Heti Szemle, 1907. (16. évfolyam, 1-52. szám)
1907-04-10 / 15. szám
XVI. évfolyam Szatmáp, 1907. április 10 15. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre---------— — — — — 3 , — Negyedévre — — — — — 1 „ 50 „ Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér. FJ.olSs szerkesztő HÁ r H O K Y ENDRE. ■ j A lap kiadója: A „PÁZMÁNY-SAJTÓ“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. A lap megjelenik iniuden szerdán. A hiénák. Borongó lélekkel szemléljük azt a pusztulást, mely társadalmi életünkben végbe megy. Már már elcsüggedünk a mindennapi tapasztalatok után. A jelen helyzet vigaszt nem nyújt, sőt a legnagyobb kétkedést kelti fel a gondolkozó emberekben. E kérdés tolul elénk: mi lesz velünk, ha a már megindult áramlatot meg nem állíthatjuk, vagy jó útra nem téritjük? Hogy mi lesz? E kérdésre meghozza a jövő a feleletet, De ez egy cseppet sem lesz kecsegtető. Sőt a mily sötét felhők borítják a látóhatárt: viharra enged következtetni. Ma számtalan sebből vérzik a magyar nemzet teste. Jósló, javas- asszony van elég; de vajmi kevés azok száma, kik a társadalmi betegségek orvoslásához komolyan hozzá fognak. Sokan pedig szeretik a csendet, a békességet, a nyugalmat, mely pedig veszedelmet rejt méhében. A jobbak jajgatnak, segélyért kiáltoznak, de mindez olyan, mint a pusztában kiáltó szava. Társadalmunk legnagyobb betegsége ma a kivándorlás. Mikor ez megindult, voltak, akik azt mondották: hadd hulljon a férgese. S lám csak, e felületesen gondolkozóknak csakhamar bebizonyította az idő, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz, mert a férgese a társadalomnak, mint a szemét, az iszap, lerakodott a fenékre. Nem vagyok pesszimista, de mindenki, aki nyitva tartja a szemét s mélyebben tekint be társadalmi életünk rejtekébe: lehetetlen, hogy meg ne rettenjen. A kép oly sötét, hogy megdöbbenve állunk meg előtte. Egy megmérgezett hatalmas test fekszik előttünk, a kin,- és fájdalomtól porba hullva fetreng; körülötte fejetvesztve fut- károznak s a mellette álló orvos is tétlenül nézi, miként semmisül meg egy életerős organizáció egy csepp méreg hatása alatt. Nemzetünk vérvesztését megállítani nem tudják. Már pedig ha ez igy tart: úgy nemsokára elkövetkezik az összeroskadás. Tanácsadók sokan vannak, gyüléseznek, határozatokat hoznak, igy vagy úgy kellene tenni, de alig akad valaki, aki egy két kivándorolni akarót megmentett volna a hazának. Nem a fattyú hajtások törnek le a magyar nemzet fájáról, hanem a hajszál-gyökereket vágja, emészti a féreg. Mig jajgatnak e bajon kesergők : addig a vakond nyugodtan végzi földalatti aknamunkáját, a hiéna pedig ássa a sirt, hogy lak- mározhassék az eltemetett hullából. E vakond és hiéna munkát végzik a kivándorlásra csábítók, a magyar nép iránt való szeretet vezérli őket. Látják, hogy e nép nem tud már megélni apái földjén, atyai jóindulattal igyekeznek tehát egy más világba átsegíteni. Az az egyik bőrét itt húzzák le, a másikkal pedig onnan is szolgál nekik. Hisz jól jövedelmező üzlet az emberbőr kereskedés. Ez is monopóliuma a kiválasztott népnek. Az egyik kazár hiéna azért csábit, hogy megélhessen belőle. Darabszámra adja át a hálójába kerített áldozatokat a hajóstársaságnak vagy szállítási irodának. Ő minden darab után bizonyos per- czentet kap. Ennek a csábítás tehát életfeltétel, üzlet, mely nemcsak kenyeret, de kalácsot is ad. Ilyen volt a múlt heteken Kassán leleplezett kivándorlási iroda, melynek munkáját még a hatóságok is táKét leány. Szeretem a zenét! — Imádom a muzsikát ! Igazán — nem is tudok én senki és semmiért lelkesülni csak a zenéért. De nem a kontár muzsikáért, óh nem! hanem az igazi, a mesteri, az ihletett zenéért! — Ezeket a lelkesült kitöréseket Vera hallatta. Az excentrikus, a különcz, a márvány arcú, a szívtelen Vera; akiért az egész kisváros fiatalsága rajongott, irigyelt, szeretett és gyűlölt egyformán. Amilyen ellentétes és csodálatos érzés- nyilvánulásokat szült az ő jelenléte a társaságban, éppen ilyen különös, egymással homlokegyenest ellenkező apró vonásokból állott az egész leány egyénisége. Valami megkapó egyenetlen vegyiiléke volt a régi méltóságteljes ős magyar nagyasszony típusának és a huszadik századbeli furcsaságokkal telt, kinem forrott, átalakulásban lévő modern leánynak. Vera, — magas termetével, szabályos finom arczával, egyenes nyílt tekintetű acélkék szemeivel és őszinte, leplezetlen, kissé éles beszédmodorával a kisvárosi fiatalság iinnepeltje volt. De ő nem aknázta ki helyzete előnyeit, mert megközelíthetetlen magasságban tartotta magát s bár húsz tavasz mosolygott el már feje fölött: még sem kívánkozott abba a bizonyos révpartba; mivel a szent házasság kecsegtet. Pedig Vera tizenkét próbás volt. — Ez a kisvárosi fiatalság speciális külön szótárából való kifejezés. Annyit jelent, hogy Verának, — ki mellesleg megjegyezve, nyugalmazott tábornok leánya, — összesen tizenkét kérője volt; mind a tizenkettő hideg, elutasító nemmel kikosarazva. És csodálatos ! minél jobban szaporodott az elutasított kérők száma, annál nagyobb lett a nimbus, mely Vera lényét körüllengte. Pedig Vera nem pályázott sem ünneplésre, sem feltűnésre. Talán éppen ez tette őt kimagasló alakká társnői fölött. Vera első látásra, bizony még valami szépnek se volt mondható. De csak első látásra! Figyelmesebben megnézve, bárki is úgy nyilatkozott, hogy nem közönséges szépség: volt valami kellemes nemtörődömség az egész nagy, fejletlen testű leányon, valami igazán fiús nembánomság, ami egyesülve okos, élénk beszédmodorával, rendkívül rokonszenves, kedves jelenséggé tették; de csak azok előtt, akik szerencsések voltak a különcz Verát, — mint ahogyan irigyei nevezték — közelebbről is megismerni. Verának különben szive nem is volt. Ezt a kérlelhetetlen szentencziát az arany- ifjúság olvasta rá, mert nem akadt még közülük senki, kinek lángoló ömlengéseit meghallgatta volna. Vagy ha véletlenül meghallgatta is, az még rosszabb volt, mert azt a szegény áldozatot kegyetlenül kicsufolta és egész anyáskodó modorban lemosolyogta. — Szeretem a zenét! Imádom a zenét! — Hm ! ? — Ismételte éles hangon a társaság bonvivánja Verédy Bandi. — Ugyan Vera nagysád, mondja meg őszintén, azt is Joó László óra- és ékszer-üzletét 1906. évi május lió 1-től a Gilyen József ur házába, a SzUávik Zsig-moHcl ui* üzlete mellé íelyeztem át.
