Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)
1906-07-11 / 28. szám
9 „HETI SZEMLE // 0 Szentsége teljesen átértve jelen tehetetlenségemet, f. év márczius hó 13-án kelt hivatalos iratában engem legkegyelmesebben felmentett a szatmári püspökség elfoglalásától. Midőn én ezt veletek tudatom, nemcsak szivem fájdalmának adok kifejezést a felett, hogy a tietek nem lehettem, de egyúttal titeket visszaszármaztatlak a legjojob pásztor, az édes Jézus kezeibe. 0 rá bizlak titeket a legbuzgóban kérve Őt, hogy nemcsak lélekben, de testben is erős pásztort szemeljen ki számotokra, ki áldásosán vigyen titeket végigaz élet sziklás és tövises dűlőin, mig végre a menyország végtelen kedves legelőin meg nem nyugodhattok. Áldott legyen részemről is, aki az Ur nevében jövend hozzátok. Őszinte tisztelettel, gyermeki bizoda- lommal és igaz szeretettel fogadjátok őt, kit a végtelen bölcs és kegyes Gondviselés kijelölend számotokra, és ha meg vagytok győződve jóakaratomról, rnelylyel szivesen feláldoztam volna magamat értetek, emlékezzetek meg rólam imáitokban, hogy gyermeki alázattal és bizalommal nyugodjam bele a jó isten további intézkedéseibe. Az Atyának és Fiúnak és Szent Lé leknek áldása szálljon reálok és maradjon mindörökké veletek. Amen. Zombor, 1906. évi junius 29-én. Mayer Béla v. püspök. A katholikas autonómia. A kormány tudvalévőén fölvette programmjába a katho- likus autonómia ügyének megvalósítását is. Apponyi Albert gróf kuluszminiszternek az a szándéka, hogy ez az ügy mielőbb elintézést nyerjen. A király annak idején az autonómiai kongresszus által megállapított szervezeti szabályzatot Vaszary Kolos hercegprímásnak küldötte el, hogy a püspöki karral folytatott tanácskozásai alapján a szervezeti M. Belátom. Bántam is már nem egyszer ; a számra is ütöttem; bocsánatot is kértem azonnal a jó Istentől. Csak bírnám végképpen elhagyni! P. Bánjuk, bánjuk, de azután megint csak káronkodunk. Ugyan jó ember, mit szólana ön következő esethez ? Valaki arcul csapja önt, de mindjárt mondja! bocsáss meg barátom ! Megint arcul csapja, s ismétli: bocsáss meg barátom! Harmadszor, negyedszer és többször is arcul csapja, s mindannyiszor mondja : bocsáss meg barátom ! Beérné Ön avval, hogy az illető bocsánatot kér ? M. Én nem érném be, hanem kívánnám, hogy ne üssön többé. P. A jó Isten sem érheti be afféle tökéletlen bánattal, hanem kívánja, hogy ne káronkodjunk. Nem is elég mondani, „akarnám elhagyni.“ hanem el akarom és el fogom hagyni". — Ha valaki mentegetőzik vagy alkudozik, elárulja, hogy nem akar komolyan megjavulni. Elszántságra, határozottságra van szükségünk; ingadozás nem vezet célhoz. M. Köszönöm a jó tanácsot. P. Még valamire figyelmeztetem, jó ember; és ez is nagyon fontos a családi és társas életben. Számtalan panaszt lehet hallani mostani időben, hogy a kis gyermekek is sokszor milyen roszak, káronkodnak, át- kozódnak, csúnyát beszélnek, engedetlenek. szabályzatra nézve tegye meg észrevételeit. Apponyi Albert prof átiratban megkérte a herczegprimást, hogy a püspöki kar álláspontját mielőbb terjeszsze elő. Az átirat szövege a következő: Ő felsége a király 1895. évi november 29-én kelt legfelsőbb elhatározásával megengedte, hogy a magyarországi katho- likus autonómiát szervező kongresszus ösz- szehivásának és az 1870—1. évi szervező kongresszus munkálatát, a legfőbb kegyúri és felügyeleti jogomnak, valamint a róm. kath. egyház szervezetének szigorú szem- meltartásával, újabb megfontolás tárgyává tegye s kellő módosítás után jóváhagyás végett terjessze föl. Ezen elvi kijelentés az 1897. évi május hó 14-én kelt fegfel- sőbb elhatározással tényleg engedélyezett kongresszus 1897. november 11-én egybe- gyiilt és hosszas tárgyalások, valamint több- rendbeli félbeszakítások után 1902. évi márczius 10-én fejezte be munkálatait. E munkálatok eredményeként uj szervezeti szabályzatot dolgozott ki, melyet 1902. márczius 13-án Eninencziád vezetése alatt küldöttség adotr át Ő felségének, e szabályzathoz mellékelve volt a gör. kath. egyháztartományoknak külön autonómiát kérő elintézetlen beadványa. Ő felsége ugyanarról a napróbkelt legfelsőbb elhatározásé-, val e szabályzatot véleményezés végett a vallás és közoktatásügyi miniszternek adta ki. Akkori hivatali elődöm, 1903. május hónap 29-én tett ő felségéhez előtérj esetést a kongreszushoz intézendő válasz tekintetében ; ezen előterjesztés alapján ő felsége 1903. junius 21-én kelt legfelsőbb elhatározásával a szervezeti szabályzatot, gör.-kath. egyháztartomány beadványát, valamint a miniszter által tervezett választ Eminenczi- ádnak adta ki, abból a ezélból, hogy a püspöki karral tanácskozva, mindezekre az egyház hierarchikus alkotmánya szempontjából megokolt nyilatkozatot adjon. Minthogy a kormány át van hatva attól a meggyőződéstől, hogy a magyarországi kath. egyház önkormányzati szervezése, az Ő felségének 1895. évi legfelsőbb elhatároMi ennek az oka ? Megmondom. A gyermeknek nincsen esze, nem tudja megítél ni a dolgot ; de megfigyeli, mit tesz apa, mit tesz mama, mit tesznek az öregebbek. Hátha a gyermek látja, hallja, apa, mama s az öregebbek, mikor mérgesek, káronkodni, átkozódni szoktak, utánozza, bizony a gyermek is hozzászokik a káronkodáshoz rósz, beszédhez. Ön is úgy szokott hozzá. A gyermeket rósz példa által káronkodásra tanítani szoktatni, kétségen kívül nagy botrány ; s az Űr Isten szigorúan bünteti az ilyen botrányt. Nem is lehet a gyermeket a káronkodástólj eltiltani vagy arról leszoktatni, hacsak a szülők s öregebbek nem hagyják abba maguk előbb a káronkodást. Az éretlen gyermektől hiába is kívánná valaki, hogy jobb legyen a szüleinél. M. Én is azt kívánom, hogy gyermekeim tőlem csak jót tanuljanak. P. Helyesen felelt. Tehát jegyezze meg: a káronkodás valósággal pokoli, ördögi szokás és nagy botrány. Mentegetni nem lehet. Készeknek kell lennünk: inkább meghalok, vétkezni káronkodni nem akarok. Nincs is abból semmi haszon sem. Az ember csak terheli vele a lelkét, kiteszi magát az örök kárhozat veszedelmének. — Azért ne káronkodjunk. De ne is átkozódjunk, vagyis ne mondjunk fenét, ördögöt, nyavalyát, menykövet vagy más effélét. Csak nem kívánhatják komolyan, hogy az ördög vigyen el valakit. zásában megjelölt korlátok közt, egyfelől az 1848. évi XX. t.-cz.-ben kimondott jog- egyenlőség és viszonosság követelménye, másfelől az egyházi élet felvirágzásának és a nemzeti megerősítésnek egyik hatalmas emeltyűje, minthogy a kérdés összes alkotó elemei minden oldalról bő megvitatásban részesültek és tisztázottaknak mondhatók, legmelegebb óhajtásom az, hogy az ügyet most már a megvalósulás felé vezessük. Ebből a czélbél Ő felségétől nyert legnagyobb engedély alapján kérem Eminencziádat, hogy a püspöki karral folytatott tanácskozás után az 1903. évi junius 21-én>kelt legfelsőbb elhatározás értelmében nagybecsű észrevételeit, illetőleg a püspöki kar álláspontját mielőbb előterjeszteni méltóztassék. ______________Szatmár, 1906. julius 11. Városi közgyűlés! F. hó 9-én d. u. 3 órakor volt a városháza nagytermében a rendes havi közgyűlés. A főispán akadályoztatása s a polgármester távolléte miatt Kőrösmezey Antal városi főjegyző nyitotta meg a gyűlést. A hitelesítő küldöttség kirendelése s a hitelesítés helyének és idejének meghatározása után a polgármester havi jelentését olvasta fel Ferenez Ágoston jegyző. Megemlíti a jelentés többek között azt is, hogy a folyó év első fele ügyforgalma jelentékeny emelkedést mutat az előző félévhez viszonyítva s különösen a gazdasági szakbizottság fejtett ki dicséretes tevékenységet. A főispán levélben tudatta, hogy a szatmár-mátészalkai vasút ügyét azért nem terjesztette be a julius 5-én tartott vármegyei közgyűléshez, mert jnár az ott 1905. dec. havában tárgyaltatott: — s a belügyminiszteri megsemmisítés a határozaton nem változtathatott. A jelentést tudomásul vették, de nem szó nélkül. Dr. Keresztszeghy Lajos szólt hozzá, még pedig igen érdekes beszédben, melyben azzal foglalkozott, hogy Nagy-Ká- rolyban nagyszabású akció indult meg azon célból, hogy a törvényszék egyrésze oda átvitessék — s állítólag e mozgalmat a Ennél rosszabbat nemis lehetne kívánni senkinek sem. Ám, ha nem szabad más roszat kívánni, mirevaló azt mondani ? Most már arra is felelek : mit szabad hát tenni káronkodás és átkozódás helyett? Vegyük, valaki bánt engem; és én nyugodtan szólok ; te, ne bántsuk mi egymást; én nem bántalak téged, te se bánts engem. De az illető nem akarja megérteni a jó szót s tovább is bánt engem. Mit tegyek én most ? éde- nem szabad magamat; s ha nem használ a szép szó, bizony pirongathatom, megdorgálhatom ugyancsak keményen; haszontalan, tökéletlen, semmirevaló; szegyeid magadat, magad dolgát tegyed, magad háza előtt söpörj, becsüld meg magad, takarodjál, ezt nem tűröm, vagy más ilyesmit mondhatok. Olyan keményen lehet szólani, hogy az illető elkezd sírni, reszketni. — Ez használ, főleg hogyha az ember nyugodtan marad és nem engedi magát a szenvedélytől elragadtatni. De a jó Istent sohasem szabad szidni semmi szin alatt sem; sem átkozódni nem szabad. M. Beh szépen kimagyarázta, plébános űr! Isten fizesse meg ! P. Többé nem is akar, mondja csak, káronkodni, sem átkozódni ? M. Isten kegyelmével soha többé. F. Tamás János S. J.
