Heti Szemle, 1908. (17. évfolyam, 1-52. szám)
1908-04-15 / 16. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre-------— — — -- — 3 „ ' — Ne gyedévre — — — — — 1 , 50» Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér. Alleluja. Közeledik Jézus dicsősséges feltámadásának ünnepe. Legyzőzte a halált, hogy megváltsa az emberiséget, mérhetlen kínokat szenvedett, hogy azoknak árán megnyissa„előt- tünk a menyország kapuját, 0 az ut, igazság és az élet, aki példáját követi és parancsolatainak engedelmeskedik, boldog lesz úgy ezen mint a másvilágon. Daczára tehát a megváltás nagyszerű müvének, magától az embertől függ, hogy boldogságának előmozdítója, vagy megrontója legyen. Isten nem praedestinált senkit nz üdvösségre, hanem szabad akarattal ruházta fel az embert, hogy választhasson és tehessen tetszése szerint. Isten nem kényszerit _sen- kit, hogy a jó utón haladjon, de akadályokat sem gördít elé, melyek legyőzhetetlenek volnának, sőt kegyszereivel segítségére van, hogy magát megerősítse és felvértezze azon küzdelmekre, melyekkel a világban találkozik. Mert hiszen ez — a világ — a legnagyobb ellensége az ember boldogságának. Lépten-nyomon útjába kerül, kínálja örömeivel, sőt gyakran fülébe súgja, ne félj, niuFelelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY SAJTÓ“ csen Isten, az ész, az ember az Isten. Tanúbizonysága ennek úgy egyesek,élete, mint maga a történelem. És ha nem elég erős az a szabadakarat, melylyel a teremtett lény fel van ruházva, kétségtelenül elesik, mindig lejjebb és lejjebb sodorja az örvény, sőt utoljára már csaknem a lehetetlenséggel határos kibontakozni bűneinek polypkarjai közzül. Pedig hogy van Isten, vajmi gyakran lehet tapasztalnunk. De csakis azok tapasztalhatják, kik félnek és hisznek benne. Az isten- fétők minden munkájánál ott van, hogy áldást adjon reá, az ingadozókat vagy, eltévedteket hányszor igyekszik észretériteni, midőn csapásokkal látogatja meg őket, midőn látniok kell, hogy ha bármibe kezdenek, nem sikerül, sőt legtöbbnyire épen ellenkezőleg ütnek ki dolgaik, mint ahogy ők tervezték, vagy óhajtották. A vallástalan bölcselet fosztja meg az embert leghamarabb attól a kincstől, mit e földön boldogságnak nevezhetünk, a lelkiismeret nyugalmától. Az Istenről megfeledkezett, tőle eltántorodott nemzetek története szomorú bizonyságául szolgál annak, hogy a pusztulás porcessusát többé A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmáyn aajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyllttór sora 40 fillér. A 1311> megjelenik minden szerdftu. feltartóztatni nem lehet, ha az is- tentelenség szelleme tért hódított a nemzet fiainak szivében. Nyomában rombolás és anarchia jár, mely elpusztítja a legerősebb országokat ts. Egyedül az istenfélelem tarthatja vissza az embert, hogy szélsőségekre ne ragadtassa magát, hogy tiszteletben tartsa az állam törvényeit is, melyeket úgy kell tekintenie, mintha magától az Istentől eredtek volna. A magasztos húsvéti ünnep Isten léteiének leghatalmasabb bizonyítéka. Győzedelmesen emelkedik ki sírjából a világ Megváltója, hirdetvén az emberiségnek: Itt vagyok, jöjjetek hozzám mindanyian, kövessétek tanításomat, mert én vagyok az egyedüli jóakarótok. Ha teljesen nem romlott még a kebel, lehetetlen, hogy ne eszmélkedjék erre a hivó szózatra. Siessen tehát minden jó keresztény a halál felett győzedelmeskedett Istenember oltalma alá, biztos lehet akkor, hogy boldogok lesznek napjai, mert az Isten nem hagyja el, aki őhozzá ragaszkodik, hanem segíti, áldja minden munkájában. Boldog ünnepet! N agy-pénteken. — Irta : M. B. — Nagy áldozat, dicső kínok, — Törött, piros sebek : Kereszthalál a Golgotán Hogyan köszöntselek ? Lehunyt a nap. Nem állhatá Amint „beteljesült.“ Leszállt a hold, kisirt szeme A könnyözönbe tűnt . . . Kereszthalál a Golgotán — Öröm a mennybe’ fenn. — Kifolyt a vér, de bére nagy : Kegyelmet esdekel. Egy Istené a kin, halál, Az ég s a föld között, Ki bűnödért s a bűnömért A testbe öltözött. Egy Istenért siránkozott A durva föld szava A megszakadt, letört kövön E rémes éjszaka ! . . . Kereszthalál a Golgotán Midőn „beteljesült“, Az ősi bűn, amit tevénk Legyőzve porba tűnt. Nyitott siron megéledő Halotti szellemek, — A templom és kapu között Csodák kisértenek . . . Mohos sirok lakásai, Csak álom a halál! . . . Letűnt a véres áldozat, Az uj nyomába’ jár . . . Ezernyi kin a Golgotán . . . Ki vájt piros sebek . . . A pályabért ti érzitek Halandó emberek! Amig az ég keseregve sir, A föld ijesztve reng, — S az éjszakán kisértenek Halotti szellemek: Köszöntse és imádja h.át Szivünk a Szenvedőt! . . . Boruljatok a porba le A néma sir előtt! Kereszthalál a Golgotán, — Öröm a mennybe’ fenn: A szent halott az emberért Kegyelmet esdekel! CSÁPÓ LAJOS ÉS POLGÁRI SZABÓ SZATMÁR, Deák-tér 7., (I. emelet). A FJíSŐRANÍtÍI PAPI- V Magyar díszruhák, Polgári ruhák, MiöURAmiu ran Ti Papi öltönyök, Libériák, Reverendák, SzarvasbőrCzimádák, nadrágok, Palástok, fövegek, Bőrkabátok készítését elvállalom. /S Tisztelettel CSAPÓ LAJOS, Mindennemű öltöny készítésénél a fősulyt az elegáns szabás és finom kivitelre fektetem, a mellett teljes kezességet vállalok szállítmányaim valódi szine és tartósságáért. Nagy raktár honi és angol szövetekben. bister.