Heti Szemle, 1909. (18. évfolyam, 1-53. szám)
1909-05-19 / 21. szám
Szatmár, 1909. május 19. „HETI SZEMLE 5 A PANNÓNIA-FÜRDŐ MEGNYÍLT. Felhívom a főtiszt, plébános és lelkész urak f igyelmét az njennan átalakított és modernül felszerelt Pannónia gőzfürdőre. Kiváló hidegvizgyógy- intézet és szolid kiszolgálás. Tisztelettel Zommer Károly és Fia. VASÁRNAP. Vércse Zsuzsi. Bodnár Gáspár elbeszélése. Nem hiszem, hogy akadt száz ember X. városában, aki Vércse Zsuzsit ne ismerte volna. Már külső alakja is olyan volt, hogy a ki egyszer életében meglátta — soha többé el nem felejthette. Magas szikár termette, bosszú sovány ránezos arcza, villogó macska szemei, kicsucsorodó ajkai elég okot szolgáltatnak arra, hogy érdekességet tudjon maga iránt költeni. De az általános ismeretséget,, vagy nevezzük népszerűségnek, nem ezek a tulajdonok szerezték meg számára. Vércse Zsuzsi három férjét siratván ki a temetőbe, joggal követelhette magának azt. a tisztes özvegyi állapotot, mikor az ssszony lemond a világ minden öröméről. És csendes áhítatba merülve járja azt a rövid utat, mely a temetőbe vezet. Vércse Zsuzsi ilyen magába- szállt özvegységot élt. Volt-e oka vezekelni leáldozott napjaiért vagy nem, annak megítélését bízzuk azokra, kik pletykából élnek. Mi csak azt láttuk, hogy Zsuzsi néni — öregségére igen vallásossá lett. Hosszú, nagy- szemű olvasója csüngött derekáról. Kapcsos, nagy imádségoskönyve sohasem hiányzott kezéből. Járta'a templomot hajnaltól napestig, proczessió, temetés, virrasztó nála nélkül meg nem történhetett. Valamennyi szent társulat volt, mindegyikben vezérszerepet vitt. Heten- kint végig járta a sort. Megnézte hol böjtöknek, hol imádkoznak, hol fekszik beteg, hol készül lakodalom. Ennyi szép tulajdonság azt hiszem indokolni fogja, miért ismerte az egész város Vércse Zsuzsát. Hej, volt is szegénynek irigye elegendő! Áz egyik azt mondta: szegény asszony. A másik ráfogta, hogy olyan mint egy apácza. A harmadik, negyedik, ötödik .........a jó ég tudja csak, mi minden becsületes czim mel tisztelték meg szegény Vércse Zsuzsát. Tele is volt szive keserűséggel a világ e hálátlsnsága mián. Mikor bejuthatott a plébániára, az öreg tisztelendő ur előtt nem egyszer fájó könnyek közt beszélte el, mennyi mindent kell neki elszenvednie csak azért, mert ő szereti a vallását. Az öreg pap ilyenkor jó tanácsokkal látta el a panaszkodót. Szenvedés nélkül — mondá az aggastyán — nincs érdem. A legszebb jutalmat azokért a cselekedetekért várhatjuk, melyek keserves könnyeikbe kerültek. — Hiszen nem is azért mondom én, jó lelkiatyám, hogy felpanaszoljam, hanem hát mikor látom, milyen gonoszok ma az emberek. — Tudja tisztelendő atyám — folytatja tovább hévvel Zsuzsa néni — hogy Csonto- séknál sohse imádkoznak. Meg aztán. No nem fáj fejem, ne szólj szám .. . S erre a szavakra következett egy hosszú nyelvelés, melynek fulánkjából bőven kijutott a legtisztességesebb családok számára is. Az aggastyán ityenkor hallgatott. O jól ismerte, kivel van dolga. Tudta, hogy itt a .legélesebben kirívó vallásoság csak puszta külsőség, hogy benn a szívben hiányzik az a melegség, az az isteni kegyelem, mely a külsővel egyesülve oly magasztos, oly szép harmóniába olvad. —- Zsuzsa asszony — szokta volt mondani az öreg pap, vigyázzon, mert a ki mivel vétkezik, az által fog bűnhődni. Zsuzsa néni meg ilyenkor megtörölte kisirt szemeit és bement a káplán tisztelendő úrhoz. A káplán szobában pedig egy ifjú papot talált. Lába gyökeret vert, szava elálott. Hogy történhetett az meg,, hogy ő hire és tudta nélkül uj káplán jött. Végre mégis erőt vett magán és végtelen örömének adott kifejezést, hogy ilyen derék papot voltak szerencsések kaphatni. — Igazán ideje is már, hogy attól a másik káplán úrtól megszabadtlltunk. — A misét is csak elhadarta. A predi- káczió-székben meg olyan volt, mint egy anyámasszony. — Aztán meg ... no nem szólok sémit. A világ rossz. Sok mindent kitanál. Igaz, hogy nem mozog a falevél, ha a szél nem fújja .... de nem is mondok semmit. — Ne is mondjon — szólott egész hévvel a káplán ur, mert ha még egyszer merészkedik az én paptársamat ily igaztalanul, ily gonosz indulatból megszűrni, kénytelen leszek önnek ajtót mutatni. No lelkem káplánom, neked sem kell több. Jobb lenne mindjárt, ha összepakolnál és mennél messzire. Nagyon messzire. A meddig Vércse Zsuzsának nyelve el nem ér. De hol ez a határ. ügy van, hogy az ifjú pap első találkozásra megismerte az ő vendégét. Hallotta különben már, mennyi keserűséget okozott elődeinek, hogy beszennyezett már egyszer egy ártatlan embert — e veszedelmes asz- szony. Ártatlanságának, hivatásának teljes öntudatával akarta tehát a fulánkot az első perczben kitépni, Sikerült-e? Bizony nem tudom. Mikor egy másik káplán ur elmenőben volt, akkor is megjelent Vércse Zsuzsa a plébánián. Siratta a jó papot, kezeit csókolta. Hiszen szebben soha, senki sem prédikált. E körülményekből és az uj káplánnal való párbeszédből sejtheti az olvasó, hogy Vércse Zsuzsánnának gonosz még a zúzája is. Megsértve, földig alázva hagyta ott Vércse Zsuzsa a plébániai lakot. — Megállj kis herczegnő, majd reád bű- tölök — mormogta és becsapta az utcza ajtaját. Az ilyen nevezetes özvegy asszony soha sincs magában. Hogy is lehetne a vezér katonák nélkül ? Vércse Zsuzsának is volt hadserege. Egy-egy varróné, mosóné, kofaasz- szony ..... elég tehetségek arra, hogy Zsuzsa néni magasztos elveit megértsék és hívei legyenek. Valóságos gyűléseket tartanak aztán az ilyenek, mossék, vasalják az embereket! Sokszor megdöbbenve kérdezzük: honnan jött a szél, mely felkavar hirt, becsületet? — Zsuzsa néni bosszútól eltelten sietett lakására. Ez a sietés még abban állott, hogy ugyan most csak 9 órát ütött a toronyóra, de szerencse, ha a déli harangszóra haza ér. Hja az ilyennek sok a dolga. Egyikkel másikkal találkozni és a napi eseményeket meg nem rostálni, ez a határes a bűnnel. A leirt események után első volt Ros- tásné, kivel Zsuza néni találkozott. — Hallottad? — Nem én Zsuzsa néni 1 — Uj káplán jött! — Bizonyosan jobb, mint á másik volt. — Az Istenért! ilyet ki ne merj engedni a szádon. Olyan büszke az lelkem mint, mint egy menyasszony. A szeme se jól áll. Haja bozotos. Beszéde olyan, mint egy kényes kisasszonyé. Nem hiszem, hogy sokáig itt maradjon. Hogy estig mi mindent mondatott még el az ártatlan papról, azt elgondolhatod szives olvasóm. Egy hét múlva pedig nem volt rosszabb pap a világon, mint ez a fiatal káplán. És sokan hitelt adnak ám az ilyen híreknek. Hiszen mindezeket egy olyan jámbor asszony mondja, ki idejét a templomokban, imádság és ájtatosság közt tölti. Az öreg pap, mikor a történtek után fiatal káplánjával találkozott és ez elmondotta a jelenetet, csak annyit szólott: — Oesémuram, ez az asszony sok keserűséget okozott már nekünk. Ennek az asz- szonynak a nyelve még a térítőn is kele- pelni fog. II. Este volt. A fiatal káplán fáradtan tért haza. Az iskolában tanítását végzi. Majd betegeit látogatja, aztán temet. Épen arra gondolt, hogy napi imádságát végezze, midőn egy levelet. hoztak neki. Lázas izgatottság közt olvasá. Felvette kabátját és hazulról — elsietett. A város külső utczáján állott egy kis fehérre meszelt ház. E házban lakott egy nő leányával. Senki sem tudta, honnan jöttek- kicsodák, miből élnek. Olyan titokzatosság vette körül az egész házat. Oda nem járt senki sem. Ok sem* mentek sehova. Nagy ritkán az udvari kis kertben láttak egy tizennyolczéves lányt. Olyan kedves, olyan szép volt ez a leány, mint egy virágában diszlő rózsa. A fiatal pap e ház felé tartott. Sötét volt, az utczán lámpák alig világítják he az utakat. Bement. Egy jó óráig lehetett ott — aztán ugyanazon utón visz- szatért. Ügy látszik a fiatal papnak ez volt első látogatása a háznál. Az elsőt azonban követte a többi is. Hét hét után, egy bizo- nyós órában, azon az órában bárki is találkozhatott a káplán úrral. Azt hiszem, természetesek fogja találni az olvasó, hogy a káplán urnák az esti látogatását legelsőben — Vércse Zsuzsánna vette észre. Nem egyszer meghúzódott az utca egyik szegletáben és elfojtott lélegzettel leste, a mint a fiatal pap bement. — Meg vagy jómadár — suttogta magában — te kis büszke, majd letöröm szarvaidat. És járta a sort naponként, beszélt érdekesebbnél érdekesebb dolgokat. A közönség könnyen hivő. A rósz hirt jobban szereti, könnyebben tovább adja. A jót hamar feledi, vagy egyszer megdicséri — aztán többé nem emlékszik rá. Vércse Zsuzsa gondoskodott arról, hogy ez a látogatás ne maradjon titokban. — Lelkem komámasszony — mondá egy reggel, nézze csak az a káplán ur beteghez megy, majd este másfelé fog menni. — Hát csakugyan igaz? — Verjen lábam gyökeret, ha saját szemeimmel nem láttam. — Azt mondják ő pénzeli. — Persze, hogy ő. — És az ilyen embert megtűrik. Nem, letöröm szarvaidat kis büszke. Összeállunk és feljelentjük a püspöknek.
