Heti Szemle, 1907. (16. évfolyam, 1-52. szám)
1907-11-06 / 45. szám
HETI SZEMLE Szatmár, 1907, november 6. főpapok és főurak préselték ki belőle, hanem azok, akiknek a pénz- manipuláezió a kenyerük. Ezek a szegény „barátok“ tehát alapítottak „montes pietalis“-nak nevezett hitel- szövetkezeteket, amelyeknek egyedüli ezéljok volt a szegény, eladósodott embernek a talpra állítása s talpra is állították, bár ezer akadály- lyal kellett megküzdeniük. Két üdvös tanulság rejlik ebben a történeti tényben, az egyik, hogy milyen szépen fér meg a népnek lelki gondolkodása anyagi érdekeinek fölkarolásával, a másik, hogy a népnek istenadta vezére igy fér- kőzhetik legkönnyebben a nép szivéhez, De a legfőbb tanulság meg az, hogy mily lüktető szociális erő rejlik a kereszténységben. Csak nyissuk meg előtte szivünket, de fönt és lent egyaránt s a szociális kérdés meg lesz oldva. Jogunk. A „Nemzeti Iskola“ 42. számában vezető helyen dicséretes „Elmélkedés“ jelent meg a pécsi kongresszuson történtekről. Sorai között azonban az érvek nem állhatják meg helyüket, mert törvényeken botlanak keresztül és nem felelnek meg a valóságnak. A vezérczikk soraiban ugyanis ezeket olvassak : „Ez (t. i. Eötvös Loránd volt miniszter) adta meg az engedélyt az apáczák- nak, hogy polgári iskolai tanít ónőképzőket nyissanak. . .“ Ez az állítás nem felel meg a valóságnak, mert az apáczáknak ezt a jogot nem Eötvös L., hanem az 1868. évi XXXVIII. t.-cz. 13. §-a adta meg ezen szavaival : „Minden hitfelekezet állíthat fel és tarthat fenn tanitóképezdéket ..." stb. Ha a hitfelekezet anyagi körülményei miatt, vagy bármi okból éveken át nem is élhetett törvényekben biztosított jogaival, az nem jelenti azoknak elévülését. Tehát nem Eötvös L. adta a jogot, hanem egyszerűen tudomásul vette, hogy egy hitfelekezet törvényben biztosított jogait igénybe óhajtja venni. A minisztérium joga a törvény szentesítése után csupán az ellenőrzés maradt. Ha megfelel a követelményeknek : él, ha pedig nem, úgy maga a törvény rendeli a jog megvonását. Ily esetben a minisztérium szintén csak a törvény végrehajtója volna. Az apáczáknak ez a joga tehát nem Eötvös L. engedélyén, hanem törvényen alapszik. Tovább igy folytatja a ezikkiró :„ ... sőt ez a miniszter (t. i. Eötvös L) két tanfel- ügyelőségi tollnoknak azt is megengedte, hogy egy apácza elemi tanitónőképzőben polgári iskolai tanképesitő vizsgálatot tegyenek. Mi akkor a nagy nyilvánosság előtt a törvény és a tudományos képzés nevében tiltakoztunk ez ellen . . .“ Ez az állítás épp oly kevéssé állhatja meg helyét, mint az előbbi. A két tanfel- ügyelőségi tollnok nem az apáczáknál tett vizsgálatot. És ha mégis úgy lett volna, akkor sem elemi tanitónőképzőben, hanem a Szatmáron létező polgári iskolai tanitónő- képző tanári kara előtt tett volna vizsgálatot a két jelölt. Miniszteri engedélyük nem oda szólt. így tehát a vizsgálatot is csak az 1868. évi XXXVIII. t.-cz. rendelkezése szerint tehették le. A 38. t.-cz. 102. §-a megmondja, hogyan történjék az elemi iskolai tanitónő- kepzés, a 103. $ pedig azt mondja: „. . . akik magukat felső népiskolai és polgári iskolai tanítói állomásra akarják képesíteni ... a kormány által erre kirendelt hatóság előtt. ..“ szerezhetik meg e képesítést. Az 1868. évi XXXVIII. t.-cz. 103. §-a tehát világosan megadja a felekezeteknek — s igy a kath Egyháznak is azon jogot, hogy elemi iskolai tanitónőképzőben magánúton polgári iskolai - tanítói képesítés is adható. Az idézett törvény három megnevezett — amúgy is félreérthetetlen és félremagyaráz- hatatlan ij-át a lehető legmesszebb menő világossággal kiséri az 1895. évi április 20-án kelt 47146—1894. számú miniszteri rendelet, melyben ezeket találjuk: „, . . Miután az idézett törvényszakaszok (azon törvényszakaszok, melyeket én is idéztem) világosan megállapítják azt, hogy a hitfelekezeti képzőintézetekben felső nép- és polgári iskolai tanképesitő vizsgálatok csakis a kormány által arra rendelt hatóság előtt tartassanak, ennélfogva a törvény követelményeinek kívánok eleget tenni ... — Ezzel kapcsolatosan megjegyzem, hogy a vizsgáló bizottság tagjainak kinevezésére nézve a főtisztelendő Főhatóság javaslatának figyelembe vételével kívánok intézkedni; miért is fölkérem, hogy e tekintetben is egyidejűleg előterjesztést tenni méltóztassék.“ íme tehát a miniszteri rendelet is épp oly világosan nyilatkozik, mint a törvény. A két tanfelügyelőségi tollnok tehát csakis a felekezeti tanítóképző intézeteknek ezen törvényben biztosított joga alapján tehetett vizsgálatot, csupán a gyakorlati tanítást tartották fiu-polgári iskola hiányában a polgári leányiskolában. Ami pedig az „Elmélkedés“ szerzőjének azon kijelentését illeti, hogy „mi akkor a tudományos képzés nevében tiltakoztunk . . .“ erre megadja a feleletet az a tény, hogy mindkét toJnokból hamarosan kir. tanfelügyelő lett és mint ilyenek derekasan megállják helyüket. És ez a tény egyszersmint világos magyarázatát adja annak is, hogy a két emberre nem a kath. Egyháznak volt szüksége, hanem a közügy szolgálatában állt az elemi fitanitóképző akkor, mikor a törvényre támaszkodó miniszteri engedély alapján a két magánvizsgálatot elfogadta. De különben is a tudományos képzés nevében való tiltakozás súlyos vád is. Ebben az esetben pedig, mikor a szatmári apáczák intézetét illeti, egyszerűen rágalom. Mert ezek intézetei oly nívón állanak, hogy szerencsének tarthatná az ország, ha minden intézete igy felelne meg rendeltetésének. Hogy csakugyan minden tekintetben kifogástalan a szatmári apáczák intézete, azt nem én mondom előlett hozzá, pajzán kaczaja is elnémult. Ő a falu szenvedő Madonnája. s Négy éve annak, hogy Pór Gazsit elvitték katonának. Deli, szép legény volt. Nem is akadt párja a faluban. Édes öreg anyja, úgy elsiratta a „lelkem egy fiamat“, hogy könnye már szinte kiapadt. — Biz’ ilyenek az édes anyák. Siratják a katonának menő fiút, mert ott nem sokat törődnek az édes fiammal. De ha sajnálta, siratta is édes anyja, de másrészt büszke is volt rá, hogy katonának nevelte. Gazsi már itthon szemet vetett Csinos Julisra. Nem hiába, ő volt az' első legény. Őt illette meg a legszebb lány is. Eleinte csak incselkedett vele. Ha találkoztak, megcsipkedte Julis gyenge piros orczáját, de csak akkor, ha nem látta senki sem. Julis földre vetette szemérmes tekintetét s nem mert feltekinteni a legényre. így gerjedt fel mindkettőjük keblében az a titkos érzelem, melyet szerelemnek szoktak nevezni. Ha muzsikára mentek, már csak Gazsi legyeskedett Julis körül. Nem kellett már neki más rózsája. Julis babonázta meg a szivét. Szerették is egymást az egyszerű szivek tiszta szerelmével. Julis ablakában virított a muskátli s ha a virágok közül fejét kidugva az utczára tekintett, olyan volt a virágok között, mint a rózsák királynéja. Odajött Gazsi minden este. Gyönyörködve nézte az ő szive választottját. Hej! majd ha az a katonaság ideje elmúlik s kettőjüket összeköti a pap bokrétába, — milyen boldogok is lesznek! Erre gondolt most Julis. Majd elkapta a legény kalapját és azt mondta: — No most már jöjj be utánna, teszek mellé bokrétát, hogy ne légy ilyen árva. Gazsi beljebb került; a pitvarban adjon Istent köszönt Julis szüleinek, kik betessékelték a szégyenlős legényt. Gazsi, kinek eddig büszkeség dagasztotta kebelét arra a tudatra, hogy katona, most biz, hogy közeledett az elválás ideje, hej, de szívesen lemondott volna a gyöngyéletről. — Julis arczán is meglátszott a bán- kódás. Hisz ha most elszakadnak, vájjon mikor láthatják ismét egymást! . . . Julis most is eljárt imádkozni a Mária- szobor elé. Kerülte már a leányokat, mert azok csípős megjegyzései nagyon bántották érzékeny lelkét'. Egyedül ment oda. Egy ily alkalommal, amint mélyen el merült az imádságba, valaki észrevétlenül a háta mögé lo- pódzott. Julis megrettenve, hirtelen hátra tekint s Gazsit látja ott állani. — Ne ijedj meg — szólt Gazsi — hisz én vagyok. — Ejnye Gazsi — mondá Julis — de megijesztettél. Azt gondoltam, hogy valami kisértet. — No csak imádkozz — féleli Gazsi — megvárlak mig elvégzed s haza kisérlek. Julis egy kevés ideig még erőltette, mintha imádkoznék, pedig dehogy is tudott. Mindennemű üveg-, porczellán-, lámpa- és tüköráru legjutányosabban beszerezhető az újonnan berendezett 4i«ro« IIss és C’lirapárv üzletében Szatmár-Németi, Deák-tér 2. szám, (a városház mellett.)
