Heti Szemle, 1907. (16. évfolyam, 1-52. szám)
1907-05-29 / 22. szám
Szatmár, 1907. május 29. HETI SZEMLE 3 a férfiakkal; erre hivatkoznak, amikor azt követelik, hogy a nők mindennemű munkában, jogban, szabadságban teljesen egyenlő- sittessenek a férfiakkal ! Mert — mondják — eddig a női nemnek egész történeti alakulása és fejlődése egy leküzdhetetlen cirkulus vi- tiosusba sodortatott, melyből semmiféle varázsige sem képes őt kiszabaditani, és ez az, hogy elnyomják a nőket, mert tökéletlenek és tökéletlenek, mert elnyomják őket! A feminizmus első és legsürgősebb követelése tehát, hogy a fiú- és leánygyermekek közösen, együttesen neveltessenek és taníttassanak. Mert mint mondják: a férfit és nőt egész életük egymásra utalja s épen azért szüséges, hogy ezek egymást mielőbb és minél jobban megismerjék ! Uraim! én elismerem annak a tételnek az igazságát, hogy a férfit és nőt egész életük egymásra utalja. De a feministák által abból levont következtetésnek a helyességét nem ismerem el soha, mert ez ferde és oktalan ! Hiszen, ami áll a férfira és nőre, mint már egészen kialakult, tehát egymást természetszerűen segítő és kiegészítő lényre, az semmiesetre sem állhat meg a még fejletlen fiú- és leánynemzedékre. Társadalmilag, et- hikailag és fiziológiailag különben is nagyon könnyen beigazolható az a tény, hogy ellenkezőleg, a még fejletlen és éretlen fiú- és leánynövendéknek az ilyen, egymást minél előbb és minél jobban való megismerése a legborzasztóbb veszedelmeket rejtheti magában. Azért én megfordítom a feministák okoskodását és azt mondom: a fiú és leány- gyermekek közös és együttes nevelését és tanítását csakis az a tény magyarázhatja és okolhatja meg, hogy ők igazán véve még nem nők, illetve nem férfiak. Vagyis, csakis odáig és annyiban lehetséges a nevelés és tanitásbeli közösség és együttesség, ameddig és amennyiben ők még női, illetve férfiúi mivoltuknak a tudatára nem ébredtek és e tudatban nem élnek. Csakis idáig küzd- hetnek ők helyesen és okosan egységes tárgyú, egységes módszerü és czélu emberi feladatokért! De mihelyt nőiességüknek, il- etőleg férfiasságuknak egész lénye és valósága kialakult s ők már ennek tudatában élnek és eselekesznek. abban a pillanatban azonnal és egész természetszerűen ketté vált az ő egységes tárgyú, egységes módszerü és czélu feladatuk! Ketté vált; mert ketté választotta őket az a mindenható és legbölcsebb Isten, aki kezdet óta megalkotta úgy a férfi, mint a nő külön-külön hivatását, külön-kü- lön testi és lelki világát! Ép ily ferde és helytelen a feministák okoskodása a nemi felvilágosításoknak közös, iskolai követelményében. Hiszen, ha csakis odáig és annyiban indokolt és lehetséges a két nemnek nevelés és tanitásbeli együttes- sége, amig azok az ő különböző mivoltuknak öntudatára nem ébredtek, akkor, uraim, minden habozás és további indokolás nélkül kimondhatom, hogy a nemi felvilágosításnak közös, iskolai követelménye nem egyéb, mint a legnagyobb képtelenség. Vagy mit akarnak ? Hazudni akarnak ott az iskolában, ahol csakis a tiszta tényt és igazságot szabad hirdetni és tanítani ? Ferde észjárásukkal el akarják hitetni azokkal a még éretlen fiú- és leánygyermekekkel, hogy ők már tényleg férfiak és nők? Oktalanságukkal a férfiak és nők szerepére akarják ráerőszakolni azokat, akik még távolról sem férfiak és nők ? Meg akarják taninitani őket arra, ami pedig teljesen kiejlett férfiúnak és nőnek vagy, hogy helyesebben mondjam, az Isten akarata és rendelése szerint csakis á házastársaknak van egymással szemben megengedve. Uraim! a mi keresztény társadalmunkban az egynejüség uralkodik. A házasság szentségében csakis egy férfi és egy nő köttetik össze egymással. Ebben a nő csakis férje számára nő, a férfi pedig egyesegyedül és csakis neje számára férfi; minden más emberi lénynyel szemben pedig csupán az, amik ők valamennyien: Isten képére és hasonlatosságára teremtett emberi lény ! Ne nézzük immár, uraim, a feminis- muznak azt a hiú törekvését, amely minden pályát meg akar nyitni a nők előtt. Uraim! Én ezzel szemben nem akarok itt most azzal az okoskodással előállani, hogyha a nők előtt megnyitnak minden kenyérkereső pályát, akkor megfog ugyan kétszereződni a munkaerő, de felére fog leszál- lani a munkabér. Hogy amit előbb a férfi maga keresett meg, azt ezután a férfi és nő, együttesen fogja megkeresni. Szóval, a munkában való eme harczban aligha nem mind a ketten rosszul járnak. Azzal sem állok elő, hogy minek felszabadítani a nőket s megnyitni előttük a tudomány összes csarnokait, amikor eddig sem volt közöttük valami lángész, sőt mondhatni, a tehetségesek száma is csak korlátolt közöttük. Én ilyenekkel nem állok elő, mert tudom, hogy az eféle okoskodások csak ideig-óráig, csak ilyen vagy amolyan viszonyok közt állanak meg. Én csak arra a kétségtelen és soha, mig a világ vi- | lág lesz, meg nem dönthető és meg nem | változtatható tényre mutatok, hogy a nő • csontvázára, izomzatára, idegrendszerére nézve testi erejében gyöngébb a férfiúnál; sőt szellemi erőre nézve is, bár ez az agyvelőben levő szervi okokra állítólag vissza nem vezethető, úgy gondolkodásában, mint főleg ítélőképességében szintén gyöngébb a férfiúnál. Szóval, a nő egy föltétlenül passziv, szubjektív, legtöbbet a saját énjével, gyön- geségeivel foglalkozó, mindent önmagára vonatkoztató emberi lény; mig a férfi egy aktiv, objektiv, inkább a külvilággal törődő s mindent a maga tárgyilagosságában szemlélő emberi lény. A tudomány által, a természet tényei által, a tapasztalat mindennapi adatai által igazolt eme úgy testi, mint szellemi kü- lömbségre mutatva, merem állítani, hogy a nő nemcsak hogy nem született olyannak, mint a férfi, de soha és semmiféle felszabadítás által sem fog odafejlődni, ahová a férfi. Sőt azt is merem mondani, hogy mindaddig, amig a nő fiziológiailag és anatómiailag férfiúvá nem alakul, — pedig nem alakul soha; mig passzivitását és szubjektivitását, gondolkodásának központias szerepét meg nem semmisítheti — mindaddig a feminizmusnak abbeli törekvése és erőlködése, hogy a nőket férfiasitsa, őket a férfias munkára felszabadítsa, nemcsak hiábavaló, de a legtermészetellenesebb törekvés. Nem egyéb az, mint a természet ellen való merénylet, mely büntetlenül nem marad és nem is maradhat. Elismerem én, Uraim, sőt magam is állítom, hogy tudás és foglalkozás kell a nőnek is. De ez csak olyan lehet, mely az úgynevezett gyöngébb nemhez illő és méltó, Tehát női tudás, női foglalkozás! Itt, ebben a keretben hadd fejtse ki aztán énjével eltelt érzelmeit, énjéből kiinduló akaraterejét, énjében összpontosuló gondolatait. S ott, ahol a férfi akaratereje nem tűri meg a gépies korlátokat, ott, mint a férfi oldala mellé Istentől adott segítőtárs, ott hadd mozogjon az ő türelmesebb természetével. így nyilatkozik meg aztán a maga igazában az az egységes társadalmi test, melynek teremtő feje, ime, a férfi, gépiesen reprodukált végtagjai pedig a nők. Es ezt az egységes társadalmi testet józan ésszel nem lehet úgy rekonstruálni, hogy annak minden szerve csupa teremtő fejekből álljon; mert akkor már nem egy egységes társadalmi test lesz az, hanem lesz egy szörny, egy valóságos monstrum. Látható már ezekből, uraim, hogy az ilyen gondolatirány, mely hozzá még a nőnek természettől megszabott rendeltetéséről, a családalapításról is azt meri hirdetni, hogy önző, családi érdek : tehát a nőnek ezt az egyetlenegy nem önmagáért, hanem másért, a közért, a társadalomért, az egész emberiségért való hivatását zavaros fejjel egyéni érdeknek meri nevezni, mig a társadalmi munka iránt való igazán egyéni, mert sokszor csakis a saját hasznáért tanúsított fogyatékos érdeklődését közügyi dolognak gondolja, mondom, az ilyen gondolatirány komoly számításba nem jöhet. De látható az is, hogy a nő ilyen utón és ilyen módon ugyan sohasem fog kapni igazi tudást, hanem csakis áltudást. És erre mondotta oly találóan a nagy görög bölcs Plátó, hogy „a nemtudásnak csakis egy fajtájáról lehet azt mondani, hogy tudatlanság; és ez az, mikor valaki azt hiszi, hogy tudja azt, amit nem tud.“ A feminizmus pedig ilyen tudatlan a szó szoros értelmében. Mert mikor nem tud, mint apostola a női tudásnak, azt meri hirdetni magáról, hogy tud. És most Ítéljenek, Uraim ! ítéljék meg : nekem van e igazam, vagy pedig a feministáknak ? Vagy ítéljen bárki más. ítéljen például a mi nagytehetségii, a mi elfogulatlan, fenkölt gondolkodású vallás és közoktatási miniszterünk, gróf Apponyi Albert; hiszen ez a kérdés nemcsak szoczialis, de elsősorban kulturális kérdés is, mely az ő ügyköréhez tartozik. De mégsem! Vannak tapasztalataim és vannak kritikusaim; ha őt hívnám Ítéletre, könnyen gyanúba eshetnék. Azért Ítéljen inkább egy protestáns vezérpolitikusunk, egy báró Bánffy Dezső. — Ám őt nem kell erre felkérnem: hiszen ő már kimondta Ítéletét ebben a kérdésben és én ez ítéletet már most kihirdethetem. íme, báró Bánffy Dezső ez év január 16-án, a közoktatásnak parlamenti tárgyalásakor így szólt: „A nőképzés fokozása nincs érdekünkben, nincs az állam érdekében.“ Ismét egy levelében: „Én a nő hivatását a családban keresem és nem a közéletben! . . .“ Már a természet megszabja a nő körét. Ha ezt a családtól mindinkább eltávolítjuk, a családot ingatjuk meg mint intézményt alapjában. És ezzel egész társadalmi és állami természetes alakulásunk rendjét forgatjuk fel!“ És ezzel be is fejezhetem beszédemet. Ez Ítélettel kezemben lelkesedéssel léphetek szentegyházam és édes hazám még mindig tiszteletre és csodálatraméltó női elé, hogy köszöntsem őket, mint a kereszténység legszebb gyöngyeit! Hogy megmondjam nekik : Örvendhettek ti mindanyian, hogy keresztény nőknek születtetek! A ti hitetek, ez a ti méltóságtok, szabadságtok, jogaitok véd- pajzsa és megvivhatatlan bástyája. Azért legyetek hozzá hívek törhetetlenül; legyetek
