Heti Szemle, 1909. (18. évfolyam, 1-53. szám)
1909-05-26 / 22. szám
2 „HETI SZEMLE Szatmár, 1909, május 26. nagy tömeget és kevés lelket. Kevés közszellemet. Hol van, hol maradt a kath. intelligencia? Talán a csendes kápolnákban, egy-egy szent misén, egy- egy nevesebb szónok beszédén . . . Ott vallják meg ők csak kath. voltukat. Akik még itt is megvallják. Vájjon nem látják, nem érzik-e ők, a támadások, a küzdelmek nagy napjaiban az együttérzés, különösen pedig a gyors és bátor cselekvés életszükségletét? Aki mélyebbre szánt gondolataival, aki ismeri az életet és számol a körülmények egész körével: lehetetlenség, hogy be ne vallja: — Mi magunk, a mi mulasztásaink, a mi mozdulatlanságuak, — mint Erdély püspöke mondotta — oka annak jó részben, hogy a kath. hívek összetartani, együtt érezni, együtt cselekedni nem tudnak. Ugyan hol az igazi tér, ami a kath. világiakat egygyé tömörítse? Azt mondják: itt van a kath. Nép- szövetség? Igaz. De vájjon adhatunk-e a kath. e szövetségének is olyan erős, benső, intenzív tartalmat, mondjuk erőt, biztosítékot, mely a lelkeket megnyugtatja, biztosítja a jövendőt és azt, hogy a külső lelkesedésből, a biztató virágból — gyümölcs is leszen? Igaz, külföldön nagy sikereket ért el az ilyen szövetkezet. De mi más a magyar természete és helyzete. A magyar lelkesedik. Egy ideig tizet is. Aztán? Az élet, a tapasztalat feleljen reá. Nekünk a kath. Népszövetség kitűnő mozgalom és jelenség arra, hogy síneket rakjunk le, melyen végre valahára — a kath. automia kikötőjébe érkezzünk. Ennek a szép lelkesedésnek, ennek a tagadhatatlanul értékes eredménynek lelket, tartalmat, öntudatos életet, tartós, állandó formát is csak a kath. autonómia adhat. A tettek korszaka, a benső hitélet ideje, a védelem teljes ereje és öntudatossága csak a kath. autonómiával érkezhetik meg. Ez lesz az a benső kötelék, ami majd az intelligenciát is oda fogja kötni egyházához. A mai egyháztanácsot váltsák fel a hitközségi autonómiák. Ez autonómiák tagjai ne viseljenek tiszteletbeli, vagy disztagságot. Legyenek mozgatói a hitéletnek, bátor őrei a kath. egyház érdekeinek. Tiszteljék az egyház örök jogait, miknek mellette lehetnek és vannak megbecsülni való jogok és kötelességek is. Máskép állana ma a kathokva- gyonkérdésének ügye is, ha az autonómia már él vala. Régen leszámoltunk volna ellenségeinkkel és a kancsal szemekkel, melyek ma rávetik vagyonainkra sóvárgó szemeiket. Máskép állanának iskoláink ügyei is. Az együttérzés, a szenvedések, a méltánytalanságok közös tudata forróbban csatolnák a hitélet a sebektől vérző anyához, a kath. Egyházhoz. A lelkek tartalommal teltek volna meg. A hívek sóvárgó vágyakozással igyekeznének megérteni saját nyelvükön is egyházunk gyönyörű latin énekeit. Mert addig nincs igazi hitélet, mig gyermekeinket egészen oda nem csatoljuk az Egyház leikéhez, beszédéhez, imádságához, gyönyörű szertartásainkhoz. Hogy felnővén, valóban katholikusok legyenek. Igen, erre, ezekre van szükségünk nekünk katholikusoknak. * Es jó jel, hogy ennek szükségességét mindig jobban és általánosabban érzik és hangoztatják a világi katholikusok is. Szerencse, hogy a felénk integető nagy harc, melynek előszele, sőt moraja már hallatszik: ilyen jelenségek közt talál minket katho- likusokat. Tagadhatlanul a lelkek sóvárgásának, milliók kiábrándulásának ideje ez. A rokon lelkek közeledni, találkozni, együttérezni akarnak. Az emberek millióinak szive hittel és reménnyel van tele. Olyan világosnak látszik most sok minden, ami annak előtte bizonytalan és homályos volt. A kér. igazságokban milliók és milliók — lelkűkben — egyetértenek, hogy csak — vezérek kellenek, akik megérintvén a lelkek húrjait, kézen vezethessék a magyar kath. Egyházat azon szét- bonthatlan védelmi harczra, mellyel Zrínyi szerint már a pokol sem boldogulhat. A Szentlélek Isten segítsen erre bennünket. lesi. Mert a püspök leveszi nyakáról az arany keresztet, felmutatja a gyermekek előtt és azt kérdi a felelő kis tanulótól: — Mondd meg nekünk gyermekem, hát ez az aranykereszt melyik országba való? Kissé, talán csak pillanatig gondolkodik a gyerek. De aztán bátran rámondja: — Az ásvány-országba. — Jól feleltél gyermekem. Most a püspök az előtte való nagy virágbokrétát emeli fel. És kérdezi: — Hát ez a virágcsokor melyik országba való? — A bokréta ? A bokréta, feleli még bizonyosabban a gyerek — a növényországból való. — Pompás 1 Derék gyermek vagy. Hanem most már nehezebb kérdést adok neked. Arra felelj ám meg. A gyermek-sereg szem és fül. A tanító ur izeg-mozog. Köhögni is kezd. A biró, meg a kurátor aggódó tekintettel néznek a tanítóra, kiről csurran-cseppen a verejték. A püspök már lel is teszi a kérdést: — Mondd meg hát nekünk, hogy én melyik országba való vagyok ? A gyermek nem ijed meg. Arca a bizonyság tüzében ragyog. És minden habozás nélkül felel: — A mennyországba. A püspök felugrik székéről, oda lép a gyermekhez és megcsókolja kis homlokát. A vendégek tapsoltak, a falubeliek ágaskodtak, büszkén néztek végig a városiakon. — ügy van, szólott érces hangjáu a püspök. Én is, te is, társaid is és minden ember — a mennyországba valók vagyunk. Isten lelkének szikrái vagyunk ... ez a szikra oda való, oda megy vissza Istenhez. — Mert emberek, tudjátok meg — fordult a püspök a vendégekhez, hogy mi nem állatoktól születtünk, nem is úgy kell élnünk, és nem is az lesz a mi sorsunk. — Hát honnan lettünk mi, kérdezte újra egy kis leányt a püspök. A kis leány szemérmes ábrázattal szavalja most a neki kiosztott verset: — Nem anyától lettél, Rózsafán teremtél Piros pünkösd napján Hajnalban születtél. Jól van kis leányom, szólott a püspök derülten. A pünkösd virágai és rózsái is azt beszélik, azt hirdetik, hogy nem állattól, még nem is egyedül anyánktól, hanem Istentől születtünk. Krisztus katonája. Egy népes fürdőhelyen X kadét nyaralt anyjával. A kis katona minden ebéd és vacsora előtt haptákba vágta magát és — elmondotta étkezésre szóló imádságát. Vette azonban észre, hogy a szomszédos asztaloknál ülő és étkező íicsurok, modern lovagok — nevetik. Tűrte sokáig e jelenetet. Egyszer aztán, mikor a modern lovagok, akik inkább lovászokként viselkedtek, már szúró megjegyzéseket is szórtak a kis kadét felé. Este volt. A nagy étkező telesden-tele vendégekkel. A kadét anyjával újra csak imádkozik. Mikor most az első megjegyzés röpült feléje, veszi villáját és csenget... Az egész étkező figyelme feléje fordul. ül RUHA-ÜZLET! AMIMMÉ Augusztus 1-én nyílt meg Szatmáron, Deák-téren, (a Fehér-ház mellett) kész férfi-, női- és UJ RUHA-ÜZLET! gyermekruha-iizlete, ahol a legolcsóbb árak mellett nagy vá- lasztékban kaphatók tavaszi ruhák, férfi-öltönyök, felöltők, különféle gyermekrnhák, valamint dús választékban a legelegánsabb női kabátczikkck.
