Heti Szemle, 1909. (18. évfolyam, 1-53. szám)
1909-05-19 / 21. szám
6 HETI SZEMLE Szatmár, 1909. május 19. A fiatal pap meg halad az utcák nyílt során . . . viszi az élő kenyerét, a haldoklók úti eledelét ... a szentséges ostyát. Egy szegény mesteremberhez megy. Ott fekszik a kenyérkereső végső tusájában. Agya mellett öt apró gyermek sir, egy végképen kimerült nő térdel. A fiatal pap arca egy percre elkomorul. Majd oda lép a beteghez, arca vidám lesz, bizalomba indítja betegét. Csöndesen elvégzi imádságát, részesíti a vigasztaló szentság kegyelmében . . . Aztán indulásra készül. Az öt apró gyermek ruhájába kapaszkodik . . . — Tisztelendő ur, ne hagyja meghalni apát. — Tisztelendő ur — szól a legna- gyobbik — már két napja egy darab kenyerünk sincs. A káplán szeme megtelik könnyűvel. Alig tud uralkodni önmagán. Kiveszi tárcáját. — Asszonyom — mondá — én is szegény ember vagyok. De fogadja tőlem a mim van, nagyon szívesen adom. A szegény nő raszketve vettr át a pénzt, megcsókolta a jólelkii pap kezét. — Áldja meg az Isten mideu lépését. De erről nem téd, nem beszél senki sem! III. Az idő múlik. A káplánról szállongó hírek szélesbbedtek. Ő maga is észrevette a suttogást. Tudta honnan fuj a 'szél — de hallgatnia kellett. Egyetlen szava, melyet saját becsülete védelmét kockáztatna, veszedelmet hozhatott volna azokra, kiket szeretett s kikért meghalni is kész volna. Oh a papnak is van fájdalma. A világ keveset tud erről. Minek is vinné a világ piacára könnyeit. Nem értik meg ott e könnyeket. Az ifjú papnak is sokszor omlottak könnyei kis szobájában. Nem látta azokat senki sem, csak a jó Isten, a ki feljegyzi a könnyhullatást is. Egy reggel táviratot kapott a káplán. Reszkető kezekkel bontja fel . . . s mikor elolvassa, szemeit elfutja a könny. Örömkönnyek voltak ezek! Rohanva szaladt főnökéhez. Az öreg pap szinte megijedt e szokatlan megjelenésétől. — Bátyám — szólott visszanyert nyugalommal az ifjú — most elmondhatok egy nagy titkot, mit mág a legjobb emberem előtt is rejtegettem. Tudja nagyon jól, hogy az én apám politikai üldözött. Évek óta buj- dosik. Szegény és hontalan. — Tudom öcsém — vágott közbe a jó öreg. — Hogy anyámat és testvéremet is üldözték, mert a hontalanokat menekülni segítették. — Tudom jól, öcsém. — Hát a mai napon atyám és családom kegyelmet kaptak. — Kegyelmet? — kiáltott az öreg pap örömittasan és odahajolt a fiatal emberhez, hogy megölelje azt. — Anyám és testvérem — folytatá a káplán — már hónapok óta itt laknak . . . névtelenül . . . szegényesen . . . — Itt laknak e városban? — Itt e városban. Többet nem szólhattak! Egymás «nyakába borultak és sírtak mindketten, mint a gyermekek. Az öreg pap még a jelenet hatása alatt Volt, mikor kopogtattak, Vércse Zsuzsa volt harmadmagával. Vércse Zsuzsa volt a szönok. Előadta, hogy a káplán tisztelendő ur hónapok előtt egy özvegy asszonyt és egy fiatal leányt hozott a városba. A külső soron lakást fogadott nekik és azóta a nép botrányára . . . majd mindennap titokban oda jár és ott dőzsöl. A hívek ezt tovább nem tűrhetik. Folyamodást irtunk tehát a püspökhöz, hogy ezt a büszke papot innét tegyék el. — Jól van, — mondá az öreg pap — holnap reggel jöjjenek el és a választ megadom. Másnap reggel a három asszony ismét beállított a plébániára. — Ismerik önök — kérdé az öreg pap azt az özvegyasszonyt és leányát. — Igen ismerjük — feleiének nagy hetykén. \ E pillanatban lépdtt be a mellékszo- bábót káplán ur anyja és testvére. — Megbocsátok önöknek — szól az anya nyugodtan — de tudják meg, hogy a káplán ár az én firm, ez pedig az én leányom. A három asszony majd sóbálvánnyá változott. — Igen asszonyom — vette fel a szót az öreg pap — az igazi vallásosság nem a külsőségnek puszta gyakorlásában áll, hanem a szív benső buzgóságában. Az olvasó nem illeti önt, mert a kinek tiszteletére azt imádkoznia kell, az nem szereti és nem kedveli az ilyen szenteskedőket. Most vonuljon félre és kérje az Istent, hogy bocsássa meg hibáját. * Vércse Zsuzsának azóta nincs a városban becsülete. Szemlesütve járkál utczá- ról-utczára és a ki látja, ujjal mutat reá. A szerkesztő üzenete. Somai. K. K. A Hajnald szóló adomát1 mi is ismerjük, de feldolgozása nem elbeszélő tárgy. A másik meg nem egészen úgy vagyon ám. Mi igy ismerjük. A kadétok nagy gyakorlatot végeztek a megérkezett fő- herczeg tiszteletére. Öreg, elmében aszásnak, lábaiban roppanásnak induló tábornokuk, mert az ifjak valamit elhibáztak — ideges meggondolatlansággal kiáltott oda a kadétoknak: — Marhák ! A főherceg hallotta. Akkor nem szólott semmit, de a diszgyakorlat után kezét a tábornok vállaira ereszté és mosolyogva mondotta; — Tábornok ur, ne marházza le ezeket az ifjakat. Ezek közt a marhák közt vannak a jövő tábornokai. Feltéve, hogy ha semmijük, de legalább is olyan szerencséjük lesz, mint önnek — tábornok ur! (bg.) Budapest. Igen. Csak türelem. „Lekaszálták“ Van benne gondolat, kissé simítani kell még. „Három testvér“ Jönni fog. „Asszony“ Nem érdemli meg azt a kegyetlen igazságszolgáltatást. Csak előre 1 Fejlik idővel! Olvasóink szives figyelmébe ajánljuk cl Bodnár Gáspártól szerkesztett és XII. évfolyamát élő: „Magyar Földmivelö“ czimü tősgyökeres néplapot. A gondos tartalomnak, hetenkint, minden vasárnapon (vidékre is) megjelenő lapjára oly csekély, hogy a mai nyomdai viszonyok közt valóban ajándéknak tekinthető. Egész évre szóló előfizetési dija 4 korona. Félévre 2 korona. Az egész országban el van terjedve e lap és figyelmet, elismerést keltett a legmagasabb körökben is. Mai tárcánkban mutatóul közlünk egy elbeszélést e lapból, hogy olvasóink ez újság .irányával megismerkedjenek. Megrendelhető Szatmárról, Arany János-utcza 17. Nyomatott a Pázmány-sajtóban Szatmáron. szép, finom kivitelben, több mintákban kapható Reizer János könyvkereskedésében, Szatmár-Németi, rirr mi, szítuk ÉPÜLET ÉS MÜBUTOR-ASZTALOS, MÁTYÁS KIRÁLY-UTCZA 41. Ajánlja a mai kor igényeinek megfelelően berendezett ÉPÜLET ÉS BÚTOR iSZTÁLOS-IÜBELYÉT a m. t. megrendelő közönség szives figyelmébe. Tartós munka, pontos és szolid kiszolgálás.
