Heti Szemle, 1909. (18. évfolyam, 1-53. szám)
1909-01-20 / 4. szám
I XVIII. évfolyam. Szatmar, 1909. január 20. 4. szám. POLITIK TÁRSADALMI ELŐFIZETÉSI ARAK : évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre — — — — — — — 3 „ — Negyedévre — — — — — 1 „ 50» Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér. \\V., Felelős szerkesztő Ií; A THOBY ENDRE. ' ^ ^ '.k Főmunkatárs MAROSÁN JÁNOS. A lap kiadója: * A „PÁZMÁNY SAJTÓ“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyllttór sora 40 fillér. A lap megjelenik minden szerdán. Elébb mik vagyunk ? A lapok híradása szerint érdekes és viharos közgyűlése volt Nagyváradnak. „Ne temere“-ztek. Hát bizony ez ma elég érdekes és ott, ahol a talajt jól megdolgozzák — viharos théma is. És divatos is. Nem is foglalkoznánk mi a nagyváradi közgyűlés dolgaival, ha ott újra el nem hangzik egy hamis jelszó, egy tetszetős és hatásra számitó kijelentés, melyet mi éppen karácsonyi vezető czikkünkben tettünk szóvá. Az t. i., hogy: — Minden magyar ember első sorban magyar s nem katholikus vagy református. Hát nagy tévedés ezt a két szent fogalmat egymással élbe állítani. Mi katholi- kusok soha se is tesziik, mert nincs reá szükségünk. Mi egye serre vagyunk magyarok és katholikusok. A két legszentebb érzés úgy összeforródik a mi lelkűnkben és olyan erő vei, hogy egyiket a másiktól elválasztani nem lehet. Kérdezzük meg — mondja egy neves publiczista — a szerető feleséget és anyát, melyiket szerette elébb: az urát, kinek hűséget esküdött, vagy gyermekét, kit szive — vére köti össze. Nem fog tudni választani, sőt meg fog botránkozni, hogy lehet okos embernek e két dolgot igy szembe állítani. Kérdezzük meg a növényt, hogy melyiket választaná: a napot-e, vagy az áldott májusi esőt. Nem választhatna közülök, mert mindkettőre okvetlen szüksége van. Mi se engedjünk lelkűnkben versenyt támasztani a hit és haza közt. A költő is arra figyelmeztet: Oh szép a hit és honszerelem egymás keblére borulva. Hát én azt hiszem, a feltett kérdésre adott feleletet elfogulatlan protestáns polgártársaink is bátran elfogadhatják. (bg.) A társadalom már nem bírja el a sok egyesületet. így nyilatkozott Thaly Kálmán, az ős kurucz, a legfiatalabb kegyelmes urak egyike, — azon országszerte figyelmet ébresztett beszédben, melyet a pozsonyi Toldy-kör közgyűlésén tartott. Igaza van az ősz kurucznak. Magunk is érezzük, hogy a lelkűnkből, az ajkunkról szedte ki és le mintegy ezt az igazságot. Annyi ma már az egyesület, hogy sok. Tultengésben leledzik a társadalom az egyesületek — szaporításában. De nem intenzív, benső fentar- tásában. Mert —• úgymond Thaly — ezek az egyesületek majd mindegyike tengődik. Legtöbbjét az emberi hiúság, egyesek szereplési vágya hoz létre. A vén kurucz azt ajánlja, hogy a rokonezólu egyesületek olvadjanak egybe, (különben a közönség maga fog tiltakozni a rengeteg tagsági dijak ellen). Eb ur’ a fakó, ez aztán nyílt beszéd. Hiszen már is tiltakozik. Nem bírja. Zúgolódik. Miért mer azér’, hogy a jótékonyság kötelesség, sőt erény, ha önfeláldozással jár. De a kötelességnek, sőt az önfeláldozásnak is vannak határai. Ezeken a határokon rég túl léptünk. Thaly általában a társadalomról beszél. Mi ennek kapcsán egyházi, hitéletünkre gondolunk. Vájjon a mi szintájunkon nincs e túltermelés az egyesületeket illetőleg. Vájjon a mi falainkon belül nem fogadhatnék el azt a gyakorlati eszmét, hogy a rokon egyesületek olvadjanak egybe ? Erről majd elmélkedni fogunk. (bg.) A gyanú öl. Egy igen jó családból cselédi szolgálatba kergetett leányzó vált meg önkényt az élettől a fővárosban. Becsületes, dolgos cseléd volt, de akire mégis ráfogták, hogy úrnőjének drága gyűrűjét — ellopta. A leányzó tiltakozik ellene. Öntudatának egész tőle kitelhető erejével tiltakozik a gyanú ellen. Mi sem használ. Ő cseléd. A háznál más senki nem lophat, csak — a cseléd. Szegény leány elveszti lelke 'egyensúlyát. Levelet ir, melyben tiltakozik a gyanúsítás ellen, mely ime őt — a halálba kergeti. Egyben esdve kéri az újságokat, ne írják ki nevét. Hiszen neki oly magas rangú, szeplőtlen életű rokonai vannak. És ime mi történik. A sajtó kegyetlen, érzéketlen marad a túlvilág partjáról feléjük kiáltó leány esedezésével szemben. Nevét — szinte mohó falánksággal írja ki. Mi ez ? Az erkölcsi érzés, a lovagiasság tdjes dekadencziája. Oh hány bitangnak, csalónak, sikkasztónak nevét hallgatja el ugyanez a sajtó. Az a sajtó, mely vagy elnémult, vagy elsiklott ama máTÁRCJZA. ¥issza — a műhelybe. Irta: Bodnár Gáspár. Kérem alássan, ne tessenek tréfának venni a dolgot. Nem bizony. Mér, azért mert amit czimiil Írtam, szálló-igévé lett az. Akár a kaptafáról való ige. ügy történt a dolog, hogy ennek előtte vagy két évtizeddel Magyarországon „híva- talnok“-i láz gyötörte az embereket. Ma is azt írják a lapok, hogy nálunk ma minden második ember fia fiskális és minden ötödiké orvos és minden harmadiké hivatalnokká lesz. De akkor! Jelszó vala, hogy a mesterségnek régen volt arany a feneke. Hogy a műhelyt becsukhatja minden iparos. Akkor nem Amerikába vándoroltak a májszterek. Vándoroltak hivataltól-hivatalig, hogy csak nyolczvan krajczáros diurnisták lehessenek. Soha se volt olyan vifágzó diurnista- világ, mint akkor. Persze a közfeltogás hivatalnoknak tartotta a napdijast is. A mesterleányok — bocsá’ — iparos kisasszonyok irtóztak a — mesterlegényektől. Az járta, azt tartották, hogy: — Csak akkora hivatalnok legyen, mint a kis ujjam, aki engem megkér, rögvest felesége leszek. A mesterlegényeket „verebek“-nek tartották a mamák is. A hivatalnok, ha még olyan alsórendü is — stiglincz számba ment. A szegény mesterlegény üldözött vad lett. Kitaszították a családból. Mér, azért, hogy neki még álmodni sem volt szabad arról, mintha bizony komoly szándékkal merne közeledni a „májsztram“ leányához. Meg is fogytak a j óravaló mester családok. Ritkán raktak fészket az iparos-ifjak, uj tűzhelyek nem épültek a régi hires mesterházak nyomában. A legények más tájakra széledtek. Más viszonyokat kötöttek. Megöregedtek, anélkül, hogy érezték volna az „otthon“ édességét. . . Sok-sok öreg legény keserves életét ösmertem. Ennek ellenében szaporodtak a diplomás kisasszonyok. Akkor tájban majd minden iparos házban született leányka tanítónő jelölt volt. Amihez különben joga van mindenkinek. Csak tehetsége legyen hozzá. Csakhogy a sok elégséges, közepes diploma mutatja, hogy mily küzdelmek és áldozatok árán szerezték azt meg. Ilyen időket éltünk akkortájban bizony. És hogy mégis a magyar mesterlegényt ne engedjük elzülleni, világnak menni — megcsináltuk nekik a legényegyleteket. Megcsináltuk itt Szatmáron is. Két szentkéj) díszes aranyozott kerettel ingyen, ki 25 forinton felül bevásárol Helyben készült legjobb minőségű ebédlő és hálószoba berendezések olcsón kaphatók. PS“ Lelkészek és tanítók részére 10% árkedvezményt nyújtok.
