Heti Szemle, 1904. (13. évfolyam, 1-52. szám)
1904-04-07 / 15. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egy évre — — — — — — 0 korona — fillér Félévre — — — — — — — 1! „ — Negyedévre — — — — — 1 „ 50 „ Tanítóknak és kézraűiparosoknak egy évre 4 korona. K-'yes szám ára 20 fillér. Nemzeti irányelv. Az államok szilárdságának egyedüli biztos alapja, ha úgy vannak fejlesztve és konzerválva az ország lakosságának szellemi, erkölcsi és anyagi, szóval összes erőforrásai, hogy azokon a nemzeti jelleg mintegy kidomborodjék, s az államalkotó polgárság tevékenységének minden rugója a nemzeti szellem, a nemzeti Géniusz parancsszavának álljon szolgálatára. Ez a varázserő az, mely aránylag kicsiny, de nemzeti karakterükhöz szívósan ragaszkodó országokat emelt már gyakran világtörténelmi jelentőségre, s kezükbe adta a hegemóniát egy fél világrész felett. , Hogy a legutóbbi világtörténelmi alakulásokra utaljunk, bámulatra méltó a maga szívósságában a kis porosz őrgrófság, mely alig egy század leforgása alatt oly rohamosan fejlődött nemzeti ideáinak sánczai között, hogy ma a világuralomban osztozkodó egyik igen jelentékeny, igen számottevő fél. Ki merné tagadni, hogy ezt a maroknyi népet a nemzeti jellegéhez való makacs, úgyszólván erősza kos ragasz kodás emel te a hajdan hatalmas nemzetek felé. Hangyaszorgalommal munkálkodva gyűjtötte napról-napra azokat a morzsákat, melyekből utóbb karakterisztikusan nemzeti államának hatalmas fundamentumait teremtette meg. Nem mulasztotta el a legkisebb alFelelős szerkesztő BÁTHORY ENDUE, A lap kiadója: A „PÁZMÁNY SAJTÓ“ ...- —........ ' ............ 'i—ka imat, mely ideáinak megvalósítására ezélravezetőnek mutatkozott. Nem forgácsolta szót az erőket, hanem érczpánczélból font kordont kö- réjök, hogy fejlődésükben egy közös irányban haladva mindmegannyi hatalmas pillérei legyenek az államiságát fentartó oszlopoknak. Valóban a kis Poroszország a legékesebben szóló bizonyítéka annak, hogy csakis a nemzeti karakter bázisán nyugszik legbiztosabban az államok jövője, ez adja meg a tartósságot tételüknek, ez teremti meg és biztosítja számukra a világuralmat időtlen-időkig. Dehogy közelebbről, saját nemzetünk történetéből vegyük a példát, a honfoglalás, a magyar állam megalkotása szent Istvántól kezdve az Árpádok alatt, Nagy Lajos és a törökverő Hunyadiak korszaka mind a mellett tesznek fényes tanúbizonyságot, hogy akkor volt legerősebb, de egyszersmind legboldogabb a magyar, midőn a nemzeti Géniusz sarkalta tevékenységre. Hatalmas arányokban domborultak akkor ki államiságának méretei, három tengerig tolta ki birodalmának határait, parancsoló szavát rettegve lesték az összes európai nemzetek. Jöttek aztán a szomorúbb napok. Az osztrákkal kötött szövetség nem az erőnek, hanem a gyengeségnek lett forrásává. Az örökös torzsalkodás megbénította a jóra irányuló tevékenységet, voltak dők, midőn A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „ Pázmány - aajtó" czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyílttól' sora 40 fillér. A lap nilt miu<leii szerdán. nemzeti léteiéért is kemény harczo- kat kellett viselnie. Sőt II. József meg is fosztotta nemzeti jellegétől. Ez a törekvés hol nyíltabb, hol rejtettebb formában, az osztrák hegemóniának állandósítása már I. Fer- dinánd korától veres vonal gyanánt húzódik keresztül a magyar histórián. Voltak idők, midőn a nemzet teljes apathiába sülyedett, erőt vett rajta a szánalomraméltó lemondás, nyugodtan tűrte sorsát, mely csaknem egyenlő volt a rabszolgasággal. Voltak idők, midőn megdobogtatta keblét a nemzeti Géniusz, talpra állott és lerázta a bilincseket, melyekbe államiságának ellenségei verték kezeit. Az a sajátságos állapot, hogy egy nemzetnek vezető férfiai egy másik, idegen nemzet kegyeit haj- hásszák és ne azoknak az érdekeknek legyenek szolg'áLtában, melyet az ország lakosságának jobblétét vannak hivatva előmozdítani, teremtette meg az elmúlt három évtized alatt ennek a honnak rohamos sii- lyedését, melynek ma már gátat vetni valóban emberfeletti erőre és tevékenységre van szükség. De valahányszor a nemzet tettre gerjedett, mindannyiszor bírt győzedelmeskedni azok felelt az ármányok fellett, melyek állami léteiének kioltására leselkedtek. Bizonyára úgy lesz ez alkalommal is. Fent és alant, úgy a legmagasabb m tab.cza. m A Pista. Édesanyám, a Pista nagybeteg, — Én nem tudom, de így mondták nekem, — Szegényke már az utolsókat járja, Az arcza halvány, ajka vértelen. A szeme pedig, mint izzó parázs, A fájdalomtól szinte lázban ég. Sokat szenvedhet, küzdhet a halállal, Ilyen beteg ő nem volt soha még. — Pedig — a tavaly milyen fürge volt, És mulatott a zsúron, bálokon. A suppó csárdást mindig velem járta, — Oh ezt feledni soha nem fogom ! —- Keze kezemb. n \ ágyva reszketett, Az ajkán édes, suttogó szavak. A ceigány húzta szívből, lelkesen, Fülembo és az — ablakunk alatt. — Édesanyám, a Pista jő fiú, Küldhetnónk talán valamit neki. A jó gyümölcsöt, szőlőt, malagát, Tudod te is, hogy nagyon szereti. A konyhán mostan úgy sincsen dolog, A Terka ráér, vigyon hát, ha van .... Különben, még se, mért fáradna ő, ? Helyette inkább elviszem magam. — ifj. Király Géza. Levél P . ... Károly barátomnak. I rta: Kocsán Károly. Kedves Karim ! Visszatekintve a muhrr, jóleső érzés szádja meg lelkemet. Az útról, hol a bol dogs,ig rózsái nyíltak, leléptem ; az élet tövises örvényére jutottam. Itt ballagok mindennap lova. . . . Emlókszel-e még, mikor az akáczfa sorok között sétálgattunk. Oh, boldog idők! Rég elmulialok már. Sorsunk elválasztott egymástól. Te még abban a világban élsz, bol a virágok illatoznak s az öröm lakoz.k; még csak a fényt látja szemed, de az árnyat nem ismeri. Együtt utaztunk egy ideig, de egyszerre utaink szétválak. Én kiléptem az élet göröngyös útjára. Most már szárnyaimra keltem; de te még éled gondnélkült ifjú koróda'. Hidd meg, amint vágytam ki a szabadba, most éppen úgy vágyom vissza hozzátok a néma falak közzé. Te méltán kérdezed, miért — a vágyódás? Hisz arra törekedünk, hogy szabadok legyüuk ? Igen. Addig vágyunk, inig-meg nem kóstoltuk az élet keserű kenyerét. Vágyaink sarkalnak. Sóhajtozunk a szabad élet után. hol akaratunkat korlátok nem fékezik. Számítunk ideálunk megvalósítására. Reményvárat építünk, azt hiszszük valósulni fog m ndaz, mit képzeletünk alkot. Boldog ifjúkor. Az ifjú azt hiszi, hogy tárt karok várják. Mindennek boldog oldalát képzeli. Tüzes lelke nem ismer határt. Hejh, pedig! Ott ólálkodik mellette a csalódás. Lesi a pillanatot, melyben elállja az ifjú törekvéseinek útját. — Ne tovább I — mondj». —
