Heti Szemle, 1904. (13. évfolyam, 1-52. szám)
1904-06-15 / 25. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre — — — — — — — 3 » Negyedévre — — — — — 1 „ 50 „ Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona. Eayes szám ára 20 fillér. Küzdelem az életért. Mire megpenclül a kasza, sarló, Magyarország- gabonatermése már elkelt. Így szokott ez rendszerint lenni. Az elszegényedett föld népe, a sok mindenféle bajjal, nyomorúsággal kiizködő földmives, kit az élet gondjai mellett a nagy adócenzus is keservesen nyom, kénytelen eladni reménybeli termését, amelyet még le sem aratott és csak a jó Isten 'tudhatja, vájjon le fogja-e aratni. És ez a gazda közönség romlásának is egyik kardinális oka. A megszorult embert rendesen be szokták csapni az erre mintegy vadászatot rendező ágensek ezrei, akik a legügyesebb fondorlattal tudják kihasználni a helyzetet, akár emelkedik aratás után a búza ár, akár nem. Ha valaki a jelen árfolyam mellett adja el termését és aratáskor leszálltak az árak, az átvételnél gyűl meg az eladó gazda baja. Az ágens piszkosnak, hibásnak találja a terményt, hiszen ezer oka van neki a kötekedésre, hogy kényszerítse a gazdát terményének otthagyására. Ha nem adja át, deponálni kell, mert nagyobb mennyiséget a piaczon aligha értékesíthet. Haza nem viheti, mert ez kétszeres költség, amellett szüksége van az árára is, aminek egy részét megkapta ugyan, de még van bent belőle valamicske. A deFelelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY SAJTÓ“ positió szintén költséges, semellett az a rémkép áll előtte, hogy a jövő szerdára még jobban eshetnek az árak, s akkor ő még busásabban vészit. Pernek sem teheti ki magát, melyet az előleg fejében adott ösz- szegért minden órán a nyakába zúdíthat az ágens. Megadja tehát magát és átadja az előre például 8 írton eladott búzát 6-ért vagy azon alul. Egy másik módja is van a becsapásnak abban az esetben, ha a beszállításkor az árak magasabbak volnának, mint a minőn a gazda eladta. Az ágens különösen a járatlanabbaknál bizon3ros fix mennyiségre szokta az el kút megkötni. Elad például 100 mmt. és azt egy kitűzött határidőre köteles behozni. Az alku megkötésekor gondfa van arra is, hogy minél magasabbra srófolja annak a fix mennyiségnek már t. i. a mázsáknak a számát-Ezt könnyen el lehet érni. Hiszen az eladó előlegül pár száz forinttal is többet kap esetleg, már ez maga csiklan- doztalja, de meg a gazda reménye rendszerint vérmesebb szokott lenni, mint ahogy a valóság beüt. Elkövetkezik a szállítás ideje. Az ár magasabb pár forinttal, mint eladáskor volt. Ámde a gazdának, aki 100 mázsát adott el, nem termett csak 60, ezt sem hozhatja mind be, mert vetőmagnak is, kenyérnek is, cselédnek is hagyni kell belőle. BeA szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány - sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. A Imi» megjelenik szerdán. hozza tehát, amennyit lehet. Az ágens átveszi, de nem fizet, követeli a még hátralékos mennyiség beszállítását, vagy az árkülönbözet visz- szafizetését a gazda részéről. Mikor tisztába hozzák az ügyet, haza megy a becsapott gazda, számítani kezd, arra az eredményre jut, hogy alig öt forinton ment el mázsája, holott alkuvásnál pl. 8 forintok voltak kikötve. Ez az egyik veszedelme a magyar gazdának. És bármily nagy körültekintéssel jár el az előre eladó, 90 °/o közölök mindig áldozatul esik, a szegény falusi járatlan földmives pedig derüre-borura. A másik nagy veszedelem a börzei spekuláció. Ez alakítja ki az árat és nem a termés mennyisége, vagy az eladó gazda közönség. Azok a nagyurak mondják meg, hogy eny- nyit adunk érte, s egy fillérrel se többet. Ha nem tetszik a termelőnek, csinálunk neki konkurrencziát. Nagyon jól tudják ők, hogy a gazda aratás után nemhogy hónapokig, de hetekig sem képes pénz nélkül exis- tálni. Nagyon jól tudják ők, hogy az árat a kereslet alakítja. A kínálat kényszerítve a földet terhelő adóktól és adósságoktól csak hozzájárulhat a megszabott árhoz. Neki nem lehetnek magasabb igényei. Az adósnak akarata nincs, mert szorítják más oldalról és ha fizetni nem m TÁRCZA. Ü A tiszai halászok közt. Múlt év julius havában egy kirándulást teltünk a Tiszára. Eddig a Tiszát csak vasúti kocsi ablakaiból láttuk, vagy pedig Szegeden, lánczra verve, kőgátak közé szorítva, amint hordozza hátán a sötét gabonaszállító hajók sokaságát, melyek mint valami óriási fekete hattyúk némán, mozdulatlanul guggolnak a kikövezett partnál. Nem ez; ez már civilizált Tisza, az ő lobogós úszó fürdőivel, lélek vésztőivel, megfésült, kitéglázott partjaival. Ez nem kell nekünk, hanem zabolátlan, fésületlen torzon- borz alakjában, amint kinn látható a pusztaszeri határban. Kocsit fogadtunk s kihajtottunk a mindszenti határba. Sik beláihatlan róna, sehol egy fa, csak a mögöttünk elmaradó Hódme- ző Vásárhely, mint egy oázis a Saharában sötétlik facsoportjaival a tarlós láthatáron. A learatott gabona nincsen kévékbe kötve, nincs keresztekbe rakva, hanem mint nálunk a széna, csak kupaczokba rakják, ezt a kupacot úgy hívják, hogy vontató, és egyszerre emelik fel a szekérre. Ilyesmit évekkel ezelőtt láttam a Dobrudsában, Romániában. Akkor azt hittem, hogy van ilyen a Tiszamentén is elég. Jó egy óráig tart, a mig kiérünk a már- télyi pusztához. Ekkor feltűnik a tiszaparti füzesnek taréja a folyó gátján túl : úgy mint valakinek kalapját látjuk a palánkon át, de még nem tudjuk kicsoda. Kocsisunk maga sem járt erre soha. Halászni akartunk a Tiszán, de előbb nem halat, hanem halászt kellett fognunk. Az pedig nem volt sehol. Szűk marokkal fizet most a Tisza s bőven a mező. A munkás ember aratásba jár, amelyből ugyancsak telik neki, mert Vásárhelyt e napokban három forintért sem lehetett kapni napszámost. A mindszenti Tiszagát cementtel van kivakolva mintegy 5 kilométer hosszúságban. Ott a gyep nem használ, ez nem birta volna elviselni a hullámverés apró tűszurásait. Hosszas keresés után mintegy uj másfélóra múlva megtaláltuk a halászokat. Termetes, magas emberek erősen megbarnitott arccal. Magasra tűzött alsó ruhájuk izmos lábszárakat engedett látni, melyek oly sötétek voltak, mint a csokpládé. Egész nap ben vannak a vízben, a nedvességet mindig a nap szárítja le róluk, nem csoda ha a test színük hasonló a hottentottákéhoz. A halászok eleinte bizalmatlanok. A barátságos szóra csak kurta, fagyos feleleteket adnak, és csak akkor engednek fel egy kevéssé, mikor szivart kezdtem közöttük osztogatni. Aztán előadtuk nekik, hogy mi onnan fölülről, Tótországból való professzorok vagyunk, s óhajtanánk részt venni a tiszai halászatban. — Másutt, pl. Velenczében a gondolás előzékeny, sőt tolakodó lett volna, de aztán jól megnyuzza az idegent. A tiszai halász nem élelmes, nem facsarja ki az idegent, hanem büszkén félvállról beszól, mintha azt akarná mondani, hogy ha jól viselik magukat, hát az is megeshetik velük, hogy felvisszük a dereglyére. Az alföldi halász ilyen bizalmatlan a kaputos emberekkel szemben,
