Heti Szemle, 1904. (13. évfolyam, 1-52. szám)
1904-06-30 / 27. szám
2 M Ezek után fölvethetjük a kérdést: nélkülözheti-e korunk az Oltáregye- 4;. fületeket ? Társadalmunk tagadhatatlanul beteg; a kórjelek: hiányzik belőle a szeretet, az igazi műveltség s az anya- szénpgyházzal való együttérzés. . Minden katholikus társadalmi Vkcziónk külső ösztönzés, pártolás hiányában — hogy igy fejezzem ki magam —idöélótti végelgyengülésben inul ki. Ha társadalmi életünket gyümölcsözőbbé, kitartóbbá, szóval tevékenyebbé akarjuk tenni, akkor azt egy bensőbb életelvből kell fejlesztenünk, minek pedig kizárólagos forrása az Oltáriszentségből kiáradó szeretet. Ha tehát társadalmunk táplálkozik az Oltáriszentségben rejlő Szeretettel, szivébe zárja Jézust; akkor, csakis akkor Jézushoz hasonlóan szeretni, dolgozni, áldozni s küzdeni fog. S ennek az ideális állapotnak elérésére törekszik az Oltáregyesület! Az előbbivel összefügg a műveltségi kérdés is. Korunk műveltnek nevezi magát, mindenki iparkodik elsajátítani azt az általános műveltséget, melyet lépcső gyanánt használhasson fel az előhaladás, az érvényesülés utján; s mivel a műveltség csak másodrendű szerepet játszik az egyén életében, csak eszköz és pedig a czélt tekintve kevésbbé nemes eszköz, nem is hatol a lélekbe, csak fölszinen marad. Az ilyen fölszínes műveltségű egyedekből alakult „általános érdekszövetkezet“ nem képes a társadalom összhangját, békéjét biztosítani, ehhez isteni erők kiválhatnak. „Az igaz kultúrának központja az emberi lélek, ennek pedig az Isten ! Akkor lesz igazán müveit az ember, ha élete czélját Istenben felleli, ha Isten szelleme hatja át — és át, szóval ha Isten van benne.“ Ha valaki, bizonynyal az.Ur Jézus tett szolgálatokat földi életében az emberi művelődésnek s c kulturális munkát folytatja az 01Nem bánom, ha édesapa megint agyon is üt érié, legfollebb megszököm hazulról: különben is régi tervem egyszer megszökni. Délután elmentem halászni. Nálunk nem szokás horoggal vagy hálóval halászni, mert nálunk csak' Pecze-árok van. Az ember leveti a csizmáját és fölgyűri a nadrágját, aztán térdig gázol a vízben és keresgél a kimosott part alatt. A halat, ha ugyan fog az ember, a nadrágja zsebébe teszi az emberfiát amint megyek a vízben, hát egyszerre a másik oldalon szembe jön velem Dúsa. 0 js mezítláb volt s ruháját föltürte térdig és ő is halászott. Én nem fogtam még semmit de ő egy igen szép csikhalat fogott. Kivettem a zsebemből a hegyes vasdarabot és azt montam neki : No, most meghalsz 1 Dúsa azonban nem ijedt meg, hanem kidobta a halat a parira, aztán fölkapott egy nagy kerek követ és azt mondta : Legyen szerencsém ! Nem akarlam megbántani, mert tudtam, bogy ez a szerb nő mindenre képes, azért cselhez folyamodtam, mint az indus vadak szokták és zsebretettem megint a fegyE T I S Z E M L E“ (27 ik szám.) táriszentséghen, melyben isteni lényével áthatja az embert; halhatatlan leikébe méltó erényeket csepegtet ; nemesebb, fensőbb eszmékre teszi fogékonynyá, szóval a puszta földi embert, az anyagot, lelki művelt lénynyé formálja. — Se czél szolgálatában visel közvetítő szerepet az Oltáregyesület. X. Pius pápa kimondta a jelszót: ,,Renovari in Christo!11 — Meg- ujhodni Krisztusban! mi csak ugv képzelhető, hogy az Ur Jézus jegyesével, az Anyaszentegyházzal való együttérzés fokozandó! Minden téren tapasztalható az emberi kevélység kifolyása ; az elszakadó hajlam, bizonyos partikularizinus, mely az egyént előtérbe tolja az embertársakkal szemben; igy van a politikában, igy a társadalomban ; de nem szabad igy lennie a lelki életben, mely ha elszakad forrásától, az Egyháztól, holt lesz és meddő. Az Ól- táregyesület az által, hogy az alázatos Jézust nyújtja táplálékul gyermekeinek, növeli bennök az alázatosság szellemét, hogy egy jóságos közös Atyára mutat, növeli bennök az összetartozás érzetét az által, hogy a jó anya, az anyaszentegyház szándékainak megfelelő áhitatgyakorla- tokban s szokásokban egyesíti tagjait, növeli bennök az egyház iránt való tiszteletet, az Anyaszentegyházzal való együttérzést is! Oly eredmények ezek, melyek megfontolása után bátran kimondhatjuk, hogy korunk az Olt ár egyesületeket nem nélkülözheti. Hogy is nélkülözhetné, azoknak központja maga az Oltáriszentség, metyről XIII. Leó pápa elmondta, hogy: „Belőle árad az élet, mely az igazi élet!11 Élet nélkül pedig csak halál képzelhető. S ép azért az Oltáregyesületek látszanak hivatva arra, hogy mig összébb fűzzék szent hitünk követőit, addig hozzánk édesgessék az eltévelyedet- teket, a más vallásuakat is, bármint lássék is ez utóbbi ellentmondásnak is, az első az elmondattak után érthető, az utóbbi is azzá lesz, ha meggondoljuk, hogy az Oltáregyesületek terjedésével mint gyakoribb sz. áldozások nyomán a Szentségből kiáradó szeretet áthatja az embert, hatása megérzik a magán életben, kint a világban is ; viszontszeretet kelt az idegenben, kit az vonz, vonz............mint valami sejtelmes titkos erő a szeretetnek ama oka s forrása után, melyet embertársán hatásaiban megészelt s a melyet végül az Ur Jézusban bizonynyal fel is lel. Ezek után fölösleges fölvetnem a kérdést: alakitsunk-e Oltáregyesületeket? Ahol mély hitélet mutatkozik, ahol vannak még gyöngéd s jótevő lelkek, melyek Isten házának díszén buzognak, ahol akad' még szív, mely az élet sorsfordulatával siöinben érzi szükségét az Ur Jézus enyhe! s vigaszt nyújtó tanácsainak, — ott már meg is van az alap, melyen az Oltáregyesületet felépíthetjük ! kell! — . . kívánják a lelkek az Ur Jézust; éhezik és szomjazzák az örök élet kenyeréből kiáradó szereletet. S ha a dolog praktikus oldaláttekintjük, tagadhatatlan, hogy az ily egyesületek tagjai, mindenkor a kath. társadalmi s politikai, életnek tevékeny, bátor vezető munkásaivá lesznek, mely körülményt hithideg korunkban, midőn a magyar kath. egyház felett nem a csendes termékenyítő esők, hanem a zivatart jósló felhők tornyosulnak, nem szabad figyelmen kívül hagyni. Bizony, de reánk férne, mit a költő kíván : „Gyűljön szeretetláng Nemzetünk szivében ! S oltáridon Isten Egy szívvel, lélekkel Örökké dicsérjen 1“ . . . Lássuk már most, vannak-e egyházmegyénkben Oltáregyesületek, s ha igen, minő munkásságot fejtenek ki? Erről legközelebb! Ltipmenti veremet és nevetve mondtam, hogy hiszen ón csak tréfálok ! Erre ő is nevetett és eldobta a nagy követ és ilyképpen szólt hozzám : — Ha akarod, kössünk bókét, mert én nem szeretek verekedni, ha nem muszáj. Nekem talán egy hónapig is nálatok kell maradnom, mert ahányszor a guvernánt vagya szobalány miatt baj volt, mindig egy hónapig tartott otthon a harag és azt már látom hogy a húgaiddal nem lehet semmit sem kezdeni, mert azok nyafka libák. De mi ketten jó pajtások lehelnénk s sok mulatságos dolgot kövthetnénk el, ha nem árulkodnál rám. — Jól van,—mondtam, — kössünk bókét — Isten téged úgy segéljen ? — kérdezte' — Isten engem úgy segéljen ! —mondtam. — Hát akkor ezeniuljóbarátok vagyunk- Azzal hozzám lépett és kétszer megcsókolt, így történi, hogy élethalálra szóló barátságot kötöttünk, aztán halásztunk a Peczeárok- ban, de a szép esik mellé csak egy kis czi- gányhalat foghattunk még. Dúsa még nálunk volt, mikor hozzánk jött vadászatra Kempelen bácsi. Kempelen bácsinak furcsa tüskés szemöldöke van, a a bajusza pedig hosszan lelóg, mint a tengeri rozmáré a Payer expediczió képein, a járása pedig olyan ünnepélyes, mint a miséző papé. Kempelen bácsi semmit sem beszól és mindig olyan arezot csinál, min ha dühös volna. Ez azért van, mert ő igen bátor ember. Egypár esztendővel ezelőtt pisz- tolyduellumban agyonlőtte Suskovics bá csit, aki az édesanyám távoli rokona volt és akkor Suskovics néni úgy megijedt, hogy ő is szörnyet halt. Pedig nem is ő rá lőttek, de hát ilyen ijedős az asszonynép.Azóta ná unk mindenki nagyra becsüli Kempelen bácsit, örülnek, ha eljön, mindig a főhelyre ültetik az édesmama mellé, az urak gyufát adnak neki, ha szivarra akar gyújtani, a nők pedig az mondják, hogy érdekes ember. Való igaz, hogy mindig nagyon bátor arezot csinál. Egyszer láttam, mikor borotválkozott, az álla szapanos volt, de akkor is szigorúan össze- ránezolta a homlokát. Ha iszik egy kicsit, — mert nálunk vadászat után mindig isznak, — akkor még haragosabb lesz és mindig körülnéz, hogy elég bátornak tartja-e mindenki az asztalnál. Ilyenkor az urak nagyon szoktak vigyázni, hogy véletlenül olyat ne mondjanak, mit rósz néven vehetne Kempelen 1
