Heti Szemle, 1907. (16. évfolyam, 1-52. szám)

1907-05-15 / 20. szám

Szatmári 1907. május 15

30. szám

XVI. évfolyam.

HITI SZEMLE

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

' r G

ELŐFIZETÉSI ARAK:

Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér

Félévre-------— — — — — 3 » —

Ne

gyedévre — — — — — 1 „ 50 „

Tanítóknak és kézmű iparos oknak egy évre. 4 korona

Egyes szám ára 20 fillér.

—-----------------------------------T^rte—-%r-----ti

F im kösd ünnepe.

■V

Felelős szerkesztő

BÁTHORY ENDRE.

A lap kiadója:

A „PÁZMÁNY-SAJTÓ“

A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel.

Nyllttér sora 40 fillér.

A lap megjelenik minden íüzerdan.

A ránk következő vasárnap a Szentlélek eljövetelének magasztos ünnepét üli a keresztény világ. Betetőzése a teremtés és megváltás munkájának, kutförrása az emberi boldogságnak ama természetfeletti kegyelem kiárasztása által, mely e napon besugározza az egész világot.

Bámulatos az a működés, melyet a Szentlélek kegyelme az anyaszentegyházban véghezvitt. Bámulatos volt mindjárt kezdetben az apostoloknál. A szegény egyszerű halászok, kiket Jézus tanítványainak választott, a kínszenvedés szomorú napjaiban félénken rejtőztek el az emberek elől, meg sem merték vallani mestereket, nehogy ők is hasonló sorsra jussanak, mini a megfeszített Messiás. S ime most a Szentlék eljövetele után bátran lépnek ki az emberek közzé, nem törődnek megvetéssel, üldöztetéssel, nem törődnek a halállal sem és hirdetik, hogy az Istenember a világ megváltója. Mindmegannyian bölcsekké és szónokokká lettek, akik ezelőtt nyilvános beszédeket sohasem tartottak. Most beszélnek a meggyőzés ellenállhatatlan erejével, hódítják a legkülönbözőbb népeket az anyaszentegyház kebelébe. Beszélnek olyan nyelveken,

amelyeket ezelőtt soha sem hallottak. elszélednek a világ minden részébe, hogy hirdessék az evangéliumot, nem félnek már semmitől, sőt boldogoknak érzik magokat, ha isteni mesterekért szenvedhetnek.

Ezt a csudát látjuk megismétlődni a keresztény vértanuk életében. Nemcsak az erősebb férfiak, de a gyönge nők és gyermekek is önmegadással tűrik a szenvedéseket, bátran néznek szembe a halállal, s nincs az a kegyetlenség, mely őket az Üdvözítő megtagadására bírhatná. Száz meg százezer ember vész el, hogy kiirtsák a dühöngő czaezárok a keresztény hitet, s ime az elve- szettek nyomán, véreknek minden cseppjéből újabb százezerek támadnak s az anyaszentegyház terjed, növekszik, e osödik. Egyháztudorok és hitvallók támadnak, kik a tudomány fegyvereivel lépnek a küzd- térre és védelmezik Krisztus hitét a zsarnokok és tévtanitók ellen.

A Szentléleknek ezt a csudálatos működését látjuk lópten-nyo- mon az anyaszentegyházban, Hányán voltak és vannak, kik szé- gyenlették megvallani hitüket, kik a kérdezősködésekre talán azt is szerették volna letagadni, hogy katholikusok, ime a Szentlélek kegyelmének vétele után megerősödnek hitökben, nem gyávák többé,

sőt fennen hirdetik, hogy az isteni Megváltót tartják mesteröknek.

Ez a láthatatlan, természetfeletti erő a bérmálás szentsége által működik, melyet az apostolok utódai, a püspökök pünkösd táján szoktak kiosztani híveik között. Megfejthet- len, de mindenki érez lelkében a bérmálás szentségének vétele után bizonyos lelki megnyugvást, bizonyos erősséget, mely az élet további folyamán mindig növekszik, mintegy felvértezi az ember szivét, hogy híven és állhatatosan tartson ki hite mellett.

Reánk szatmáriakra azért lesz kétszeresen örvendetes a most elkövetkező pünkösd ünnepe, mert a bérmálás szentségének kiosztása által tényleg működésbe hozza a szivek húrjait az a láthatatlan erő, mely bölcseiké és bátrakká tette az apostolokat, mely oly sok vértanút nevelt az anyaszentegyház- nak, kik magasztos példájokkal buzdításul fognak szolgálni az idők végtelenségéig.

Várják tehát örömmel a Szentlélek eljövetelét, kik e nagy szentséghez kívánnak járulni, fogadják szivökbe ama természetfeletti kegyelmet, mely kútfeje minden emberi boldogságnak a földön és az égben egyaránt.

Amiről a szellő susog.

Irta: Kocsán Károly.

Vágyom ki a szabadba. Hisz a hosszú tél végén jól esik széttekinteni a kopár mezőn, a csupasz fákon. Semmi zaj nem zavarja a néma csendet. A természet alszik ; most jött a szemére a hajnali álom. De eljön a felébredés, midőn a virágok kinyílnak, a madarak visszajönnek, hogy dalukkal köszöntsék a felkelő s lenyugvó napot. Még ezek idegen hazájukban hallgatag bujdokol- nak. Most csak a szellőcske, ez a kedves, állandó vendég nyargalász a kietlen tájakon. Néha megharagszik s mint sivitó szél száguld tova, majd szivét meglágyítva mint enyhe fuvallat játszik a leányka leomló fürtéivel.

Elhagyva szobám csendjét megyek a kis erdő felé. Csendesség uralkodik körülöttem. A folyó partjain ballagok fölfelé, s a habok halk csobogással futnak tovább.

Előttem rebben el a gyermekkor édes örömeivel, midőn boldogságunk tiszta fényében ragyogott. Gondtalan élet, hej de

hamar elrepültél! S te édes csapongó ifjúkor, melyben képzeletünk boldog világba ringat, színes jövőről álmodik. S az álmoknak vége; reményeink szertefoszlanák, midőn a terhes élet gondja elkövetkezik.

Álmodozva a rég letűnt időről egyszerre egy tépett ruháju leányka közeleg felém. Mind közelebb-közelebb jön, majd előttem megáll.

— Ki vagy te leányka ? kérdezem az ismeretlent.

— Én vagyok a szellőcske. Hát nem ismersz reám? Nézd szaggatott ruhámat. Útközben kegyetlen tövises bokrok akadtak belém.

Bánatos arczczal tekintett reám. Szemében két nagy könycsepp csillog, majd lassan gördül végig halovány arczocskáján. Hozzám simul. Mégsimogatom hullámzó fürtéit s szánakozva kérdem :

— Mi bántja szivecskédet, mi csalta e könyeket ki szemedből ?

— Köszönöm kérdésedet ifjú — felel a szellőcske — sok a bu, mely szivemet nyomja. Mert tudod, én hallgatom meg annak panaszát, aki igazán szenved. Á szerelmes leányka, ki féltye őrzi szive titkát, nekem megsúgja örömét vagy bánatát. Vagy az ifjú, ki titkon eped a leánykáért, nekem szól esdőleg: Jó szellőcske! hallgasd meg kérésemet. Súgd meg az én kedvesemnek, hogy tekintsen reám; vegye észre szenvedésemet s enyhítsen azon. Zizegd fülébe: szeretem.

— Én suhanok el a lombos fák alatt, a virágos kerten s a lugason keresztül, .hol az ifjú s leányka egymásnak hűséget fogadnak.

— Hidd meg — mondja tovább — oly boldog vagyok, midőn az egymást igazán szerető párok vallomását ellesem, de fájdalom kél szivembe,.midőn szenvedő sóhajtások csengenek fülembe.

— Kiváncsi vagy ugy-e, hogy miért könyezem ? ...

Részvéttel hallgattam a kis bohó ke- sergéseit;

— Csak öntsd ki szíved bánatát — feleltem. Hajtsd keblemre hideg fejecskédet, hadd töröljem le bus arczodról a könyeket.