Heti Szemle, 1904. (13. évfolyam, 1-52. szám)

1904-02-03 / 6. szám

6-ik szám.

XIII. évfolyam.

Szatmár, 1904. Február 3.

HETI SZEMLE

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

V*

_>'/% 'Ä; rx.rA] A* <*'

£

■ fh

v*

, <r- v

VvEgy évre. - Félévre — - Negyedévre

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

6

3

1

korona ,— ” ’ 50

fillér

B Á

Felelős szerkesztő THOKY ÉNDH E.

A lap kiadója:

Tanítóknak és kézműiparoso.knak ejry évre 4 korona.

E .'yes szám ára 20. fillér. ..

„PÁZMÁNY SAJTÓ"

A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány- sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel.

Nyilttér sora 40 fillér.

V ls«j> megjelenik minden szerdán.

Orvtámadás.

Nézzünk csak bele a mindennapi életbe. Ez a nyomprult munka épen úgy folyik egyesületek és testületek, ' mint a társadalom vala- . mennyi rétegében. Ha valaki egyeseknek vagy pláne érdekszövetkezeteknek kerül útjába, azonnal megindul a hajsza, a hypokrita-váz . alatt rejtőző svihákok haramia- módon támadnak reá, hogy lehetetlenné tegyék működésében, megfosszák a társadalomra gyakorolt befolyásától, tekintélyétől, sőt sokszor becsületétől is. Nincs az. ilyen kitanult gaz lelkek előtt sem mi szent, csak saját önző érdekeik állanak ott a bálvány oltáron, melyek kedvéért a legraffinirtabb, sokszor a legaljasabb fegyverektől sem riadnak vissza, gondjuk lévén természetesen arra, hogy úgy azokat a fegyvereket, mint saját hitvány ^egyéniségűket kedvező színben tüntessék fel érdektársaik felhasználásával a társadalom előtt.

Ez a jelenség olykor-olykor megismétlődik a politikai pártok küzdelméből]. Ahhoz semmi szó nem férhet, ha elveinek alapján egyik is, a másik is magát akarja a közvélemény előtt népszerűvé tenni.

Hiszen ez hivatása, úgyszólván, kötelessége is. De hazugságokkal, rágalmakkal, fondorlatokkal akarni tönkretenni a népiesén küzdő ellenfél prestizsét, s ellene úgyszólván rablógyilkos merényletet követni el, olyan nyomorult eljárás, mely megérdemli, hogy a legdurvább visszautasításban részesüljön, s a gyölölség visszaszálljon azok fejére azzal a szeméttel egyiiit, melyet rostáljuk alól kihullattak.

Ilyen orvtámadást reszkírozott most meg az „Újság“, mindenki tudja, hogy a Tisza lapja, a küzdő ellenzék ellen. Azt a képtelenül ostoba hirt röpíti világgá, hogy a néppárt az uralkodóházat detroni- zálni akarja és a Hohenczollernéket ültetni Magyarország trónjára. Ha más, a kormánytól teljesen távol álló lapban jelenik meg ez a frivo- litás, természetesen senki sem ad rá semmit, de meiN-'pm ai kormányhoz nagyon közel álló orgánum cselekszi, minden esetre sulylyalbir és nem lehet felette hallgatással napirendre térni.

Ennek a badarságnak ezélzata kettős és nagyon körmönfont módon lett kieszelve. Befeketíteni a néppártot odafent, hogy egy csapásra egyszer s mindenkorra kormányképtelenné tegyék, s befeketíteni a

jó magyar nép előtt, melyről' tudva van, hogy ősi erénye a hűség urához és királyához, kiért bármely pillanatban vérét kész ontani. A csapda tehát jól volt felállítva, csak azzal az egy körülménynyel nem számoltak, hogy nem fogja elhinni senki. Nem a király, ki az országgyűlési néppárt minden tagját, azoknak hazáfiságát ismeri; nem a nép, mely rövid néhány év leforgása alatt belátta, hogy sorsát nyugodtan tehetné le kezeikbe, mert szivükben tiszta magyar vér lüktet, a nemzeti érzésnek és szellemnek hűséges képviselői.

Annál képtelenebb ez a támadás, mert hiszen a néppárt felől ezelőtt éppen azt hiresztelték és azzal akarták népszeriitlené tenni a választó polgárság előtt, hogy hyperloyalis és Becs felé hajlong, most pedig midőn nyilvánvalóvá lett, hogy nem hajlong biz'az, hanem ugyancsak a sarkára áll, midőn azt látja, hogy a nemzet ügyeit akarják elkobozni, a denuncziánsok egy merész kanya- ritással megfordították a köpenyeget és arezpiritó toleráncziával azt vágják a szemébe, hogy az ural- kodóházat meg akarja fosztani trónjától.

Alig hisszük, hogy akad a hazában egy oly magyar ember, aki

TÁB.CZA.

Az ábrándozók.

Nem vagyok poéta, Nem születtem annak, Bár holmi eszméim Énnekem is vannak.

A lantot pengetni Én nem is próbálom;

Csak verset faragok, Ha kerül az álom.

S mert macskát átallok Árulni a zsákba’, Tapasztalatimat Öntöm versformába.

Megvallom, nyilalás Mit szivemben érzek,

A fiatalságon Hogyha körülnézek.

Sokan vannak köztük Kora életuntak,

Bár nyílt pályájukhoz Még el sem jutottak.

Szívok csordultig van Világ fájdalommal,

Mint műveletlen kert Idétlen gyim gyommal.

Üvöltözve zengik Páros rimformában,

Mennyire csalódtak Borosában, Jutkában.

ízetlen igy nekik Étel és az élet;

Lelkűk a nagy bútól Fásult mint a kéreg.

S vüágfájdalmukat Talán túl nem élnék,

Ha versbe nem fújnák Szivük érzeményét.

Szörnyű halálukat Csak ez tartja féken,

Csak ez könnyít rajtuk Némi nemüképen.

Jó, hogy szemük kinyílt, Es az eszök megjött

S belátták, mily puffra Kallódott szerelmök.

Így nyíltan és bátran Szakitnak a lány nyal.

S hogy szivük feledjen, Jóllaknak — tokánynyal . . .

Beregi Sándor.

A szegény család.

Irta: Kocsán Károly.

Megjött a télapó. Elhozta két gyermekét: a hideget és a nyomon. Hivatlan vendégek ezek ; kopogtatás nélkül tesznek látogatást. A gazdagok kiűzik őket, de a szegény megosztja vele kis hajlékát. Jó barátok ők, egymást követik ; a kunyhó s a szerencsétlenek lakhelyei állandó tanyájuk.

. . . Esti szürkület ereszkedik le. Künn a jégén piros arezu. vidám gyermeksereg zajong. A magasban szürke hófelhők vándorolnak. Az eresz alatt két kis veréb röpköd, éjjeli szállásukba az üres fecske fészekbe húzódnak.

Ablakomhoz támaszkodva gondolkozom. Elmerülök a múltba s néha egy pillantást vetek a járó kelőkre.

Itt-ott egy-egy alak bontakozik ki az esti homályból. Egyik jó meleg téli ruhában