Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)
1905-03-01 / 9. szám
HÉT I SZEMLE. (8 ikráin.) 3 vánták Most aztán megint az én figurás törpém fog beszélni. Azt kérdem tőle : — Mondd csak a nacionálédat ? Honnan származol ? A kicsi rárrrmosolyog Tud mennyei módon mosolyogni, politikusán nevetni és tud ha- hotázni. Azt feleli; — Engem az Isten küld. Tényleg, tisztelt közönség, vannak a világhistóriában és az üdvösség történetében nevezetes álmok. Itt van március sz. Józszef ünnepével. Ha ez a sz. pátriárka, aki hozzánk esztendőnkint az ibolya alázatosságával és a gyöngyvirág tisztaságával köszönt be, nem látja az Isten akaratából azt az álmot, mely bölcsen int feléje: fuss a Gyermekkel és Anyjával; ha nem hallja újra: térj vissza . . nekünk talán soha sincs kereszten függő, szeretetre szomjazó, szeretettől meghalt Üdvözítőnk! Sok nevezetes álomról olvasunk a szentek történetében, de talán mellőzhetem azokat és talán mellőzhetem II. Szilveszter pápának a magyarokat illető álmát is. Mind azt bizonyítja, hogy az én kis törpém mennyei módon tud mosolyogni s csakugyan- az Isten küldötte sok-sok esetben. El lehetne mondani Artemidoros hires álomfejtéseit, Nagy Sándor, Wallenstein és Napoleon álmát- is, de talán jöjjünk közelebb! Quélen Lajos Jácint párizsi érsek volt a múlt század 3—4. tizedében. A forradalmi idők aggasztó gondjai közt augusztus 4-ére, sz. Domonkos napjára forduló éjjelen rémes álmot lát. A Seine folyó rettenetes háborgással fut medrében, a nap gyászfátyollal van borítva, Párizs egész lakossága a Seine partján kezeit tördelve háborog,: rettenetes .-zerencsétlenség, Párizs el fog sülyedni! Egyszer csak a Seine másik partján tiz, fehérbe öltözött férfiút pillant meg az álomlátó érsek; futnak a Seinen ringó nyomorult csónakhoz s emberfeletti erővel eveznek át az innenső partra. Erre a nap lehányja fátyo- lát s az érsek még látja, hogy vakítóan ragyog, a nép pedig nyugodtan tér vissza Párizsba. . .. Évek telnek, az 1832. i kolera rettenetes pusztítást tesz Párizsban. Az érsek azt hiszi, álma ezt jelenti és csodás erővel siet papságával együtt a kolerások vigasztalására. A kór megszűnik, a nap újra ragyog, csak a tiz fehér embert nem látta az érsek sehol . . . Egy napon nagy nevet jelentenek be neki. A 19. század egyik nagy tévedettje, de — mondhatnám — legnagyobb bűnbánója akar az érsekkel beszélni, — Lacordaire Henrik. — Érsek ur, kezdi Lacordaire, sz. Jácint az ön égi pártfogója küld önhöz. Arra kéri, hogy fiait, a (fehérruhás) sz. Domonkos rendet, amelyet a forradalom elűzött, hozza vissza francia földre. Ma világi pap vagyok, de egy hónap múlva megkezdem ujoncévemet a sz. Domonkos-rendben és egy év múlva rendelkezésére állok, érsek ur. . . . Az érsek elfakad a sírástól: — Álmom teljesedik s elbeszéli álmát, aztán nagy erőfeszítéssel és áldozatokkal visz- szatelepiti sz. Domonkos fiait francia földre — épen az egyház és papgyülölet legádázabb idejében. Tisztelt közönség! Hogy a 19. század hitéletében francia földön mit müveit sz. Domonkos rendje, talán nem kell bővebben fejtegetni. A tény az, hogy óriásokat nevelt és óriás dolgokat müveit. Lacordaire egyike a francia halhatatlanoknak, a francia akadémia tagja s a Notre-Dame szószékét halhatatlan dicsőségre emeli. Nyomában jár Didón atya müveivel és Ollivier aki örököse a Notre-Dame szószékén Lacordairenek. Az én kis törpémet néha az Isten küldi és a kis törpe mennyei módon mosolyog az aggódó emberfiákra. Utóbbi időben sokszor találkoztam az én kis törpémmel s láttam, hogy politikusán nevetni is tud. Január 25-én estefelé melletem szalad: — Megállj, kicsi, hová szaladsz ? — Jaj,- jaj, rengeteg dolgom van az éjszaka. — Hol te ? — Pesten. Andrássyval el kell hitetnem, hogy holnap 444 szóval győz Pesten és megbukik Olaszliszkán, Tiszát meg avval kell gyom- roznom, hogy 4 szavazattal megbukik a Belvárosban. Aztán szaladok egy miniszterhez az Andrássy-utra és lejárom előtte Vázsonyit s egész éjjel Szatmárt fogom neki tapsoltatni — Hát a vén remete mit csinál ? — Mindent máskép csinál, mindenre rátapos. Ha láttad volna, milyen szépeket csináltam Nógrádban három hétig, de nem bírok a vén emberrel. Nálatok is jártam. Lidérc lettem a nagy Samu mellén minden éjszaka, de itt már nincs dolgom. Nem alszik most Samu egy néhány éjszaka. Hárman fognak mulatni, a vén remete, Samu, meg Pista gróf a szomszédból. Nos, tisztelt közönség nem tud az én kis törpém politikusán nevetni ? Ha méltóztattak volna látni, hogy táncolt a minap előttem! — Ma lesz a hadd el hadd! Mi, te, kérdezem tőle. — Vacsora van, nagy vacsora van, éjfél után lesz vége. Lesz disznópecsenye, nokedli, libamáj, fánk . . . Aztán lefeküsznek, de X bácsi hegyet fog mászni és minden félórában lefordul egy-egy szikláról, azt a nagyszájú ifjú urat meg az elefántok közé küldöm vadászni; Ziza nagysámnak bokáig ázik meg a cipellője, olyan vizben-sárban fog járni álmában, az apróságok pedig, Olivér urfi és Viola kisasszony nem vizet, hanem Dunát fognak kiabálni egész éjszaka . . . S az én kis törpém elkezdett hahotázni, csak úgy zengett belé a szobám és még tán most is hahotázik, mert minden pompásan sikerült. Schindler theologiai professzor pedig a bécsi egyetemen megsimogatja göndör ősz fürtéit és azt mondja hallgatóinak: Urak, álmokat sokszor a gondviselő jó Isten küld. Tanácsol, vigasztal, erősít velük. Van hozzá hatalma, jósága pedig sürgeti, hogy misztikus módon szóljon bele annak az életébe, akit semmiből hozott életre, a teremtés koronájává tett és a szeretet erejével magához emelt! Vele egy időben néhai Krafft-Ebing Grázban és Bécsben ősz szakállát simogatva azt tanította, hogy áloméletünknek egyetlen képe sincs, melyet nem ébrenlevő életünkből merítene, de fantáziánk, ez a folytonosan mozgó bolygó- tüz Kombinálja őket gyorsabban mint a villámlás, úgy, hogy értelmük nem bírja kisérni ennek a kaleidoskopnak képeit; aztán néha nyugodtan mesél, mint ahogy a patak csendes ere hozza vizét, máskor kiabál és bizarrul kalapálja össze jeleneteit, mint ahogy a tátrai Tarpatak szórja szivárványát ősi ágyának kőpárnáin. Minél több tövissel szolgál az ébrenlét, minél idegbontóbb a foglalkozás, annál megrázóbb az álom, reakciók nélkül idegrendszerünk nem bírja kínjait. Sőt Charcot és Bernheim Párisban, néhai Laufenauer Budapesten erősen appellálnak teng- életünkre: emésztési zavarok, nehéz ételek és korgó nyomor erősen befolyásolják az álmodó embert. Ellenben rendszeres élet, mértékletes élet, hideg viz ellenségei az álmodozásnak vagy legalább derültté, édessé teszik azt. — Mit szólasz ehez, kérdem a kis törpét. Elszomorodik, azt mondja: — Ezek az én ellenségeim. — Neked ellenségeid is vannak ? — Jaj, de mennyi ! — Kik, te ? — Az orvosok, azok a csúnya doktor bácsik ; mindenáron azt akarnák, hogy csak az a vén remete létezzék, én meg ne létezzem. Azt mondják : kérem, csak mértékkel étkezni este, aztán egy kis gússz, ilyen gússz, olyan gússz, egy kis hideg lemosás, kevés szivar, semmi szesz, — ez az álmodozás el fog múlni. — Ne busulj, kicsi,) vannak még egészséges emberek, akik szeretnek téged ; hidd el, még a doktor bácsik is szeretnek, csak [adj nekik minden éjszaka négy kezet, hogy minddel vág- hassanak-metszhessenek . . . —* Igen, feleli a törpe szomorúan, de ott van Bucsánszky Alajos, meg Rózsa Kálmán és kedves neje, azok tönkretesznek . . . — Hogy, te? — Nálunk nyomják az Álmoskönyvet és egy álmoskönyvet nyom a kezembe a kicsi, olvassam csak, ő nem tud olvasni, ő csak festeni tud . . . Olvasom: — Á — Asszonyt látni - hűtlenség! Ki hinne el ilyet, te kis törpe ?! — B —[Bajuszpedrő — asszony társaság. — D — Deákot látni — öröm — a felnőtteknek. A kicsi már hahotázik . . . — F — Füled, ha nagy — butaság. — K — Kávét ha iszol melegen — megmarnak. No de ilyet! Mikor hideg kávé mellett épen úgy sikerül, harsog a kicsi . . . — I — Igában lenni — nőtlennek házasság, nősnek papucs. — Z — Zabálni — szégyen. — Te, kicsi, nem hiszi ezt el senki, csak nevess tovább jóízűen. . . És a kis törpe itt hagyja az álmoskönyvet és jókedvűen szalad a dolga után, mert már este van. Csak annyit ígér, hogy majd reggel fele visszajön, hogy a kaszinói mulatság után szép álmokat hozzon önöknek, hölgyek és urak I Mikor elmegy, nyugodtan olvasom tovább az álmoskönyvet. És, ó fátuma az én kis törpémnek, igazságokat találok benne. Megint a két alelnök úrról van szó. Az egyik szeptemberben született, a másik novemberben és Bucsánszky Alajos, meg Rózsa Kálmán és kedves neje kihirdetik, hogy a bélábbik alelnök, aki szeptemberben született, „szómorgó, de mély érzelmű, örömet szerez az emberek között.“ A gyulábbikról pedig, aki novemberben született, azt mondják, hogy „benne semmi kivető nem lesz, mindenki szereti őtet. “ Igazság, tessék meghinni, szinigazság! Jó, hogy a törpe nem hallja ! Tisztelt közönség ! Jó öreg Szvorényi bácsi, nyelvtudós és irodalomismerő azt mondja Retorikájának egyik helyén, hogy minden irás- műnek egy méla akkorddal kell végződnie. Keresek ilyen méla akkordot ehez az előadáshoz. Nem tudom, akkord lesz-e és elég méla lesz-e, amit találtam. De a tisztelt közönségen áll, hogy akkorddá tegye és fiatal hölgy hallgatóimtól függ, hogy elég méla legyen. Azokon az álmokon kívül, amelyeket ebéd után karosszékben, éjszakánkint puha ágyban látunk, vannak ébrenlevő álmok is. Vagy jobban mondom: vannak álmok az ébrenlétben. Például fiatal hölgyeknél ilyen álmok kezdődnek a farsang első órájában és nem fejeződnek be sokszor több farsangnak utolsó órájában sem. Dehát ezekről most már nem beszélhetek, hanem Göre Gáborral vigasztalom kegyes hallgatóságomat : lössz még rúlla! Talán a jövő farsangon ! Addig használjunk egy „természetesen alakuló,“ „alapakkordot.“ azt, hogy a kaszinó szeretetreméltó elnöksége éljen!
