Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)
1905-01-25 / 4. szám
2 „HETI SZ EMLE, (4 ikszám.) mely villámcsapás gyanánt sújtott le mindazok körében, akik ismerték. Életének javakorában levő férfiú volt, egy egész jövő várakozott még fáradhatatlan munkásságára. S ime mily hirtelen vége a legszebb reményekre jogosító kilátásoknak, melyeket a tanítás és nevelés ügyének bajnokai fűztek ritka szép te hetségéhez és lelkületének szünetet nem'ismerő munkabírásához. Áldás legyen emlékezetén, — adja a jó Isten, hogy az általa megtört utón, az ő szellemében vezethessék az egyház és haza felvirágoztatására magasztos terveit azok, kik hivatva vannak nyomdokába lépni, Életrajzi adatait röviden már közöltük, most kibővítve a következőkben adhatjuk: Máramaros-Szigeten született 1846. nov. 25.-én. Már mint gimnáziumi tanuló kivált iskolatársai közül. Kitüntetéssel végezte tanulmányait. Ez a körülmény volt oka annak, hogy elüljárói mint papnövendéket a budapesti központi papnevelő intézetbe küldötték. Itt nyerte theológiai kiképeztetését. Mily különös játéka a sorsnak, hogy épen abban az intézetben végezte be életét, mint annak kormányzója, melyből egykor fiatal szivének reményeivel lépett ki a küzdés terére. Midőn 1870-ben püspöke pappá szentelte, Fehérgyarmatra küldötte se- gódlel késznek. Itt azonban nem maradt soká, mert csakhamar felismerték benne a kiváló szellemi és lelki tulajdonokat s mást irányt adtak jövőjének. Szatmár akkori nagynevű püspöke dr. Schlauch Lőrincz megnyitotta előtte azt a pályát, mely felé keblének egész nemes hevével vonzódott, — megnyitotta előtte a tanügyi pályát. Tanárnak nevezte ki a képezdéhez. Alig pár évig működött ebben a minőségben, mert már 1876-ban igazgató lett úgy a fi- mint a nőképző intézetben. Ugyanebben az esztendőben lett szentszéki tanácsos. Daczára terhes állásának, melybe püspökének bölcs belátása helyezte, nem szűnt meg magát tovább képezni s 1879-ben theologiai doktorátust nyert. Egyházmegyénk mostani kegyes főpásztora a nevelésügy körül szerzett érdemeit jutalmazni akarván, igen szép kitüntetést szerzett számára, midőn pápai kamarásnak neveztette ki. Nem a kitüntetés, de püspökének elismerése rendki vül jól esett lelkének, egészen föl vidám itotta munkásságának gondjai közölt, e felett érzett örömének nem ritkán adott kifejezést. Teltek az évek, több mint egy évtized múlt el ezután, midőn rebesgetni kezdték a városban, hogy Steinberger számára szép előléptetés vár. A megfelelő formában először senki sem tudta, hogy mira van kiszemelve, csak sugták-bugták, hogy életének egy nagy fordulópontjához ért. Már előzetesen lett a katholikus tanügyi tanács országos bizottságának elnöke s ez a poziczió tette országosan ismeretessé nevét. Amiről szólották a szállongó hírek, csakhamar be is következett. Már 1899. nyarán egész határozott formában beszélték, hogy nagyváradi kanonoknak fogják kinevezni. Október havában le is érkezett a királyi kézirat. Elnyerte az egyik irodalmi stallumot, melyre irói munkásságával is bőven rászolgált. A következő óv márczius havában hagyta el egyházmegyénket, — azután nem is láttuk itt többé. Uj működési körében mindig nagyobb és nagyobb tért hódított s midőn a budapesti központi papnevelő intézet kormányzóját, Várossy Gyulát kinevezték székesfehérvári püspöknek, egyenesen Steinberger felé fordult a herczegprimás figyelme. Csakugyan ő lett a Várossy utódia, 1903. augusztus havában nyerte el ezt a magas állást, melyre a klérus kitűnőségeit szokták kiszemelni. Uj állásában is megnyerte azonnal mindenkinek tiszteletét, a szeminárium növendékei atyjokat látták benne. A fővaros magasrangu férfiai szívesen időztek társaságában. Ám az isteni Gondviselés életéről másként gondolkozott, mint a halandó emberek szerették volna. Magához hívta buzgó munkását. Szenvedése rövid, de bizonyára kínos volt, a legborzasztóbb betegségek egyike, mely kioltotta életét. Karácsonykor esett influenzába. Valószínűleg nem kímélte úgy magát, amint ezzel a betegséggel kellett volna. Mindig a munka embere volt. melvtől csak akkor távozott, midőn testi erői megtagadták már a szolCT CT gálatot. Ennek következménye lehet, hogy a kór veszedelmes jelleget öltött, s újév után agyhártya- lobbá fejlődött. Orvosai még ekkor is hitték életbenmaradásá, halála előtti napon az orvosi konsilium még azt jelentette, hogy veszélytől nem kell tartani. És ime már másnap délután kinyilvánítják, hogy mentség nincs számára. Perczei meg vannak számlálva. Csakugyan úgy lett A. halálküzdelem 6 óra tájban bekövetkezett, s rövid pár negyedóra alatt kioltotta azt a nemes életet, melynek emberi számításunk szerint munkásságának jutalmául még évtizedekig kellett volna ragyogni. A gyászos ravatalt a papnevelő- intézet dísztermében állították tel valóságos virágerdő között. Koporsója a szó szoros értelmében be volt borítva koszorúkkal. Kivált közülök az intézeti elöljáróság és a papnövendékek két hatalmas babér koszorúja. A kondoleáló levelek és sürgönyök egész haloinszámra érkeztek. A herczegprimásra rendkívüli hatással volt a nem remélt gyászeset. TÁRCZA. Pankotai ur. (Második közlemény.) Irta : Zajtay. A múlt napokban véletlenül találkoztam Pankotai úrral. Ráismertem az egyik kiálló szeméről. Megvallom azonban, hogy egy kissé kényelmetlenül érez ern magamat; mert attól tartottam, hogy provokálni fog 1 De csalódtam, mivel szívélyesen üdvözölt s a többi között elmondotta, hogy megvált a kántor-tanitói rögös pályától, s most Írnok az x-i járásbíróságnál. Már nős és több gyér meknek boldog apja. — Kezdtem már azt hinni, hogy talán nincs tudomása róla irt czikkelyemről, midőn egyszerre mosolyogva mondia, hogy az ottani orgonista utján értesült róla és el is olvasta azt. „Hát nem haragszik reám ?“ kérdezém. „Dehogy is haragszom ; hiszen mind igaz volt és engem már nem illetett, az az nem vettem magamra, mert már nősülésemkor Czinkotaira változtattam át nevemet s kántor-tanító sem vagyok már. Csak tessék bátran tovább folytatni, amit rólam tud, mert nagyon felszeg és emellett nagyon önhitt voltam. És nem árt, ha a fiatalok okú nak a masok esetéből.“ Megkönnyebühem és most csupa hálából elmondok még róla egy-két epizódot. 1. Pankotai ur megijedt. Már említettem, hogy Pankotai ur sem volt valami bátor legény ; sőt este egyedül még az udvarra sem mert kimenni. Tálán félt a szomszéd temető szellemeitől. De nappal sem volt valami nagy bátorsága s az első magasabb hangra összehúzta magát. Csak alkalomra lestem, hogy kigyógyitsam félénkségéből; az pedig épen kapóra jö't. Történt ugyanis, hogy a szomszéd vó roskábá egy régi iskoiatársarn helyeztetett, át csendőr őrmesternek, aki alkalmilag, egy szombat délután meglátogatott. Miközben mi a régi jó időkről beszélgettünk, bejött a kántor-tanitó ur is. — Nem tudom miért, de észrevehetőig meghökkent a fegyveres czendőrtől. — Hirtelen gonosz ötletem támadt 1 Egy jelentős oldal pillantást vetvén a csendőrre, ezen szavakkal szólitám meg a kántor urat : „Ugyan orgonista ur, miért nem szólt ön arról, hogy sor alatt áll s nem jelentkezett otthon, mielőtt eljött, az illetékes hatóságnál? Lassa, most önt mint, szökevényt, keresik s az őrsvezető ur azért jött, hogy önt a szolgabirósághoz bekísérje.“ Ezzel ismét intettem az őrsvezetőnek, ki azonnal megértett s a kántor ur elé lépve, így szólt : „Nagyon sajna om kántor ur, hogy ilyen kellemetlen kötelességet kell teljesítenem, de meg kell tennem, különben engem megbüntetnek. Azért csak tessék készülni 1 Vigasztalódjék azonban, mert azt hiszem, hogy 48 óra múlva ismét szabad lesz. „Jaj istenem! az az édes anyám, hogy nem mondta meg, hogy mit kell tennem ?“ fakadt ki végre a léprement kántor ur. „Nem az édes anyja ennek az oka, mondám, majdnem elkaczagva magamat, — hanem ön, mert egy diplomás embernek ismernie kellene a törvényt.“ S ezután, hogy még inkább megzavarjam, a csndőrhöz fordultam : „Kérem őrsvezető ur — mondám- holnap vazarnap lesz s az orgonista U'ra szükségünk van; azért én tiltakozom ezen eljárás ellen.“ De most mar ő került felül s nagy felháborodással igy szólt: Tessék az urnák tiltakozni amennyit tetszik, én kötelességemet teljesítem.“ S aztán fegyverét fölkapva kiáltá. „Kántor ur, t* ssók indulni, különben.. I“ „Jól van — felelem — az
