Heti Szemle, 1908. (17. évfolyam, 1-52. szám)
1908-09-23 / 39. szám
2 HETI SZEMLE Szatmár, 1908, szeptember 23. A benső hitegység. A keresztény világfelfogásban — tisztelt uraim — minden időben és körülmények közt volt és van egy benső hitegység, széttagolt részeiben is élt és él továbbá egy értelmi és érzelmi egység, igenis. Az örök változhatatlan isteni igazságokban rendíthetetlen bizalom és azok erejébe, diadalába vetett reménység. Honnan maradt meg ez a nagy, mérhetetlen talizmán, mint az éghetetlen gyémánt, még a romok, üszők parázsai közt is. Talán ideális ember lelkesedésből? Abból is. Legalább a magyar nemzetben igen. Mert a magyar ideálistának született. Talán a történelem tanuságtételéből ? Minden bizonnyal. Vagy hát ugy-e bár fejlődés törvényéből? Legyen. De bizonynyal és legfőbbképp — az isteni szózatból, mely amaz igazságoknak életet, örök életet és uralkodást igér. Mindezen feltett kérdésekre azonban szabad legyen csak egyetlen — úgyszólván jóslással világitólag hatni. Azzal, amivel boldog emlékű Simor hercegprímás a lehető legszo- moruhb időkben vigasztalta nemzetét. Minden áramlatnak — úgymond ő, — minden felmerült tudományosnak látszó elméletnek, melyet csinálni nem nehéz, sőt igen könnyű, sőt már megteremtett közvéleménynek, korszellemnek, politikai rendszernek, pártoknak legjobb, legbiztosabb bírálója, de aztán temetője is maga az élet lesz. Maguk a megcsalt és csalódott, félrevezetett emberek . . . És ennek a prófétai jóslásnak napjainkban nem hiányzanak képviselői. Csak pár évvel ennek előtte, úgyszólván magából a liberális hírlap műhelyből keserű gunynyal, de leplezetlenül ad kifejezést a szókimondás rettenetes embere Tóth Béla . . . Ötven év alatt a doktrínák megjárták a maguk útját — irja Esti leveleiben — a diadaltól a krachig. Ludwig Büchner például az ő tanitásának teljes bukása közepette halt meg. Uram fia ! Tiz-husz sorban intéztük el a nekrológját. Holott most 30 esztendeje hasábokat irtunk egy-egy rövid elődásról. Az öreg Büchner vénsége szomorú lehetett . . . Ha szabad volna az Isten végtelen cselekedeteit fürkészünk, azt mondanám, folytatja, hogy ama bölcselkedő hosszú élete csak arra való, hogy benne lehessen az az Ötven év, melynek alatta tanításuk nagy sikereket ér el, aztán egyszerre csak csökkenni kezd a hatalma és teljes bukással ér véget . . . Mélyen tisztelt katholikus nagygyűlés! Talán szükségtelen bizonyítani, hosszasabban rámutatni, hogy csak a lefolyt félszázadon Ludwig Büchner nem áll magában. És nem is marad az ő és doktrínájának sorsa elszigetelten. Voltak, vannak és lesznek mások, nemcsak olyanok, kik az Istent és talán a malasztot is laboratóriumaik, lombikjaik vizsgálódásának tárgyává kívánják tenni. A pa- rényelmélet sorsát nem fogja kikerülni majd az a másik, a történelmi materializmus sem, mely már ma is lejáró félben van saját hívői vallomása szerint is. És jön már utána a világszocziálizmusnak, a Marxoknak és társainak, a „mai tudósok“-nak is kérlelhe- etlenül következetes sorsa. Az a sors, melynek logikája nem lehet más — a diadaltól a krachig — mint Ludwig Biichneré. Igen uraim! A keresztény világfelfogás széttagolt részeiben a fel-feltünő áramlatok csinálhatnak izzó forrongásokat. Eszmék támadnak, terjednek, hömpölyöghetnek és ezreket elragadhatnak. Egyik század megrabolhatja a másikat. Mint a kérkedő ifjú- a XX-ik század, mely előzőjének egyik legbecsesebb alkotását az uj életre ébredt megerősödött történeti érzék lerombolására emeli csákányát. Az emberek egy része megtéved, indul, hamis útra lép. Az uj tudomány gőgösen veti meg a jámbor hitet és gúnyosan mosolyog rajta. De ime közbeszól az élet. Maga a megcsalt és csalódott kor. A kiábrándult nemzetek. Mert mig a hadjárat egyes osztályok, individumok, kérdések, sőt religiók körében folyik, a biztos győzelem mosolyog. Mihelyt azonban a nemzet egészének, múltjának, hagyományainak, faji jellegének, jövendő életkérdésének szól a támadó művelet: akkor megszólal egy hang, melyre azok, kik Istent és honszerelmet nem ismernek, nem számítottak. A nemzetek lelkiismerete. Ez a hang, ez a hatalmas erős hang uraim a nemzetek lelkiismerete. — El kell ismernünk, lehetetlenség tagadnunk, hogy az Istentől belénk oltott lelkiismeretnek ez a hangja végigrezeg már az országon. A sziveken, az érzéseken. . . Érez- nünk kell azt, hogy a mi igazságunk a kereszténység életében nincs, nem lehet örök tél. Ne tagadjátok ti sem, a mi ádáz ellenségeink, hogy ez igy van. De csalódtok, ha azt hiszitek', hogy az ébredező szavaknak forrása, a megszólalt nemzeti lelkiismeretnek ébresztője pusztán a reakezió, a klerikáliz- mus. . . Gyermekmesébe való jelszavak ezek. Komoly embert nem tévesztenek meg. Igno- tos fallit. Ti győzelmetekben elbizakodva, az ellenfél tehetetlenségének vak logikájával merészen egyszerre nagy döntő lépést akartok tenni. Először kellett a Katholikus Egyház, aztán jött maga a kereszténység, utána minden pozitív religio. . . Most magát a nemzetet akarjátok elválasztani múltjának dicsősógeitől és bánatos fájdalmaitól. El akarjátok hitetni, hogy nem múltúnk alapja a mi jelen és jövendő életünknek és nincs arra szükség, hogy itt megszentelt földön magyar maradjon a magyar. Hiszen a nemzet nélkül is él a nép.'. . Uraim ! Ez azután a reakezió ! A bűnös reakezió. Mert van jogos reakezió is. És ha ezzel szemben a nemzet újra összeölelkezik a kereszténységgel, melynek ölében született, a mely kisérte őt ezer éven át a zivataros századokon keresztül . . . nem tesz mást, mint a mire őt a nemzeti lét életösztöne vezeti. A történeti Magyarország pusztulni fog a kereszténység nélkül. . . S ha érzi, belátja, hogy a kereszténység kérdése az ő életének kérdése, mi csodálkozni való van ezen ? A konzervativizmus. Aki magaslatra tud emelkedni és be tud látni a nemzet lelki életének folyamatába, tisztán láthatja a történteket: ... A konzervatív gondolkodásra hajlékony nemzetet külső és belső erők hatása alatt lázas vágyódással, szenvedelmes elégedetlenséggel ragadja meg az idegen eszmék érintése. Izzó anyagok hatása alatt, szinte szétszakítani látszik a szálakat, melyek múltjához, hagyományaihoz, saját faji jellegéhez fűzik. Nincs még elég ereje, hogy az átvett eszméket sajátjává, individiumának részévé tegye. Hullám hullámra torlódik benne, mellette, körülötte. . . És csakhamar jön a visz- szahatás, jönnek a szenvedések s karöltve a nagy, megrázó csalódások. És elmegyen ő a szenvedések kálváriájáig, de a hol feltámadása — bizonytalan. És az a nagy megpróbáltatás kiábrándítani kezdi . . . ismétlődvén a népek története, a szenvedések, csalódások viszik vissza csöndesen, de mindig szélesedő hullámgyü- rük közt a konzervativizmus csöndesebb, nyugodtabb, mérlegelő lázmentes szintájára. Mind a csalódott, küzdelmeiben egymagára hagyott ember gyermekkorának hitéhez. Ahhoz a hithez, melynek elemi igazságait édesanyja térdein tanulta meg és amely lehetővé tette, hogy az élet viharai után ismét feltalálja a nyugalmat, a munkásság e nélkülözhetetlen feltételét. Elkapta a nemzet kebelében a nemzet sok fiát talán a világpolgárság láza, az európai gondolat, eszme ... de mikor látja, hogy minden nemzet, minden nép visszatért, sőt ha kell, erőszakkal tér vissza a haza határaihoz, a röghöz, apáink sirhal - mához, a múlthoz, a fajhoz, akkor ő is, a magyar, észbe kap. Oda, ahol székel az agy és azt mondja: csak akkor marad nemzet ez a nemzet, ha mint erős hitéhez, múltjához, hagyományaihoz, történelméhez, jövő reményeihez hü nemzet bele tud illeszkedni nemzeti műveltségével, irodalmával, kereskedelmével, iparával és foglalkozásával, egész valójával az egységes keresztény európai világhelyzetbe. . . E nagy életkérdés hatása alatt áll uraim, ma a mi nemzetünk is. E gondolatkörben vannak ma az emberek, mondhatom minden táborban. A mieinkben és az ellenségében egyaránt. A hívők még jobban hisznek, a hitetlenek kezdenek hinni. A világrend törvényeivel a kereszténység eszméi kristályosodnok ki az eseményekben. . . A nemzeti és társadalmi élet e biztató hullámzásában a katholikus egyházra vár most a legfőbb feladat. Rája, áz ősi egyházra van szegezve milliók tekintete. Jó baráté, hívőé, ellenségé és hitetlené egyaránt. Hiszen a legégetőbb, legmélyebb, de a legmodernebb kérdések kapcsolódnak az ő helyzetéhez, állásához, hivatásához, múltjának nagyságánál, számbeli erejénél és igy hatásánál fogva is. Szerették volna óh be nagyon látni amaz ellenségeink, hogy ez az ősi egyház ellentétbe jöjjön magával az állammal. Nem sikerült. Isten és emberek láthatták, tapasztalhatták, hogy mi nem fordulunk az állam CSAPI) LAJOS SZATMÁR, Deák-tér 7., (I. emelet). ELSQRANGD PAPI- ÉS POLGÁRI SZABÓ Magyar díszruhák, Polgári ruhák, W Papi öltönyök, Libériák, Reverendák, SzarvasbőrCzimádák, nadrágok, Palástok, fövegek, Bőrkabátok ,A készítését elvállalom. A Mindennemű öltöny készítésénél a fősulyt az elegáns szabás és linóm kivitelre fektetem, a mellett teljes kezességet vállalok szállítmányaim valódi szine és tartósságáért. Nagy raktár honi és angol szövetekben. Tisztelettel CSAPÓ LAIOS, szabómester.
