Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)
1906-11-28 / 48. szám
Szatmár, 1906. november 28. XV. évfolyam. 48. szám. ELŐFIZETÉSI ARÁK: Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre — — — — — — — 3 „ — Negyedévre — — — — — 1 „ 50, Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér. FelelSs szerkesztő BÁTHORY ÉNÜK E. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY SAJTÓ“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pánmány sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyllttér sora 40 fillér. A lap megjelenik minden szerdán. A kemencse és Apponyi. Valóban megbotránkoztató az a lázas türelmetlenség, melylyel a mai modern világ' még modernebb lovagjai neki rontanak mindennek, ami a kereszténység jellegéi viseli magán, s egy csapással szeretnék kiirtani még emlékezetét is A gonosz lelkiismeret tusájaez a természetfeletti hatalommal, melynek törvényei alól szeretné az emberiséget einanczipálni, hogy még mások életében se lássa, ami reá kellemetlen, ami tilalomfa gyanánt áll előtte az élet gyönyörei és erkölcstelensége közt, figyelmeztetvén az Ítéletre. A kereszt ellen már régen acsar- kodnak, mert ez Krisztus kínszenvedésének és halálának, szóval a kereszténység megalapításának, s az egész világon győzelmes hódítást tett keresztény elveknek symboluma. Most egy újabb keletű hódítás indult meg, mely a temetőkre van hivatva kimondani a halálos Ítéletet. A temetőnek sok keresztje van, sir- hantok domborulnak téréin, árnyas szomorú helyei oly alkalmasak a magábaszállásra, a komoly gondolatok ébresztésére, az ezer meg ezer koszorú, a sírok virágpompája mind megannyi zálogai az élők kegyeletének, nemesebb érzésének. A temető mintegy összekötő kapocs a földi és a túlvilág között, hol az élők társalognak az ima szárnyain elhalt kedveseikkel, olyan különös dolgokat regél a múlandóságról, a feltámadásról, az örök életről. De épen ezért kellemetlen a világ fiának, az Istentől elvetemült gonosz léleknek. Kiadta tehát a jelszót a szabad- kőműves tábor, hogy le a temetőkkel, nem kell temető. És a jelszót visszhangozza ezer meg ezer szociáldemokrata torok, kik előtt se Isten, se vallás, se haza. Kiket nem kötnek a szülőföld kedves emlékei, a gyermeki és testvéri szeretet rózsalán- czai, kiknek életelemök az isteni és társadalmi rend felforgatása. Atn ez utóbbit megtehetik, országokat fojthatnak vérbe és temethetnek el, de a természetfeletti hatalommal szembe- szállani hitvány az ő ostoba elbizakodottságukban dölyfös erejök. Egy ember, ki még a holnapi napot sem ígérheti magának, hogy meg fogja érni, egy gyarló, egy nyomorult ember, hogy mer szembeszállani az isteni mindenhatóság végtelen hatalmával ! . . . . Az egy pillanat alatt úgy fújja el az útból, mint szélvihar a fákról lehullott sárga levelet. És mégis mernek. Hogy mi lesz e merészség következménye, ám ők fogják látni annak idején. Szóval se Isten, se vallás, — ne legyen hát semmi az ég alatt, mi reá emlékeztet. Ezért emelték tel szavukat és karjaikat a temetők ellen, ezért szeretnék eltüntetni a múlandóságnak eme néma, s azért mégis oly beszédes helyeit a föld színéről. Ne legyenek temetők, el kell égetni a halottakat. Minden nemesebb érzés fellázad az emberben erre a gondolatra. Hiszen olyan szívesen megyünk ki a temetőbe, hol elhalt kedveseink nyugoszszák örök álmukat, oly jól esik, ha virágokkal ékítjük sirh 1- maikat, ha elmerenjgve mellettük felidézzük kedves en lékezetét azoknak, kik odalent pihennek, ha leborulva közelükben,imádkozhatunk érettük. Nem, nem, szabadkőműves urak, mi nem hagyjuk magunkat megfosztani ettől a boldogságtól. Nekünk kedves a visszaemlékezés, nekünk kedvesek elhalt véreink, nem engedjük őket bedobni a tűz lángjai közzé. Még csak gondolatnak is oly utálatos, visszataszító ez. Csak hagyják meg nekünk azokat a szomorú, azokat a kegyeletes helyeket, s menjenek a kemenczéikkel a pokolba, oda valók azok önökkel együtt. Természetesen a világcsalók mint mindenütt, úgy itt is a humanizmus jelszavaival jönnek, azt hívén, hogy ez alatt a czégér alatt sikerül magoknak propagandát szerezni. A temetőket a közegészségügyre károsnak hirdetik. Ostoba beszéd!... Valamire való orvos ilyet nem mond, sőt a legjelesebbjei határozottan nemmel felelnek. A halottak birodalma távol esik, el van különítve az élőktől, azok közelében emberek használatára szánt kutak nincsenek, a levegőbe pedig az elzárt kopor- ból, onnan a föld alól nem tör elő semmi miasma, ott akár bátran lakhatnak az emberek. Sőt laknak is városokban temetőőrök családjaikkal, azért nincs azoknak semmi bajok a romlott levegőtől, sőt az ezer meg ezer fa és virág ozondus illatával csakúgy duzzasztja tüdejüket, hogy sokkal egészségesebbek, mint akik a lebujok és kávéházak füstös levegőjét szívják. Amily hamis tehát ez a jelszó, épen olyan a másik, a gazdasági szempont. A temetők sehol sem fognak el olyan területet, hogy belehalna, vagy csak meg is érez né az állam, vagy az a község, amelyik fenlartja. Aztán faluhelyeken, tehát ott, ahol a népnek épen a szegényebb része lakik, a sírhely ékért sem kell fizetni semmit. Városokban islehetne ezen segíteni, vagy legalább redukálni az összeget, ahol magasnak bizonyul. Aztán a szegény itt is kap sírhelyet ingyen, el is temetik ingyen. Ha mindezekhez hozzávesz- sziik, hogy temetőknek rendszerint olyan területet szoktak kiszemelni, melyek gazdasági czélokra alig használhatók, tönkre van silányitva a hangzatos jelszó, melyet csak azért fabrikáltak, hogy másfele üssön, mint ahová néz. De meg akik tehetik, ezer örömmel áldoznak halottal kért, csak hagyják meg nekik őket, csak ne tiltsák el, hogy koszorút köthessenek keresztjeikre, virágot ültessenek sirhalmuk felé, csak ne ragadják ki kezeik közül, ne dobják a hátborzongató kemencze lángjai közzé. Előhazakodnak a tetszhalál borzalmával. Hiú beszéd ez. Negyven- nyolez óra után — mert ennyi időköznek kell lenni az eltemetésig, a halál tünetei kétségbevonha- tatlanul jelentkeznek. Minden orvosi vizsgálat nélkül maga a környezet is megtudja állapítani, hogy meghalt-e az illető vagy nem. Aztán mennyivel kellemesebb elevenen megsülni ? . Hiszen a kopor- sóbnn, a föld alatt, hol már levegő nincs, pár pillanatig sem élhet az ember. Annyi ideig semmi szin alatt, mint az égető kemenezében. De meg a halottak eltemetésénél szokásos körültekintő eljárás mellett ilyen kivételes állapot ma már be sem következik. A halottégetés semminemű hitczikkelylyel nem ellenkezik. Az egyház mégis szigorúan tiltja, mert mig egyrészt kegyeletien és visszataszító, másrészt alkalmas arra, hogy vallástalanságra csábítson, hogy megrendítse az emberségben a halhatatlanságba vetett hitet. Nem szabad a szentségeket feladni olyan egyénnek, aki magát el akarja égettetni. Mem szabad beszentelni azokat, akik saját akaratukból választották a kemenezét, nem szabad érettük nyilvános gyászmisét mondani. De nemcsak egyházi, hanem
