Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-17 / 3. szám
..HETI S Z E M L E“ (3. szám.) lyebbre vágta magát a szivekbe. Infulás papoknak járása, tömjén füstnek égbe szálló illata, az a sok délszaki növény, tavaszi díszben pompázó koszorú életet lehelt, dicsőséget hirdetett. Csak mikor a váradi sírboltban reá borult a rideg kőtömeg, akkor tudtuk meg, hogy ő — volt. Egy éve pihen már a leggyöngédebb gyermekei szeretettel körülrajongott édes anya mellett. Almukat nem zavarja e világ csábos zsivaja. Pedig e világnak hány sajgó sebére nyújtott volna még gyógyító irt, hány megoldandó nehéz kérdésére bocsáthatta volna hatalmas elméjének jótékony sugarát! A harcztéren esett el. A szabadelvű államkormány akkor tette rá kezét iskoláinkra, az államosításnál akkor kezdett erősebb fegyverekhez nyúlni. Nyílt titok volt, hogy a kath. tanügyi tanács elnöke az állandó püspökjelöltek között szerepel, s ez őt nem gátolta abban, hogy az ankéten még paptársaitól is elszigetelten, kifejtse a kat- holikus álláspontot, tudományos értekezéssel siessen védelmére veszélyben forgó jogainknak. Még Fehérgyarmaton történt. Akkor kezdte áldozó papi működését. Néhai való jó Wagner bátyánk megbízta őt, prédikáczió után jelentse ki, hogy az iskolai óv kezdetét veszi. Steinberger eltér a chablontól, külön kis beszédet rögtönöz, melyben a vallásos nevelés szükségét hirdeti. Naplójának megvallotta, e kis rögtönzés sikerében nagyobb öröme telt, mint az egész szent beszédben. Pedig akkor még nem sejtette, minő téren fejti ki munkássága legjavát. Evek múltak, míg megkezdhette harmincz évet meghaladó tanárkodását. És e működését alkotások örökitik meg. A fi — és nőtani- tó-képző neki köszönheti országos nevét, az óvó- és polgári tanítónő képző eszméje az ő agyában fogamzott meg, az ő fáradozásain vált valósággá. Dolgozott, tanult szüntelen. íróasztalán ott volt a tudományos müvek egész halmaza. a vacsora. A legegyszerűbb, de legvidámabb vacsora. Néma csend. Mélységes hallgatás. — Na hát mi ? Semmi felelet. — Tessék. Ebből az anyámte- jóből. (így nevezik a hires szerednyei óborokat.) Hallgatás. — Hát beszéljen, öcsém, mi baja van. Hiszen az iskolában pompásan ment a dolog. — Kikaptam — szólalt meg végre az öcsémuram. — Na hát miért? — Mert Pali .... bácsi . . . — - Ez a baj 1 No öcskös szervusz. E naptól tetuzni fogjuk egymást. Csak arra kérlek, hogy ha valamikor esperesem leszesz, hát .... ne komódiázzál velem. ...............Az idő múlt. A fiatal káplán un gvári plébánossá lészen. Aztán, mint esperes, Pali bácsi plébániájára jár a hivatal vizsgálatra, oda, ahol ő káplán volt. A két egybeforrott szív egymás keblére borul, valahányszor találkoztak. És ha jól vagyok értesülve . . . Pali bácsit ő kísérte oda a kis város végén levő dombra, a hol a hívek nyugszanak — a temetőben. Oda az ő kedves kálváriájának közvetlen közelébe. Annak a kálváriának tövébe, amelynek létesítéséért annyit buzgólkodott jó Pali bácsink, ahol aztán a hivek emlékezetei és fel-felhangzó S ő könyvei fölé hajolva jegyezgetett folytonosan. Az a rósz pedig, melyet kék honjával megjelölt, szellemének kincses házába lett elhelyezve örökre. Szórakozásra szánt idejében, sétái alatt is egy-egy dolgozata, beszédei részletein dolgozott- s ismerősei bizony alig gondolták, mily magas gondolatvilágból zavarják ki, mig üdvözléseiket szívélyesen viszonozza. Ez volt kulcsa sikerének. A munka gyümölcse nem tette eíbizakodoúá. Nem volt az a szerény pap, ki előzékenységben túl szárnyalta volna őt. Sokan ismerik szatmári theologiai tanárkodásának e kedves epizódját. Két hetenként szokta volt számon kérni a végzett tananyagot. Egyszer, hogy hogy nem, eltévesztette a sorrendet. Fölszólitja az egyik kispapot: mély hallgatás a felelet. Próbálkozik a'másodiknál, a harmadiknál ; az eredmény csak ugyanaz. Végre meghajtja magát s ártatlan iróniával e szavakat mondva: „bocsánatot kérek, hogy feljönni bátor voltam“ — eltávozik. Széleskörű nevelői s irodalmi működése nem zárta el őt a társadalomtól, melynek mindég dédelgetett kedvencze maradt. Nem kereste senkinek barátságát, de a ki szivéhez férkőzött, az élvezhette e jóságos szív melegét. Magas műveltsége inkább az előkelő körökben szerzett neki teret, de azért alig volt a társadalomnak oly rétege, melyben tisztelői, párlfogoltjai ne lettek volna. Szatmáriaknak Írok, ki nem ismerné Pikut, e tipikus közalakot? Keresztkomára volt szüksége s szivének együgyüsógóben a Hildegárda igazgatójához fordult. A magas keresztapa bőkezűségéből vig napokat éltek Pikuóknál. Történt azonban, hogy a gyermek megelégelte a földi létet sjobb hazába költözött. Keresztapai méltóságának kötelmeit odaadással teljesítette Steinberger. Szépen elhantolták a nagyreményű csemetét s a szomorú aktus után az ő szelid humorával azt mondja elszomorodott komájának : énekei közt alussza csendes álmait a boldog feltámadásig. * * * Az 1884. óv telén, mint uj misés pap azon parancsot kaptam püspökömtől, hogy haladéktalanul induljak első állomásomra — Szerednyére. Tehát Pali bácsihoz. Nem ismertem. Sohasem láttam leendő főnökömet. Boldogult jó apám azonban igen örült. 0 régen ismerte Pali bácsit. Sok szépet és jót beszélt nekem róla. Kemény téli nap volt. Öreg estére vált az idő, mikor Szerednyére értem. Egyszerű paraszt szekerem lassan cammogott fel a dombra, ahol mégis kivehettem a magaslaton épült, egymás mellett állókét templomot. (A latin szert, és gör. szert, templomot.) Bekopogtatok. A plébános ur nem volt otthon. A jó meleg szobában alá és fel sétálván — alkalmam volt körülnézni és mondhatom mély gondolatokba merülni. Egyszerűség, a legnagyobb egyszerűség mindenütt. Akár egy régi, jó polgárházban. De tisztaság is. Aztán úgy elfogott valami érzés. Amit a fiatal ember csak érezhet, mikor pályájának igazán kora reggelén idegen helyre, idegen emberek közzé kerül. Mit csinálok ón itt? Tőről metszett tiszaháti magyar ifjú, ebben a községben, ahol (még „Piku, meghalt a gyerek, oda á komaság I“ Egydarabig csak rázogatja fejét a ká- ravallott cigány, majd furfangos eszejárásá- val igy válaszol: — „Nem úgy, Krisztusban nagyságos keresztkomám, amit nz égben megkötnek, ember azt ne válaszs/.a szót.“ És a segély Váradról, Pestről is kijárt a legutóbbi időkig. Kevesen ismerik azt a göngéd gyermeki szeretetet, mely édes anyjához fűzte. Naplójában hány helyen szerénykedik egy-egy bejegyzés, mennyit küldött jó anyjának a fiatal káplán, a kezdő tanár. Mikor mar Váradon volt, fény, pompa vette körül, nagyok, hatalmasok versenyeztek barátságáért, édes anyját ágyba döntötte a magás korral járó' gyöngeseg, azt szokta volt mondogatni : „Nem tudom, mi lesz velem, ha édes anyám meghal.“ S azután mikor bekövetkezett, a mitől félt, mily megható volt látni e jóságos férfiút, midőn váradi tartózkodása alatt édes anyja sírjához naponkint vitte el a gyermeki kegyelet jeleit : egy-egy rózsakoszorut, szive mélyén fakadó imát. Gyermeki szeretete a Mária-kultúszból fejlődött ily eszményivé, a szatmári Mária- kongreganistak büszkék lehetnek egykori kiváló társukra, most, — erős a remény szivünkben — mennyei kegyes pártfogójukra. Sokat, nagyot alkotott. Sokszor sok jót tett. Szive, úgy látszik, mégis erősebb volt, a szerelet megsokszorozta erejét, az a hatalmas szellemi munka derékban törte az életerős tölgyet. Mazurek Gyula. = _= ___ 2_ A katolikus egyetemi ifjúság ij oltotta. Az öt éve alapított Szeat-Imre Collegium annyira megerősödött már, hogy az intézetet fentartó Katholikus főiskolai intér- nátusegyesület uj, nagyszabású, modern házban óhajtja elhelyezni, melyben a Collegium úgy lenne felszerelve és tanerőkkel ellátva, hogy 3 — 400 ifjúval pótolná tulajdonkép a katholikus egyetemet. Az uj ház felépitéakkor) alig beszélt néhány ember magyarul? Hangokat hallok ... Megérkezett a plébános ur. Egy gömbölyű képű, közép magas, csillogó fekete szemű, abban a pillanatban bizalmat keltő bácsi. A legegyszerűbb papi civilben, szép, magas szárú magyar csizmában. Akkurát, mint Pali bácsi. — Na hát mi ? Én siettem a beszéddel. . — Püspókatyám ide küldött a főtisztelendő ur atyai szárnyai alá. — No hát mi ? Pali bácsihoz jött öcsém. Találja magát csak úgy, mint édes atyjánál, akit jól és régen ismerek. Kell e a már fentebb — pongyolán odavetett vonások után — hosszasan leírnom, hogy mint éreztem magam. Elég annyit mondanom, hogy a legteljesebb értelemben feltaláltam Pali bácsit. A jó atyát, a nyílt, egyenes lelkű főnököt, az önzetlen barátot. És ezt a szerednyei plébánián minden káplán megtalálta — aki arra érdemes volt — hosszú évtizedeken keresztül. * * * Kis káplán-szoba, hol életem legszebb tavaszi napjait töltöttem, köszöntlek téged innen a távolból... Mikor üres lett a verandás udvar. Nincs többé Pali bácsi 1 Köszöntelek agg, százados hars, mikor árnyékod, hatalmas nagy sátorod alatt nem fog többé üldögélni — a jó Pali bácsi.
