Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)
1905-10-11 / 42. szám
4 Te írtad föl egykor lobogónkra „Istenért s Hazánkért“ szent jeligét, S körünk szeplőtlenül rnegörízé E jelszavakba fektetett hitét. Most, midőn ölelkezik jelenben A jutalmazó jövő s fényes múlt, Eléd jő a régi gárda is, mely Honszerelmet s imát tőled tanúit. Köréd gyűltünk mi is ünnepelve, És áldva-áldjuk gondosságodat, Örömdanánk harsogva járja be A bérctetőt s a róna tájakat. Légy pajzsa az ifjú nemzedéknek Sok boldog és áldásos éven át, Nevelj szegény népünknek sok ifjat, Kik szeressék hőn Istent s a hazát! Utána Bodonyi Kálmán papnövendókj’ VIII. osztályú tanuló, tolmácsolta a jelenleg tanítványok háláját. Kedves jelenség volt a rokonszenves fellépésű ifjú s kiváltképen a növendékek szülei előtt kelteit érdeklődést, me-rt szereplésében mintegy tükörben vélték szemlélni azt az eredményt, melyet a szatmári kir. kath. főgimnázium tanító és nevelő munkásságával a jelenben elér. Szép beszédét itt közöljük. Főtisztelendő Igazgató Ur ! Jubiláló Atyánk ! Mit szóljak ezen ünnepélyes pillanat ban, amidőn azok, akik rangban és korban felettünk állnak, a szeretetlől és liszteletlői sugalmazott elismerés szavait intézik szeretett Atyánkhoz ? Mit mondják az ifjúság nevében, amely mint virág az üdítő éltető harmatnak, mint a kis madár a daitfakasztó hajnalnak, közvetlen élvezője, szemlélője mindamaz üdvös eredményeknek, amelyek nemes hivatásának, az ifjúság nevelésének lelkes áldozatot nem ismerő betöltéséből folynak ? Az elismerés és méltányolás szavaival nem szólhatott, azt tiltja csekélységem ta- data. De meg nagyok érdemeinek csak nagyok elismerése méltó bére. De szólhatok a IV. parancs hangján : „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű lehess a földön . “ É parancs szellemében mondom el rövid szavam s benne az ifjúság szive dobbanását. Elmélyedve, épen közeledő ünnepünkre gondoltam, midőn úgy éreztem, mintha korty nyed kéz érintené vallani. Föltekintettem . . . s egy szellem alakot, láttam magam mellett. Merengő, múltba néző tekintetét rám vetette s kedves hangon Így szólt: „Én a múlt szelleme vagyok. Nevem uz Emlékezet. A né- p,ek és nemzetek történelmét én vezetem. Én töltöm ki sötét,és ragyogó lapjait ver és aranybelükkel. Én őrzöm a múlt és jelen nagy férfiainak említésre mólló tetteit , . . , Midőn ezt hallottam, egy kérdést akartam hozzá intézni, de megértette gondolatomat s a szellem lovább szólt: „Évtizedekkel ezelőtt egy mosolygó, vidám gyermek lépte át ez intézet küszöbét. Erős tudásvágy, komoly munkakedv, nemes ambiczió vezérelték őt a múzsák százados falai közé .... És a gyermek tanult lángoló lelkesedései, vas szorgalommal, állhatatos kitartással, mert érezte, mert tudta, hogy mind arra, amit szerető tanárai fogékony szivébe, leikébe csepegtetnek, egykor szüksége leend, számonkóri tőle azt egykor az egyház és haza. Két kísérője volt a gyermekévek utján s ez volt: a tudomány és a jámborság angyala. Teltek az évek ...... A gyermekből ifjú lett. Az élet kemény és mostoha iskolájába kellet kilépnie. Kirepült a kedves fészekből, hogy egykor tudományban és tapasztalatban gazdagodva térjen visz- sza. Szent komolysága, benső vallásossága, lelkesedése ez eszményeiért a papi pályára vonzották lelkét. S leit a most már féifiuvá fejlődött ifjúból Isten szolgája. Csak egy érzelem, egy vágy dobogtatta még szivét. Az érzelem a szeretet volt s a vágy : hogy az ifjúságot az egyház és a haza 'reff E T I SZEMLE 42) menyét nevelje. így lett a nemes férfiú az intézet tanára. Tanította az ifjúság rábízott részét minden széprt-jóra, bőségesen kamatoztatva azt a kincset, amit egykor szivébe, leikébe helyeztek. Növendékei az egyház és haza hü fiai, a társadalom oszlopos alakjai. De az istent Gondviselés még többet akart. Azt akarta, hogy legyen az egész tf juság vezérlő, őrködő szelleme, nem., hogy legyen szerető gondos édes atyja. Es azzá leit, midőn őt intézetünk igazgatójává telte. Így szól az emlékezet, a mait hűséges szelleme és ón e rövid életrajzban jubiláló Atyánk pályafutásának eddigi, dicsőséges, az egyházra és hazára egyaránt áldásos folyamára ismertem. E nap jelentőségét még inkább ez alkalomszerű visszapillantás jó Atyánk életére kétszeres vonatkozással van ifjú szivünkre. Főtisztelendőséged ifjúsága állapotbeli kötelességeink teljesítését szereltetik meg velünk. A repülni kezdő sasfiók kezdetben bizonytalan lebegéssel csak fészke körül kísérletezik, vagy fészkén maradva biztos sze meivel a mélység fölött lebegő nagy fellegek közt héjázó öreg sas röptét követi. Annak merész suhanása vagy m Vitóssággal teljes keringése éreztetik ösztönével, hogy ő is a felhők madara. Az ifjúság időnkint az élet nagyjainak, je ienleg szeretett Atyánknak életébe tekint, an nak mozzanatait kíséri figyelemmel. S az előtte ragyogó vonzó példa nemes öntudatra éb reszti szivét. Lsikesedóst kelt benne a tudományok iránt, fokozza munkakedvét, éb reszti nagyralörő ambiczióját, mert látja, hogy Főuszlelendő Atyánk is azon az utón haladt a nagyság magaslatára, amelyen ne kézségekkel küzdve mi is haladunk. A nehézségek kedvesekké válnak, mert jó Atyánk ólele e delelő ponton mint egy buzdítva lelkesítve ezt kiáltja az ifjúsághoz: Tanuljatok örömmel viselve a nehézségeket, mert küzdelem a nagyság alapja" / Örömünnepünk hangulatának inkább megfelel a másik, szivünkben mélyebben gyökerező érzelem, mely Jubiláló Atyánk tanári és igazgatói működése nyomín fakadt keblünkben, s ez az érzelem a szeretet, a vele kapcsolatban levő tisztelet és hála érzelme. Szeretjük Istent, mert megteremtett bennünket, mert adott égbetörő lelket, n elitesen érző szivet, mert teremtett szép világot is számunkra, fölékesitve azt a teremtés re mekeivel, mert adott benne egy félve őrzött szent hazát is, mely fölött szebb az ég, mosolygóbbak a csillagok. De szeretjük, egy az emberi szívbe irt törvények szerint azokat, akik Isten e nagyszerű adományainak helyes használatára tanítanak megbenünket, akik tehat ezáltal létezésünknek mintegy második alapföl tételét szolgáltatják, szeretjük intézeti elöljáró inkát. Igen szeretjük T nárainkat, elsősorban szeretett Igazgató Urunkat, Jubiláló Atyánkat, mert ők művelik elménket, nemesink szivünket, elménket, ludassal, szivünket jellemmel ékesítve. Ok ismertetnek meg minkéi Isten szép világával a teremtő alkotásainak nagyszerűségével. Tőlük tanultuk meg mi a haza, mi a magyar ifjú előtt, hogy az egy darab fold a végtelen mindensógben, amelyen kivül számunkra hely niucs. Szereljük őket, mert ők oltottak szivünkbe a legnemesebb érzelmeket: szeretető', lelkesedés, vonzódást mindenért s mindenhez, ami szép nagy és nemes, megnyugvást, önuralmat, hogy keserűség és csüggedés ne rontsa életünk. Elsősorban Jubiláló Atyán kát említem, mert a szív és léleknemestiés nagyszerű munkáját ő végzi első-sorban és fejezi be, mint ahogyan tudományos kiké poztetésünket is, midőn miniegy a koronát helyezi ismereteinkre, a tudományok tudományának, a filozófiának tanításával. Szeretve Tisztelt Jubiláló Atyánk ! Drága életének e ragyogó pillanatában, tanárságának 25, igazgatósagának 10 éves jubileuma alkalmából, e szent érzőiméivel küldölt el az ifjúság. Megbízott, hogy tol mácsoljam háláját, tiszteletét és szeretetót gyönge viszonzásaképen azon nagy jóságnak és szeretetnek, amelyet ennyi óven tapasztalatuk Jó Atyánk részéről s amelyet teljesen meghálálni sohasem leszünk képesek. E szent érzelmek symbolumát egy rózsa szálat és egy babérhajtast lélekben ama koszorúba is be akarom tűzni, melyet a nyilvános megtiszteiés és szereteinyil vánitásfon ma Főtisztelendőséged homlokára. 22 évvel ezelőtt plántálta e virágokat szivébe az ifjúság, midőn Jó Atyánk az intézett tanára lett. E negyedszázadon kérésziül egyik nemzedék a másikat váltotta föl, de a kis virágok félteit ereklyekincs gyanánt örök őd- tek egyik nemzedékről a másikra, igy került szivünkbe. S ma, amidőn Jó Atyánk szerető szivének örömet akarunk szerezni, e kis virágokat szakítjuk le s adjuk át. A rózsa szeretetünk symbolurna, szine- tüzes, illata kellemes, hisz 25 éven st táplálta a legnemesebb ifjúi érzelem. A babérág legmélyebb tiszteletünk és hódolatunk kifejezője. Törzsük az szivünkben marad, hogy míg az intézet falai között leszünk uj hajtásaiban a régi Osztelel, hála és szeretet érzelme újuljon» És ha távozui k, majd mi is szaki unk a törzsről ogy-egy hajtást, hogy elvtgyük mint legkedvesebb emlékünket. De a törzset a szent tradíció szerint a köve kező generálié szivébe helyezzük és megmondjuk nekik : „Őrizzétek féltő gondossággal, mert ez egyedüli kincsetek, amivel némileg viszonozhatjátok intézeti elöljáróitok végtelen jóságát." És most befejezném szavam, ha az ifjúság leleményes szeretető még más módot nem talált volna szive érzelmeinek tolmácsolására. — Mi ez ünnep emlékét mintegy ércbe akartuk vésni, érzelmeink symbolumait mintegy örökre állandósítani, azért elhatároztuk, hogy ez ünnep emlékére egy alapítványt teszünk. E'határozásunk keresztül vi- telébensemmi sem akadályozhaiottbenniinket. Az alap megvan. A 400 korona tőkéről szóló alapítólevelet majd egy ifjúsági küldöttség fogja átszolgáltatni Szeretett Atyánknak. Mos’ pedig utolsó szavam imádság alakjában Istenhez emelem. És kérem ői.a Mindenhatót az ifjúság nevében, hogy Főtiszte- lóndő Igazgató Urunkat, Jubiláló Atyánkat* az Ő nagyobb dicsőségére az ifjúság, az egyház és haza reménye szellemi és lelki jólétének előmozdítására, még sokáig éltesse. Ami erre következett, az mutatta meg ezután, hogy a szatmári igazgató jubileuma felüláll miuden tekintetben más hasonló ünnepélyek sablonjain. Ismét fölemelkedett, székéből Rukovszki és kijelentette, hogy azon négyezer koronán kívül, melyet eddig nevelésügyi célokra adott, újabb négyezer koronát áldoz az ifjúság szellemi és erkölcsi kiképzésére. Szűnni nem akaró lejkesadóst keltett ezen nyilatkozat. És méltán, ha meggondoljuk, hogy írtig mások dús jövedelmükből hoznak áldozatokat, addig Rukovszki a szerény tanári fizetés évtizedeken át önmegtagadással megtakarított filléreit tette le a nevelésügy oltárára. Szép felelet volt az ifjúság négyszáz koronás alapítványára a jubiláns négyezer koronás adománya. Látható élvezettel hallgatta még meg ezután a közönség az ifjúság énekkarát, mely Sándor Venczel énektanár vezetése alatt eddig is oly szép jeleit ad a buzgósá- gának és készültségének, — azután ki-ki hazament, szivében egy magasztos óra emlékezetével. A társas ebéd. Délután egy órakor mintegy 250 téritókü distfebéd volt Rukovszki igazgatp tiszteletére a Pannóniában, melyen társadalmunk előkelősége és a vidék szép számban volt képviselve. Az első pohárköszöntőt Kurcz Sándor mondotta a tanári kar nevében. Ezután Szieber Ede lovag, kir. tanácsos, kér. főigazgató üdvözlő irata olvastatott fel. A szám.) ________
