Heti Szemle, 1908. (17. évfolyam, 1-52. szám)

1908-11-11 / 46. szám

Szatmár, 1908 november 11. HETI SZEMLE 3 es a mo- dern sajtó. szikus, magyar költőt, egy szebb, ideálisabb kor költőjét, ki buzgón leomlik Isten szine előtt, a dicső előtt, mert ő hozta e nagy Min­den ezer nemét a semmiségből, az ő szemöl­döke ronthat s teremthet száz világot, vájjon mit érez majd lelkében, ha tanítójára, a büszke modern tanítójára gondol ? Tagadhatlan, mélyen tisztelt A pápaság Uraim, hogy a modernizmus leg­közvetlenebb élesztője,fegyvertársa, biztatója, védelmezője — a mo­dern sajtó. A sajtószabadság hajnalán uralmába, zsoldjába fogadták, kerítették a sajtót a liberaliz­mus, a hitetlenség, a kereszténység és különö­sen a kath. Egyház s a pápaság kifáradhatat- lan ellenségei . . . mind, de mind. Most a sajtó karjaiba vetette magát a modernizmus is. Hogy ma már mily hatalma, ereje, befo­lyása van a sajtónak a lelkekre, az egész tár­sadalomra, azt itt, önöknek szükségtelen fejte­getnem. Jól ismerik önök a lélektan törvényeit. Csak inkább érintőleg hozom fel, hogy az egész világon nyolczvanötezer újság jelenik meg, tizenkét miliárd példányban. A pápaság már régen tudja, hirdeti, hogy akinek kezében van a sajtó hatalma, az az ur a lelkek felett, ur az országban, ura a vagyon­nak, a politikai helyzetnek. És ami minket, népnevelőket leginkább érdekel — az ura a jövő nemzedéknek is. Eddig azt hirdettük, hogy akié az iskola, azé a jövő. Ma is igazság ez. De csak egy bizo­nyos határpontig. Addig, mig a sajtó, mint a nevelésre és oktatásra hihetetlen módon ható tényező meg nem kezdi a maga befolyását. Azon túl hinnünk, látnunk és tapasztal­nunk kell, hogy: „Azé a jövő, akié a sajtó.“ A pápaság sohasem akarta és akarja elnyomni a sajtót, sem annak szabadságát. Sőt, hogy megérti, felfogja a modern kor kívánal­mait, szükségleteit, a sajtót és a kath. Egyhá­zat illetőleg, kiáltó bizonyítékaink vannak. Már 1869. évben IX. Pius pápa igy nyi­latkozik ország és világ előtt: — Ma egy jó hirlapiró többet használ az egyháznak, mint egy hitszónok. XIII. Leo pápa 1889. évi október hó 15-iki körlevelében hirdeti, hogy kötelességük a katholikusoknak, hogy hathatósan támogas­sák sajtójukat. X. Pius pápa pedig, akiről tudjuk, hogy egy kath. lap megmentéséért aranykeresztjét is fel akarta áldozni — ezeket mondotta: — Ah! a sajtó — még mindig nem fog­ják fel fontosságát. Sem a hívek, sem a pap­ság nem törődnek vele úgy, amint kellene. Az öregek azt mondják néha, ez uj dolog s régeb­ben ép oly jól mentették meg a lelkeket anél­kül, hogy az újságokkal foglalkoztak volna. Könnyű azt mondani: régente! régente! De ezek a keményfejűek arra már nem gondolnak, hogy régente a rossz sajtó nem volt minde­nütt ott, következéskép a jó sajtó ellenmérge sem volt éppen olyan szükséges. Nem a „régenté“- ről van szó. Mi nem vagyunk már a régenté- ben; mi benne vagyunk a mában. Egyenesen hozzánk, magyarokhoz pedig azt irta X. Pius pápa 1908. évi január hó 10-én: — Rendkívül örvendezünk, hogy Magyar- ország katholikusai a kellő ellenállásnak erős akaratával, lelkűkben teljesen megértették és mélyen belátták, hogy korunk elhatalmasodó bajainak, mérgezett és kárhozatos forrása: a romlott sajtó. Uraim! Kell-e mondanom, szükséges-e fejtegetnem, hogy a romlott sajtó ellen és a jó sajtóért a tanítóság, s egyáltalán a nevelés­oktatás nagy mezején működő tanférfiak sokat, nagyon sokat tehetnek. Akik a betűk uraivá tették az uj nemze­déket, akik az első könyveket adják az ifjúság kezébe, akik az olvasás nagy jelentőségű kész­ségét és szeretetét nyújtják a leendő polgárok­nak, azok foghatják igazán szálon a lelkeket arra, hegy az embernek e kiváló képessége ne átkává, hanem gazdag áldások forrásává váljék. Képesítsük az olvasni tudó, aztán szerető nemzedéket arra, hogy olyanokká legyenek, mint a szorgalmas méhecskék. Hogy úgy bán­janak majd el a sajtóval, a könyvekkel, az újságokkal, igen, mint a méh, mely kiröpül a mezők ezer és ezer virágai közé, de nem hasz­nál fel minden virágot; nem nyúl minden növényhez, csak azt használja fel és arra száll le, melyből a jó nedvet szívhatja fel. Uraim ! A mi feladatunk, hogy a jó olvas­mányokkal megkedveltessük a gyermekeket, az ifjúságot, a rossztól, a veszélyestől pedig már korán, az életnek szép reggelén megoltal­mazzuk. És itt, e téren a tanító lelkületétől, egyé­niségének hatásától nagyon sok függ. Talán minden. Mert csak az a tanító, az a pedagó­gus tud a gyermeki érzelemre, szívre, akaratra hatni, aki maga is a szépnek, jónak, igaznak tiszta, hamisithatlan felfogásában és gyakorlatá­ban él. Aki maga is — szereti, pártolja, a jó, igaz és szép szolgálatában álló sajtót, és küzd a romlott sajtó ellen. * * * Uraim! Nekünk tehát nem csak a múltat kell tanítani, de a jövőt is. Ezt a XX. századot, melynek víziói annyi millió és millió léleknek fonja, szövi megrázó csalódásait a jövőre. Vilmos császár nem rég a világfor­galom, a szentatya, X. Pius pedig a sajtó szá­zadának nevezte e századot. S ki tagadná, hogy c két mélységes érzelmű nyilatkozat úgyszólván egymásba fonódik. „Hiszen a világ minden zugát egymással összekötő forgalmi szálak, a min­den elrejtett zugról rögtön értesült, a legkisebb kunyhóig elterjedő és az emberiségnek nélkü­lözhetetlenné vált sajtó a szived jellemző saját­sága.“ (V. ö. Wlassics Gyula elnöki megnyitó­ját a szombathelyi kulturiinnepélyen.) A huszadik században e jellegzetes saját­ság szerint két világnézet fogja azért megvívni csatáját. Megvívni különösen a sajtó fegyveré­vel. És e világnézetben két pedagógiai irány is bástya torony szoba. A termek közül kettő hatalmas nagy terem. Ezek közül az egyik lett volna az „aranyos“ terem. Az átalakítá­sok, toldozások-foldozások a régi díszítésből mindent eltüntettek, kivéve a már említett kémény külső diszitését és festését. A harmadik emeletre romok között ju­tunk fel. Egyes termeknek félig lerombolt falai most már a vár padlására esnek, de azért minden terem külön is megkülönböz­tethető. A nagy toronyszobák ma is épség­ben vannak még. Egyik szobát a másikkal szűk boltozott csigalépcső köti össze. Az egyik toronyszobában századok múlva is ott van a kandalló helye. Ott a hamu és kialudt parázs. A szemlélő önkénytelenül is felteszi a kérdést: beszólj hamu és te kialudt tűz, kik ültek utoljára körülötted? Mit susogtak a régi dicsőségről, mit az elnyomatásról és bíztak egy szebb jövőben is? Az van megírva a várról, hogy 1670-ben levegőbe röpítették. A megmaradt részek pedig 1707-ben le is égtek. A lerombolásnak nyomai ott vannak a harmadik emeleten. Tűznek azonban nem lehet nyomát felfedezni, vagy ha volt is, nagyon kis térre szorítkoz­hatott. A vár fedele amolyan hevenyészett fe­dél. Miután lerombolták a harmadik (esetleg a negyedik emeletet is) a fedelet a megma­radt falak magasságaihoz alkalmazták. Csupa toldozás-foldozás, semmi rendszer, semmi kötés nélkül. Csuda, hogy annyi idő óta, ezen fedélzetek rég be nem omlottak. Most ezek miatt csakugyan végveszély fenyegeti az egész épületet. Azon kívül, hogy elavult, ugyaimnt most van a legveszélyesebb tűz­fészek. íme röviden ismertettem e várat. Ter­mészetes, hogy egész története köteteket fog­lalna el. A várnak volt oklevéltára is. Ez egy ideig Zákány József uradalmi igazgató gondozása alatt állott. O is a vár­ban lakott, de a nyolcvanas évek elején meghalt. A gróf Karocsay Sándor levél és könyvtára szintén itt volt, értékesebb és ér­dekesebb könyveket és okmányokat rendre elszállították. A megmaradt darabok Böször­ményi Zsigmond itteni földbirtokos gondjaira bízattak. Végre : gr. Karocsay Klementin beleegyezésével, ezek közül is a haszna- vohetőbb darabok Böszörményi Zsigmond földbirtokos és Ferenczy Gyula debreczeni teológiai tanár és kollégiumi könyvtárnok közbejöttével, a debreczeni főiskola könyv­tárának jutottak. Hogy Zákány külön okmányokat is ke­zelt, vagy ő is csak a Karocsay féle családi iratokat gondozta, nem tudom. Ámbár mint a várnak fiskálisa kezelhette a többi csalá­dok okmányait is. De akárhogy volt, a várra vonatkozó iratok ezeknél a családoknál ab . nyúlhattak tovább vissza mint 1—2 évszá­zadra. A régibb időkre vonatkozó okmányok nem itt, hanem más helyen lennének kere­sendők, és én gondolom, hogy ezekből is előkerülne sok oly adat, melyekből nyii ván kitűnnék, hogy nem volna szabad a várat pusztulásnak hagyni. (Vége köv.j UH ÄQ7 QíMTinR úri és női czipész SZATMÁR, MMÖZd ÖAllJJUlí DEÁK TÉR, 7. sz. (HALMI HÁZ) Ajánlja a mélyen tisztelt közönségnek egészen újonnan és a mai kor igényeinek megfelelően mn hl ho1 is a legelegánsabb ki­berendezett SSÄ IlIwJ&tJiy O Sí, vitelben készülnek minden­féle sclievrau, lakk, box, zerge és strapa-czlpök. Vidéki megrendelésekre és hibás lábakra különös gond fordíttatik.

Next

/
Thumbnails
Contents