Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)
1905-11-29 / 49. szám
XIV. évfolyam. Szatmár, 1905. november 29. 49-ik szám. HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. XL 30 V * 5T v ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre — — — — — — — 3 „ — Negyedévre — — — — — 1 * 50 „ Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDUE. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY SAJTÓ“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető össze küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árián vétetnek fel. , ' O V. Nyllttór sora 40 fillér. A lap megjelenik miudeu szerd Lomtárba vele! (Irta : Bariba Miklós a muzeum érdekében.) Egyszer valamikor régen, talán néhány év előtt a magyar főváros haza hozta Kossuth Lajost, hogy halópora a haza földével egyesüljön. Ilyen régidőre kicsoda emlékeznék már ? Sietős az utunk; nem kószálhatunk be minden ligetet, még ha istenek lakják is; és nem pihenhetünk meg minden árnyékban, ha mindjárt a nemzeti gyász sötét fá- tyola okozza is azt. Haladnunk kell, hogy el ne hagyjon a többi. A kik im, előre törnek szörnyű ökleléssel, minden sárcsatornán keresztül gázolnak — némelyik térdig jár benne, a másik nyakig; de bele nem fullad egyse, hanem megy tovább, soha hátra nem néz, mindig előre, neki a partnak csúszva, mászva, négykézláb hasra feküdve, térden rimánkodva, föl a meredek utón a meddig csak lehet, sőt azon is túl, hol már nem hallható a közitélet moraja és nem érezhető a büntetőjog keze. Ebben a nagy sietségben kicsoda gondola múltra ? Kinek jut ideje arra, hogy megálljon egy-egy halványuló emlék előtt és cypruságat tegyen egy-egy sirhalomra? llyfajta révedezésre bizony nincs idő. Mert a többi megy, fut, rohan és aki megáll egy könyet ejteni: lemaradt a vonatról, helyét elfoglalják, késését félremagyarázzák ; gyanússá lesz és meg nem bizható. Arról a Kossuth Lajosról, akit egykor régen, ki tudná mikor, talán még a regevilá ' an, a magyar főváros hazahozatott, egy buzgó, és szorgalmas búvár ezernyi emléket gyűjtött össze. Képeket, rajzokat, metszeteket, szobrokat, iratokat igen nagy menyiségben. A gyűjteményt fegyverek, ruhák, zászlók, bilincsek, falragaszok, följegyzések, levelek, okmányok, térképek egészitik ki a szabadságharcz korából. Együtt az egész egy gazdag, változatos, jól rendezett, értékes muzeum; gyönyör a szemlélőknek, oltár a hazafinak, kincs a történetirónak. Voltaképpen a reménynek egy sugárkévéje, mely fényözönt vet a múltból a jövendő felé. Egy mérleg a nemzet valódi értékéről, tanuságtótele a rejtve élő közerőnek. Figyelmeztetés a kötelességek becsületes betöltésére. Élő, látható, megfogható, beszélő história arról, hogy önérzet, bizalom, hit, a jognak tisztelete, a szabadságnak szeretete, a hazafiságnak önzetlensége miként tudja a próbák nehéz napjaiban hőskölteménynyé varázsolni a nemzet köztevékenységét. Ilyen ez a muzeum. Gyűjtője, tulajdonosa Kreith Béla gróf. Ügyszeretetének, lankadatlan buzgóságának és szakértelmének méltó eredménye ez a gyűjtemény. Becses nekünk is, kikben kegyelet él. Becsesebb lesz a jövendőnek, mikor majd hi perlojalitás nem zavarja meg az érzületek kristályát. Ennek a gyűjteménynek a magyar főváros helyet adott üres műcsarnokában. Ott volt egy és fél évig. Azt azonban nem engedték meg, hogy nyilvános látogatásra megnyitható legyen. Mintha dugáru volna, ami ott van. Avagy talán egy erkölcsi robbantó szertár, mely. lángra lobban halk sóhajoktól ? Képzelődés. Nem vagyunk olyan gyúlékonyak. Okunk sincs, erőnk sincs, tűzünk sincs hozzá, vérünkben sok a savó, lelkűnkben nagy a renyheség. A robbanásról tehát szó se legyen. Maradjunk a dugárunál. A főváros egy kis orgazdaságra vállalkozott. Helyet adott a csempészett portékának. Különben óvatos volt. A nyilvánosság kizárásával emberelte meg magát. Az Írást követte; „ne tudja a balkezed, hogy gji tArcza. jgg Száva. (Humoreazk.) Irta : Marosán János. j (Patóháza.) Az én szolgámat Szávának hívják, ez talán nem fontos a dologra nézve, de hogy a Száva kitűnő gyerek, az már bizonyos. Igen szép tulajdonságai vannak : jól tud enni, még jobban inni, aludni s semmit sem dolgozni. Igaz, hogy gyengéi is vannak — vájjon kinek nincsenek most gyengéi — s pedig nem is egy, [hanem mondjunk egy számot: három. Szenvedélyes tolvaj, nagy csaló s utolérhetetlen hazug. A múlt napokban „Marcsa-bál“ volt, a melyen Száva volt a főrendező. Miután pénze nem volt, már pedig a „legmarcsább“ bálba is pénz kell, s miután fizetését már jóe- lőre elköltötte, úgy segített magán Száva, h°gy egyszerűen ellopta az aranyórámat s még egyszerűbben becsapta ; egész éjjel jól mulatott s másnap reggel visszalopta az órámat s mint aki legjobban végezte a dolgát, lefeküdt s aludt nyugodtan, mindezekről ón mit sem tudtam, mert órámat nem szoktam magammal hordani, különösen ha otthon tartózkodom. Valamelyik nap a káv óházban ülök s egy társasságban vigan alsózunk négyen, kibicekkel bőven garmrozva, auflagul Linden- feld aranyművessel. Négy óra tájban megnézem hány óra ? Pár perez múlva Lindenfeld eltűnik a kibicek díszes társaságából és egy félóra múlva egy rendőrtiszttel tért visz- sza. Engem félre hivott s a fülembe súgja: — Tekintetes ur, adja ide az aranyórát ! — Minek az magának. — Tekinthethes ór ! Ne beszéljen sokat, adjó ide oztot az aranyórát. — Ne tréfáljon Lindenfeld szomszéd, nem értem, mit akar maga az én órámmal ? — Wie hájst!? A mogáé? Micsede mogáé ? Áztat az enyim I Ha nem adja idhe, csinálok egy skandált, egy kompromitációnt, thodja ! — Hát nem adom, válaszoltam meglehetős röviden. Lindenfeld intett a rendőrtisztnek, ki letartóztatott s a kapitányi hivatalba kisért, hol kihallgattak s mégjobban letartóztattak; az aranyórámat „corpusdilectikónt“ elvették. De hát nem azért Száva, Száva, hogy megfeledkezék gazdájáról, ki mihelyt meghallotta Száva, mi történt velem, a főkapitány maszkját felvéve, hangját imitálva szigorúan meghagyta az őrt álló rendőrnek, hogy azonnal szabadlábra helyezzen. Persze mondanom sem kell talán, hogy a „korpusz delicti“ hazakerüléséről is Száva gondoskodott. Száva tehát kiszabaditott, becsapva a rendőrséget s újra visszalopta az aranyórát. Másnap jelentkeztem a főkapitányi hivatalban s különös fölvilágositások s az ékszerész kárának megtéritése után az ügy Lindenfeld szabályai szerint elintóztetett. * * * A múlt évben a kaszinónknak igen érdekes vendége volt. Egy világjáró angol tévedt be valahogy hozzánk egy jó ismerősünk látogatására. Az angollal a kaszinóban ismerkedtem meg, s mondhatom, hogy excentrikus egy alak volt, de nem csak maga az alak, hanem az egész viselkedése is. Pél- dául az angol egyszer a kaszinóban ebeden, de ebéd előtt főtt kukoricát evett szilvórium- mal és cukorral behintve. Egy este ugyancsak a kaszinóban az angol kért, hogy ha
