Heti Szemle, 1908. (17. évfolyam, 1-52. szám)
1908-01-22 / 4. szám
2 Szatmár, 1908. jauuár 15. zönséget és felkéri az elnöklő püspök urat, hogy a diszgyülést nyissa meg. A püspök ur O Méltósága megnyitó szép beszédében kedvesen emlékezett meg gróf Károlyi Istvánról, a nemes gondolkozásu és lánglelkii magyarról, mint a Széchenyi Társulat volt diszelnökéről, kit mintaképül állított a magyar társadalom elé. Megható s lelkes beszéde folyamán a püspök ur ecseteli a Széchenyi társulat nemes feladatát s odanyilatkozik, hogy a hazafias czélt szolgáló fársu- latot mindenkinek pártolni kell, de nem csak erkölcsi támogatással, hanem anyagi áldozattal is. A maga részéről 1000 koronával belép az alapitó tagok közzé s ezenkívül kötelezi magát, mig szatmári püspök lesz, évente 500 koronával gyarapítani a társulat pénztárát. Kéri a magyar társadalmat, hogy minden erejéből támogassa a társulatot magasztos czélja elérésében, a diszgyülést megnyitja. Lelkes éljenzés, szűnni nem akaró taps követte a püspök ur valóban magasan szárnyaló és erős, hazafias szép beszédét. Ezután dr. Fechtel János tartotta meg ünnepi beszédét. Mint kiváló szónok, már régóta ismeretes, ezúttal külön dicsérni szükségtelen. Hazafias érzéstől duzzadó, magas beszédéből a következő részeket ragadjuk ki. Elénk varázsolja gróf Széchenyi Istvánt, a legnagyobb magyart, mint a hazaszeretet mintaképét. Fejtegeti a Széchenyi Társulat keletkezését, megalakításának szükségességét, munkásságát. Hü képét mutatja a társulat működésének eredményéről. Megemlékezik gróf Károlyi Istvánról, mint az ünneplő társulat alapitó tagjáról. Beszédének legszebb részéhez ért most dr. Fechtel s hangsúlyozza, hogy a magyar nemzetnek erősnek, öntudatosnak, szabadnak és függetlennek kell lennie. Majd a- nemzetiségi törekvésekről s azok megrendszabályozásáról beszélt, általános helyesléstől kisérve. Energikus hangon követelte, hogy ezen törekvéseket összetett kézzel ne nézzük. A Széchenyi Társulat is e törekvések ellensúlyozója volt a múltban s lesz a jövőben is. Meghajtja az elismerés zászlóját a társulat alapitói s vezetői előtt. Szépen fejtegeti a magyarságot fenyegető veszélyt, a nemzetiségi fészkelődést, érdekesen bontogatja finom szálakra a magyar nemzetnek a többi lakosok iránt táplált tiszteletét és szeretetét, meggyőző érvekkel fejtegette, hogy a magyar nemzet nem erőszakkal oktrojálja a nemzetiségekre a magyar nyelv tudását, hanem a tóvutról akarjá visszatéríteni és saját érdekében — anyanyelvének épségben tartása mellett — akarja, hogy a hon minden polgára tudjon magyarul. Végül lelkesítő szavakkal befejezi nagyhatású beszédét általános éljenzés és zajos tapsoló» közepette. Küszner Albert társ. pénztárnok a társulat történetét, erkölcsi és anyagi helyzetét ismertető igazgató-tanácsi kiadványt olvasta fel. Dr. Falussy Árpád főispán tartotta ezután bezáró beszédét, mely minden tekintetben oly kiváló, tartalmas és hazafias érzéstől áthatott volt, mint az előtte elhangzott beszédek. A főispán beszéde szintén a társulat működését méltatta és elismeréssel szól bér. Kováts Lajosról a társulat egyik oszlopos tagjáról, majd kitartásra, hazaszeretetre buzdítva a közönséget, a gyűlést bezárja. A szép számú intelligens közönség szép s kellemes emlékekkel meggazdagodva, ünnepi hangulatban távozott a közgyűlés helyéről. Délután 1 órakor a Pannónia szálló éttermében bankettre gyűltek össze mintegy százan. Egész ebéd alatt vig, kedélyes hangulat uralkodott. Az első felköszöntőt dr. Falussy Árpád főispán mondta a királyra, melyet állva hallgattak végig. Azután következett sorban : dr. Vajay Károly a kor„HETI SZEMLE“ mányt éltette, Madarassy Dezső dr. Borom- issza Tibor püspököt, Bodnár Gáspár a főispánt, Biki Károly ref. esperes a vármegye közönségét, bér. Kováts Jenő Szatmár város közönségét, dr. Fechtel János a vendégeket, dr. Kelemen Samu a papságot és a tanítóságot, Ratkovszki Pál dr. Kelement. Végül felolvasták a beérkezett táviratokat s azután következett a fesztelen mulatság, mely a késő esti órákig tartott. A katholikus magyarokhoz. Szivünkből szólunk hozzátok, a testvéri szeretet hangján. Egy anyától vagyunk és nem ismerjük egymást; egy érdekeink vannak és nem támogatjuk egymást, mindenki ellenségünk s mégsem szeretjük egymást. Régi erőnk emléke él már csak bennünk. Mikor együtt éreztünk, valamennyien hatalmasak voltunk. Kart karba öltve áttör- hetetlen volt a vélőfal, melyet érdekeink köré vontunk. — Ma keresztül-kasul gázolnak rajtunk olyanok, akiket élhetetlenségünk nevelt nagygyá. Ránk mindenki számit, de mi nem számítunk. A statiszták szerepére degradáltak bennünket, akik valamikor a czimszerepet játszottuk ebben az országban s akik ma is a legtöbb pénzt hordjuk az államkincstárba, a legtöbb katonát adjuk a hadseregnek. Pénzünkből alapított egyetemen minket gyaláznak s hitünket ócsárolják fizetett professzorok. Az újságok hasábjain naponta milliószor sértenek vérig bántatlanul. Aki kimondott katholikus, azt mellőzik a hivatalban, üldözik a közpályán, lekicsinylik, ha művész, lehetetlenné teszik, ha politikus, kinevetik, ha tudós, a munkából zárják ki, ha munkás, tisztességtelen versenynyel teszik tönkre, ha/iparos vagy kereskedő. A tudományban nincs hit, az irodalomban nincs erkölcs, a politikában nincs val„És miből fog élni méltóságod ? Kérdezték az aggódó körtilállók. „Azzal nem búsulok, barátaim majd eltartanak. Széchenyi ezzel megkezdette a nagy harezot a nemzeti nyelv művelésére és magyar közszellem minden áron való megteremtésére. Kibontotta a zászlót a fórumon a nemzet, a világ színe előtt s az, a ki nem sokkal azelőtt maga is alig értette édes magyar nyelvünket, a kiről Metternich herczeg estélyén azt mondta a szellemes francia követ, hogy szerelmes vagyok érette tudatlanságba, de a ki Wesselényi lángoló szavainak hatása alatt éjjel-nappal gyűjtötte a műveltség és tudomány kincseit itthon és nyugati Euróbán, most stádiumában harsogó hangon kiáltja az ébredő magyar nemzetnek : a magyar nyelvnek mint abszolút status nyelvnek behozatalát kívánom. S a nemzet, mint egy ember állott melléje és egy varázsütéssel megteremtette a magyar nemzeti hatalmas kultúrát, mely ma már a müveit nyugtatóval itt-ott bátran versenyezhetik. E nagy ember szellemi örököse a Széchenyi Társulat, a melynek jelszava, az ő jelszava: „Magyar Társadalom, Magyar Közszellem. Legyen a hazának minden lakosa a magyar államiság hive ésjtudjon magyarul!“ De volt-e szükség a Széchenyi Társulat alapítására? A Széchenyi Társulat megalakulása égető nemzeti culturális szükség volt, mert a magyar nyelv védelmének és terjesztésének elhanyagolása immár nemzeti veszedelemmel fenyegetett. A vármegye 307 községből csak 152-ben beszélte a falu többsége a magyarnyel vet, ott pedig a hol a magyar elem kissebb- ségben volt, bele assimilálódott a nemzetiségi romboló áradatba. És ezen assimiláczió rettenetes arányokat öltött s nyomában járt a, nemzetiségi öntudat megerősödése. Dákoro- mánia képzeletbeli határai arányosan tolódtak ki s 1882-ben, az alakulás évében már Tokajnál állott Románia haltára. Ekkor lép fel berenczei Kovács Lajos a mentő gondolattal, alakítsunk egy magyar nemzeti kuiturát terjesztő és védő társulatot. Az eszmét az 1882. évben tartott társadalmi hires eszmecserék alkalmával beszélték meg. A megbeszélésekben részt vettek: berenczei Kovács Lajos az indítványozó,jGsomay Imre, Jandrisics János, Hehelein Károly, Sarma- ságh Géza, Tabajdi Lajos, Rácz István és Vozáry Gyula mindmegannyi lelkes magyarok. Julius 11-én már megtartották az előkészítő gyűlést, melyen Domahidy Ferencz főispán elnökölt s megjelent azon az európai nagynevű későbbi bíboros püspök dr. Schlauch Lőrincz. Deczember 28-án pedig a Társulat a vármegye magyar népének örömrivalgása között meg is alakult, diszelnöke a püspök, elnöke a főispán, igazgatója berenczei Kovács Lajos, titkára Csomay Imre lett. És rögtön megindult a lázas munka. A jelszót: „Legyen a hazának minden lakosa a magyar államiság hive és tudjon magyarul“ visszhangozta az egész vármegye, az egész ország. Kovács Lajos, ez a lelkes és nagytehetségü ember, aki a nagy Széchenyinek volt belső és szeretett munkatársa, jobb keze, szóval, hírlapi czikkekkel, példával agitált, buzdított, gyújtott, dolgozott. Százakra menő tagokat gyűjtöttek, vidéki választmányokat szerveztek, amelyek lobogtatták künt a zászlót, ám a jövedelem 2000—2400 forintnál többet nem tett ki. Ily összeggel eredményes, széles medrü munkát nem lehet végezni. Több és biztosabb pénz kellett. Reá gondoltak a vármegyei pótadóra. 1885. szeptember hó 12-én egybegyűltek a Széchenyi Társulat összes tagjai a nagykárolyi vármegyei székházban, dr. Schlauch Lőrincz püspök fényes beszédet mondott az ügy érdekében, gróf Károlyi István pedig megtette az egy százalékos pótadó indítványát. Az őszi közgyűlés egyhangú lelkesedéssel adta meg a kívánt összeget, sőt 1888. május 3-án a megyének minden községét kötelezte a gyermekmenhelyek felállítására. Ma 109 ilyen működik. Folyt. köv. KÉZMÜ- ÉS DIVATÁRU-ÜZLETE SZATMÁR, DEÁK-TÉR Előre haladt idény miatt mélyen leszállított árak. Posztók és barchetekek beszerzési árban, színes, crérn és fekete szövet, batisztok nagy választékban. Vászon és kanavászokban gyári raktár. Női és férfi fehérnemüek,ing, gallér, kézelő, harisnyák és minden más cikkek a legolcsóbb árban.
