Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)

1905-02-01 / 5. szám

Szatmár, 1905. Február 1

XIV. évfolyam.

5-ik szám

■Hl SZEMLE

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

ELŐFIZETÉSI ARAK:

Egy évre — — — — — — t> korona — fillér

Félévre — — — — — — — 3 „ —

Negyedévre — — — — — 1 „ 50 „

Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona. Egyes szám ára 20 fillér.

FelelSs szerkesztő

BÁTHORY ENDHE.

A lap kiadója:

A „PÁZMÁNY SAJTÓ“- I?

ossze.V

A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel.

Nyllttér sora 40 fillér.

A. lap meg-.jelenili minden szerdán

Választás után.

Lezajlottak a képviselőválasztások az egész országban, már csak Hajdúböszörmény és egy pár pótválasztás van hátra, mely akárhogy döntsön is, tekintettel a végeredményre, semmi befolyással nincs. A szövetkezett ellenzék nagy többséggel került ki a választásokból, a nemzet tehát mellettök foglalt állást, ezzel elitélte a kormány által folytatott politikát. Ez ellen apelláta nincs, a nemzet maga a legfőbb biró saját ügyeinek és jövőjének intézésében. Akarata előtt meg kell hajolni a haza minden fiának, — a kormánynak távoznia kell és átadni helyét a győzedelmes tél embereinek. Ez meg is fog történni, sőt a kormány már el is határozta minisztertanácsban, hogy még mielőtt az országgyűlés összeül, benyújtja O felségének lemondását, a kisebbségben maradt szabadelvű párt az ellenzékre megy át, hogy a leendő kormányt működésében ellenőrizze.

De most az az első kérdés, hogy alakul meg az a leendő kormány? ... A szövetkezett ellenzék nagyon sokféle párt árnyalatból áll, melyek mindegyike különböző politikai felfogást vall. A dissidensek, pártonkivüliek, a néppárt és az uj- párt a 67-es alapon állanak, ezek tehát közelebb vannak a szabadelvűekhez, akiknek pedig a megbuktatására szövetkeztek a függetlenségi párttal.

Az uj helyzettel szemben a bonyodalmak tisztázására nagyon sokféle kombináczió nyomul előtérbe, ezeknek azonban mindegyike épen oly homályos, mint maga a bonyodalom. Emlegetik egy átmeneti hivatalnok kormány alakítását. Ez semmi szin alatt nem volna kívánatos, mert általa a kérdés nem lenne megoldva, csak elodáztatnék és az ország arra az időre, mig a teljes kialakulás megtörténik, meg volna akasztva fejlődésében. Ez a teljes stagnáczió korszaka lenne nagy kárára az ország anyagi érdekeinek. Végleges döntés szükséges tehát, de hogy, — miképen? . .

Alig képzelhető el, hogy a szövetkezett ellenzéknek 67-es alapon

álló pártjai a szabadelvű párttal léphessenek koaliczióra és alakítsák meg az uj kormányt. Nem képzelhető azért, mert akár Andrássy, akár Széli Kálmán kapják meg a megbízatást a kormány megalakítására, a szabadelvű pártban, amelyből kiváltak, s a melynek megbuktatására egyesültek, bizonyára nem látnának elegendő garancziát, hogy őket működésűkben odaadással támogassa. Az igy újjászervezett párt valóságos habarék volna, megspékelve a különböző klikkek aspiráczióival, melyek hogy melyik pillanatban robbantják szét a kormányt, soha sem lehetne tudni. Sőt a néppárt az igy szervezett koaliczióba be sem jöhetne, mert az egyik pártárnyalat előtt sem kedves. A megoldásnak ebben a formájában tehát kormányon maradnának a dissidensek, a szabadelvüpárt, az ujpárt és a pár- tonkivüliek együvé olvadva.

Az együvéolvadás azonban, miként épen most jeleztük, anachro- nismus, de tegyük fel, hogy megtörténnék és tegyük fel azt is, hogy

tAbcza.

A Tél naplójából.

Irta: Andrian.

Nem mindig Tél-nek hívták. Valamikor régen, mikor az élele kezdődött, amikor született, Tavasz volt a neve. Akkor volt az, midőn a kis pacsirta hangos szavára felébredt hossza álmából a Föld, és kedvére sütkérezett a meleg napsugarakban.

I.

És látta Tavasz úrfit, akit egy déli szól hozott el a szárnyain, hogy honnan, azt senki se tudta megmondani. Elég az, hogy itt volt a Tavasz, ifjúságának teljes pompájában. És pajkos vidámsággal köszönt- gette az ő dalos madarát, a pacsirtát, a virágokat, s azok közül is legelőbb a kis ibolyát. Azután odament a fűszálakhoz, s ahol egyet-egyet félénken kibukkanni látott, megfogta és kijjebb emelte a földből, Majd a hegyekről kezdte lesöprögetni az ott rekedt havat és jeget, belehajtotta a folyókba , és kergette azok hátán valahová le a tengerekig. Mire ezzel elkészült, mert ez sok-sok nap munkája volt, kirügyeztek a fák, előbujtak bimbóikból a virágok, zümmögő bogárkák népesitettók az erdőt, mezőt, dalos madarak a levegőeget, és mindnyájan hódolattal üdvözölték a tavaszt, akt először április módjára szeszólyeskedve, majd meg májusi vidámsággal ott járt-kelt közöttük ; de hiába versengtek a Tavasz kegyéért, az nem sokat törődött velők.

Igen, a Tavasz nem sokat törődött velők, mert szerelmes volt, — miért ne, hiszen ifjú, életerős és szép volt,— szerelmes lett egy falusi szép leányba, akinek a gyémánt fényét elhomályosító fekete szemei, gyönyörű sugár termete, kívánatos ajka volt, két orczája mint a fehér hóra hullott piros rózsabimbó, a járása, minden mozdulata bájos és ritmikus, beszéde, nevetése, olyan, mintha kicsi ezüst harangok csilingeltek volna. A ruhája, nos, a ruhája na- yon egyszerű, sőt szegényes volt. Valahol

a széles rónán, a Szamosparti füzesben találta a Tavasz a lányt.

— Hol jársz erre leánykám ? — kérdezte tőle.

— Vízért megyek a Szamosra, — felelt az.

— Ugyan hagyd azt a vizet. Jöjj inkább egy kissé közelebb hozzám, ülj ide mellém.

— Nem én, uram.

— S miért nem ?

— Mert nem érek rá. De még ha ráérnék, akkor se tenném, mert maga urfi, ón pedig csak szegény zsellér-ember lánya vagyok.

— Ha csak ez a baj, azon könnyen segíthetünk, — gondolta a Tavasz, s az 6 varázsos hatalmánál fogva a másik pillanatban már egy parasztlegóny képiben állott ott a bámuló leány előtt.

— Most is félsz tőlem ?

— Most is, még jobban, mert boszorkánymester vagy ráolvasó vagy. A hangod,

AZ EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES IZU TERMÉSZETES HASHAJTOSZER.