Heti Szemle, 1904. (13. évfolyam, 1-52. szám)
1904-03-30 / 14. szám
XIII. évfolyam. 14-ik szám. Szatmáiyl904. Márezius 30. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egy évre — — —- — — — 6 korona — fillér Félévre — — — — ' — — — 3 Negyedévre — — — — — 1 „ 5 >i „ Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona. E.yes szára ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY SAJTÓ" A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány- sajtó" czimére küldendők, (Iskolaköz 3. tz.) Hirdetések jutányos árban vételnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. A lap megjelenik miuden szerdán. Husvét ünnepe. Már csak pár nap választ el a kereszténységnek attól a magasztos ünnepétől, melyen az egész föld kerekségén felhangzik a boldog alle- luja, betér a családok szentélyébe az ünnepi hangulat, az az édes nyugalom, melyet a sírjából dicsőségesen feltámadt Üdvözítő ajkai hirdettek : Én vagyok, béke veletek. Nem a világ békéjét hozta ő, nem aita bókét, mely földi élvezetekben, kincsekben, gazdaságban keresi vágyainak kielégítését, hanem azt a békét hozta meg, mely Isten szere- tetében, a vallásos élet vigaszaiban, a lelkiismeret nyugalmában nyilvánul. Feláldozta magát az emberiségért, kereszthalált szenvedett, hogy vérének árán megváltsa a bűnös embert, s részesévé tegye az örök- kétartó boldogságnak. Természetesen, hogy azokat az igéket megértsük, hogy önfeláldozásának rendkívüli mértékét képesek legyünk felfogni, ahhoz müveit és pedig vallásosan müveit lélek szükséges. Nem az a műveltség kell ide, amelyet a profán irodalom, a tudományok vagy a müvészték nyújtanak, nem az a műveltség, mely szalonképessé teszi a mai kor gyermekét, hanem a lélek nemességének az a nymbusza, mely a kebel áhítatának buzgó imáiban mintegy megjegeczül. Ezzel a műveltséggel gyakran jobban fel van vértezve a kunyhónak legutolsó lakója, mint aki a nagyvilágban jogot formál a müveit nevezetre. Es ez a műveltség a valódi kincse az embernek, mert ideiglenes és örökkétartó boldogságot teremt, inig a sallangok csak ideig-óráig tartanak, és a világ sokszor, de nagyon sokszor a másik órában már megvonja kegyeit azoktól, akikre tele marokkal szórta. A legbalgább, a leghiubb törekvés olyan kincsek, olyan örömök, olyan érdemek után futkosni, melyek odafent se nem kincsek, se nem érdemek, melyek pillanatok árán nemcsak koczkára teszik, de egyenesen veszélyeztetik a lélek állandó boldogságát. A husvét ünnepe legékesebben szóló ige minden embernek : Ne féljetek, én vagyok, béke veletek. Ezekben a szavakban olyan varázshatalom rejlik, mely már e földön képes menyországot teremteni. Az a bizalom és remény, melyet az istenségbe vetett erős hit támaszt a szivekben, eloszlatja a földi keserűségek, csalódások, üldöztetés minden fellegét, sőt hálát ad a gondviselésnek, hogy a világ igazságtalan bán- talmai árán megedződhetett a lélek, nemesbült a szív. Aki Istenben veti reményét, nem csalódik meg. Törjék, zúzzák az élet viszontagságai, azokban a pillanatokban, mikor a világ romboló áradatával szemben szüksége van rá, mindig mellette az isteni .egyelem. Tapasztalhatta ezt minden szegény, minden nyomorult, minden üldözött. Az az erős kéz, mely védelmére megmozdult, nem hagyta elesni, midőn már azt hitte, hogy veszve van. Az a mérleg, amelylyel a világ mér, a legerősebb próbaköve az egyén lelki értékének. Épen ennek az árán szerzi meg az ember azokat az érdemeket, ámenek csakugyan érdemek odafent. Ne bántson azért bennünket se a szegénység, se a nyomorúság, se a zaklatások, se a méltatlan és igazságtalan elbánás, melyeknek napról-napra lehetünk részesei, gondoljuk meg, hogyha az a szenny, mely biborpamlagok alatt tenyész, mind napfényre kerülne, talán kiforgathatná sarkaiból a világot. Ne bolygassuk. Legyenek benne boldogok, mi pedig keressük a boldogságunkat abban az erősségben, melyet a vallásos ihlet önt a szivekbe. Jézus feltámadott! . . . Legyőzte a halált! . . Fel kell támadnia az Istenbe vetett erős hit fénycsillagának is, mert ő a benne bízókat nem szokta elhagyni. A nagyhétnek még hátralevő napjai minden keresztényt intenek, hogy boruljon Jézus keresztjéhez, öntse ki előtte szive érzelmeit, adjon hálát gondviselő kezeinek áldásaiért, mossa le őszinte töredelem- ben azt a salakot, melyet botlásai vagy tévedései állítottak ék gyanánt lelkiismeretébe, akkor aztán TÁRGZ A. Simon Péter. Titokzatos az éj körül, felleggel elborult, sötét, Miként Judásnak lelke ma, midőn eladja Mesterét. Künn néma csend . . . benn zajtalan . . . Jézus beszél [övéihez, Végbúcsuját rebegve el . . . Utolsó estebédje ez. „Én elmegyek s ti most velem ez egyszer nem jöhetnek el . . . !“ „Uram akár halálba is követlek én, ha menni kell I" Az Ur felel — komor a hang — : „Péter, vigyázz ez [éjen át! Te még ma engom megtagadsz, mig hallod a kakas [szavát !“ S a csöndes éj homályiban a getszemáni kertbe fel Sietve megy a kis csoport, hol Jézus válik tőlük el. . . Imádkozik . . . Jeruzsálem ezernyi népe álmodó . . . Csak a tanács, készül s vele Judás közéig az áruló. Oda suhanva meglepik . . . „Barátaim I mi czölotok ?" A szörnyű csók elcsattana . . . „Engem kerestek ? . .. [Én vagyok . . . !“ S elhurczolák, mint vérebek . . . Péter s János követi Őt A főpap udvarába is, hol áll az Ur törvény előtt. Letűnt az éj csillára mind . . . Kíváncsin gyűlni kezd [a nép. A csacska szolgáltad tüzet gerjeszt s didergve fűtözék. „Halál reá !'* — zug most a zaj —; „Feszítsd fel őt!“ — [kiált amott . . . „„Talán te is tisztelied őt?““ s egyik Péterre mutatott. „Kém ismerem, kiről besze'lsz !“ . . . „Keresztre el! — [zajong a szó — „Istennek mondta ez magát!“ — „erősíti tanúskodó!“ S egy szolga. Péterre tekint: „„Te is ez ejt vele valál A kertben láttalak vele, ki ott halálra szánva áll!““ „Barátom, esztelent besze'lsz! Soha se’ láttam Ót; hiszen En jövevény vagyok e helyt, erősen tévedsz úgy hiszem !“ A nép dühöng, mint tengerár, ha dörgve zúzz’ a szírieket . . . „Feszítsd fel Ót 1“ — riad a hang haragra hívón az eget. lm’, egy cseléd Péterre néz: „„Ah, hangod árulód leve, Tagadnod hasztalan, hiszen galileai vagy vele !“ “ „ügy öljek én! — esküm ha kell — hazudsz te álnak [szolgafaj! Előttem ismeretlen az, kit ott halálra kér a zaj!“ És most . . . mikéntha szél sivít, halálmadár hangja [gyanánt, A kakas reggeli szava harsan a hangos légen át . . . Az Ur Péterre rátekint — s szemében annyi fájdalom! — S az — mintha villám sujtna rá — föleszmél e pillantaton. „Mit tettem én! Ah Jézusom!? Előre megmondád [nekem !“ És felriad és elrohan fejéhez kapva hirtelen. Magános zúg bús rej tekén tettét bánattal enyhíti, Szive fájdalma óriás, patakként hullnak könnyei . . . Újlaki. Petőfi Sándor. Fejéregyháza fölött a domboldalon egy emlékoszlop jelöli szoknak a névtelen hősöknek nyngvóhelyét, kik 1849. julius 30 án kozákok kezétől hullottak el. Bem kicsiny, lármás seregének hulotiai ezek a most már nagyon csendes magyar honvédek. Közötiük nyugszik Petőfi Sándor .............De vájjon ny ugszik e itten ez a mi örökké bolygó hajnalcsillagunk ?! Nem is ilyen kis csillag volt ő, — hanem üstökös, akit megbámul a világ, üstököscsiliag volt a talpra állott magyar nemzet szabadságának derengő hajnalán. — Leiüntósmost bizonnyára nyugszik, —- mert ifjú leste, mely annyi viharban küzdött, rászolgált a pihenésre ; lelke, mely a
