Heti Szemle, 1904. (13. évfolyam, 1-52. szám)
1904-06-22 / 26. szám
XIII. évfolyam. Szatmár, 1904. Junius 29. 26-ik szám. HETI SZEMLE / _ / PO LITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre — — — — — — — 3 „ — Negyedévre — — — — 1 50 „ Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona. Ejyes szám ára 20 fillér. Bevégzett tények. Állnak sorban a monte Pincsión Olaszország nagyjainak márvány mellszobrai. Alattuk az örök város két és félezer éves múltjával mutatva a történelem fejlődését a Fórumtól a Vatikánig. Ez a két széle a városnak. A Fórum az egyik, a Vatikán a másik. Közben epizód-emlékek vannak, a császároké, a Garibáldié s más évtizedre szóló nagyságoké, de ama kettő örök életéi szymbolium; a múlt és jövő jelképei. Azok a márványszobrok a hegytetőn, azok töltötték ki az öl félezred történetét, pár évtizedet, legf'el- lebb századot foglalva be munká- jokkal, azután átgázolt rajtok az idő s most márványszobruk mesél elfeledett történeteket. Fehér márvány az egyik szobor. Csudák csudája, hogy el nem pirul kő lettére is. A Machiavelli szobra ez, a be végzett tények elméletének hirdetője a politikában. Most szedi gyümölcsét a világ az ő elméletének, most volna oka pirulni, vértől és szégyentől. Bolondság a hágai konferenczia o o addig, inig ennek az embernek még az emlékét is el nem felejtik a politikusok. Tessék szétnézni a világban, melynek arczán a Machiavellizmus Kain bélyege van. Belgrádban banketteket tartanak a királygyilkolás emléknapján s a királyi palotáról nemzeti szinii zászló csüng, hirdetve, Felelős szerkesztő B Á T H O U Y ENDRE. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY SAJTÓ" hogy nemzeti ünnep van. Egy védtelen embert s egy még védtelenebb asszonyt gyilkoltak meg még most is állásaikban levő katonatisztek. Hogy undorodott akkor a világ, még azt is emlegették, hogy bevonulunk Szerbiába büntetni. Régen volt. A dolog sikerült s már csak a hivek tözt emlegetik az évfordulót, s majd a Péter király koronázásakor írnak dicsőítő czik- keket. A búr harczok idején dühöngött a világ Anglia ellen, mely pusztán az aranybányákért ölt le egy független nemzetet. Ma már ki beszél a burokról ? . . . Sikerült Angliának, — bevégzett ténvnvel állunk szemben. Éljen a siker! . . .Most Oroszország és Japán gyilkolják egymást. Kié az igaz ügy, nem vitatjuk most, s hogy mi lesz a vége a háborúm!1:, ki tudná e perczben megmondani. Az az egy azonban, hogy elmúltával a siker szerint fog a világ Ítélni felette, több mint bizonyos. Ez az elmélet: a siker joga átment a társadalmi és magán jellegű viszonyokra is. Az uzsorás, a gyilkos, a sikkasztó érzi, hogy tette felett a felháborodás csak órákig tart legfel 1 ebb, aztán jön a mentő okok keresése, s a lehető legenyhébb bírálat. Mert hát Machiavelli politikai elméletét szépen átvitte a büntető jogba Lambrózó. Minden A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pásrnány- sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vételnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. A lap mog-jeleiiilc minden szerdán. gazember ól is a joggal, mit gonoszságához Lambrózó és majmolói adnak bünpalástoló theoriájokkal, s már nem is az erkölcsi szabályok, hanem a siker szerint ítélünk a hitványságok felett is. Látjuk Francziaországban a legdurvább tirannizmust. Akik királyt gyilkoltak a szabadság nevében, ma ezreket tesznek földönfutóvá s még csak titulust sem keresnek hozzá. Elég a siker, ez pedig az ököl pártján van. Látjuk az olasz panamákat. Egyik sikkasztó miniszter után a másik neve jön nyilvánosságra, s még csak meg sem ütköznek rajta. Evek óta folyik a szörnyű gyilkolás maczedon és örmény vidékeken, mert egyes hatalmaknak érdekük, hogy folyton legyen beavatkozási ok és ezt is töri a világ. Ide vitte a liberális politika és büntető jog két testamentuma, Machiavelli és Lambrázó munkája a nemzeteket. Mily óriási munkába kerül a Krisztusi szellemnek, mig az összegyülemlett piszkot lemoshatja a világ arczárói. A belgrádi zászló, a háború hirei, a Combes beszédei adták e gondolatokat tol lunkra. Sár lett az emberből, amint elszállt belőle az Isten lelke, csak akkor lesz ember megint, ha az a lélek ismét feltalálja régi lakóját. TÁRCZA. Sári néni Rómában. Amikor 1903 nyarán a legutolsó magyar zarándoklat kereste fel az örök városban immár boldogemlékü XIII. Leót : ott voltam. Szent Péier és Pál ünnepének vigíliáján, vasárnap reggel érkeztünk meg kifáradva, az úttól összetörve. Mikor azonban az örök városba megérkeztünk, elernyedt tagjainkba uj erőt öntött az a kimondhatatlan édes érzés, mely vógigzsongá minden porcikánkat, midőn szt. Péter páratlan bazilikáját megpillantottuk. A bazilika közvetlen közelében, a XIII. Leo bőkezűségét dicsérő három emeletes kényelmes zarándokházban leltünk elszállásolva, ahol francia paulai apácák, német konyhával fogadlak bennünket, magyarokat, — olaszul beszélve hozzánk. Ali persze angol hidegvérrel hallgattuk beszédjüket, mivelhogy annyit értettünk olaszul, mint arabusul. —Dohányozni és az illatos narancserdők hiányában hüsölni egy jónagy földszinti előszobában gyűltünk össze, ahol élcelődve tűrtük a kánikula csillagzatának 40—45 fokos ragyogását. Épen itt üldögéltünk egyszer nehányan s vártuk, mikor enged már a hőség, hogy Róma megtekintésére előirt programmunk szerint elinduljunk, amikor egyszercsak egy összetöpörödött öregasszony gurul be a szálló ajtaján s jóságos szemeit forgatva, megáll előttünk. Tudom, hogy a talián nép tolakodó, de e napbarnitott arcú öregasszony merészsége mégis kihozott sodronyból s oda szóltam egyik budapesti szomszédomnak : — No nézze, kolléga, ezt a brezlit! Eddig azt hittem, hogy csak Magyarországon vannak ilyen középkori maradványok, de most látom, hogy a római menyecske is megvénül egyszer.-— De, hogy néz savó szemeivel az öreg ! — monda szomszédom, szentül meg lévén velem együtt győződve, hogy az — talián létére — egy szót sem ért magyar beszédünkből. Mennyire meglepődiünk, amikor mégis megszólal az öreg tiszta magyarsággal. — Nézek tekintetes uram, mert, hogy én is magyar földről való vagyok s jól esik a magyar beszéd. — — De hát mit keres maga itten — mondtam én engesztelő hangon. — Fogadásom volt, hogy eljövök Rómába meglátni az öreg pápát mégegyszer, — aziránt zarándokoltam el. — — Talán csak nem gyalog jött néni ? — Biz’ ón úgy fogadtam, s Isten segítségével úgy is jötiem idáig. Május negyedikén indultam el Nagyszombatról (mert oda való vagyok és Sári Déninek hívnak) és tegnap, julius elsején érte' ide. Itten hallottam, hogy magyar zarándokok vannak épen Rómában, hát mondok, felkeresem az uraka .
