Heti Szemle, 1904. (13. évfolyam, 1-52. szám)
1904-07-06 / 28. szám
XIII. évfolyam Szatmár, 1904. Julius 6 28-ik szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre —- -— — — — — 6 korona -—- fillér Félévre — — — — — — — fi Negyedévre — — — — — 1 „ 50 „ Tanítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 4 korona. E^yes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő I 5 ,í T II O K Y END K E. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY SAJTÓ'* A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a .. Pásutáni/- sajtó“ czitnére küldendők, (Iskolaköz 3. tz.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. A lap íiieg'jtíleiiilc i>iin<leu szerdán. A költ kés. Ezzel nz ékes jelzővel lisztelle me«* a zsidó liberális korszak azt a kezet, amelyre minden egyéb ráillik, csak éppen ez tíz egy nem. A kath. főpapság keze, mely áldólag terjeszkedik ki a haza határai felett, almi megjelen, távozik a gond. a szomorúság, a szegény kunyhók lakói felvidulnak, a kultúra uj életre kél, a társadalmi intézmények megszilárdulnak, pezsgő erővel lüktet a honszerelem, a könyörületessé«** munkája korszakot alkot úgy egyes családok, mint a társadalom életében. Igazán bűvös átalakító varázsereje van ennek a holt kéznek, mely virágzást fakaszt maga körül, megszüntet számtalan keserűséget, mely- nek olyanforma hatása van, mint a jótékony esőnek a tikkadt növényzetre. A kath. főpapságnak áldozat- készsége hagyományos. Es első helyén áll közöttük a magyar főpapság. Évszázadok történetében arany- betűkkel vannak feljegyezve azok a nevek, amelyek körül mint központ körül forgott az illető korszak élete, amelyek egy-egy kiváló főpap emlékezetét őrzik. Sokan azt mondják reá, gazdag a magyar főpapság, — teheti. Vannak nálloknál hatalmasabb latifundiumok tulajdonosai, akik azonban ridegen elzárkóznak, midőn a szegénység, a könyörüld kopogtat szobáik ajtaján. A kath. főpapságnál mindig tárva- nyitva vannak az ajtók, minden akadály nélkül sétálhat be rajtok s kívánsága visszautasításra soha nem talál. Közel kétszázezer koronára megy az az összeg, melyet a mi püspökünk a múlt évben jótékony- czélokra fordított. Hol az a mágnás, aki ilyen áldozatkészséget tud felkJ O mutatni? . . . Pedig vannak gazdagabbak számosán, mint a szatmári püspök Éppen most jelent meg körlevele, melyben fel vannak sorolva adományai. Ezek azonban csak kJ a nagyobb összegek. Nem múlik el nap, midőn kisebb-nagyobb mértékben igénybe ne vennék jószívűségét. És ő, ha kérnek, — ad. Ezeknek számát azonban senki sem tudja. Elnézem gyakran, midőn ebéd ideje következik. ?. szegények egész csapatokban vajul. ak be a püspöki udvarra, helyet foglalnak a számokra elkészített ülőhelyeken és várják az ebéd érkezését. Körülbelül 30 -40-re tehetem az ilyen igyen- kosztosok számát, akik mindennap megelégedetten távoznak el udvaráról, sőt kosaraikban magukkal is visznek élelmiszereket haza. Ritka példája ez a könyörület- nek. Tartok ugyan tőle, hogy nyílt kijelentéseimmel a püspök ur ismert szerénységét megsértem, de még abban az esetben is, ha neheztelését vonnám magamra, vigasztalást keresek abban a meggyőződésemben, hogy egy ily epochalis horderejű áldozatkészséget beírtam a történelem naplójába. Nézetem szerint nemes tetteket eltitkolni nem szabad, hanem a magok fényességében oda kell azokat állítani a közönség elé, hogy akik követhetik, bnzduljanak fel az adott példán, a társadalom pedig lássa, mily alaptalanok és rosszakaratuak azok a támadások, melyekkel ten- dencziózus módon igen gyakran a magyar kath. főpapságot illetik. Püspökünk, mióta egyházmegyéjét kormányozza, körülbelül két milliót áldozott jótékony czélra. Templomok, iskolák épüllek a megye különböző pontjain, az elhagyatottak renoválva lettek, mert nagyon helyes elve szerint az egyház czéljaira kell első sorban fordítani azt az összeget, melyet az egyháztól kapott. Jótékony társadalmi egyesületek, intézmények <i- zonban szintén első helyet foglalnak el szivében. Hogy igy fejezzem ki magam, telemarokkal szórja az áldást. Az ő kormányzása korszakot fog alkotni ennek az egyházmegyének életében. Püspökeink sorozatában tekintettel alkotásaira méltán sorozhatjuk a nagy Hám János mellé. A liberális korszak szemet huny az ilyanj valódi érdemek előtt, ez azonban mellékes dolog. A kath. főpapságot soha sem az az elv veTÁRGZA Máramarosi emlékeimből. Irta: M. Gy. Megunva a rákászást, lelievered em a pázsit illatos füvére. A csöndet csak az évszázados tölgyerdő misztikus susogása zavarja, meg az a halk c-obogás, melylyel a patak fodrozza alig arasznyi vizét. Eőttem Maramaros egyik gyöngyszeme, a Borvölgy, vagy a hogy a nép mondja, Yalea vinuuj; s k ily gyöngye van e fenyvesekben gazdag megyének, de mint a legtöbb, ez is a világ fürdőknek még csak kőkorszakát éli. Hegyoldalban terül el az egész füidő, vagy inkább alacsony f .ház empört. Az ormon áli a fürdőiulajdonos háza, mellette még egy két úri lak, a többit a fürdőzők zöme : zsidók foglaljak le. Feljön az eslhajnal- csillag, a sabeeznek immár vége s mint a felkavart hmgyabolv on'ják lakóikat az alacsony házikók. A hűvös esli légben ittott hallatszik egy egy erősebb szó s a természet pazar szépségeiben elmerülve, figyelem e zsongást. De im a távolról fénylő havasokról éles szél fuj feléin és mintha jajon- gástól lenne oly siviló, fölráz merengésemből. Igen, Golds einéknál simák ; e tegnap este még vígan rop'ák a ránezot. a Rébi lakodalmán s a csudaszép menyasszony ma már halott. Kétszer láttam szegényt. Rokonaimmal a faburkolattal körülzárt gyógyforrás mellett beszélgettünk, nevettünk az ékes németséggel meg irt föl iraton : „Dieses Bad gehürt zum Man Lajus und Jura Zsófia“, midőn hangos leánycsoport közeledett felénk. Köztük volt Róbi is, nagynénómet már ismerte, egyenest hozzánk sietett. Úgy elütött fajától testben-lélekben. Finom, fehér bőrén áttört a vér szine, nagy fekete szeme villogott, mint a karbunkulus, éj^ötét haját olcsó pántlika szori'otta fejéhez. Evelődtünk vele, szegényke oly szívesen elhallgatta tréfáinkat, meglepő sze'lleméllel válaszolt is reá, szívesen beszólt, velünk: hiszen nem fajából valók voltunk. Csak akkor komolyodott el, midőn házasságáról szóltunk.-— Nem sajnálja levágni gyönyörű haját, —• kérdó egyikünk— mire ő egykedvűen rázta fejét; „ismeri-e már vőlegényét“, veié oda nagynéném inkább tréfából, mint komolyan, de erre mór könybe lábadt mindkét. szeme. — Nálunk az nem szokás. Édes apám két héttel előbb jött ide Bukovinából, akkor tudtam meg, hogy menyasszony vagyok. — De hát, ki a vőlegénye? — kérdezik csaknem egyszerre, de választ már nem adhatott. Szülei közeledtek felé s ő mint a megriadt őzike, sietett körünkből. Mi sem nevetgéltünk tovább, a nap már nyugvóban volt, Máramarosban hűvösek az esték, begombolkoztunk s szó nélkül siettünk föl lakásunkba.
