Heti Szemle, 1904. (13. évfolyam, 1-52. szám)
1904-02-03 / 6. szám
2 „HETI Z E M L E“ (6- ik szám.) ennek a szemenszedett rágalomnak hitelt adott volna, habár való igaz, hogy Isten a tudás határát kimérte, a butaságnak azonban nincsen határa. És ha ezt a véghetetlenséget felhasználva találkoztak feketelelkü izgatok a társadalomban, nem lehetetlen, hogy az emlitett kormány- orgánum horogjára csakugyan akadtak fe a könnyenhivők közül, akik napvilágon sem látnak tovább az orruk hegyénél. Yégkonzekvenczia az, hogy nemes ellenfél ilyen eszközökkel nem szokott küzdeni és amelyik ilyenekhez nyúl, megérett reá, hogy a tisztességes jelzőt letöröljük a zászlójáról, noha a liberális rendszer 30 éves garázdálkodása után erre már sok más okokból is rászolgált. A magyar nemzethez! Emlékezni akarunk a régiekről, diadallal dicsőekről, nemzeti aranykorunk egy liires-neves hőséről, — zászlót bontunk, az emlékezet zászlóját, melyen a Hollós Mátyás daliái közt legfényesebb az ő neve : a felföldi Kinizsi Pálé. Kinizsi ! . . . A magyar vitézség vett testet benne, a szittya Achilles ő, édes testvére a virtusban jó Tholdi Miklósnak. Legenda ma már az ő neve, csodákat regélő: história, bőbeszédű történet, mely a maga hét betűjével köteteknél többet mond el a magyar nagyság legnagyobb koráról. Kinizsi 1 . .. Trombitaszó, mely a messze múltból, a fekete sereg ajakéról végig dörög a századokon és ébreszt, — villám, mely mindig újra fénylik, főleg mikor beborul, és lelkesedésre gyújt, ha kialszik a szent tűz a szivekből. Ki ne ismerné az ő élete igaz meséjét? Ki ne tudná, hogy lett Bihar-Kinis molnárlegónyéből Mátyás király legvitézebb katonája? Emeli a malomkövet fejedelme előtt . . . Óriás, de nemcsak testben, hanem szívben és elmében is. Oldalán Magyar Balázsnak, ki leányát adja oda neki, hamar növekszik ő a dicsőségben. Spielbergnél veri a csehet-morvát., Boroszlónál a németet, halad utján, a másik nem törődve a hideggel, vígan fütyörészve szalad tova; majd idősb asszony bukkan elő gyermekét vezetve. Tekintetem megakad az asszonyon. Testét kopott ruhadarabok fedik s az egész felső része egy nagy kendővel van beburkolva Arcza komoly s a szenvedéssel teli múltat árulja el. Úgy látszik, mintha most is valami nehéz gond gyötörné. Lassan halad s néha- néha fájdalmasan tekint mellette tipegő kis gyermekére. Nem régen költöztek e kis faluba. Honnan jöttek s mifélék ? — senki sem tudja. Ott laknak az uraság kastélya közelében bérelt házacskában. Egy szegény napszámos ember engedte át nekik a háznak hátulsó szobácskáját csekély fizettségért. A ház előtt kis lányka kuozorog kezeit köténye alá rejtve s várja hazatérő anyját. Gyakran feláll, kiszalad az utcza közepére s fürkésző szemeivel végig méri a mellette elmenő idegent. Nem az jön, kit ő vár. Türelmetlenül megy vissza s ismét lekuporodik. Nem sokáig vár. Anyja megérkezik. Lehajol s megöleli várakozó gyermekét. A kis leány ez alatt bánatosan kérdi anyját: _ Édes anyám! hoztál e valamit? Kremsnél az osztrákot, de mindenek felett száz csatában veri a törököt. A kenyérmezei hős neve vészkiáltás, mely elől Konstantinápolyból Ázsiába futnak vissza a szultán testőr-seregei. Mikor azután „Meghal Mátyás és oda az igazság", ezt a veszendő igazságot is Kinizsi igyekszik menteni : országbíróvá lesz Ulászló alatt. Öreg már nagyon, szól üti a nyelvét, beszólni nem tud, — de kardja azért még ekkor ékesen szól. Mikor a halálát érzi, lekérezkedik a királyától még egyszer a Végekre, nagyot győz még egyszer és török zászlókra veti halottas ágyát. A félhold elhalaványul, az ő élte napja is diadalmas nyugovóra térhet. Mi, a veszprómmegyei Nagy-Vázsony lakói, büszkén valljunk : a nemzet szavan legelsőbben ami hősünk ő. Városunk a Kinizsi egykori városa, csata közben olykor idejött ő a mi földünkre pihenni. Vázsonyt kapta Mátyástól donáczióba, várat épített ide és a maga és szülei lelki üdvére páloskolostort alapított. Ha ott a halhatatlanság szülőföldje, hol a halál rak fészket : a mienk Kinizsi már csak azért is, mert a mi Szent Mihály-templomunkban van eltemetve. Azaz, hogy csak volt 1 Bél Mátyás 1777-iki „Geographiájában“ bizonyítja, hogy „Heros hic incomparabilis in templo d. Michaelis a se fundato condltus est . . . vagyis, hogy a „páratlan hős" az általa alapított Szent Mihály-egyházban temettetett el. A tudós Budai Ésaiás pedig „Lexiconában“ még idézi is a kenyérmezei hős siriratát: „Erexit Vasonia claustra Kinisius heros Illins hae urna marmoris ossa cubant.“ Fájdalom, rom már ma nemcsak a Kinizsi Pál vára, hanem dúlt rom örök nyugvóhelye is. Kincsásók kirabolták, kiváncsiak kiforgatták ; utóbb az alsó-templom körül fekvő régi temetőben jeltelenül hántolták el a hős csontjait. Kriptájának fedőlapja sem áll többé a vár előtt: múzeumba került a törökverő pallossal és az óriás pánczólingó- vel együtt. Magyarok 1 Emlékezzünk a régiekről, dicsérjük a hősöket, ha azt akarjuk, hogy e hazának még hős fiai legyenek. Dicsérjük Kinizsit, védjük meg emlékét az ellen a hazátlan raczionalizmus ellen, mely szentségNagyon éhes vagyok. Az Ilus meg a Pista sem ettek semmit, de ők már régóta alusznak . . . Édes apa is kérdezte, nem jött még haza édes anyátok ? Az édes anya nem szól semmit. Megfogja gyermeke kezét s bemennek csendes otthonukba. — Nesztelenül nyitja ki az ajtót s ajkáról elröppen — „Dicsórtessók a Jézus.“ Meggyujtjr a mécset, melynek sárga fénye megvilágítja az aggódó arczokat. A kályha tetejére helyezi. Hideg van benn, nincs mivel fűteni. Halovány, beesett arczu férfiú fekszik egyik ágyon. Két nagy szeme bágyadtan villog mély üregéből. A másik ágyon két kis gyermek fekszik. Egyik telt, piros arczu, a másik halovány leányka, hosszú szőke haja vállaira omolva. Az anya odamegy az alvó gyermekekhez s mindeniket megcsókolja. Szomorú tekintetet vet rójuk. Szeme könynyel telik meg. A cseppek végig gurulnak sovány arczán s alá hull az álmodókra. —- Oh gyermekeim! — sóhajt fel az anya — velünk szenvedtek kis ártatlanok. Azután a beteg ágyához megy. A szenvedő ez asszonynak férje. Régóta fekszik mór. Az ő óhajtására költöztek e helyre, törően csak „vérben gázoló vadállatot mer látni a legvitézebb magyar daliában. A rövidlátó rágalom feledi, hogy Kinizsi a XV-ik században élt és hogy senki se lehet mentes kora hibáitól, — de mindenekfelett bűnösen feledi azt, hogy ép a becsmérelt Kinizsi volt az, a ki Európát és kultúráját megvédte a mohamedán Ázsia ellen. Senki a kultúra nevében ne bántsa Kinizsit, mert hisz az a nyugati kultúra csak azért növekedhetett olyan nagyra, mert Európa kapujában, Magyarországon, hősi magyar kar állta útját a fenyegető töröknek. Ebben a barczban, a nyugati művelődésért, vérzett el a magyar, ezért maradtunk mi el Európától : ha a hálátlan Európa elfeledte volna, jusson legalább nekünk - eszünkbe 1 Mátyás lángelméje e földnek, első birodalmává emelte a Magyarhont, jólétet, hírt szerzett e hazának és midőn e kincs védelmére az az uj kor első állandó hadseregét megteremtette, abban a hős Kinizsinek volt a leguagyobb rétze. Nem gyáva becsmérlést, hanem elismerő tisztelet emlékének 1 Van lelkűk a romoknak is, — és mi végre megértettük a nagyvázsonyi romok szavát. Megihlette e szó szivünket s elhatároztuk, hogy itt, az ő városában emléket állítunk, szobrot emelünk a testet vett. magyar vitézségnek, hős Kinizsi Pálnak. H idd süvegese meg a kislelkü raczionalizmus, a magyar ifjúság pedig ne a kuliura veszedelmét félje, hanem a kultúra megmentőjét ünnepelje Mátyás király legvitézebb katonájában. Honfitársainkhoz fordulunk, az ő áldozatkészségük elé járulunk lelkes tervünkkel, jámbor szándékunkkal. Szépen kérünk minden magyar embert: áldozzon ez emlékre és ismerősei közt i gyűjtést indítson mentül szélesebb körben 1 Dicsérjük a hősöket, ha azt akarjuk, hogy e hazának még hős fiai legyenek I Kelt Nagy-Vázsony, 1903. november 13. Kolossváry József, Dr. Óvári Ferencz. Veszprém vm. alispánja, országgyűlési képviselő, a „Kinizsi-szoborbizottság“ védnöke. a „Kinizsi-szoborbizottság elnöke. Németh Gábor, Finke József, helyi biz. elnök. biz. Jsgyzü. Eddig a városban laktak. Ott is nyomorúság volt életük. Az asszony leül az ágy szélére s hosszan gondolatokba merülve tekint végig a betegen. Egy ideig szótlanul vannak mindketten. Végre a férfi szakítja meg a csendet: — Adj valamit kedvesem, ha hoztál. Mily régóta várlak már. Az asszony az asztalhoz megy s kibontja a csomagot, melyet magával hozott s kivesz belőle egy czipót s egy darabka kis szalonnát. — Itt van, szólt az asszony — s odateszi férje elébe. Adj belőle e két gyermeknek is. Nem szól többet. Hisz oly nehezére esik a beszéd. A fájdalom elfojtja szavát. A férj bágyadt szemeivel jóságos tekintetet vet nejének bánatos arozára. — Ne aggódj — szól a jérfi — csak megsegít bennünket a jó Isten. A bánat emészt napról-napra s látom arczodnak fony- nyadását. Hagyj fenn a bánkódással ; nézz apró gyermekeinkre s vigasztaljon az a tudat, hogy nem vagy egyedül. Éo már úgysem sok ig leszek közietek. Érzem végemet közeledni; de nyugodj meg az Isten rendelésén, A mécs haloványan pislog s az anya
