgoztak, gyűjtöttek, úgy hogy már az idénre ők is hoztak egy kis kamatot. Adja Isten, hogy tőke is legyen belőle 1 Hát leányok higyjétek el, hogy aki a virágot szereti. . . rossz lány nem lehet! Igazam van ? gom, mig egy csöpp vér lesz az eremben, ha azt látom, hogy gazok módjára viselkednek az irodalomban. Egyebekben Nagyságos Uram, nemcsak a zsidók, hanem önök közt is jósolván azt a nézetet vallják, hogy mi üthetünk derüre-borura, mi elrabolhatjuk vagyonotokat, de ha ti találtok a fülünk közzé ütni, az már hallatlan, az nem keresztényi sze­retet reverendissimi, Krisztus apos­tolai, mért nem tartjátok a hátato­kat, hogy kényelmesen kiporozhas­suk. Ez nem keresztényi (vagy talán ty-vel) türelem. Azért tettem ezeket a megjegyzéseket, mert egy gyere­kes szerkesztői üzenet ebből is pus­kát kovácsol. Nagyságos Urain! Örvendetesen veszem tudomásul azon kijelenté­seit, hogy Nagyságodnak a szoczi- álislák, a szabadgondolkodók és, a szabadkőmivesek az elvbarátai. Én is igy komtemplálom.. Földosztásban utazik Nagyságod. Épen ezért visz- szavonok minden gyanúsítást, visz- szavonom azt a feltevést, hogy meg­vesztegették volna szekularizácziós javaslatáért, most már tisztán látom a dolgot: Nagyságod azt lesi, hon­nan tapsolnak, honnan kaczagnak. Most pedig engedje meg Nagy­ságos Uram, hogy a tyúkszemnek az elevenére lépjek. Én közvéle­ményt semmi magasabb helyről nem kapok, hanem az adott esetben épen a Corpus Jurisból. Méltóztatott ugyanis egy nehány paragrafust a fejemhez vágni, most én azokat illő tisztelettel visszavagdalom. Ebben az eljárásomban is a történeti hűség embere vagyok, mert méltóztatott kegyesen Laliogi Lehel­nek elkeresztelni (nem tudom minő minőségben, mert ezt az aktust vagy a papok, vagy a bábák szokták végrehajtani, tudtommal pedig Nagy­ságod nem pap.) De ha már Lehel vagyok, követni is akarom nagy ősöm példáját, aki úgy kollintott oda kürtjével zsarnokának, hogy vacso­rán érte Pilátust. Ne gondolja azonban Nagysá­god, hogy engem animál a kérdés. Oh nem. Sőt a polémiának embere vagyok, de azt is szeretem, ha em­berrel állok szemben, a gyengébb lólekzetü ellenfelet hamar üstökön kapom. Nagyságod ugyanis azzal rukkol ki, miszerint kegyeskedik bebizo­nyítani, hogy a hath, egyház kezében levő vagyon kétségtelen és elidegenitlietetlen tu­lajdona a magyar államnak. Ennek erősségéül elsősorban figyelembe ajánlja Radvánszky An­tal zólyomi követnek az 1844-ik évi országgyűlésen tartott fényes beszédét. Bo­csánatot kérek Nagyságos Uram, csak nem képzeli, hogy elsősorban is megéteti velem a maszlagot. Hiszen ez nem bizonyít semmit. Ez egy puszta beszéd. Ez nem országgy iilési haiározat. Sőt tovább megyek, — nem törvény. Mennyi badarságot összebeszélnek olykor ma is képvi­selőink, pedig kétségkívül előhala- dottabbak tudásban, mint 50—55 évvel előbb. Ez nekem nulla. De nullák a Kegyességed által felsorolt törvéuyczikkek is, mert azok ugyan a rablási manőver, mű­nyelven mondva szekularizáczió jo­gos volta mellett semmit sem bizo­nyítanak, sőt épen az egyházi vagyon sérthetetlenségének védelmezői. Említi Nagyságos nyug. tábla- biró ur az 1498. XV. törvényczik- ket. Megnéztem. Ez arról rendelke­zik, hogy a főpapok nemesi birto­kuk alapján kötelesek katonaságot fentartani. A nagyobb főuradalmak, mint az esztergomi, kalocsai érse­kek, az egri és nagyváradi püspö­kök és még többen, egy vagy két bandériumot, a kisebbek bizonyos számú katonát. Intézkedik ez a tör­vény arról is, hogy ha egyházi személynek, főpapnak világi birtoka is volna, pl. grófvagy báró, a főpap, ez után is köteles a megfelelő számú katonát kiállítani. No látja Nagy­ságod ... A főpap nemcsak az egy­házi birtoka után, hanem mint vi­lági főnemes is köteles viselni ugyanazon terhet. A következő szakasz intézkedik arról, hogy nemesi (királyi) birtoka után ezer katonát tartson fenn a király, hogy mennyit az erdélyi vajda, a horvát bán, a temesi főis­pán. Intézkedik arról, mennyit tar­toznak kiállítani az ország mágnásai, valamint a kisebb nemesek. Ez a paragrafus nem azt iga­zolja, amit Nagyságod állít, hogy tudniillik, a javadalmakat azért kapta volna az egyház, hogy katonaságot tartson fent rajta. Hiszen azok a birtokok már megvoltak, mikor ezt a törvényt hozták. Sít bizonyítja épen azt, hogy az egyházi birtokok is nemesi birtokok, az idők folyamán az országos szükségletekhez képest ugyanazon kötelezettséggel lettek megróva, mint a többi nemeseké. Nagyságod és ezen a csapáson mások is azt handabandázzák, hogy az egyházi vagyon az állam tulajdo­nából adatott haszonélvezeti joggal szent István és a köv. királyok ál­tal, igy az állam vissza is veheti. Ez nem igaz. Az államnak abban az időben semmiféle birtoka nem volt. Adták a királyok a magokéból, vagy a legyőzőitektől elfoglalt ré­szekből és pedig „örök tulajdon“ gyanánt. Tessék felmutatni egyetlen egy donáczionális levelet, melyben az volna mondva, hogy czélvagyon, CSAPD LAJOS FASOR ANGII PAPI- V Magyar díszruhák, Polgári ruhák, LLűimamiu ran Papi öltönyök, Libériák, Reverendák, Szarvasbőr­Czimádák, nadrágok, Palástok, fövegek, Bőrkabátok ÉS POLGÁRI SZABÓ SZATMÁE, Deák-tér 7., (I. emelet) • /\ készítését elvállalom. /\ Tisztelettel CSAPÓ LAJOS, Mindennemű öltöny készítésénél a fősulyt az elegáns szabás és finom kivitelre fektetem, a mellett teljes kezességet vállalok szállítmányaim valódi szine és tartósságáért. Nagy raktár honi és angol szövetekben. sza bó- mester.

Next

/
Thumbnails
Contents