Heti Szemle, 1907. (16. évfolyam, 1-52. szám)
1907-11-06 / 45. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre--------— — — — — 3 „ — Negyedévre —— 1 50 „ Tanítóknak és k'SzműiparosÜkÁak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY-SAJTÓ“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány sajtó“ ozimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vételnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. A. lap megjelenik niiuden szerdán. A szociális egyház. Ma semmiféle intézménynek széles e világon nem jut ki annyi a nyelvöltögetésből, mint a kath. egyháznak. A szabadkőművesség, ez a glacé keztyiis szociáldemokrácia kezet fog a szociáldemokráciával, evvel a keztyii nélkül való szabadkőművességgel. Uton-utfélen hangoztatják Voltaire elvét: tövestül kell kipusz- titani a katholicizmust, hogy még magja se maradjon. Honnan ez a dühbegurulás? „Idejét multaakatho- licizmus, nem a mai világba való.“ Nem czélunk most kimutatni, hogy éppen a kereszténység volt az, amely elvetette az egyenlőség, a testvériség és az igazi szabadság niagvát s ahol a lelkek befogadták tanitását, meg is valósította azokat. Arról sem akarunk szólni, hogy éppen a kereszténység szentelte meg a munkát, éppen a kereszténység volt az, amely a munkások iránt való szeretetet és igazságosságot hirdette, mint olyanok iránt, akiknek emberi méltóságuk csak olyan, mint a gazdagoké. j\. kereszténység hirdette, hogy méltó a munkás az ő bérére és égbekiáltó bűnnek bélyegezi a munkások jogos bérének visszatartását, oly égbekiáltónak, akárcsak a testvérgyilkosságot. Csak egy futó pillantást kell vetnünk a kereszténység első századára s kézzelfoghatólag győződhetünk meg a kereszténységnek szociális érzékéről. Magok a pogányok mondották: „Nézzétek a keresztényeket, nincsenek koldusaik.“ Pedig ugyancsak a szegényeknek hirdették elsősorban az evangéliumot s a szegények voltak azok, akik mindjárt kezdetben tömegesen csoportosultak a kereszténység zászlója alá. Hogy volt lehetséges ez a rendezett gazdasági állapot? Úgy, hogy a kereszténység kimondotta, hogy minden épkézlábu embernek dolgoznia kell; akár szellemi, akár testi munka legyen az, de dolgoznia kell s aki mégis henyélni akart, azt nem tartotta meg kebelében, hanem kizárta azt, mint holt tagot. Elgondolom, hogy a kér. gazdagok, a munkáltatók tudva ezt, bár mindenki iránt igazi felebaráti szeretettel viseltettek, mégis elsősorban a keresztény munkásokat fogadták munkába. Hej de elkelne ebből a szellemből, amely határozottan keresztény szellem, fönt és lent, a munkásoknál és munkáltatóknál egyaránt. — Az igy gazdaságilag rendezett társadalom aztán könnyen gondoskodhatott a munka- képtelenekről és elaggottakról s gondoskodott is, — az első keresztényeknek nem voltak koldusaik. Nem bizonyit-e ez a tény amellett, hogy mekkora szociális erő rejlik a Krisztus alapitotta kereszténységben? Egy példa ez a kereszténység ókorából. De szakítsunk ki egy lapot a sötétnek bélyegzett középkorból. A 14. és a 15. században az úgynevezett bűnbánati szónokok járták be különösen Olaszországot, Istenhez való visszatérésre buzdítva hallgatóikat. Ezren és ezren lélegzetvisszafojtva hallgatták őket. Tudjuk, hogy a mai anyagelvü gondolkodó és cselekvésmódba sülyedt ember ajkai körül gúnyos mosoly játszadozik erre a törekvésre. De hát csak lassan. Ezek a szegény „barátok“ amellett, hogy a népet becsületes emberhez illő életmódra tanították, nem feledkeztek meg a szegény népnek anyagi érdekérőlsem. Ebben a korban azok a szegény emberek ugyan vért izzadtak, csakhogy ezt a vért nem a kath. Máriánál. — Irta: Kocsán Károly. — Egy Mária szobor áll nálunk a templomkertben. Egyszerű lelkű buzgó tisztelői emeltették e szobrot. Ide járnak ájtatos öreg nénikék, serdűlő leányok, szerelmes hajado- nok, kérni a Szűz oltalmát és pártfogását. Az öregek csontos, száraz ujjaik közt morzsolják a rózsafüzér szemeket. Eleinte mindenki halkan, magában imádkozik. Egyszer csak egy alak emelkedik fel a térdeplőről. Ez az előimádkozó. Megnézi: vannak-e már elegen s kenetteljes hangon kezdi el az imádságot. Egy-egy későn érkező lábujjhegyen tipeg oda. Nesztelenül, nehogy megzavarja az elmélkedő lelkeket. Imádság végén felhangzik az ének. Vontatott, hajlékony. Egy egy éles hang kivág a többi közül, mintegy ve- zérségre törekszik. Két gyertya pislákol a szobor előtt. Lobban egyet-egyet, amint a hüs esti szellő meg-megcsapja. Elvégzik szép sorban az ájtatoskodást. Az ámen után hangos dicsértessékkel köszönnek el egymástól. Felállanak. Letörlik ruhájukról a port s azzal ki-ki hazafelé veszi az útját. A lányok csoportosan, a nénik pedig ketten-hárman. Utközbon meg-megállanak. Összedugják a fejüket. Hol egyik, hol másik sug-bug valamit. Csendesen közlik egymással mondókájuka*, mert hát jól tudják azt, hogy az estének füle van. Akad mindennap egy kis friss hir. No meg ők szeretnek úgy is a más háza előtt söpörni. A Szűz Anya gondozója egy ránczos- képü asszonyka, ki már jól beevezett az élet vizére, — még ott marad* mikor az imádkozok serege elvonul. Előveszi az olajos üveget. Tölt a mécsbe. Meggyujtja s a mécs halvány világosságot vet a szobor szelid tekintetű alakjára. Mikor elvégezte: lehajlik s megcsókolja a hideg szobrot. Megigazítja a lábaihoz rakott virágot. Egy-kettőt csavar a vasrács csikorgós zárján, zsebébe csúsztatja a kulcsot s lassan botorkál haza a sötétben. Mikor már a néma csend s az éj sötétsége foglalja el birodalmát, egy vékony, karcsú alak surran el a házak előtt. Nagykendő fedi be bájos termetét. Ilyenkor szokott a Máriához járni, hogy ne zavarja fohászkodó lelkét semmi nesz. A világosság itt is, ott is kialszik. Elcsitul minden-, édes, első álmát alussza a falu. Egy csomó virágot szorongat a kezében. Tisztelete jeléül viszi a Máriának. Mikor oda ér térdre, borul s a virágot leteszi a szobor lábához. Kezét összekulcsolja; ábrándos tekintetét a néma alakra veti s hosszan nézi Máriának nyugodt, szelid arczát. Egyszerre csak könnycsepp gördül végig komoly, bánatos arczán. A mécs gyönge fényét ráveti arczára s megvilágítja azt. Szép a térdeplő arcza még hervadásban is. A bánat hideg lehelete megfonnyasztotta a viruló, rózsaszinü arczot. Mélytüzű szeméből emésztő fájdalom sugárzik. Magas homlokára dús, szőke haj omlik. Ajkáról elszállt a mosoly, a jókedv hűtlen CSAP« LAJOS SZATMÁR, Deák-tér 7., (I. emelet). /\ Reverendák, SzarvasbőrCzimádák, nadrágok, Palástok, fövegek, Bőrkabátok készítését elvállalom. Mindennemű öltöny készítésénél a fősulyt az elegáns szabás és finom kivitelre fektetem, a mellett teljes kezességet vállalok szállítmányaim valódi szine és tartósságáért. Nagy raktár honi és angol szövetekben. /S Tisztelettel CSAPÓ LAIOS, szabó. mester
