Heti Szemle, 1907. (16. évfolyam, 1-52. szám)

1907-08-19 / 34. szám

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Kgy évre ? óiévre ■ EI.OK1ZETESJ ARAK : — 6 korona — fillér Negyedévre ttíiitéknak öO „ és kézműiparosokuak egy évre 4 korona Egyes szára ára 110 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY EYDHE. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a Pázmány sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) A A lap kiadója: „PÁZMÁNY-SAJTÓ“ Hitdelések jutányos árban vételnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. la.j> mejfjelenik minden szerdán. Éljen Szabó Albert, a nagykárolyi kerület országgyűlési képviselője. Máriás-zászlókkal kezében ment hajdan a magyar vitéz a csaták zajába, ott ragyogott mindig legelői a kereszt azon a ponton, ahol a leg­hevesebb volt a küzdelem. Utánam fiuk, visszhangzott a kereszt tövéből, vért és életet a zászló becsületéért, mely nemzeti dicsőségünk féltéke­nyen őrzött symboluma. És a ma­gyar ment száz halál között, meg­mentette a zászló becsületét, oda tűzte azt győzelmi jelvényül évszá­zados dicső múltjának ormára, — inkább meghalt, de azt a lobogót meggyalázni nem hagyta. Azok a nagy történeti idők képezik fény­korát a magyar nemzetnek, akkor volt erős, hatalmas, rettegett a ma­gyar, akkor volt a négy folyam határai közt tejjel-mézzel folyó Ká­naán. Akkor volt gazdag és boldog nemzetünk. Ősapáink talán meg is fordul­nának a sirokban, ha látnák, miké­pen hagytuk cserben azt a lobogót, mely egykor őket mindig győze­lemre vezette, ha látnák, milyen koldussá, milyen földönfutóvá lett az egykor kincsekben, dús javakban bővelkedő magyar. —Földönfutóvá lett, mert cserben hagyta a tő lök, az ősöktől örökölt zászló becsületét, mert száinüzötté lett közöttünk az a nemzetfentartó szellem, melynek pilléreit első szent királyunk ala­pozta meg, minden oszlopra rányom­ván a keresztény Álagy arország jellegét. Éok keserű csalódás után kezd­tünk ébredezni csak, midőn láttuk, hogy tönkre tett bennünket az uj idők romboló hatalma, midőn láttuk, hogy nemzetünk se nem hatalmas, se nem gazdag, se nem keresztény többé. Nem hatalmas, nem gazdag, mert megtagadta keresztény jellegét, mert odahagyta azt a zászlót, me­lyet szent Istváa adott kezébe, s következő királyaink lobogtattak diadalról diadalra egy évezreden át. Álom, vagy való !! ? Megtagadta volna a magyar annak a zászlónak becsületét, mely nemzetebecüietének, nemzete dicsőségének, nemzete bol­dogságának egykor oly hatalmas jelvénye vala. Nem tagadta meg, csak kiragadták kezéből és sárba tiporták álnok hitszegők, kiknek hazájok nem a mi hazánk, akik jakunkra ültek és élősködnek fe­lettünk, mert mi gyávák, tétlenek, élhetetlenek vagyunk. Azt a zászlót felemelte a sár­ból és már-már fennen lobog­tatja a Keresztény néppárt. Jöjjetek alá mindnyájan, kik keresztények és hü fiai vagytok a hazának. Jöj­jetek alá mindnyájan felekezeti kü- lötnbség nélkül, kik keresztények­nek váltjátok magatokat. Ez a zászló az egykor boldog keresztény Ma­gyarország évszázadait varázsolja alénk nemzeti létünk jövendő tör­ténetében. Ne habozzan tehát senki és ne késlekedjék támogatására sietni. Ezt zászlót bontotta ki és lobogtatja most a nagykárolyi választókerületben N. Szabó Albert. Választó polgárok! . . . Semmi kétségünk benne, hogy dia­dalra fogjátok vezetni. Ismeritek Szabó Albert nevét, ismeritek őt ma­magát, hiszen közietek nőtt fel, a ti emberetek szivvel-lólekkel. Ott volt veletek a nemzeti küzdelem nehéz napjaiban, ott volt közietek mindenkor, mikor érdekeiteket vé­deni kellett. Mikor segítségére szo­rultatok ügyes-bajos dolgaitokban, ő soha nem tagadta meg tőletek tanácsát, jóakaratát, áldozatokat is hozva a ti ügyeitekért. Eszével és szivével titeket szolgált mindenkor. Ne üljetek fel lekicsinylő és ámitó beszédeknek, hanem emeljétek fel vállaltokon az országházába, ahol szava hatalmasabb, egyénisége te­kintélyesebb leend, ahol tágasabb kör fog nyitni a számára, hogy igazaitoknak bátor védelmezője legyen. Sorakozzatok mindannyian zászlója köré és ^ kiáltsátok egy szivvel-lélekkel: Éljen Szabó Albert, nagykárolyi kerület országgyűlési kép­viselője. A választási mozgalmakról saját kiküldött tudósítónk következőleg számol be : A hangulat. Az egyik táborban az igazság és a biz­tos győzelem tudatában lelkes néppárti válasz­tók vannak, a másikban egy csomó műnegy- vennyolczas mellett kevés igazi, akik kény­telen-kelletlen szokásból vagy muszájból lel­kesednek. Ajelölt személye egyáltalában nem kedves saját tábora előtt. Hja! de a 48; a sokféleképen csürt-csavart, sokszor elhagyott, a vezérek által lomtárba rakott, a koalícióban benaftalinozott 48 ! Ennyi és nem több az, amiről Papp Béla választói tudnak. A mai korban pedig ez- igazán sajnálatosan kevés. A néppárt választói azonban azt is tud­ják, hogy újabb időben, amikor az ellenzéki­ség sós kenyerét a függetlenségi párt a „zsí­ros jövedelműőrhelyekkel cserélte fel, nagyon sok hivatalnok lép fel a közélet porondján és igyekszik zilált anyagi viszonyain egy köz- jegyzőséggel, miegymással segíteni. A nép­párt választói látják, hogy a néppárt a leg­becsületesebben töltötte be hivatását a nem­zeti küzdelem idején. A képviselőket Zichy Aladár gróf eskette fel az ellentállásra, a királyi feloszlató rendeletet Eakovszky utasí­totta vissza, a magyar zászlónak Bécsben való kitűzését, a bécsi magyargyalázó söpredék megrendszabályozását Buzáth Ferencz nép­párti képviselő követelte. A delegációban a néppárt foglalta el a hazafias követelések te­rén a szélső szárnyat. És mindezt önzetlen házasságból tette. Mikor a koalícióval együtt kormányt kellett vállalnia, nem kötött ki magá­nak sem föispánságot, sem közjegyzőse'get, sem államtitkárságot. Nem kellett neki semmi, csak a jól végzett munka becsületes tudata, A függet­lenségi párt nem is haragudott ezert. Hisz úgy is annyi volt az önzetlen ház a fia, hogy minden megüresedett állásra száz jelölt is akadt. Kossuth nem egyszer szökni volt kény­telen, a kérvényező, protezsáló függetlenségi képviselők elől. Persze, azt tartották a füg­getlenségi önzetlen hazafiak, hogy jobb a kalács, mint a tanács. Az bizonyos, hogy a nemzeti ellenállás korában minden párt ki­vette az áldozatból és a munkából a maga részét. A győzelem hasznát azonban csak a függetlenségi párt látta. Legkevesebb jutott a győzelem eredményeiből magának a nem­zetnek. 6T

Next

/
Thumbnails
Contents