Heti Szemle, 1904. (13. évfolyam, 1-52. szám)

1904-11-30 / 49. szám

2 .HETSZEMLE (47-ik) szám lelkünk s babár a bevezető és a (képma­gyarázatul szolgáló) záró beszéd komoly és gondolkozó főkhöz intézett, tartalmukban be­cses előadásukban rhetorikailag csinosan ki­dolgozott eszméit figyelmező csendben hall­gatták, e keretben előforduló és a kápráza tqs fényben mozgó gyönyörű képek mégis csak a későbbi visszaemlékezés véletlenei folytán fognak teljes valójukban lelkünk előtt állani. A sűrű egymásután megjelenő képek rendezésében a zajt nem ütő, gyors pontosság, az alakok és a színek kedves tarkaságában az Ízléses feslőiség és ebből kifolyólag a helyesen megképzelt és megrajzolt alapon az ügyesen kivitt ^élőképek mesteri tapasz­talást és a központosító csoportosítás iránt oly érzéket árulnak el, melynek,-mikor azt elismeréssel becsüljük és ilyen irányú tanul­mányaik lehetetlenségét belátjuk,-azon ha­gyományos szellemben fedezzük fel alapját, mely a zárdákban honos, s melyből a ke­resztény dráma emelkedett ki. Nem tudjuk elhatározni, melyik volt kedvesebb, a lourdesi jelenés, a csodálatos érem remekül sikerült mása, a sz. család bájosan megható csoportja, vagy a hódola­tok változatosan színes felvonulásaiból ala­kított képek sora? Ott, azokban a külömböző szinü fényhatások ügyes fölhasználásával, a szoborszerüen rögzített bájos gyermek ala­kok tiszta, mosolygó nyugalmával, itt, ezek­ben a tömött sorok szabályosan mozgó vál­tozásaival, majd a magyar legendás világ csodatevő nagyjainak pazar pompájú meg­jelenítésével ragadta meg a rendezés a figyel­met, uj és uj módon szórakoztatva és még sem fárasztva. Nem tudjuk mi volt föleme- lőbb, az Immaculata óda magasröptű gon­dolata, az angyal-nemtök vigasztaló párbe­széde, — minek előadásához a forma nehéz sége miatt bizony erős előadói érzékre és tudásra volt szükség, — vagy a hódolók ajánlása, melyben a daktjlus emelte szár­nyára a kép-kivánta gondolatot. Egyetlen eszmeuek dicsőítésére lévén Recept. Megvizsgálta az orvos a beteget és megírta a receptet s hozzá tette utasításul: «Vízben kell beadni és háromszor jól meg­rázni.“ Másnap jő a doktor s az udvaron siró Mámilól kérdi: „Na, hogy van az öreg ?“ — Hát meghalt biz a — mondja a Mámi. — Hát beadták neki az orvosságot 1 — kérdi az orvos. — Be biz a — kézit csókolom — ép- peg ugy a hogy tetszett mondani : betettük az öreget egy kád vizbe, aztán háromszor jól megráztuk, de már a harmadik rázásnál kiszakadt belőle a szusz. Az elveszett gyerek. Sétálni vitte a dajka a kis Elemér ur- ficskát. A gyerek a sokadalomba elveszett. Szalad hát haza a dajka és elmondja az esetet a nagyságának. A mama majd kétségbe esik és szidja is a Zsuzsi dajkát. Végül kérdezi tőle, hogy kereste-e és hogy nem beszélt-e rendőrrel ? — Beszéltem ón — mondja a Zsuzsi — hiszen éppen mig a rendőrrel beszéltem, azalatt veszett el az urfícska. Add ide a bűnödet. Uj hitoktató jött a városba. Sok uj szokást hozott be az iskolás gyermekek kö­összeállitva a műsor, habár minden számnak meg volt külön értéke, az este összes egé­szében hatott: de a teljes siker elnyerésben nagy segítségükre volt az ének és a zene. A nagyobb szüneteket négy kézre Írott és gyakorlott előadásu zongoradarabok töl­tötték ki. Neveket itt sem említünk. A di­csőség azé, kinek tiszteletére szánva volt. Mi azonban szívesen hallgattuk mindeuiket. Ezeken kívül harmonium vezette a közös énekek dallamait is, miről megfeledkezni ugy sem tudunk, mert az ének szép volt nagyon szép. Ami báj és kellem a ka holikus Mária- tiszleler. gyönyörű melódiáiban csak van, azt mind érvényesítették, a múlt és jelen min­den idejére alkalmas ősrégi dal megrázó énekétől a Pataki Lajos művészi tudásával nálunk meghonosított édes Mária énekig. És mikor föltótien elismeréssel kell visel­tetni az ünnepélyt rendező szellem iránt, mely e soha nem múló ható erőnek ily tág teret adott, külön hálásak vagyunk „A ha­rangszó“ én. Moreau e gyönyörű dalának mesteri előadásáért az énekesnőknek ugy, mint annak, ki ezt a meglepő szépségekben gazdag darabot kiválasztó és betanitá. Ha­tásától szabadulni nem tudunk. Lelkünk előtt az egész ünnepély az elzárt helyről becsengő vezető szoprán és a kísérő kar föl­emelő hangmenetónek bájos keretében jele­nik meg. Szeretve, szívesen hallgattuk lehunyt szemmel és igy lön minden hang a szivek­ben is hódolattá az iránt, kinek ünnepét tartották. Hogy sok fáradsággal járt az előkészü­lés, az bizonyos, de bizonyos az is, hogy e fáradság diadalt hozott. — szeretnők ismét látni, már csak azo­kért is, kik uem kaptak helyet. —) Ifjúsági Immaculata-iinnep Budapesten. Van a fővárosban egy lelkes ifjú csapat, mely büszkén tekint vissza csendes, de fo­ganatos munkában eltöltött másfél évtizedes zött. Meghagyta a gyerekeknek, hogy gyó­nás előtt, midőn a lelkiismeretűket vizsgál­ják, a bűneiket leírják s midőn gyónnak, papírról olvassák, hogy igy a dolog helye­sebben és gyorsabban menjen. Bekísérjük szombaton délután a gyere­keket a templomba és a gyónószók közelé­ben beültetjük a padokba. Egyszer csak közelembe két gyerek elkezd beszélgetni. Rájuk szólok : Jóska te ! miért beszél­gettek ? Kérem aláson, azt mondja Jánoska: adjam oda neki a bűnömet, mert ő a magáét otthon felejtette. Biz én nem tudom. Nagy mester volt az öreg Czitrom bácsi. Mindig fundált ki valamit. Egyszer azt kér­dezte Tubák fináncztól : — Hát hallja! mondja meg c ak, hogy miért mondják az ökörnek hogy csáló ? — Biz ón nem tudom. — Furcsa ! Hisz azt minden ökör tudja. Hogy számol a czigány. A gangon ült a nagyságos ur nejével, fiával és leányával. Előttük az udvaron ál­lott négy liba. A kerítésen benéz Ádi czi­gány. A nagyságos ur észreveszi Ádit, be­hívja és kérdi : — Mit nézel more ? Ádi: Ázsokát á libákét, csókolom á kezsit lábát á nágyságos urnák. múltra, mely távoltartja magát minden po­litizálástól, minden utczai tüntetéstől, de an­nál nagyobb, annál intenzivebb erővel lép fel, ha elveinek védelméről, patronája : a magyarok Nagyasszonya iránt való tisztele­tének nyilvánításáról van szó. E tábor a szent Imre zászlója alá se­regien ifjtk csapata: a Szent-Iinre-Kör E kör kebeléből indult ki szinte természetsze­rűen az eszme, hogy midőn a Szeplőtelen Fogantatás hitágazatának fólszázados ünne­pét üli az egész kath. világ, nem maradhat hátra az ünneplésben az a kath. magyar ifjúság sem, a mely ifjúság hazáját még első szent királya helyezte az Immaculata oltalma alá. — Az eszméből tett lett.— Megalakult a rendezőbizottság, s szövetkezve az egész ország kath. főiskoláival, elhatározta, hogy deczember 8. án az Immaculata tiszteletére ünnepélyt rendez. Az ünnepély fővédnöke Vaszary Kolos herc/.egprimás. — Rajta kívül a véd­nökségre felkérte a bizottság a magas püs­pöki kart s a kath. világi előkelőségeket, kik közül eddig már V árossy, II o r n i g Dessewffy, Széchenyi, Majláth Majorosi püspökök, Fehér Ipoly főapát, továbbá Apponyi, Ztchi N. M aj 1 á th J., Cztráki grófok, Jósika báró, Derüké dr. a tudom, egyet, rektora a védnökséget elfo­gadták. A diszbeszédet az ünnepélyen Concha Győző dr. egyetemi tanár tartja. A kath. egyházi ifjúságot a központi szeminárium nö­vendékei képviselik és pedig az illető egy­házmegyei növendékek megbízásából, a szer­zetes ifjúságot pedig a piarista rend buda­pesti főiskolai növendékei. A budapesti vi­lági ifjúság a Szent Imre körrel, a kolozs­vári Szent Imre-Egyesülettel vesz részt, a vidéki akadémiák pedig küldöttségileg. — Eddig részvételét bejelentette a magyaróvári, pozsonyi, nyilrai, debreczeni akadémiai pol­gárság. Az ünnepélylyel kapcsolatban a bizott­ság kath. diák értekezletet is rendez, melyen Földes ur: Tán jó volna belőlük neked is hékás ? Ádi: Csák bizony bevenni á termise- tem, nyálom á senyiyit. Földes ur: Na jól van more. Oszd el ezt a négy libát ötünk közt s a mennyi rád esik, az a tied. Ádi: Megvan, kezsit csókolom. A nágy­ságos ur, á nágyságos ássony, meg egy liba, ázs három. A nágyságos‘kisássony, á nágy­ságos urfi, meg egy libá ázs is három. Adi czigány meg két libá, ázs is három. Földes ur: Na kapsz egy liter bort is ha rögtön hazudsz valamit. Ádi: Három litert tetsett mondání. Gyermekészszel. Tanító: Ugyan Miskai hol jártál, tér­dig sáros vagy ? pedig most sár nincs. Miska: Mifelénk még ilyen sár van. Tanító: Na hisz akkor a malaczok, mi­kor a csordába mennek, mind bele fúlnak a sárba. Miska: Igen, de a malaczoknak más utjok van. A vén csacsi. Derék, kedves ember volt az öreg B . . . s bácsi. Kitűnt különösen mély val­lásossága és vidám kedélye miatt. (Azt mondják: e két tulajdonosság együtt szo­kott járni.) Szerette az adomákat nemcsak

Next

/
Thumbnails
Contents