Heti Szemle, 1906. (15. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-17 / 3. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre — — — — — — — 3 „ — Negyedévre — — — — — 1 „ 50 „ Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér. Délibábok Azt mondják, hogy a délibába természetnek agyik legszebb játéka Szép , de csak a rónák lakói, meg a sivatagok utasai láthatják. Szép, de hazug és csak — játék. A természetnek e csalfa játéka egészen ártatlan a termékeny rónákon, hol a hullámzó vetések tengere felett, a távol ködében rezgő káprázat gyönyörködtetheti a pihenő munkást, deleltető gulyást. De a végtelennek látszó homoksivatagon megcsalja, bolonditja a törtető karavánt. Hűvös árnyékot, éltető [patakot igér az oázist hazudó délibáb s mig a szomjas karaván arra irányítja lépteit, szertefoszlik a csalogató hazugság. Egy éve lesz immár, íhogy a válság végtelennek látszó sivatagán törtet a nemzet. Az igazi alkotmányosság berkeibe akar eljutni. De az ut odáig hosszú és fárasztó. S bár a nemzet tikkad a vándorlás miatt, enyhülésre nincs kilátás. A vágyakodó szemek előtt fel-feltünik a csalóka délibáb, a békének, a megoldásnak oázisa, de alighogy meglátjuk, máris eltűnik előlünk. Ha visszagondolunk a múlt óv küzdelmeire, hány meghiúsult reményről tudnánk beszámolni! A Felelős szerkesztő Báthory Endre. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY-SAJTÓ“ megismételt kihallgatások, fel-fel- tünő hemo regiuszok, a számtalan tanácskozás és kísérlet, a megbízott és meg nem bízott békeapostolok szereplései egy-egy biztató képet varázsoltak elénk. Jóhiszeműségünkben feléjük fordultunk, bizton hittük, hogy a sivatag végére értünk s valahára betérhetünk az alkotmányosság békés ligetébe. Pedig csak délibábok voltak. Hazug csalfa képek, melyeknek fonák voltát láthattuk volna, ha nem szomjuhozzuk annyian a békét. / Es a csalfa játék tart tovább. Nincs hét, melyben a válság megoldásának reménye fel ne tűnnék. Egyik héten — jól értesült (?) forrás szerint — a Felség enged, a másikon a koliczió tárgyal a béke érdekében. Most József főherczeg lép akczióba, majd Andrássy alkudozik Pitreich osztrák miniszterrel. Goluchovszky bukása (?) kétségkívül javára szolgál a nemzetnek, mert benne erős ellenségünket vesztjük el. A kormány lépéseiben is láthatók a megoldás jelei. Csalóka remények voltak, mellettük annál sivárabb a való, mely széttépi a Hazug képeket. A karaván pedig halad tovább s hogy a kép teljes legyen, a kuA szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető össze küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. A lap megjelenik mindea szcrdhn tyák is ugatnak. A szocziáldemok- raták, mint a puszta sakáljai üvöltenek a karaván után s ha éhségükhöz mérten erejük is volna, régen széttéptók volna már azt. Mivel érdemelte meg nemzetünk a pusztában való bolyongást? Igaz, hogy Izrael népe negyven esztendeig bolyongott, de ők rászolgáltak arra. Mi azonban nem vagyunk lázadók, nem imádunk aranyborjút, a törvények megtartását nemcsak fogadtuk, de teljesíteni is akarjuk. S a mi bolyongásunk fáradalmait nem enyhíti se manna, se sziklából fakadt viz, utunkat se irányítja tüzfelhő, csak — csalóka délibábok. Eltévedni azonban nem fogunk. Majd csak odaérünk mi is, ahol a teljes béke által biztosított vágyaink kielégítést nyernek. A délibábok pedig ne zavarjanak bennünket. Steinbergfer Ferencz dr. 1905. jan. 17. Már az emlékezésé. Ezelőtt egy évvel. Jő a többi is, de ezt nem feledjük soha. Az első fájdalom könyeinek szivárvá- nyos prizmáján át még szebbnek, fenségesebbnek látszott jóságos alakja. Rengő járása, ajkain játszó jóságos mosolya csak méPali bácsi. Irta: Bodnár Gáspár. E lap múlt. számában kegyelettel és jellemző rövidséggel említette már a szerkesztő, hogy Muncskó Pál, szerednyei plébános, hetven éves korában meghalt. Bár nehéz nekem, haj — nagyon nehéz az elköltözőitekről való Írás, bár félve is nyúlok a tollhoz, de nem tudok a gondolattól szabadulni, hogy ami jó Pali bácsink emlékezetének e néhány sorban ne áldozzak. És meg fog nekem bocsátani az ő jó szelleme, hogy még most is Pali bácsiról emlékszem. Hogy még most is Pali bácsi- nalc lelkét idézem. — Hiszen az volt ő igen tisztes időn keresztül, egy igen-igen szerény, de végtelen becsülésre méltó munka és társadalmi körben édes mindnyájunknak. Mert irtain már egy alkalommal, hogy vannak lények, kik valójában „bácsi“-nak születnek. Igen, nemcsak költőnek, nemcsak művésznek, nemcsak pedagógusnak lehet születni, hanem bácsinak is. Muncskó Pál, már mint — aránylag fiatal plébános valóságos bácsi volt. És ebből a született előkelőségből nem engedett el egy nyomot sem, utolsó lehelletéig. Mint biztosan tudom, már a papnevelőben bácsi volt. Bécsben végezvén hittudományi tanulmányait, a Pazmaneum magyar leventéi előtt tekintélynek örvendett. A bácsit szeretettel, nagy megkülönböztetéssel vették körül. És bizony a bácsi is érezhette, hogy sokszor kell perdöntőnek lennie az ifjak lobogó lelkesedései, elvi harczai közt. * * * Mikor Szerednyén plébánossá lett, (1873) káplánt kapott. Az első káplán! Nagy szó ez a lelkipásztori életben. Muncskó valóságos atyja volt káplánjának. Lelkének leikéből való ifjú, akit nemcsak munkatársának, de lelki fiának tekintett. Csodálkozhatunk e, ha a fiatal káplán és plébános közt a legbensőbb testvéri viszony fejlődött ki. Ha bácsi maradt ő ekkor is. Jött az első esperesi látogatás. A hivatalos vizsgálat, de különösen az ezt követő i arátságos ebéd alatt veszi észre a nagytekintélyt tartó esperes, a vidéken messze hires jótókonyságu Bugyis András, (tipikus alakja a legszigorúbb, de legjobb szivü embereknek, akikkel csak bánni kell tudni és ujjainkin forgathatjuk,) hogy a fiatal káplán principálisát folyton-folyvást igy szólitgatja ő. — Elvégeztem, Pali bácsi. — így van — úgy van Pali bácsi. Bugyis fejét rázogatta. Talán duzzogott is amúgy csendesen. De egyelőre nem szólt. Hanem mielőtt útra kelt volna ad verbum audiendum hivatja Pali bácsit. — Te Pali, mindennel meg vagyok elégedve. De egy nagy kifogásom van. — Na hát mi ? (Ez volt Pali bácsi szokásos kérdése.) — Miért engeded, hogy az a fiatal fráter téged bácsizzon ? — Hát már miért ne engedném. Testvérek is lennénk az Urban. — Én megtiltom ezt! A tekintély, első.. Érted. És kocsira ült a harsgos esperes. Aki aztán a vele utazó paptársának mosolyogva jegyezte meg. — Most jó rászóltam Pali &acsira.[(Mert ő is igy hívta, mikor Pali bácsi nem hallotta.) .... Jött az est. Jött a kaszinó A káplán szokatlanul el volt szontyorodva. Jött
