Heti Szemle, 1904. (13. évfolyam, 1-52. szám)

1904-08-03 / 32. szám

3

„H E T .1 S Z E M L E“ (30-ik szám

szemben örökre érzékeny marad — ha igazi komoly izületi meghűlés volt, az bizonyos. Vagyis egészen röviden szólva: mikor a bajt már érezzük, akkor a betegség beköszöntött és segíteni sem lehet. — Ez aztán áll nemcsak a meghűlésre, a tüdővészre, szem- és fülbetegségre, hanem általában minden betegséggel szemben. — Mihelyt érezzük a bajt, oda van a drága egészség, a mit aztán vagy soha, vagy nagynehezen lehet visszavarázsolni. Miftehát a teendő ? Óvakodni, és ismét csak óvakodni. Ez legyen a jelszó. Nem a vonaton való utazástól, hanem a meghűléstől.

De tegyünk egy kis kitérőt szavam, illetve állításom beigazolására. Hogyan utaztak a régiek ? Szekeren. Hát mi mint deákok, hogyan teltük meg mindenkor téli időben a karácsonyi szülői látogatást ? Szekeren. — Volt-e a régieknek, volt-e nekünk valami bajunk a minden évben megtett hosszas utazás után ? Nem, mert jól felöltözködve, fittyet hánytunk a hidegnek, az jobbiól-baljól el- sivitott mellettünk s mi vagy az egész Pestig utazó kereskedők minden baj nélkül érkeztünk meg kitűzött czélunkhoz. Bezzeg ke- vésbbé ismerték a régiek a köszvényt, pedig hasonlitatlanul nagyobb hidegeket állottak. A czug — a czug — de nem a négyes czug, hanem a kupé ablakán keresztül-kasul száguldó éles, a test {minden porczikáját átjáró éles sivitó szél, — öli meg az egészséges emberi szervezetet.

Ha azonban minden óvatosság daczára megtörténik valakinél az a szerencsétl enség hogy köszvényt szerez magának, akkor jobb tanácsol nem adhatok neki, mint azt, hogy amint csak teheti és módja van hozzá, keresse fel a Jpöstyóni fürdőt. — Mert van ám hozzá hasonló fürdő többi is Magyarországban, mint a Császár-füidő, Lukács-fürdő, Herkules és a Harkányi-fürdő (Baranyában), de iszapos fürdője egyiknek sincs. Már pedig a vízzel együtt a föld méhéből fölszálló iszap, ez az egyedüli orvossága a köszvény által meglepett testnek. — Harminczkét és fél fokos az iszapfürdő persze lehűlve, mert eredetileg mint a földből előtör 58 0., ezt pedig ily álIapó ban használni sem lehetne. — Előbb azonban az enyhébb fokozatot Írja elő az orvos, az úgynevezett tükör és hévfürdőt, s csak miután ezeket pár napon keresztül használta a beteg, csak azután lesz bocsátva a kop- pasztóba — vagyis a 32 és fél fokos iszapfürdőbe. — Bent vagyunk hát az iszapfürdőben vagyis a koppasztóban 15—20 perczig, úgy a mint az orvos előírja. — Itt nagy meleg van, de ezt még jobban fokozza a földből állandóan fölbugyugó iszapos viz, s ha éppen olyan helyen ül, vagy áll az illető, nagyot sziszszen, — mintha csak kigyó csípte volna meg. A ki a hasznát nézi, illetve akarja élvezni — szívesen eltűri, hiszen az még semmi; de mikor innen kikerül, aztán jön a sütő kemenczébe; Mi ez, kérdezed jámbor olvasó? A vetkező és öltözködő szoba, a mely éppen oly pokoli meleg, mint a hol fürödtél, csakhogy nem. nagy vízben, — Pok- róczba begöngyölnek 15—20 perezre, da állíthatom, hogy nincs az a 2 vagy 3 ezer éves egyiptomi múmia, mely különben lenne begöngyölve, mint te édes betegem. — Itt aztán izzadol krokodil könnyeket, s nincs halandó, aki könyörülne rajtad, csak a szolga, az is legfeljebb egy pohár hideg vagy meleg vízzel, melyet lenyelvén, még jobban gyötrődől — mint a dúsgazdag a pokolban. ígérsz neki ezt vagy azt, hogy engedjen fel — nem hallja; fenyegeted hogy hajába ragadsz, de ő nevet, mert le vagy nyűgözve ; szeretnéd oldalba rúgni, de nem teheted, mert tehetetlen vagy. Hát a szolga mit csinál ? Hogy elterelje figyelmedet, beszél füt-fát; elmondja a japán-orosz háború legújabb eseményeit, Kuroki győzelmét Kuropatkin felett; vagy Makarov és szerencsétlenül járt flottájának a sorsát; szóval prücsköt- bogarat összebeszél, mig eltelik az idő, akkor aztán gyorsan kipakol, de aztán ö még gyorsabban elillan, nehogy a fenyegetések ténynyó váljanak vele szemben. — Vissza aztán mosolygó arczczal csak akkor jön, mikor a vendég felöltözött, hogy a kúrát egészségére kívánja és a szokásos baksist átvegye. Ez aztán ismétlődik 21 vagy 42 napon keresztül vagy a meddig a kezelő orvos jónak látja. — Mikor ezen hosszú kúrának vége lett, eljárhatod bátran a ropogós csárdást, vagy akár a gyors kerin- gőt mint kilencz évvel ezelőtt Vilma-Hollan- dia jelenlegi ifjú királynéja, ki szintén hat

tegek nagy sokaságáról beszél lépten-nyomon,

— s annak gyógyulására, vagy esetleges meg- gátlására mindenfelé — s igy édes hazánk különböző részein sanatoriumokat állit fel. -— Helyes. Ámde ha a hülés okozta betegségben szenvedőket vizsgáljuk, kik évente csak a hazai hóvviz gyógyfürdőket fölkeresik, azt gondolom, a többi összes betegségben sinylődőket jóval fölülmúlja. És mi okozza ezt? Első sorban és kizárólag a könyelmü- ségből származó gondatlanság, mely az utazó közönséget hatalmába keríti. Nézzünk csak széjjel egy kissé, vájjon igaz-e ez ? — Robog a vonat, ,— a hőség majd megöli az embert; egyik kinyitja az ajtót, a másik az ablakot; egyik-másik ki is könyököl, hiszen a hűs levegő oly jól esik az izzadt testnek.

— És ez uram — fájdalom, megy az egész világon. — Egyik-másik óvatosságból figyelmezteti ugyan az utazókat, de azt felelik reá, hogy ők ezt már megszokták, nekik nem árt.

— Pedig dehogy szokták meg. — Hiszen ami az emberi szervezetnek, egészségnek megőr- lője és megölője azt kérem szives szeretette^ hamarosan gyors és nagy adagokban megszokni nem lehet. — Ilyen egyik megölője az emberi szervezetnek és egészségnek a meghűlés, és az ebből származó betegségek. — Tudok esetet, hogy meleg időben Szatmártól vasúton Budapestig utazott egy teljesen egészséges ur, az ablakot nyitva tartotta s csendesen aludva töltötte az éjszakát. — Elért a kitűzött helyre, de már leszál 1 a ni nem birt, hanem levették, mert a hülésből származó reuma teljes mértékben erőt vett rajta. — Ez sem érezte eddig, nem is tudta mi az a meghűlés, mi az a reuma. Bezzeg érezte most, tudia most egész valójában, de mór késő volt. — Tapasztalásból mondom tehát amit mondok : addig őrizkedjék mindenki a meghűléstől, mig annak következményeit nem érzi; vagy jobban mondva őrizkedjék mindenki a meghűléstől, mert ha egyszer hülés okozta— úgynevezett reumát, vagy köszvényt érezi tagjaiban, különösen az Ízületekben, nincs az az orvos a világon, s mai napig nem találták fel azt az orvosságot, — amely abból többé kigyógyithatná. — Lehet, hogy oly mértékben nem fog jelentkezni, ha elejét vette — mint első Ízben, de hogy a hideggel

csületel ?“ „Tud bizony 1“ felelém nagy büszkén. „No hát akkor hozzd el hozzám ebédre a farsangban, hadd lássam, mit tud.“ — Ekkor értesültem an ól, hogy Pankotai ur három napig tisztelgett a főesperes ur házában s végre is ennek kellett őt figyelmeztetni,hogy várják állomásán s mert útiköltsége kifogyott, neki kellett bérkocsiról gondoskodni. Egy szersmiud tisztába jöttem, mit értett a főesperes ur a „becsület“ alatt s hogy növendékemet helyesen vezetem.

Nagy volt ennek az öröme, midőn a meghívásról értesitettem, mert három napi tisztelgése alatt meggyőződhetett a főespe- resi asztal bőségéről. Megvallom, hogy mindig némi aggodalom fogott el, valahányszor ezen minta evésre gondoltam, mert habár a kifejezéseket kitünően alkalmazta, de soha sem birtam tőle kicsikarni azt, hogy „boldog vagyok.“

Hogy a prózai vizsgálat élénkebb és szellemes is legyen, ugyancsak dr. Búza arany ABC-jéből is megtanultunk néhány odavágó verset; pl: „A. Addig tápláld a hasad, mig érzed, hogy ki nem hasad“ stb.

Végre elérkezett a várva várt nap, a húshagyó kedd. Ha már ahhoz is ember kellett, hogy a vendégszerető főpapnál egy közönséges ebéddel megbirkózzék, hát még húshagyó kedden ! Mint volt káplánja, tudtam, hogy a főpap szereti a tréfát. Neki azon tervemiöl nem szóltam, a káplán urat azonban fölkértem, hogy a vizsgálat tételnél a Búza rendszert alkalmazza. Az ebéd alatt tehát az orgonista mellé ült. Egy bátoritó tekintetet vetve növendékemre, hozzá fogunk a lyukleves bekanalazásához. Erre libamáj következett. Ilyet nálam nem élveztünk soha s miután tanítványomnak Ízlett, a káplán ur ezen szavakkal: „Tessék szeretni“ megkínálta őt. „Köszöntm pompásan“ volt a bátor felelet.

Szemben ülvén a házigazdával, láttam, hogy megértettem őt, mert a máskülönben nagyon is komoly főpap mosolyogva tekintett reám. — A libamáj után marhahús és savanyuvizesbor, aztán töltött káposzta, ismét savanyuvizesbor következett. Erre libapecsenye óborral, mely utóbbiakat természetesen megrepetálta. — A jó bor s a szivesség, melylyel az orgonistát elhalmozták, oly bátorrá tették őt, hogy a libára vonatkozó ká- denciátis czitálni kezdte, nevezetesen : „Csibe hússal gyakran éljél, hogy a gonosztól ne

féljél ; s ha gyomrod nem bir a gonddal, csillapítsd egy libaczombbal.“ — Végül jött a farsangi fánk. Láttam, hogy növendékem szemei örömtől csillámlottak, mert ez volt az ő Achilles sarka. Intésemre a káplán ur a három fánkhoz, még kettőt adocsusztatott. Már azt hittem, hogy tervem nem sikerül. Ekkor azonban a főesperes ur — észrevevén aggodalmamat, — önmaga kínálta meg: „Tessék még szeretni 1“ — No hát ezt már 'nem lehetett visszautasítani s még kivett kettőt. Azonban alig hogy az egyiket megette s vizesborral lecsusztatta, egyszerre mindkét szeme nagyobbodni s arcza halványodni kezdett, mig végre ezen szavakkal: „Köszönöm, már boldog vagyok“ — fölállott s kiment.

Soha oly jóízűen nem láttam kaczagni a házi gazdát, mert konyhájának jóhirneve már komoly veszedelemben forgott.

Növendékemnek komolyabb baja nem történt. Azonban többé sem a főesperes ur ebédjére nem jött el, sem Dr. Búza apokrif illemtanát többé nem követte, hanem megtanulta és megtartotta azt az elvet, hogy kövessük a jótanácsot és a más házánál ne együnk, mint otthon.