Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)
1905-04-19 / 17. szám
XIV. évfolyam. Szatmáp, 1905. Április 19. 17-ik szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre — — — — — — — 3 „ — Negyedévre — — — — — 1 „ 50 „ Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY-SAJTÓ“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető ösa^|. küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmdhjf ' sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.f Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. A. lap megjeleni!* minden szerdán Husvét ünnepén. Pár nap múlva el fognak hangzani az egész föld kerekségén azok a fenséges szavak, melyeket a halálból dicsőségesen íeltámadt Üdvözitő tanitványaihoz intézett: „Béke veletek, én vagyok, ne féljetek ! .. .“ Ez igéken fordul meg az emberiség boldogsága, ezt hozta magával Jézus feltámadásakor, ez adja meg az embernek ideiglenes és majdan örök nyu galmát. Béke veletek !. .. Azt jelentik e szavak, hogy a világ zajában, a földi élet viszontagságai közt azokat az utakat keressük, melyeken haladva biztosítjuk a lélek békéjét. A legnagyobb kincs, mit az ember ezen a földön elnyerhet. Ha nincs meg az egyensúly a lelkiismeretben, ha a szenvedélyek viharai feldúlják a belső életet, sajnálatraméltó az a kép, mely lépten-nyomon feltárul az emberek előtt. Egyik botránykőből a másikba ütközik, mint hajótörött hányatik az élet tengerén, végre is nincs számára menekvés, elmerül, összecsapnak feje felett a bősz hullámok. Lebegjenek tehát mindig lelki szemeink előtt ezek a szavak: „Béke veletek !...“ Ha széttekintünk a népek történetében, ott is azt látjuk, hogy azon nemzetek haladnak a boldogulás utján, melyek jövőjüket a béke áldásai között munkálják. Hatalmas termő talaja ez az erős jellemeknek, melyek aztán együttesen valóságos bevehetetlen várat képeznek. Védő szárnyaik alatt a közérdek nemhogy szenvedne, de megvalósulásuk elől elhárítanak minden akadályt, a boldogságvirágai fakadnak működésük nyomán. Ellenben ha fejetlenség, egyenetlenség ütötte fel valahol sátorát, ha viszály és harczok emésztik a népek erőit, eltűnik a jólét, megrendülnek az állami élet alapjai, s a nemzetek önkezökkel ásott sir/ jókba temetkeznek. Epen úgy van ez az egyedek életében, amint nagyban mutatja a világtörténelem. Én vagyok, ne féljetek! . . .Aki tehát őt keresi és feltalálja, annak nincs oka többé félelemre. Ha ő őrködik az ember oldala mellett, nyugodtan bocsáthatja ’útnak vitorláit az életnek tengerén. Ez a czél lebegjen mindnyájunk szemei előtt. Keressük őt az Ur templomaiban, hol mintegy észrevétlenül is belopódzik szivünkbe a vallásosság, megtermékenyül a lélek azon igék által, melyek egykor Jézus ajkairól hangzottakéi. Valóban alig lehet nagyobb áldás az emberre a vallásosságnál. Ha csapások érik, ha vágyai nem teljesülnek, ha szenvednie kell az emberi igazságtalan elbánás miatt, felemeli lelkét Istenhez, megnyugszik az ő végzéseiben, mert táplálja lelkét azon erős hit, hogy nem veszhet el, aki Istenben bizik, ki egykor a sors látogatásait nem is sejtett természetfeletti utón fogja javára fordítani. Mélységes jelentőségii szavak tehát, melyeket a halálból feltámadott Jézus tanitványaihoz intézett. Forgassuk elménkben naponkint, törekedjünk megvalósítani az általok jelzett irányelveket életünk folyamán, mert az emberiség összes boldogsága Krisztus keresztjéről árad. Ez a jel az, mely üdvösséget szerzett a világnak, ez a jel az, melynek diadalünnepét a húsvéti szent napok alatt üli a keresztény világ. Legyen ez az ünnep minden családban kedves, ünnepeljünk örömmel, hálatelt szivei, hódolattal az Üdvözitő iránt, ki szent vérének árán megváltotta az emberiséget. Ki lesz a gör. kath. lelkész. Melles Emil főesperes-lelkésznek budapesti plébánossá történt megválasztása folytán nemsokára dönteni kell városunk törvényhatóságának, hogy ki legyen a Melles utódja, ki legyen a szatmárnémeti gör. kath. lelkész. A kijelölés joga a munkácsi püspököt illeti ugyan, de semmi kétség nem férhet Az ember vére és a Krisztus vére. Irta és a nagykárolyi Oltár egyesület 1905. április 9-én tartott felolvasó estéjén elmondotta Wolkenberg Alajos dr. theol. tanár. Hölgyek! Urak! Tisztelt közönség! Bókkal akartam kezdeni, de megelőztek, azért hát a tiszta valót mondom. Mindig hallottam, hogy Nagykárolynak közönsége társadalmi és vallásos életében nemcsak egyetértő Ó9 buzgó, hanem lendületes. Ez nagy biztatás az olyan tizedrangu előadónak, mint amilyennek magamat érezem. Mert szellemi életünk épen olyan, mint a gyomrunk, telhetetlen és követelő, emellett azonban ha jó, ha iskolázott, akevósbbé.tápláló anyagokban is megtalálja a felszívni való*. Kénytelen voltam ezt elmondani, tisztelt közönség, mert az Oltáregyesületnek főtisztelendő elnöke arra a lapra, melylyel engem is megidézett és bájos, neves, művész szereplői közé vont ennek a mai estének, ráíratta, hogy ez az est nagybőjti felolvasó est. Forgatom a lapot és tűnődöm rajta, ki les" ’H a bőjtös előadó, aki sovány, bőjtös dolgokkal szolgál ? Máriát zengik, akinek neve méz és édes zengzet, aki az iménti rügybontó ünnepnek, minden vigasztalásnak, a csodáknak királynéja. Magdolnát hozzák színre, aki a feltámadás ragyogásában meg- dicsőül, az imÓDt jól táplált alakot is láttam a művészek között, . . . végre is minden szász megtalálja a lovát, amelyiken ül : nekem böjti előadásra kell vállalkoznom. Riadoznám tőle, ha nem az Oltáregyesület tisztelt közönségéhez kellene szólanom és ha nem volnék méltatlan szolgája magam is annak a nagy gondolatnak, melynek szolgálatában az Oltáregyesület áll. Érezze meg minden ember, hogy az Istenért nem kell a csillagokra taposnunk, nem kell a föld tárnátba leszállanunk, az Isten itt van közöttünk ! Érezze meg ezt minden ember templomunk komoly pompáján, illatos glóriás füstjén, a szelíd viasz fényénél, az oltár patyolatruháján, az ártatlanok tiszta buzgóságán, a családok tűzhelyének békés boldogságán, a haldoklók menny- benéző sóvárgásán 1 Ezt a gondolatot igyekszik maradandóan rálehelni az emberlelkekre az Oltáregyesület, ezt hirdetem, ezt munkálom én is. Az Oltáregyesület iménti ünnepi estéjén az eszmények szolgálatáról volt itt szó. A legszebb mű az ember, akinek gondolatai vannak, nem délibábjai, hanem gondolatai ; akinek lelke az életnek khaoszából fel bírta szívni a maradandót, az istenit, az ideált és ideáljainak teremtő erejét beviszi gondolatainak világába, szíve érzéseibe, cselekvéseinek kohójába, mondjuk, izmaiba, fizikai erőibe,|ezekbe a gondolatokat valósitó rugókba. Elnézek az ideáloknak eme kultuszán és vallom az után a nagy férfiú után, aki itt az eszményekről beszólt, hogy az eszmények kultusza csakugyan a legszebb művé teszi az embert. Aztán sietek keresni eszményeket. Találok akármennyit, egyet megemlítek belőlük : a tiszta vért. A tiszta vér méltó ideáljuk az embereknek. A vér magában véve is nagyszerű valami. Egész hatalom bennünk. Súlyúnknak egy hetedrészét teszi és mintagazdáikodást végez, valóságos nábob. Maga kicsi helyen lakik, a szívünkben, de mérhetetlen birtoka van, az egész testi valónk. Odújába csak táplálkozni tér meg nagy dobogva és parancsait innen osztja. De hogyan és hányat 1
