Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)
1903-12-24 / 51. szám
2 „HETI SZEMLE (51-ik szám.) emlékű püspök életleirásának olvasásából s áldani fogják velem együtt Istent ama határtalan kegyelméért, hogy egyházmegyénket ily szent, bölcs, a reábizottakról atyai gyöngédséggel gondoskodó, páratlanul bőkezű püspökkel ajándékozta meg és örvendeztette 30 éven keresztül. Tervem még a jubileumi év emlékével kapcsolatban kiadatni a Szentek Legendáit, amelyeket évek óta nagy szorgalommal írtak össze felszólításomra szívesen hajló egyes papjaim. A mű sajtó alá rendezve készen várja a nyomdai munka megkezdését. Az ünneplés módjára nézve a püspök ur 0 nagyméltósága különös intézkedéseket tett, melyekből a nagy közönséget is érdeklő főbb pontok a következők : A jubileumi évet szent évnek nyilvánítom, amely kezdetét veendi a legközelebb reánk következő karácsony ünnepén, és bezárul 1904. karácsony vigíliáján. A jubileum kezdetét karácsony vigíliáján délután 3 órakor a harangok lU óráig tartó zúgása is hirdesse. Gondoskodtam, hogy a szent év alatt az anyaszentegyház kincstárából minél több kegyelemben részesüljünk. E végből alázattal kértem dicsőségesen uralkodó Szent Atyánkat X. Pius Pápa 0 Szentségét, hogy ünneplő egyházmegyénkre apostoli áldását adni s a jövő év egy nehány nagyobb ünnepére teljes búcsút engedélyezni méltóztassék. A Szent Atya válaszát veletek annak idején közölni fogom. Karácsony első napján kitett Oltári- szentség előtt végzendő az ünnepi szentmise, amelynek végeztével 3 Miatyánk, 3 Üdvözlégy és egy könyörgés mondassák a néppel együtt. Ugyanígy végzendők az 1904. évben minden hónap első vasárnapján a szentmisék. Az egész év folyamán vasár- és ünnepnapokon délután a Ciboriumban kitett Oltáriszentség előtt végzendő litánia után 1 Miatyánk, 1 Üdvözlégy mondassák az előirt ima hozzáadásával. Miként a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának jubileumára vonatkozó körlevelemben említettem, 1904-ben valamelyik alkalmas Mária-ünnepen egyház- megyei zarándoklat fog indulni Mária- Pócsra, ezen zarándoklatot az egyházmegye jubileumára vonatkozó jelentőséggel is felruházom. Amikor egyházmegyénk életében uj korszakot kezdeni készülünk, igen kívánatos, hogy a lelki megújulás műveinek teljesítésében is buzgólkodjunk. E végből szándékozom székhelyemen szent missiót tartani s óhajtom, hogy egyházmegyém több plébániáján, első sorban a város helyeken ilyen missiók tartassanak. A jezsuita atyák missió-főnökének Ígéretét már bírom arra nézve, hogy a missió- atyákat kellő számban rendelkezésemre bocsátja. A főtiszt. Káptalannal egyetértve később fogom meghatározni azt a napot, amely a jubileumi év főünnepe lesz, amikor fényes hálaadó istenitisztelettel adunk kifejezést örvendezésünknek és hálás érzelmeinknek. E napot ugyanis most még a székesegyházban folyó nagy munkálatok időtartamának bizonytalansága miatt kitűzni nem lehet. Tisztujitás után. Nagy napja volt a múlt héten városunknak. Napja az általános res- taurácziónak. Hajdan ónosbottal és buzogánynyal adtak őseink nyoma- tékot ennek az alkotmányos aktusnak, ha nem győzték szóval, előtérbe lépett a vaskos argumentum, s csak úgy dobogott a Tzgyülés terme a hatalmas detonácziótól. De erre volt is ok, quantum satis. A hivatalos jelöltek előtérbe tolása, az érdem elnyomása, a hatalom részéről közbejátszott erőszak, szélházi urficskák portálása, a hatalmon levő família érdekeinek túlhajtott kielégítése mind olyan tényezők valának, melyek a szélső határokig feszitették az érzelmek húrjait, s ellenállásra hivták, — sokszor nem is a kisebbséget, de a számbeli többségben levő párt tagjait. A visszaélések biinlajslroina már megkezdődött a kandidácziók- nál, nem egyszer volt folytatása a gyülésteremben, hol az elnöklő főispán úgyszólván kinevezte a maga embereit, ha azt súgták a fülébe, hogy a legkörültekintőbb kijelölések daczára is baj van a kréta körül. Nagyon sok vármegyében még most sem rózsások e tekintetben a visszonyok, erőszak, igazságtalanság napirenden van bőven. Sőt mi is emlékszünk még Szatmárban is olyan restaurácziókra, melyeknek nemegy bevert koponya viselte szomorú emlékeit, a hatalom pedig rendőri as- sistenczia mellett volt kénytelen a hínárból menekülni. Ezek a jelenségek főként az olyan megyében bur.jánzanak, hol a főispánok a családi érdekek ösz- szeköttetéseinél fogva tápot adnak a nepotizmus molochjának, s a saját kreatúráikat úgyszólván ráültetik a közönség nyakára. Volt erre nálunk is számtalan példa, nem annyira a városban, mint inkább a megyében, a Simontsits aerája óta azonban ritkultak az esetek, úgy hogy panaszra csak elvétve lehetett ok. A tisztikar csak akkor van a közönségnek hasznára, ha olyan elemekből áll, akik igyekeznek megérteni annak bajait, akik nem úgy fogják fel hivatásukat, mintha basáknak állították volna őket oda a tömeg élére, amelyen élős- ködni és kegyetlenkedni kell, hanem atyáknak tekintik magokat, kikre a közönség jóvoltának, érdekeinek megvédése, istápolása vár. A lóhajtástól, a nagyúri semmittevéstől a kriminális bírságokig olyan áthidal- hatlan űr férkőzik a tisztviselő és a közönség közzé, mely szétszakít minden bizalmat, s az a szegény ember, kinek ügyes-bajos dolga van, 1901 deczember S ra. Ifjú korom tavaszán fogadást teve szív az ajakkal'. Hű leszek én hozzád, mennyei édes Anyám ! Hangzik e szó ismét a zajongó férfi kebelből: Hú vagyok én hozzád, csillag az élet egén! Ott a Szamos partján esküdtem tiszta hűséget. Most Tisza-füzesiben hirdeti röpke dalom : Hogy a tied maradok; s ha leszáll rám életem estje, Lelkemet oh! Te vezesd látni a mennyei hont! 1903 deczember 8-ra. ■Szeplőtelen Szűz, égi ideál! Apródodnak esküdtem egykoron; Leventéd hű dala az égbe szállt, Köszöntve téged lelkes hangokon; A küzdelemben, bízva rád tekint Krisztus hadának bátor harczosa; Az agg honvédnek égi kegyet ints, Ha majd eljö neki a végtusa ! Meghalt a kis Tériké. — Teri ma nem volt iskolában . . . Azt mondják nagyon beteg . . . Szegény ! . . . Vasárnap meg is látogatom . . . * — Ahogy benyitottam, ijedten ugrott fel ágyából; — de csakhamar lecsöndesült s alig érthető hangon mondá, hogy: Dicsér- tessék a Jézus Krisztus 1“ Lizas arczát megsimogatva, — kérdérn, mi baja ? Anj'ja a szomszéd szobába intett s elmondá az esetet úgy, amint történt: — A Miklósokat vártuk. Egyszer nagy zajjal megjöttek. Egy püspök, egy angyal, meg egy ördög . . . Terit látva, hogy fél, — magam mellé vettem. A fiuk imádkoztak. A hittanból, bibliából is feleltek . . . Teri még rájuk nézni is félt . . . Az ördög utána nyúlt, hogy — elvigye. Teri összeesett . . . Röktön ágyba fektettük. S bizony azóta az ágyat nyomja . . . — S nem fél, hogy ennek komolyabb következményei lesznek ? — Félek — de hát oka vagyok én ennek ? . . . — Perszel . . . Nem kellett volna őket beengedni . . . — De édes Istenkém — mit szólott volna a falu? . . . Mikor ez nálunk olyan régi szokás. — Rósz szokás . . . Mit gondol —■ Csulakné asszonyom — az az ijesztgetés használ a gyermeknek ? Meg aztán szabad a vallást nevetség tárgyává tenni? . . . — Gyermekkoromban, hogy nem akartam nekik letérdelni és imádkozni, hej 1 — de megvirgácsoltak ! . . . Még se volt kutya bajom . . . — No, no! Adja Isten, hogy csalatkozzam, — de a látottak után — félek ! . . — De most már megyek is. Istennek ajánlom . . . Terikét vigasztalva — még egyszer megsimogatva — távoztam . . . * * * — Karácsony ünnepe van. A szivekben kigyújadnak az öröm tüzei . .. Örvend az egész világ . . . — Egyszer csak megszólal a lélekharang . . . Busan, — fájón . . . Ki halt meg? . . . Meghalt a kis Tériké . . Gyászkönyek hullanak az édes anya és apa arczára . . . Legkisebb gyermeküket — egyetlen leányukat — vesztették el . . . Másnap el is temették. Temetésén ott volt az egész falu . . . Csutakné asszonyom, amint megpillantott, fájó zokogás közt tört ki . . . Bizonyosan eszébe jutottak múltkori szavaim ... — A plébános ur gyönyörű predikácziót mondott s a végén kérte a híveket, hagyjanak fel e rósz szokással. — A bivek belátták szavainak igazságát. — Nem is járnak azóta ott Miklós napján Mikulások 1 . . . Szűcs Gyula,
