Heti Szemle, 1909. (18. évfolyam, 1-53. szám)
1909-07-21 / 30. szám
HETI SZEMLE Szatmár, 19Q9, julius 21. 9 mint a többi főnemeseké és köznemeseké. Szóval a nemzeté! ... A magyar nemzeté! . . . Mert hát ezek kiktől kapták? . . . Megmondják a királyi adománylevelek. No hát akkor konfiskálandók az összes magyar kézen levő birtokok, mert végeredményben onnan származnak ahonnan az egyháziak. Sőt konfiis- kálandó minden birtok, még a zsidóké is, mert hogy merték el uzso- rázni a nemzeti vagyont. Az eredetileg a magyarokat illette. Zsidót nem is illet magyar föld eszerint a theória szerint, amelyet a találékonyságban utolérhetetlen nemes Debreezen után végig üvölt a zsidó sajtónak minden vérbeli firkásza. Tisztelt lókupeczek és sertés- kereskedők! . . . Kemény ez a dió nagyon. Próbáljanak csak bele harapni! . . . Osszák ki előbb a deb- reczeni főiskola alapjait, hiszen ezek is adományokból gyűltek, sőt talán királyok is adakoztak hozzá, osszák ki saját nyájaikat és csiirhéiket, hiszen ezekben is sok tallér van a régi magyar pénzből, abból, amelyet ősapáik kaptak innen is, onnan is, — no mondjuk ki — a királyoktól magyar nemességük jussán. Magyar Jérichó zsurnalisztikájának éhes madarai! . . . Panaszkodtok, hogy ennyi, meg annyi a lekötött egyházi birtok! . . . Ugyebár jó volna, ha a karmaitok közzé kerülnének? . . . Mért nem panaszoljátok fel, hogy a magyar földnek zsidó kézben van már circa egy harmada. Sokkal több, mintamennyi a lekötött egyházi vagyon. Mért nem lármázzátok tele torokkal, hogy nincs pénze a szegény magyar népnek, mert a zsidó bankárok zsebében van és pedig ugyancsak lekötve a forgó tőke. Mért nem kiabáljátok, hogy azok ugyan egy hunczut garast sem adnak közvagy jótékonyczélra, mig a kath. magyar főpapok zsebe nyilt kassza, amelyben mindenki könyökig kaparász. Aztán tudnotok kellene, hogy Apponyi nagyon'.magasan áll, méltatlan ő a ti piszkos toliatokra. Öt megsebeznetek nem lehet, sőt ha látja e nemzet és a nagy világ, hogy egy ilyen szedett vedett had csattogtatja felé a fogát, annál jobban megerősödik annak tudatában, hogy ennek valódi, ideális nagyságnak kell lennie. Hátrább tehát az agarakkal, mert daczára minden csa- holásnak: a karaván halad! A trónörökös Romániában. Ferencz Ferdinánd trónörökös meglátogatta a román királyi párt, hogy a dinasztiának Románia iránt táplált rokonszenvét dokumentálja. Ezt az alkalmat éretlen román egyetemi hallgatók arra használták fel, hogy tüntessenek a magyarok ellen, letépték a magyar zászlót, miáltal úgy a királyi vendéget, mint Magyarországot durván megsértették. Wekerle miniszterelnök a külügyminiszterhez fordult, hogy a bűnösök elvegyék méltó büntetésüket. Ez nem volt elég. Hogy csordultig teljék a pohár, a magyarok ellenségei azt kürtölték világgá, hogy a trónörökös látogatásával épen Magyarország ellen tüntetett s a dákorománokkal konspirál. Eket akartak verni a trónörökös és nemzet közé, hogy a korona jövendőbeli váromárp- isától elidegemtsék a nemzetet. Ám ez nem sikerül. Minden józan- eszü ember tudja, hogy a trónörökösnek ilyen szándékai nincsenek, sőt tekintettel a külpolitikai viszonyokra, helyeselni kell, ha szorosabbra kívánja fűzni azt a barátságot a két nemzet között, mely a légutóbbi puskaporos időkben Románia részéről dinasztiánkkal szemben megnyilatkozott. A persa forradalom. Persiában forradalom tört ki, mely a lázadók diadalával végződött. A győzedelmes csapatok bevonultak Teheránba, az ország fővárosába, mire Mohamed Ali sah az orosz követségre menekült, ott keresvén oltalmat. A forradalmároknak egy küldöttsége akart itt megjelenni, a sah azonban nem fogadta őket, hanem az orosz követség utján tudtokra adta, hogy midőn Oroszország oltalma alá menekült, ipso facto lemondott a trónról. Az uralkodást a sah fia nevében egy forradalmárokból álló kormány veszi át, a sach pedig orosz területle, Krim félszigetére megy, ott fogja tölteni élete hátralevő napjait. Persiában most most már minden csendes, megnyugodtak a kedélyek. Földrengés Görögországban. A szép Görögország Elis nevii tartományában borzasztó földrengés volt, mely virágzó falvakat pusztított el, s mintegy 300 ember esett áldozatául. Magában Havari községben 400 ház omlott össze, Amolisiban az összes házak lakhatatlanná lettek, Pullialiban vulkánikus kitörések voltak, hirtelen megnyílt a föld és forró lávazuhatagok törtek elő. A rengés még folyton tart, a pánik a nép közt óriási. Elhalt trónkövetelő. Don Carlos Bourbon herczeg spanyol trónkövetelő meghalt. A herczeg életének egész törekvése abban merült ki, hogy családjának visszaszerezze Spanyolország trónját, amelytől a száli törvény eltörlése fosztotta meg. VII. Ferdinánd király ugyanis 1829-ben 3-ik neje halála után Mária Krisztina nápolyi her- czegnőt vette nőül. Ez, hogy születendő szerinte hűtlené, a ki ma már bizonyosan másnak hódolatát fogadja. Hűtlen lett, mással éli világát. így mondja a nóta is. Kivette czimeres czigaretta-tárczáját rágyújtott az utolsó kairói-szivarkák egyikére, melynek kék füstjét bámulta, hogy kóvályog a légürben és hogy olvad bele a semmibe. A kilenczes tölgyfánál egy gyeppadon ott ült Erzsiké. Napernyőjével betűket, ala kokat rajzolt. Alfréd megállt. Gondolkozott. Nem-e jobb volna másfelé fordulni. Vagy rögtön itt halni meg a lábainál a hűtlennek. Elmegy előtte, mintha észre sem venné. Úgy tett. Lépései sokszor voltak meggyökerező félben, de erejével uralkodott és csakugyan elhaladt előtte. Két ölnyire lehetett már a kilencz tölgyfától, mikor egy kellemes női hang nesze állította meg: — Alfréd! Soha zene nem hatott rá úgy életében, mint ez az egyetlen dallamos szó, a melynek varázsa egyszerre megbénította szándékát. Szemei előtt a remény tündöklő színei kápráztak. Visszafordult, ott volt szerelme, bálványa, mindene. Most már van erre a kérdésre felelet: kiért? miért? — Erzsiké! Itt van ? kérdé, miközben az eléje nyújtott kezeket sokszor össze-vissza csókolta. — Tudtam, hogy erre megy s érzém, egy magyarázattal vagyok adósa . .. — Egy élettel én. — Alfréd, hallgasson meg. Én semminek oka nem vagyok. Szüleim gondolkoznak igy, — lehet túlságos felületesen, — rosszul önről. — És Erzsiké ? — Én nem . . . — Köszönöm. Pedig nem érdemiem teljesen ezt az elnézést. — Hallgasson meg, Alfréd. Jöjjön, üljön le mellém a padra. Én szivébe láttam és a könnyelműség mellett ott találtam a nemes vonásokat és a jóságot is. — És mégis . . . — Hallgattam szüleim szavaira — úgy- e ezt akarja mondani? — Nem tagadhatom . . . — No lássa, Alfréd, én jobban ismerem önt, mint ön engem. A gyűrűt vissza- küldhették szüleim; de nem rendelkezhetnek szivemmel. Ez a kegyedé, ez, Alfréd örökre a tied. — Oh boldog óra, oh boldog pillanat, rebegte Alfréd. — És hogy bebizonyítsam, követem szívesen a világ végéig, a legnagyobb nélkülözésbe, a szükségbe. — Ezt az áldozatot, kedves Erzsikém nem fogadhatom el. Nincsen annyim sem, a mi a nélkülözésre elég. Mindenem ez a vándor, ez a koldusbot. Visszaadom szavát, rendelkezzék szivével és ha tud . . . — De nem tudok, nincsen erőm a lemondáshoz; még az Ég meghallgatja imámat és sorsát megkiizdve értem jön. Addig is sokszor jövök el erre a helyre és itt imádkozom önért. Itt e virág, tűzze kalapjához, nem, inkább botjához, az én imámra még a koldusbot is kivirágzik. Isten hozzád! Isten veled! Légy Ilii! Térj vissza igaz szívvel. Erősítsen a csókom. Holtomiglan, holtodiglan. A búcsú megható, rövid és édes volt. Egy fehér kendőcske nagyon sokáig integetett Alfréd után. 0 pedig vissza-vissza fordulva, magasra tartotta koldusbotját, melyhez oda volt kötve a virág. UJ RUHA-ÜZLET! í Augusztus l én nyílt meg Szatmáron, Deák-téren, (a Fehér-ház mellett) ül RUHA-ÜZLET! v kész térti-, női- és gyermekruha-üzlete, V ahol a legolcsóbb árak mellett nagy választékban kaphatók tavaszi rnhák, férfi-öltönyök, felöltők, különféle gyermekruhák, valamint dús választékban a legelegánsabb női kabátczikkjk,