Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)
1905-10-11 / 42. szám
8 H Fogadd, kérünk, szívesen tanártársaid nak az én gyenge szavaimmal tolmácsolt ragaszkodását, üdvözlését és szerencsekivána- tait; teljes mértékben megórdemled azokat, mert te nem a hatalom nagyságára és éreztetésére, hanem népednek boldogitására törekedtél, szeretetünk külső jele gyanánt vedd szívesen a mai nap emlékére e csekély ajándékot. Kérjük az Istent, tartson meg téged lelki és testi épségben, hogy erólyedben meg nem fogyatkozva, szeretőiedben gyarapodva a közös gondunkra bizott ifjúság vallásos, hazafias és tudományos kiképzésében még sokáig légy mesterünk és vezérünk. Ej soká! Mélyen tisztelt közönség! A leglelkesebb ünnepnapok után megint csak hétköznapok, a munka napjai kövoikez- nek : a beszédek elhangzanak, az örötntüzek kialusznak s a felhevült érzelmek visszatérnek rendes medrokbe s az ünnep mint mindég, halaványuló kedves kis kép áll az emlékezetben. Hogy azonban a benső érzelemmel megült mai ünnepélyünknek maradandóbb emléket hagyjunk, ünn pékünk arcképét ta nácskozó termünk számara megfestettük, hogy az ő szigorú, de benső lelki jóságot kifejező arcvonásai a messze jövőben is néma, de azért ékesen szóló hirdetői legyenek az igazgató erélyének és a kartárs szeretetének. (Éljenzés és taps.) Beszédje közben remekművű ezüst tintatartót és tollat nyújtott át az ünnepellnek mint az intézet tanári karának ajándékát. Beszédje végén pedig az ünnepi emelvény fölött levő képről lehullott a lepel, s ott láthatta a közönség ugyancsak a tanári kar ajándékaképpen Ratkovszki igazgató művészi kivitelű s jól sikerült arcképét, mely Ocsvár Rezső tanár ecsetjét dicséri. Ezután dr. Vajay Károly városi tiszti főügyész a volt tanítványok nevében a következő beszédet mondta: Igen tisztelt ünneplő közönség! Kedves bará' taim s tanulótársaim ! Ünnepre jöttünk ma össze. Együtt vagyunk ismét e falak között, amelyekhez a feledhetlen ifjú kornak oly kedves, soha el nem évülő emléke fűz. Összehozott, össze gyűjtött bennünket ide a szerelet, a tisztelet és hála érzete, egy férfiú iránt, akinek személye és egyénisége ezen emlékek központja, akinek emléke ma is a hosszú évek múltán, a régi helyen, a szivünkben változatlanul ól és velünk maiad mindörökké. Megtisztelő bizalmatok folytán engem ért a valóban kitüntető szerencse, hogy nevünkben, a volt tanítványok nevében, fejezzem ki ez ünnepnapon érzelmeinket. Nem köny- nyü a feladat s ha vállalalkoztam reá, abban a reményben tettem, hogy az igaz érzelmek nek egyszerű szavakban is kifejezést lehet adni, hogy pedig az ünnepelt kedves tanárunk iránt érzelmeink tiszták és igazak, ahhoz kétség nem férhet. Azok közül vagyok, akik látták a pálya kezdetét, azok közül, akik a még ugyan mindig tetterős és fáradhatlan, ma már vezér, akkor pályája hivatásától lelkesülő ifjú tanár alapos és világos előadásainak legfrissebb forrósából mentettünk. Hosszú az ut, melyet azóta megteltünk, ünnepeltünk pályájának rögös utjain, mi az életnek még nebe zebb ösvényein. Mély megilletődéssel állunk meg az évfordulón előtted szeretett tanát unk, nekünk is sok volna a mondanivalónk, csak oly bizalmasan, mint. egykor. Az a 25 év, amelynek évfordulóját üljük, nagyjelentőségű az emberi életben, mindenkire nézve ez a 25 év jelzi az időt, amidőn az ifjú pólyát választ, jelenti az ifjúságot, a tetterőt és az alkotás vágyát, az élet legszebb korszakát, tevékenységünknek, hivatásunknak ezen időre eső része az, amely eldönti életünk sikeres voltál, megadja annak jellegét. Alkalmas tehát az ily évforduló az elmélkedésre. Ekkor már szamot vélhetünk sórfárkodásunkkal, — elbirálha'juk életpályánk jól választoitságát és kitűzött éleiczó- lünk többé kevésbbá való megközelítéséi. Én ugy^erzem és úgy látom, hogy a mi kedves ünnepeltünk e napon, e kérdésre igennel felelhet. Pályatársuk, a tanítványok százának, a társadalom minden rétegének osztatlan elismerése és szeretete veszi körül. O'y jutalom, amely csak egy jól és nemesen betöltött élethivatásnak jut osztályrészül. Az a 400 ifjú, aki mint volt tanítvány az ország minden rószébén küzd, dolgozik és munkálkodik a közélet különböző mezején, habár nincs is jelen mind, de kivétel nélkül szeretettel gondol a mai napon a szeretett tanárra, igazgatójára, akiben nemcsak a tanról, de az ifjúság őszinte barátját, segítőtársát tanulta mindenkor ismerni és becsülni. E város falai közt mintegy hatvanan vannak volt tanítványaid, akik közéleti működésűkben is figyelő és bíráló szemeidre mindig ügyelnek, mert hiszen jól tudjak, hogy ma sem közömbös előtted egy vjltta nilvónoyodoak az életsorsa sem. Jól tudjuk, tapasztaljuk, hogy az öröm lelkesedés mindannyiszor a te szived is hevíti, ha egy volt tanítványod valamely sikert ér el, vagy előhalad az életben. Látjuk érez zük, bogy azok a gyökerek, amelyekkel a volt tanítványok a közélet külöufóle viszonyaihoz füzvók, egész a szivedig leérnek s onnan táplálkoznak még ma is. Nem az ifjúságért dobog-e az a szív, amely az őt illető szerény jutalékaiból, mintegy 4000 koronát juttatott a szegény ifjaknak. A mi ünnepünk ez tehát, elsősorban, kedves barátaim. — Ünnepeljünk is e ritka alkalommal. Ismeretünknek alapjait: a munkakedvei, élethivatásunk betöltéséhez szükséges erőt, kitartást, hajlandóságot e falak közöl visszük magunkkal s e falak között él és működik ma is.azon férfiú, akinek nevehez és szemólyisógéhéz mindnyájunkat, a szeretet, a bizalom megnyilatkozásának oly sok kedves emléke fűz. Mély tisztelettel hajtom meg tehát előtted, volt tanítványaid nevében az elismerés, a köszönet és a hála zászlaját, biztosítunk hogy irántad való, szeretetünk, ragaszkodásunk az idők további folyamán sem szünend meg soha. Sokkal becsesebbek közös emlékeink, semhogy feledésbe mehetnének. Kifejezem hálás köszönetünket mindazért a jóért és szépért, amelyre tanítót tál, azért a nemes barátságért, amellyel tanítványaid iránt viseltettél, azon őszinteségért és bölcs szigorúságért, amelyre megszoktattál s ha nem is időzhetem hosszasabban a hála és elismerés szavainál, ne tekintsd ezt kicsinylésnek, az ügy iránt kevósbbé való érdeklődésnek s ha rövid szavakban fejezzük is ki érzelmeinket, biztosítunk, hogy szivünk egész melegével ünnepelünk és kívánjuk, hogy az Egek ura még számos éveken át jó egész ségben és tetterőben, ezen intézet fejlesztésére, felvirágoztatására, a tanulóifjúság javára tartson meg, hogy még számos ifjút nevelhess a hazának, számos jó polgárt a városnak. Részeltesd még a szeretetnek szivedben levő kiapadhatatlan forrásából számos ifjú utódunkat s találd meg fáradozásodnak, mun kálkodósodnak jutalmát azon szeretetben és ragaszkodásban, amellyel irántad volt és jelen tanítványaid viseltetnek és azon örömben, amelyet, volt tanítványaid előhaiadása kapcsán órzesz. Isten éltessen és tartson meg soká, soká ! Volt ezen beszédben valami, ami örökre feledhetetlen lesz azok előtt, akik hallgatták. Ismét nem a beszéd szónoki előnyeit értem itt, hanem azt a közvetlenséget és azt a szereteiet, amely minden hangot és minden szót úgy átszőtt, mint mesteri ujjak alatt a ragyogó arany fonal az értékes kelmét. Megható volt mindazt hallani, amit ez a köztiszteletben álló férfiú élete delén hálája kifejezéséül mondott egykori tanítójának. Könyek Csillogtak minden szemben s meghatottság ült minden arczon. Beszédje végével mint a volt tanítványok ajándékát, egy művészi kivitelű albuÉTI SZEMLE11 (41. szám.) mot nyújtott át jubilánsnak. Százötvenegy arczkép van benne, köztük olyan férfiaké is, akik vagy a helybeli, vagy az országos köz- tevékenység jeles alakjai. Ott láthatók : Dr. Vajay Károly, Szabó István, Dr. Schönherr Gyula, Dr. Papp Zoltán, Dr. Lengyel Zoltán Dr. Tóth István stb. Az album eredeti magyar motivumu diszmü, teljesen kézimunka, Dávidbázy Kálmán debreczeni diszmüves munkája, aki Ocsvár Rezső tervezetét kiváló ügyességgel és Ízléssel effektuálta. Az éjenzessel és tapssal kisért beszédekre Ratkovszki Pál köszönte meg az ünne- peltetóst. Beszéde elején azt mondta, hogy bár sohasem lépett fel előkészüiet nélkül olyan alkalmakkor, mikor arra számított, hogy beszédét többen fogják hallgatni, de ezúttal a köszönet és hála szavait tisztán a szivére bízta, bogy ez tolmácsolja azokat. Mikor az ünneplés megtartásába beleegyezett, fontolgatta és kereste az alapot, melyen magát megnyugtassa az iránt, hogy az ilyenkor elhangzani szokott sok dicséretet elfogadhatná s ennek keresésére nem az álszerénység, hanem az igazságszeretet vezette. Ezt az alapot annyival is inkább kereste, mert nevelői arra tanították, hogy erőnk szer nt munkálkodni nem érdem, hanem kötelesség. Jól esett megérteni az elhangzott beszédből, hogy az alap, ok, mely miatt az ünnepeltetóst elfogadta, mások előtt sem ismeretlen s ez nem egyóbb, mint hogy mindig szerette az ifjúságot s ez viszont szere- tetet követei s szerelő lelke azt súgta, hogy e viszont szeretet elől kitérnie nem lehet. A legnagyobb készséggel, alázalos szívvel és lélekkel fejezi ki háláját azok iránt, kik e viszon-szeretet megnyilatkozására ilyen szép alkalmat nyújtottak. Beszéde további folyamán kifejtette, hogy ő irányelveit már meg nem változtathatja, melyek eddigi működésében vezérelték, legfennebb ezután még fokozottabban törekedhetik arra, hogy e szépen megnyilatkozott szeretetből merítsen erőt további munkásságára s midőn mindenkinek hálás köszönetét mond, kik az ünnepélyen megjelentek, kéri főképen az ifjúságot, hogy ezt az intézetet mindig jótevőjüknek tekinisék s Isten áldását kéri mindnyájukra. A felhangzott éljenzés és taps után uj meglepetés következeit. Egy ifjú lépett a szószékre, Molnár Imre VIII osztályú tanuló és egy társának, Bérezi Bélának alkalmi ódáját szavalta el annyi erővel és oly mély érzéssel, hogy minden tekintetben rászolgált az elismerés megnyilatkozásaira, melyek szereplését követték. Éppen úgy megérdemli az alkalmi költemény szerzője is, hogy szellemi terméke e lep hasábjain heljet fog laljon. Miért e fény ? vigadva mért fakad ma Szívünk húrján oly édesen a dal ? Égi tűz szállt le az ifjú kebelbe, Mely előbb sivár volt s kihalt ? Mórt tör elő keblünk belsejéből A rejtve őrzött hála-érzelem ? Az ifjú szív legszentebb erénye Zsenge virágokat itt mért terem ? Az ífiú kebel örömének Te vagy forrása, kegyos, jó Atyánk, Nevednek zeng dicséretet e dal, Éretted száll mennyekbe hő imánk. Az őszi táj réveteg sugara Századnegyed határkövén ragyog, S a múlt ködhoniályát szertefosztva Fénjlőn mutatja: tettid mily nagyok Huszonöt év nagy küzdelme fonja Dicső sugáraít homlokod körül, S tisztelőid közt a legbensőbben Intézetünk Ifjúsága örül. Önképzőkörünk zsenge virágait Termékenyítő kézzel ápoltad, S lelked varázsfénye mutatta meg, Mint tűzoszlop, az egyenes útat.
