Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)

1903-12-24 / 51. szám

XII. évfolyam Szatmár, 1903, Deczember 24 51-ik szám* HITISZE LE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egy évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre — — •— — — —— 3 „ Negyedévre — — — — — 1 „ 50 „ Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő I i A T H OK Y ENDRE. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY SAJTÓ“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pásmány- sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyllttér sora 40 fillér. A. lap megjelenik minden szerdán. Jubilar is karácsony. Holnap itt van a (jsalád ünnepe, — a kedves karácsony:-^\\ég a leg­nyomorultabb hajlékba is beköltözik egy pillanatra a boldogság, mely elnyom min­den keserűséget, csak a jelent élvezi a családi kör, a holnapra talán már gon­dolni sem jó. Mindig vannak könyörüle­tes kezek, melyek igyekeznek elviselhe­tővé tenni a szegénységnek is e szent ünnepeket. Felemelik őket magukhoz, hogy velük együtt örvendjenek. A mi egyházmegyénkre a most ér­kező karácsony kettős jelentőséggel bir. Azt az általános örömet, melyet fakasz­tani szokott a szivekben, fokozza jubi­láns jellege. A jövő év folyamán lesz száz esztendeje, hogy megalapittatott a szatmári püspökség. Hogy ezt az emlék­ünnepet méltóan ünnepelje meg minden Jhiyője az egyházmegyének, főpásztorunk a most következő esztendőt szent óvnék nyilvánította és lehetővé teszi mindenki számára, hogy részesüljön azon kegyel­mekben, melyeket az anyaszentegyház áraszt a hívek millióira. A főpásztori szózat egész terjedel­mében következőleg szól: Miként tudva van, a jövő 1904-ik évben lesz száz éve annak a magyar- országi katholiczizmus történetében ne­vezetes és nagyfontosságu eseménynek, hogy az arra hivatott legfelsőbb tényezők közös megegyezése és elhatározása foly­tán a szatmári egyházmegye megalapit­tatott. Eme bölcs és üdvös gondoskodást a kath.-egyház terjedésének és megszi­lárdításának, a hitélet intenzivebb ápo­lásának és fellendítésének magasztos czélja sugalmazta, és az e részben régtől fogva tapasztalt szükségnek érzete érlelte meg. Istennek különös . gondviselése őr­ködött ezen uj intézmény fölött, segítette fejlődésében, gondoskodott mindenkor al­kalmas munkásokról, akik szellemi és anyagi téren létesített újabb és újabb al­kotásokkal járultak hozzá az egyházmegye szervezetének teljes kiépítéséhez, jól ren­dezett viszonyainak megteremtéséhez. A letűnt száz évnek története ezt a nagy és folytonos munkát tárja szemünk elé, a melynek eredménye mindaz, aminek birtokában ma méltán állíthatjuk egy­házmegyénket az országnak virágzó egy­házmegyéi mellé. E .száz esztendő oly jellemző kor­szaka egyházmegyénk életének, hogy an­nak megünneplése az általános szokás határán túl indokolva van. Illő, hogy Istennek ünnepet szentel­jünk, lelkünket Hozzá felemeljük, s hálát rebegve köszönjük meg a számtalan jó­téteményt, amelyekben részesítette, a ke­gyelem és áldásnak bőségét, amelylyel elárasztotta egyházmegyénket ily hosszú időn át. Emlékezetessé kell tennünk ezt az évet, tehetségünk szerinti jó cselekede­tekkel, az egyházmegye javára irányított áldozatkészséggel. Ez a gondolat veaét&LE akkor, midőn székesegyházam belső, teljes renovátióját elhatároztam, s az azzal járó tetemes költségek viselésére vállalkoztam. Azt akarom, hogy főtemplomomat meg- ifjodva, uj fényben és pompában tündö­kölve találja az uj század virradása. Gondoskodtam továbbá arról, hogy az elmúlt száz év története terjedelmes Emlékkönyvben örökittessék meg, amely­ből megismerve a Gondviselésnek egy­házmegyénk életében nyilvánuló müveit, lelkünk felbuzdult hálaérzelmével magasz­taljuk Istent, s az eseményekből merített tanulságokkal gazdagítva, Isten segítsé­gébe vetett erős bizodalommal kezdjük meg a jövő században reánk várakozó feladatok teljesítését. Az Emlékkönyv, amely egyszersmind tartalmazza a szo­kásos névtári adatokat is, legközelebb kerül ki sajtó alól. Ugyancsak e nevezetes évforduló em­lékére, hogy szeretett híveimnek örven­dezését is fölkeltsem, kiadattam népies alakban b. e. Hám János püspök élet­rajzát, amelyet legközelebb kellő szám­ban a lelkész urak kezeihez juttatok híveik között leendő kiosztás végett. Meg vagyok győződve, hogy amily szívesen veszik tőlem híveim ez ajándékot, ép oly sok tanulságot fognak meríteni a szent TÁBCZA. Szűz Mária leventéihez. A szatmári Mária-Kongregáczió tagjainak szives és édes emlékezéssel ajánlva. Leng már a zászló liljom-ékesen, Mosolyt hint róla szende, égi Szűz; Dobog sok ifjú szíve édesen, Lángítja őket a hórebi tűz; S együtt harsogja a sok dalia: „Tied vagyunk Anyám, Szűz Mária.'“ Ti vagytok az igazi honvédek, Derék, buzgó, hős ifjú leventék! Szívetekben szent érzelmek égnek, Esküszótok egy hitvalló szentség : Csak úgy virul szent István öshona, Ha pártfogolsz hazánk Nagyasszonya ! Leng már a liljommal átszőtt zászló, Tündöklik rajta a Szeplőtelen . . . A múlt ködéből fényalak látszó: Szent Imre herczeg ime megjelen. „Utánam! ■— szól — Mária-leventék, Romlatlan szívű, tiszta zsenge nép!" Leng már a liljommal átszőtt zászló, Tündöklik rajta a Szeplőtelen . . . „Nsmes ifjak! — szól szent király, László Mocskot ne tűrjetek a jellemen! A tiszta szív, szeplőtlen becsület Gaz ármányon mindig víg tort ülhet." Leng már a liljom-ékes lobogó, S mint harczi kürt, szól harsányan Hunyad : „Jézus! Mária — legyen a táborszó, S apátok akkor nyugodtan szunnyad! Hajdan török . . . most áj pogány ellen Legyen viva a hősi küzdelem ! Leng már a zászló liljom-ékesen, Előre hát ifjú hős vitézek! S Jerikó-bástyák dőlnek rémesen, — Nem Józue — Jézus a vezértek ! Lesz gunyszó bőven: „fekete sereg“ . . . Elő a fáklyát! s az ellen szepeg. Leng már a liljom-ékes lobogó, És ajkatok szent esküvést fogad: ,A gárda meghal, de nem hódoló,“ Mindegyik félsz — s gáncsnélküli lovag Gyanánt fogja vívni a szent harczot, S megszégyenít sok bősz hitlabanczot. Leng már a zászló liljom-ékesen, Vár reátok büszke férfitorna; Toll, szó, példa fegyverét ügyesen Forgassátok, — s fénylik Sión orma. Fönn a mennyben angyalok tapsolnak, S új dicshajnal derül fel a honnak. Leng már a liljom-ékes lobogó, Szeplőtlen Szűz keresztes vitézi! Harsanjon a nemes, szent riadó, Harczotokat istenkéz intézi! S jutalmazni a bátor oroszlánt, Királynétok nyújt örök borostyánt. Előre! Tiszabábolna, 1903. deczember 1. Bubik József. Eenovo. így hangzik a Congreganisták jelszava. Az ifjú egykoron a fölavatás megható szer­tartásai között ünnepélyes Ígéretet tett arra, hogy egész a síiig hű tisztelője lesz a h. Szűznek; és hogy hűségesen ragaszkodik ama szívnemesítő sz. elvekhez, a melyeket a congregatióban elsajátított, vagyis hogy igaz keresztény katholikus lesz elvben és tettel. Amit az ifjú megígért, azt a gondokkal ter­helt férfi nem feledi el; s az ebben tanúsí­tott hűségét jelzi a Renovo-val. A szatmári Congregationak is 150—200 férfi tagja küldi meg óvről-évre deczember 8-ikára a hűség-jelzőt, olykor-olykor művészi alakban vagy tanulságos levél kíséretében. Például bemutatjuk Babik József jeles költőnk, lánglelkének néhány sziporkáját.

Next

/
Thumbnails
Contents