Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)
1905-03-01 / 9. szám
2 HETI SZEMLE“ (8. szám.) szólt, csak az informácziókat hallgatta meg. Nem helyes tehát némely lapoknak azon eljárása, hogy a nemzettel szemben a királyt, — és épen a királyt akarják elleniébe állítani, mert hiszen ennek az eszmének propagálása forradalomra'.ve- zet. Ferencz József királyunknak ilyen törekvései soha sem voltak 48-ban még nem is ő intézte az ügyket, de azóta megöregedett nemcsak korban, de bölcseségben is. Ha úgy látszik, hogy nem fogja fel helyesen a helyzetet, tessék eltávo- látni mellőle a rósz tanácsadókat, de szent István koronájában legyen bizalmunk a legvégső határig. Az el- íávolitási processus már megkezdődött, csak az a kérdés, hogy Bécsben birják-e tovább lélekzetvé- tellel, vagy Budapesten. Az áloméletről.*) Hölgyek ! Urak! Tisztelt Közönség! Ezt a szép szót olvastam valahol: az életet nem érteni kell, hanem jól kell átélni és a zenét nem megírni kell, hanem érezni kell. Ez jut eszembe, mikor a tisztelt közönség ilyen szivesen fogad. Mert megvallom, érteni nem értem ezt a szives ovációt, azt azonban érezem, hogy kedvesen esik és hálásnak kell lennem érette. Különben ez a fogadtatás talán folytatása akar lenni annak a szeretetreméltóságnak, a mellyel kath. kaszinónknak amúgy is minden szeretetre méltó alelnökei az embert egy-egy felolvasásra hívják. A férfi előadóknak azt mondják : ekkor felolvasó est, te fogsz felolvasni . . . semmi ellenvetés, kérlek, ennek meg kell lenni. Ha csak egy kicsit is szeretsz, te fogsz felolvasni. Erre nem lehet más felelet, mint: roppant szeretlek és hát én fogok felolvasni. Még azt is megmondják egészen a Csiky Gergely Ellenáll- hatatlanjának erejével, hogy komoly dologról kell az előadást tartani. És az előadó e t is megfogadja. Ilyen megbízással állok itt, tisztelt közönség és arra gondolok, mi lehetne komolyabb valami az életnél. Ez a folytonos ébrenlét, munka, riasztó gond, őrölő fájdalom. És minél tovább nyújtjuk ezt az ébrenlétet, annál komolyabb fáradság kél nyomán, annál sötétebb a gond, annál súlyosabb, komolyabb az élet. Még a farsangban is. Pedig ilyenkor szebb az élet, mint máskor: az agglegényi legmélább érzésektől egészen az esküvők hevületéig, a legszerényebb máriástól a tomboló ferbliig, a korcsolyázástól a táncig (a pedagógusok azt szavalják az iskolában, hogy ez„ a legbefejezettebb mozgás“), és a csendes pipaszótól egészen a kaszinóbeli „vajdaavatásokig“ minden kínálja örömeit. Mégis, még farsangban is igen komoly az élet. Az életnek acélfoga van. Belevág hol az egészségünkbe, hol a zsebünkbe, hol a kedvünkbe, hol a lelkiismeretünkbe. Szerencsére az ébrenlevő életen kivül van egy másik élet is, amely üdítő is, vigasztaló is. *) Irta és a szatmári Kath. Kaszinó február 26-i felolvasó estéjén előadta Wolkenberg Alajos dr.. theologiai tanár. Az álombéli életet értem és becses engedelmük- kel erről beszélek. Ne méltóztassanak aggódni, nem lesz ez álmos előadás. Az álombéli élet inkább derült, mint csalfa és sokkal érdekesebb, semhogy álmosan lehetne róla beszélni. Itt van például mindjárt az alakja. Az ébrenlevő élet fiOOO esztendős, vén, megaszott remete, gyökereken él, mindig sziklákon jár, néha cammog, máskor olyan nagyokat lép, mint az ősgermánok Vódan istene. Ó az álomélet egészen más valami. Bohókás kis törpe, örökké csacsog, nevet, ugrál, azt a vén remetét el nem hagj'ja, bolonditja váltig. Néha kézen fogja, keringőt jár vele, ide hajlik, oda hajlik, az öreg utána hajlik, de egyszer csak rámordul: — Most mennem kell! Akkor a kicsi visszaszól: — Vigy magaddal! S az öreg kénytelenkelletlen a nyakába veszi s viszi magával Útközben az öreg akire rátekint, annak jaj, akire vastalpát teszi, az belegörnyed, akibe acélfogát üti, annak a szíve sajogni fog, tombol, néha megszakadni készül. De egy világos nappalon elfárad az öreg, megáll pihenni, a kicsi pedig leugrik nyakából és az öregnek nagy ijedelmére szörnyű dolgokat csinál. Azt mondja neki: — Bácsi de nagyra nőt él, na ne légy olyan büszke, még hozzá vaksi is! Hajolj le egy kicsit, nézd csak, most nem sziklákon járunk, hanem zöld pázsiton ! —- Aztán látod ezt a szegény fiút? Tegnap ránéztél s a nézéseddel kiriasztottad az otthonból, az apai-anyai jussból, nézd csak, hazahoztam, latod milyen boldog! — Na csak ne lépj olyan szörnyűeket és engem el ne taposs, most nem a te útvesztőidben járunk, hanem puha szőnyegen. Látod, tegnap úgy ráléptél erre a szép házra, hogy recsegett- ropogott, összeomlott, most megint áll és milyen boldog, aki benne lardk. Az öreg lépni akar, nyugtalankodik, de a kicsi jó kedvvel folytatja: — Öreg, öreg! Nem kopott ki még a fogad ? A füled mellől láttam tegnap, mikor annak a gyermekleánynak a szivébe belevágtad, be haragos voltál! Hanem, tudod, én mindig vidám és olyan édes vagyok, addig cirógattam azt a szegény teremtést, mig elaludt. Nézd csak, milyen boldog, hogy mosolyog, akár csak te a teremtés bájos, napsugaras reggelén. . . — Persze akkor ifjú voltál, délceg fiú, de tempi passati, azóta megvénültél a feleségeddel, a világgal együtt Hanem nézd csak, mit tudok én ! Itt ez az öreg, aki hozzád vénült. Megsimogatom ... igy ... motyog, hallgasd csak, a szerelmesével beszél ifjú szívvel, édes szóval, aztán szónokol, aztán tüzet vezényel, neki áll a világ és milyen más világ ez, mint a tied, az a vén banya. Csak ne mozdulj, apókám, még újra megvénited ezt az ifjúságot. És a kicsi kedveskedik : — Hallgass ide ! Nagyon torzonborz vagy én megszépítelek. Hogy fognak utánnad bomlani. így nézz, . . . mosolyogj ... a szemed, már nem olyan haragos . . . jól van. Aztán nem szabad olyan nagyokat lépni. . . Na most dobd el a botodat, aztán tarsd ide a fogad, egy kicsit lereszelek belőle. . . De ezt már nem tűri az öreg: félre kölyök, belőlem nem csinálsz csudát ! És felveszi az egyetlen tógáját; indulunk. . . És indulnak. Az öreg tógája reggel szürkés, mint az idő, délben, mikor boldogok vagyunk, mikor magasan jár a nap a fejünk felett, szinte ragyog, olyan fehér, mikor az élet fájdalmaiban alábukik a nap, úgy elbarnul, mint a felleges éjszaka. Neveti is a kicsi ezt a mindig egyforma ruhát. Neki más kosztümje van. Nem egy hanem ezerféle, minden nap másba öltözik. És olyan hirtelen vetkezik-öltözik királyi palástba — patyolat ruhába, báli öltözetbe — mély, fekete gyászba, fekete ruhába. Egyszer szárnyas angyal — sápadt gyermek máskor. Nem ismernétek rá, mert most meghalt ember — majd kacagó leány, szeleburdi ifjú. Csudálatos kis manó ! Tessenek nézni: mennem kell, sietnem kell — eldugta a kalapomat, sehol, de sehol se találom ; futnom kellene, lecövekelte a lábamat; fizetnem kell és mindenem van, csak zsebem és erszényem nincs, — ő dugta el, ez a kis szárnyas tolvaj. Felelnem kell és semmit sem tudok, kiáltanom kell és hangom nincs. Tönkre tett ez a kis ördögadta ! De aztán milyen barátjuk a szerelmeseknek, a költőknek, az íróknak, az elhagyatottaknak ! Már a másik kebelére repítette a szerelmest, tessék meghinni, egy szempillantás ezere- dik részében megtette. A költőnek a kis ujjába is rímeket teremtett. Annak a pennarágónak más napra olyan éles észt adott, mint a jó borotva. Hát ennek a szegénynek, ennek az elh így. tatnak mivel nem rakta meg az asztalát, szobáját, almáriomát, azt a szegény kiégetett szivét ! Ez az édes istenteremtette 1 Tisztelt közönség! Alelnök uraim! Nem feledkeztem arról, hogy komolynak kell lennem. Ha én most nem igen egyszerű szatmári tanár, hanem teszem fel a nancyi élettani iskola feje, Liébeault professzor ur volnék, tanulóimnak igy adnám élő, a mit eddig elmondtam. Szemüvegemet megigazítanám és azt mondanám: — Urak, az álomélet az ébrenlevő élettel a legszorosabb organikus összeköttetésben van. Az álomélet az ébrenlétből szívja fel képeit és az álomélet groteszk alkotásai uj elemet visznek be — fezt szemem behunyva, mély sóhaj kíséretében mondanám — legalább is a műveletlen emberek lelki világába, ébrenlétébe. — Az álomélet ott kezdődik, urak, ahol az ébrenlét kitárad, az attentiv erő kozmopolita jelleget ölt, a fáradság folytán az izomzat kata- leptikus elpetyhüdése bekövetkezik, s az ideg- rendszer ereje is részleges csődbe jut. Ugye urak, jól érthető, amit mondok? — És jegyezzük meg, urak, hogy az alvás teljes nyugalmi állapot, a léleknek és testnek tökéletes nyugalmi állapota. Igen, ennek világos bizonyítéka, hogy alvás közben az inger küszöbe magasabban van, az érzéki ingereké épen úgy, mint a lelkibb ingereké. . . . Csakugyan, roppant érthető, amit mondok. És ha még megértik, hogy minél éberebb az alvás, annál gyakoribbak az álmok, hogy a felébredést közvetlenül megelőző semisopor csakúgy termi az álmokat, nyugodtan bocsátom önöket arra, hogy annak a misztikus életnek legbelső rejtekeibe is behatoljanak majdan, bizonyára széleskörű praxisukban. . . . Eddig Liébeault ur beszélt, tudományosan komolyan, amint alelnök uraink komolyan kiSchmidthauerféle I reTTT.TTT n keserüviz, reggelenként fél pohárral használva, meglep&en gyors és nagyszerű sikerrel pótolja otthon bármely évszakban a Karlsbad! és Xarlenbadl vó kúrát, gyomor és bélbaj Jókban, úgyszintén elkövéredés, es VSháJáaodás és azzal járó folla__I dásnal, sárgaság, máj és lépdaganatnal, cukorbetegség osuz és kö ssvénynél, stb.— Az „Igmándit“ hatásosságában egyéb keserű vagy hashajtó ásványvizek meg sem közelítik, és saját érdekében cselekszik, ki helyette mást nem fogad el, — Utasítás mellékelve. — Kapható Ssatmáron : Wállón Henrik fla, Kanfman X., Beer M., Ssttos J., Kálmán X., Kínál G., Horvát X Köss K., unman Tsstv. urak üzletében -. Főssétküldés a forrástulajdonos: 8CHKXDTHAUKB LAJOS gyógyszerésznél Komáromban. — Egész üveg ftOflll. fél üveg 30 fill. — As egyedüli természetes k eserüvls, amely kis üvegben Is kaphaté. 37 -26—3
