Heti Szemle, 1904. (13. évfolyam, 1-52. szám)
1904-06-30 / 27. szám
Szatmár, 1904. Junius 30 27-ik szám. XIII. évfolyam. HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre — — — — — — — 3 „ Negyedévre — — — — — 1 „ 50 „ Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY SAJTÓ“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány- sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. A lap meg-jelenilt miuden szerdán. Az Oltárégyesületekről. Még élénk emlékezetben vannak a nagykárolyi Oltáregyesület zászló- szentelési ünnepségei, melyek a szatmári egyházmegyét örömmel eltöltő jubiláris esztendő keretében mindenkor számottevő, kegyeletes s feledhetetlen mozzanatok maradnak. Időszefü tehát,hogy ezen egyleteknek magasztos czéljával kissé részletesebb en- ismertessük meg a nagy közönséget. ''} Tudjuk, ’ hogy a XVIII. század alkonyán ;áz ember meggyalázta 'Iáeajét; '.a fránczia forradalom lábbal típbfta a-kenyér színe alatt elrejtezett Jézust s helyébe az oltárra egy becstelen nőt helyezett. Mintha ennek az aljasságnak következménye lett volna mindaz a csapás, mely a XIX. század folyamán Isten büntető ostora- kép sújtott Európára. Az áhitatosabb lelkek belátták az Istennel való kibékülés szükségét s ennek érdekében társulatokat, egyesületeket alakítottak, eleinte elszórtan itt-ott, később tömegesebben s közös vezetés alatt. Egyesületeiknek czélja az Oltári- szentségben megbántott Isten kiengesztelése volt. Egyesületeik virágoztak, terjedtek, úgy, hogy csakhamar felkeltették az illetékes körök figyelmét. XIII. Leo pápa mindjárt uralkodása kezdetén papjait eucharisztikus egyesületek szervezésére ösztönzi, azokat a híveknek ajánlja; alig múlik el esztendő, melyben ismételten ne hangzanának el ez irányban lelkesítő szavai; 1897-ben az Oltáriszentség imádására alakult egyesületek égi pártfogójául Szt. Baylon Paschalis-t választja ; 1902-ben megjelent „Mirae Charit at is “ kezdetű körlevele pedig legszebb bizonysága annak a lángszeretetnek, melylyel az Oltáriszentség s ezt imádó egyesületek iránt viseltetett és egyúttal kifejezője annak a meggyőződésének, hogy a jelen XX. század a kiengesztelt Ur Jézus százada lesz! Ily hathatós buzdítás s az Oltáregyesületek tagjai számára engedélyezett számos búcsúk után nemcsak a külföldön, de nálunk Magyar- országban is alakulnak Oltáregyesületek, melyek (legalább is a budapesti) keletkezésüket egy apostoli szellemű férfiú, boldog emlékű Traut- vein József, kegyes” ndi atya és özv. Czirdky grófné uuzg'éikodásának köszönhetik. A minden szép és nemes iránt fogékony női szív itt is megsejti azt a titkos erőt s áldást, mely az Oltáriszentség imádására alakult egyesületből árad, felkarolja s ápolja ezt; méltán a női buzgóságnak tudható be, ha hazánkban ma több tevékeny Oltáregyesület virágzik. Hazánk Oltáregyesületeinek tagjai föladatukul tűzték ki: a legmél- tóságosabb Oltáriszentségben jelenlevő Jézus Krisztus megismerését és szeretetét önmagukban s embertársaikban éleszteni s terjeszteni; saját buzgóságuk által jóvá tenni mindama bántálmakat, melyekkel e szentségben az Üdvözítőt illetik; végül a szegény templomokat, mint a szentségi Jézus lakhelyeit, anyagi erejükhöz képest díszíteni és felszerelni. E szent föladat betöltésére a tagoknak a. következő eszközök állnak rendelkezésökre: Minden hónapban egy imaóra, melyet ki-ki a templomban az Oltáriszentség előtt a legmélyebb imádság és áhitat közt tölt el; — összejövetel minden hónapban, mikor egyesülnek tanításban —■ sz. beszéd hallgatása által, imában sz. olvasó s lytánia elimádkozása által, egyesülnek szeretetben magával az örök szeretettel — közös sz. gyónás és sz. áldozás által. Mindehhez járul az a csekély alamizsna, melyet ki-ki tehetségéhez képest nyújt s mely a legszegényebb tagokra való tekintettel évente mindössze 24 fillér. Az összegyűlt alamizsnát, valamint az egyesületen kívül állók adományait is, melyekről minden egyes egyházmegyében a megyés püspök által kinevezett egyházmegyei megbízott könyvet vezet, a szegényebb templomok fölszerelésére szánt egyházi ruhák és edények beszerzésére fordítják. Az Oltáregyesület tagjai minden kínálkozó alkalommal tiszteletüket nyilvánítják az Oltáriszentség iránt, körmeneteken kisérik, ha megpillantják, térdhajtással iidvözlik s midőn a lelki atya beteghez vagy haldoklóhoz viszi, oda is követik. TÁRGZ A. A bátor ember/) Tavaly nagyon kellemetlen volt Puszta- Tatáron a nyár. Az időjárás ugyan szép volt és dinnyénk is volt bőven, de én megbuktam németből és számtaniból és ezért úgy bántak velem a szüleim, mintha én feszitettem volna keresztre a Jézust Az édesanyám, akárhányszor csak rám nézett, mindig úgy megsajnált, hogy sírva fakadt, az édesapám pedig mindig megakart ölni, mert megbecsteleni- tettem a családot. Mikor pedig az első napon megettem három kis dinnyét és hoszá- fogtam a negyedikhez, megint pofon akart ütni. Én ezért többnyire az istállóban tartózkodtam a kocsisoknál. Hanem ebből is baj lett. Az édesanyám ugyanis minden szómba- *) *) Mutatványul. A Budapesti Újságírónk Egyesülete lAmanachjában fog megjelenni. Szerk. ton maga fésült meg a sűrű fésűvel. Addig fésült, mig aztán egyszer hangosan elsikoltotta magát és azt mondta, hogy most már végleg elzüllöttem és az édesapám beszaladt és megnézte a fésűt és megint meg akart ölni. Akkor jött a házunkba Dúsa. Dúsa a nagybátyám leánya, a Pista bácsié, aki Eszéken lakik és másképp veti a keresztet mint mi, mert ő szerb. Azért küldték hozzánk, mert az édesanyja összeveszett az édesapjával és hirtelen elcsapta a nevelőt. Erről nekünk gyerekeknek nem szóltak semmit, de ezért mi rögtön tudtuk. Dúsa szintén tizenkét esztendős, de nagyobb mint én, olyan szép, mint egy angyal, a szeme pedig olyan, mint a fekete macskánké. Mindjárt első nap megakartam czi- bálni a hosszú haját — a húgaim haját mindig megszoktam czibálni — de ő olyan kemény pofont adott nekem, hogy szikrát hányt a szemem. Ezen nagyon csodálkoztam és dühbe jöttem, mert nálunk a leányok nem mernek vissza ütni, hanem pityeregni szoktak, ha megverem őket és ennélfogva nekimentem Dúsának, hogy földhöz vágjam. Ekkor egy ökölcsapást kaptam a karomra, úgy, hogy egészen elzsibbadt, aztán egy másikat a gyomromra, úgy, hogy émelyegni kezdtem, egy harmadikat pedig az orromra kaptam, úgy, hogy megeredt az orrom vére, én még akkor hozzá se tudtam nyúlni. Ezt pedig boxolásnak nevezik. Én nem sejthettem, hogy egy fehérruhás kisleány boZolni, is tud. Dúsa azonban tud, sőt vivni is tud, meg lovagolni, mert Pista bácsi, aki egy kicsit fuzsilos ember, megtanította mindenre, mert nagyon fájt neki, hogy Dúsa nem lett fiú, hanem leány. Én tehát a kúthoz mentem és megmostam a véres orromat, Dúsa meg bement a házba, a szeme pedig igazán úgy fónylett, mint a fekete macskánké. Én azun egy hegyes vasdarakot tettem a zsebembe és elhatároztam, hogy betöröm a fejét, mert ha annyiban hagynám a dolgot, szégyen volna az egész osztályunkra.
