Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)

1905-07-12 / 29. szám

XIV. évfolyam

Szatmáp, 1905. Julius 12

29-ik szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér

Félévre-------— — — — —3 „

Ne

gyedévre — — — — — 1 „ 50 „

Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér.

Felelős szerkesztő

BÁTHORY E N I» H 10,

A lap kiadója:

A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető össze küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány sajtó“ oziinóro küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel.

A „PÁZMÁNY SAJTÓ"

Nyilttór sora 40 fillér.

A lap meg-Joleiiilc minden szerdán.

Szatmár tiltakozott.

Az alkotmányellenes kormányzattal szemben most maga a nemzet bástyázza körül magát s olyan hadállásokat teremt, melyeken megtörnek az osztrák fondorlatok, s a nemzet igazainak győzedelmesen kell kiemelkedniük a hosszú küzdelemből. Ezek a bevehetetlen várak az ország törvényhatósági bizottságai.

Hajdan hatalmas volt a szavuk az alkotmány védelmében, ők képezték gerinczét a nemzeti kormányzatnak, nálok nélkül vagy ellenökre jogtalanságot nem lehetett elkövetni a nemzeten. A szabadelvű aera azonban a törvényhatóságokat rab- lánczokba verte, Tisza Kálmán politikája bilincseket kovácsolt kezeikre, s a hivatalnoki karra gyakorolt pressió folytán megtosztotta önállóságuktól, s kényszerűébe őket, hogy a jövő-menő kormányoknak meghunyászkodott szolgái legyenek. Politikai vagy országkormányzati kérdésekbe semminemű befolyást nem engedett nekik, — csak a puszta tiltakozást tartotta fenn számukra, amelylyelazonban csak elvétve, leg- fellebb egy-két magyar vármegye merészelt élni.

A most folyó nemzeti küzdelem azonban megedzette a törvényhatóságokat is. Kezdenek tudatára ébredni, hogy nekik kell a bástyának lenni a nemzeti alkotmány védelmében, s visszakivánják azokat a szép napokat, melyeken rajtok fordult meg az ország kormányzása. Szervezik az ellenállást az egész vonalon. Nem elégesznek meg a puszta tiltakozással, hanem tiltó szavuknak érvényt is szereznek, kimondván, hogy az alkotmányellenes kormány rendeletéit végre nem hajtják, tisztviselőiket feloldják a kormánynak tartozó engedelmesség alól. Az idegen uralomnak nem adnak se pénzt, se véráldozatot, se adót, se ujonczot.

Tegnapelőtt Szatmár városa nyilatkozott meg. Épen az a város, melynek főispáni székéből került ki az uj belügyminiszter. Szava tehát kétszeres sulylyal bir, mert noha Kristóf y főispáni működésé iránt elismeréssel viseltetik itt mindenki, mégsem akar neki az ország alkotmányának leverésére segédkezet nyújtani. Leírhatatlan az a lelkesedés, mely- lyel törvényhatósági bizottságunk tagjai fogadták a hazafiul szellemtől áthatott javaslatokat, s sorakoztak azokhoz a vármegyékhez, melyeknek zászlóját ott lobogtatja a szél a legelsők között a nemzet igazainak védelmében.

A törvényhatósági bizottság közgyűléséről tudósítónk a következőleg számol be :

Törvényhatósági bizottságunknak nevezetes közgyűlése volt tegnapelőtt délután. Egy s_zivvel-lélekkel az alkotmány védők táborába állott s erélyes határozati javaslatával fényesen bebizonyította jigaz hazaszeretetét, alkotmánytiszteletét. A Fejérváry Géza báró miniszterelnöksége alatt megalakult kormányellen más határozatot nem is hozhatott. Az eredmény kihirdetését leirha'atlan lelkesedéssel fogadta a közgyűlés. A városatyák közül alig hiányzott valaki, a karzaton is nagy közönség állott zsúfolt sorfalat, a legnagyobb érdeklődéssel várva a törvényhatóság állásfoglalását a nemzeti küzdelemben.

Részletes tudó-itásunk itt következik:

A városi pénzek értékpapírokba való elhelyezése ügyében a polgármester elnöklete alatt rendkívüli közgyűlés volt előbb, mely a főszámvevő s a tanács javaslatára kimondotta, hogy a városi pénzeken magyar korona járadék kölcsön kötvényeket vásárol. Ez 4%-os biztos jövedelmet fog hozni a városnak. A helybeli pénzintézetek csak 3 6% ot ajánlottak fel.

A határozatot névszerinti szavazással

ü TÁBCZA. jjff A kőfaragó.

Folyt a munka javában: az uj község telepesei igával, kézimunkával serényen robotoltak földesuruknak. S a kiknek nem akadt munkájuk, azok kíváncsiságukkal vettek részt a nyaraló kastély építkezésénél, inig az ügyeletes hajdú mogyorópálczája bele nem elegyedett szintén az enyelgésbe. Akkor aztán a kotnyeles gyerek és lány- népség szétförccsent egy pillanatra állóhelyéről, hogy a mogyorópálczánál is csi- pősebb gunynyal és harsogó hahota hullámaival csapjanak össze megint máshol a sodrott bajszu hajdú pakfongombos méltósága fölött.

A kőművesek vakoltak, kopogtatták a kerítések téglát», az ácsok zsindelyeztek, g.va lult az asztalos, szegezett a lakatos, közbe a legények fütyülése, dalolása: nem épen valami fülbemászó összhang, ha még a kocsik nyiszorgását, a hajdúk pörölését, az ácsorgó ifjúság incselkedését is hozzá vesz- szük! De épen ez tetszett a rigóknak a patakmenti erdőcskékben, fütyürésztek, versenyt rikkantottak a hozzájuk hatoló lármával, sőt a harkály sem ijedt meg egy

törökidő előtti vén tölgyfa ágain, hanem verdeste szaporán a fahéjat, mintha csak alatta a fa árnyékában dolgozó kőfaragó legényt akarta volna kiguoyolni. De az dolgozott szótlanul, kitartóan, sem harkályra, sem a közelében libegő leánynépre ügyet sem vetve . . .

Azaz, állt közöttük egy karcsú barna haj ása a szomszédban túl ifjan fölsarjadzó tölgyesnek, a vadász leánya. Mig társnői cseveglek, a földön heverő faragott hatalmas medenczéket, virágedényeket és a Pán sípját fúvó kis pufók faunokat birálgatták, addig ő kezeit maga mögött összefonva, mozdu latlanui nézte a két ágaskodó mén között fölállított diadalistennőt, melyek a kapuivekre voltak szánva s melyeken az ifjú mester még folyton alakított és simított.

— Az arcz baloldala még teltebb, mint jobbról 1 — szólalt meg csak egyszerre csengő merészen a leány és újra elhallgatott. A fa ragó művész visszalépett néhány lépést, szemügyre vette müvét, azután a leányra mosolyogva hízelgőn, helybenhagyta Ítéletét:

— Megint igazad van, Orzsike ! — és az aránytalanság kiegyenlítéséhez fogott.

— Már megint rája hallgatott — susogták irigyen egymásnak a többi lányok,

pedig mit ért ez az erdei fekete rigó kőfaragáshoz ?

— Téged az Isten is kőfaragó feleségének teremtett! —fordult újra a leányhoz a legény, lebocsájtva vésőjét és kalapácsát,

. . . Eljönnél e hozzám, barna galambom ?

A körülálló társnők tágra nyitott szemekkel lesték az elpiruló szép barna leány válaszát. Ez észrevette a leselkedők irigységét, büszkén hátravetette dús hajfonatokkal koronázott fejét és azt felelte:

— Ha majd ily 'szép házat épitsz és faragsz nekem is, mint az érsek úr kastélya . . .

— Huh ! gúnyolódtak a körülállók.

— Csak akkor? kérdezte újra a faragó.

— Akkor — zokogta nagy könnyekkel szemeiben a kis daczos, pedig szive, lelke, könnyes szemei is egészen mást beszéltek.

— A kedvedért azt is megpróbálom, megvársz ?l<órdezte azelszomorodott kőfaragó.

— Meg 1 felelte félig jsirva, félig mosolyogva és szaladt hazafelé az erdőnek, mint a tisztásróljnregvaditott őzike, a leány.

Nem is mutatkozott többet, csak a fölfonódó szederindák és vadszőlő mögül leselkedett még az erdőszólen egy-két napig, mig a két jelmondatot bevéste az ifjú a b