Heti Szemle, 1904. (13. évfolyam, 1-52. szám)
1904-02-03 / 6. szám
3 „H E ___T I g 2 E M L E“ (5 ik szám.) A magyar iparért. Vaszary Kolos berczegprimás fővédnök- sége alati „Magyar Vódőegyesület“ alakult. Az egész országra kiterjedd hatáskörrel, a melyek ezé ji a magyar ipar megteremtése, a mrgyar ipar erkölcsi s esetleges anyagi támogatása, czélja tehát a magyar ipart tér mékek terjesztése, a külföldi ipar leszorítása s a jelenleg külföldre áramló közel ezer milliónak, legalább részben, az országban való megtartása. Érdemes foglalkoznunk egy kissé ezzel a védő egyesülettel s nyilvánvalóvá lesz, hogy méltó arra, hogy a gazdák is zászlója alá szegődjenek érdekükben fekszik nekik is, hogy ez egyesület hatalmassá, erőssé legyen, hogy kitűzött czéljál megvalósítsa. Sok szó esett újabb időben az agrárizmusról, merkantilizmusról és nagyon sokan úgy fogják fel a jelszavakat, mint a melyek egymásnak ellenségei, mint a melyek egymás melleit meg se félhetnek, a melyek egymást tönkre tenni, lerombolni akarják. Pedig e tekintetben nagy a tévedés : az iyazi agrárista a tisztességes ipart, a tisztességes kereskedelmet soha se tekintette ellenségeinek s soha se is magát e merkantilizmust, hanem csupán annak a túlkapásait ostorozta. Az agrárista jól tudja azt, hogy Magyarország nagygyá és gazdaggá csak akkor lehet, ha azok a uyers anyagok, a melyeket termel, ide bent nyernek fe dolgozást s elfogyasztást s megszűnik az az anomália, hogy nyersterményemke olc. ón elviszik a küllőidre s feldolgozott állapotban sokszor tiszeres áron hozzák vissza. Abból a közel 1000 milliónyi behoza tálból 50—75 százalék tisztán munkabérekre esik, elképzelhető, ha e rettenetesen nagy összegnek csak fele is magyar honos, magyar munkásoknak birtokába jutna, mennyivel nagyobb lenne azok fogyasztási képessége, mennyivel több liszt, hús, zöldség fogyna el az ország határain belül- Elérkeznék mindjárt az az idő, a mikor nyers terményeinkkel nem volnánk ráutalva a külföldre, mert ide bent nyernének piaczot s elfogyasztást, elérkeznék a külön vámterület ideje is, a mikor nyugodtan mehetnének abba bele, hangos zokogásban tör ki; nem szól, csak lehajlik s megcsókolja a beteg homlokát. A két ébren lévő gyermek szótlanul bámulja a jelenetet, Ök még nem tudják, mi történik. Csak azt látják, hogy anyjuk sir ; de hisz ők ezt már megszokták. A kis leányka odahuzódik az ágy szegettéhez s némán mereszti szemeit zokogó anyjára. Nem állhatja meg szó nélkül. Gyermeki kíváncsisággal anyjához bújik, s kérdi : — Miért sirsz, jó anyám ? Édes apa csak meg akar ijeszteni. Ne félj, nem fog ő meghalni. Nem engedjük ugye, jó anyám !! . . . Az apa kinyújtja karját s megöleli a két kis gyermeket . . . * Mig e kis házikóban a szegény család fájdalomtól áthatva szenved, addig a közeli kastély ura : Keő Ferencz névnapját üli. Vig lakoma van s a fényes termeket drága csillárok világítják meg. Szól a zene, szól az ónok s ifjak és öregek but feledve vigadnak. Öreg ember már Keő Ferencz. Feje őszbe csavarodott s tekintete komor, mogorva. Rosszat tudnak róla a falubeli öregek. Azt beszélik, hogy hamisan jutott a nagy birmert kiviteli feleslegünk nem, vagy csak jelentéktelen lenne. Valóban megfoghatatlan az, hogy nekünk agrikultur államnak, nemcsak a szorosabb értelmében vett gyórip ri behozatalunk mily óriási, de nyers termékekben is milyen jelentékeny. Alig hihető — pedig úgy van — hogy gyümölcsből s gyümölcskonzervek- ből 34 millió koiona értékűt hozunk be, pedig kitűnő gyümö’csöket termelünk s Kic-keméten, Rimaszombatban, kitűnő gyümölcskonzerváló gyáraink is vannak. Hántoló malmaink borsószükségletünk 98 6 százalékát külföldről szerzik be, a kölesnek 83 0 százaléka külföldről kerül hozzánk, borból 15 millió korona árut, szénből 15 millió mó lermázsát, sertés árujt 2 8 millió értéket hozunk be, sőt csupán. karácsony heteben leg alább 25000 drb. szárazon kopasztott stájer kappan kerül magyar emberek asztalára. Arról meg jobb nem is beszélnünk, hogy képekért, vászonnemüekórt, különösen pedig női pipere czikkekért mily óriási összegek mennek külföldre, holott ha léteznek is ilyen anyagokat k eszi t ö gyárak az országban, azok terményeiket nem képesek itt értéke siieni, hanem előbb kénytelenek azt elvinni külföldre, hogy azután az állami gyáros nagy haszonnal hozza azt vissza. Egy magyarországi kefegyár kitűnő- minőségű keféket készít, anyagát Londonba viszik s egy ottani gyár ezége alatt hozza vissza s adja el — természetesen kétszeres áron. S miért van ez igy ? Mert. mi magyarok vagy nem tudjuk fölfogni helyzetünket, a magyar ipar terjedésének jelentőségét, vagy csak ál hazafiság van bennünk. Nálunk a hazafiság a nagy hangon való politizálásban nyilvánul, a miből aztán senkinek semmiféle baszna nincsen, nem pedig közgazdasági helyzetünk tanulmányozásában és ösmeretó- ben, a mely ösmeretek pedig parancsolólag kiállják, hogy: minden magyar embernek csak magyar ipari terméket szabad használnia. Az egyénnek nem szabad annyira önzőnek lenni, hogy csak saját, személyére gondoljon s egyébbel se törődjön, hajói megy a sorsa. Egy csalódnak kell tekinteni az egész magyar nemzetet s szivvel-lólekkel arra kell törekednie, hogy ezen család minden tagjátokhoz. Mostoha testvérét elűzte a háztól, ki soha többé vissza nem tért. Azt elveszettnek nyilvánította s csak igy nyerhette el annak örökségét. Hej’ őt sem fogja elkerülni az Isten büntető keze. Furdálja lelkiismerete. A zenének vig akkordjait elviszi a sivitó szél a szegény csalód kis házikójába is. Az anya gyermekével kiáll az ajtób t s bámészkodva tekint a kivilágított kastély felé. A beteg felemeli fejét s kis idő múlva ismét visszahanyatlik. — Hol mulatnak? — kórdó a beteg. — Ott a kastélyban — felel neje. Az. Ő mulat — mormogja a beteg. A vigadók között is találunk aggódó, bánatos arezot. Keő Vilma az, a kastély urának leánya, kit a falubeliek, Angyslká nak neveztek el. E névre is rászolgált. Jó szivüségót érezte az egész falu szegénye. Csak ő nem mulat. Félre húzódik, egy ablakhoz s nemsokára meg szobájába vonul vissza. E dáridó nem vidítja fel. Örömet csak abban talál, ha segíthet a szenvedők nyomorán. Bármit megvon magától, csakhogy másnak legyen. Egyszerűen járt maga is, megvetve a hóbortos divatot. nak jó sorsa legyen, mert csak igy melegedik, gyarapodik, gazdagszik az egész tűzhely. Ennek pedig múlhatatlan kelléke, hogy egyrészt a földművelő sokat termeljsn s azt jól értékesítse, másrészt pedig, hogy ne sok pénzzel adózzon ipari termékekért a külföldnek, hanem, hogy az a pénz is idebent maradjon az országban, emelné annak fogyasztóképességét az egésznek vagyonoso- dását. Ahhoz a \ édőegyesülethez tehát, a nie'y czélul tűzte a magyar ipari és mezőgazda- sági termékek hathatós terjesztésért, a gazdáknak igen is van közük. Annyira közük van hozzá, hogy valóságos vétkes mulasztást követ el az, a ki nem sorakozik a védőszövetség kötelékébe, a ki nem hirdeti annak eszméit egész lelkesedéssel. A gazdáknak az kell, hogy mindenki lássa at a magyar ipar terjedésének fontosságát,; az kell, hogy ne vegyen senki mást, csak magyar ipari terméket, ha az mindjárt egy pár fillérrel drágább is a kü földi portékánál ; az kell, hogy ne egyék olyan kávét, a melyet nem magyar czukor édesit, ne vásároljon külföldi gépet, külföldi műtrágyát, ne járjon angol, vagy német posztóban, ne Írjon olyan papirosra, olyan tollal, mely nem magyar gyárból került ki, ne csináltasson cseh vászonból fehérneműt, ne ig,yék pilseni sört, ne egyék prágai sodort, stájer kappant s kerülje azokat az üzleteket, melyekben nem tudják bizonyítani, hogy a kért áru magyar gyáripari termék. A magyar gazda- osztaly nagy és hatalmas! Ha követné 0 tanácsokat, ha nem használna külföldi ipar- czikket, rövid idő alatt megteremtené a magyar ipart jobban, mint bármiféle állami szubvenczió. Csatlakozzanak a magyar védőegyesület zászlaja alá és velük nagyon sokat nyer e hazafias ügy. HÍREK. Beiktatott főispán. A múlt csötörtör- tökön folyt le nagy ünnepélyességgel dr, Beöthy Pál, az uj beregmegyei főispán beiktatása. Királyházáig Forgách János munkácsi Egyedül van szobájában. Le s fel sétálgat, majd az ablak hideg üvegéhez támasztja fejét s tekintete a sötétségben réve- dez. Majd a kis házikó ablakán akad meg, honnen gyenge viliágosság árad ki. Kevés idő múlva már útban van. Kíváncsisága visszi. Hátha ott is valami szenvedő csalá- dott talál. Elér a házikó ablakához. Amint betekint, e pillanatban szólal meg a templom harangja. Imára hivó hangja betéved a szegényhez is. Angyalka meghatva szemléli a bent történendőket. A harang .zavára az anya s gyermeket térdre roskadnak s a beteg felül ágyában s a csendben áhitatosan végzik esti imádságukat. Valamennyien a feszületre tekintenek. Mikor elvégezték — fölállanak. A gyermekek szüleiknek kezet csókolnak. Angyalka ez ideig néma szemlélője volt a jelenetnek. — Halkan megy az ajtóhoz s kopogtat. — Tessék — hallatszik a válasz. — Megszokták már ők az esti látogatókat. Most is holmi betévedt utasra gondolnak ; de im ámulatukra egy ismeretlen női alak áll előttük.
