Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)

1903-12-02 / 49. szám

2

„HETI SZEMLE (49-ik szám.)

gedi, hogy tovább bent maradjak a szabadelvű pártban. E szavakkal jelentette be kilépését a párt elnökének. Tényei lépésről-lépésre igazolták, hogy a nemzet jogaiból egy hajszálnyit sem ad fel semmiféle hatalom kedvéért. Mikor egy tisztességesebb kormányzati aera váltotta fel a régi romlott rendszert, szívesen csatlakozott a kormányon levő párt soraihoz, hogy elősegítse a nemzeti aspirácziókat. Ám fordult a koczka, a jobb rendszer zászlótartói elhullottak, s az a szellem kerekedett felszínre, mely harmincz éves perfid munkája után sírásója lett a magyar szabadságnak.

Ezzel ő nem vállalhatja el a szolidaritást, tiltja -a politikai tisztesség. És ismét ott van az ellenzék táborában, hogy felvegye a harczot azokért az eszmékért, melyeket híven képviselt hosszú parlamenti élete alatt. Hévmérője volt ez a nagy ember a politikai erkölcsöknek, nyugodtan lehetett a legskrupulusabb lelkiismeret is, hogy nem érvényesül a jogfosztás politikája, mig ő ott van a kormányon levő párt sorai között. Most kilépett s kilépésének e szavakkal ad nyomatéket: tiltja a politikai tisztesség.

Nagy megrázkódtatások előtt áll tehát a nemzet. Kidőlt a szabadelvű pártnak alkotmányfentartó bástyája, s a hatalom olyan kezekbe került, melyeknek munkáját támogatni tiltja a politikai tisztesség.

Vezérüket számosán követték a volt nemzeti párt soraiból. A kilépettek névsora a következő :

Szentivdnyi Árpád, Bogyay Máté, Erreth János, Fernbach Péter, Patty ánszki Elek, Miksa Imre, Steiner Ferencz, Bernáth Béla, Szabó Ferencz, Issekutz Győző, Keczer Miklós, Gulner Gyula, Vásárhelyi László, Sághy Gyula, Kende Péter, Batthyány Tivadar gróf, Blas- kovics Ferencz, Günther Antal, Hammersberg László, Wittman Ferencz, Pintér Ferencz, Samassa János, Erdödy

Gyula gróf, Sziklay Ede, Szentivdnyi Gyula, Urmánczy Nándor, Sennyey István báró, Böszörményi Sándor, gróf Károlyi Sándor, Fülöp Béla, Smialovszky Valér, Fogarassy Zsigmond. Ezeken kívül már régebben kilépett Hock János, gróf Zichy Jenő és Ivánka Oszkár.

A volt nemzeti párt ismét különvált, csak nehányan maradtak a szabadelvűek közt, akiknek kilépése azonban szintén várható.

Szomorú kilátás.

Izzó szenvedélyek ádáz tusájának színhelye a magyar parlament s ezt a tusát, ezt az áldatlan, nemzetgyengitő harczot mély döbbenettel nézi s előrelátható eredményét fájó megadással várja minden jó érzésű magyarember.

Csak egyetlen politikai párt ujjong, tapsol: a legnagyobb, a szabadelvű párt, mely most, hogy a bécsi lutrin II. Tisza kormányelnökségóben nagy nyereményt ütött, újból elmondhatja a hajdani jelszavát: mienk a hatalom, az ország, a dicsőség. Kellett is már nekik. A régi rendszer bankvirágos jó kövér esztendőkben bővelkedő korszakából kénytelen-kelletlen egy kis hazafias kirándulást tőnek a tiszta levegőjű, gyenge kosztu, önzetlen Szóll-regime politikai virányaira s bár körülöttük nemzeti virágok, izes magyar gyümölcsök sarjadtak, értek, illatoztak, — megunták ezt az egyhangú, csendes böjtölést s visszavágytak a hatalmi rendszer zsírosabb falatokkal trak- táló asztalához.

Zajos öröm hangzik a kormánypárti tanyán. Visszajött a régi jó. Csak a voks lön eladó. Széli Kálmán lágyszavu furulyaszója mellől kihallszott már az üres zseb kongása, a gyomor korrogása. Haj I a vegetarianizmusnak vége! Újra élnek s vigadnak! Nemzeti meloJiáju muzsikaszónál szebb nekik a harczi kürt riadása, amikor csatára hi: urak, szavazni: ... Ez az ő elemük. Jól élni, gazdagodni, kolomp után járni s szavazni. Régóta sóhajtozzák : jövel s maradj velünk, hősök-hőse, bihari bán!

Amit kértek, valóra vált.

LVIII.

Chantal Madaleine hez.

Május 11.

Kedves barátnőm, itt küldöm de Lour- dine válaszait. Hova vitt ön engem ? Vallomásokra, s most nem akar nőül venni .. . Igazán pompás 1 tanácsolja-e most, hogy zsan- dárokat küldjék hozzá, a kik őt házasságra kényszerítsék ?

Méltóság és áldozat, áldozat és méltóság, nem keveredünk ki ebből a szép árból, a melyben neki és nekem szükség nélkül el kell merülnünk.

Mert végtére is, van-e haszontalanabb dolog, mikor az élet oly rövid, mikor egyéniségünk és érzelmeink oly kevés helyet foglalnak el és fognak elfoglalni az időben . . . van-e haszontalanabb dolog, mint lemondani a. boldogságról a túlhajtott becsületérzés kedvéért ? Nincs igazam ?

Akkor a királynőknek sohasem kell férjhez menniük? Sokkal többet adnak ők férjüknek, mint én adhatok az enyémnek, s a szegény férfi, ki gazdag nőt vesz el, nem oly nevetséges, mint egy királynő férje.

De megtartom magamnak e megjegyzéseimet, s többé semmit sem Írok a lovagnak. Nyilt kártyával játszottam, s most bűnhődöm.

A viszontlátásig, szomorú vagyok. Csókolja.

CHANTAL.

LIX.

Madeleine Chantalhoz

Május 14.

Igaza van mindkettőjüknek, kedves Chantal, de leginkább értem de Lourdine ur nagy ellenkezését. Mit mondjak, szegény kedvesem ? A szerelmi elragadtatás le fogja-e győzni a becsületérzést, melyről öd beszél ? S ha az ön barátja engedne, nem vesztene-e az ön becsülóséböl ?

A helyzet bonyolult, s nem tudom, hogyan fog kikeveredni belőle.

Öleli.

MAD.

LX.

A marquis-né Madeleine hez.

Május 20.

Köszönöm, hogy elküldte nekem Chantal levelét; siettem a lovag kezeibe juttatni, elmélkedni fog majd szépének haragjáról s a bölcseleti észrevételekről, melyeket az a szép levél tartalmaz. Hol fog fészket rakni a bölcselet ?

Amit mi vártunk, az is elkövetkezett. Jól tudtuk, hogy Tisza nem jön a béke olajágával. Ha ezt a virágot tűzi kalapja mellé, talán nem is szívesen küldik, talán nem is szívesen fogadják. Becsben is, a Lloydban is megunták az ellenzéknak esztendős oppoziczióját s jelszó leve a lagymatag védekezés helyett az erőszakos támadás. A czól a folyton támadó kisebbség letörése, a rendnek s az oly kívánatos békének helyreállítása s a vitális állami érdekeket mentő parlamenti munkásság megkezdése.

Mindennek az ára pedig az ellenzék részéről a teljes leszerelés lenne s bevonása, sutba dobása annak a lobogónak, amelyre immár nemcsak a negyvennyolczas párt, hanem a magyar nép zöme is a nemzeti követelések hangzatos jelszavait irta.

Tisza a parallel ülések behozatalával felelt az ellenzék vezérnólkül vívott obstruk- cziójára s ezzel a cselekedetével, figyelésben álló ellenfelek között azokat is sajnálattal, fájó érzéssel tölti el, akiket a Tisza Körber- féle parlamenti csatában követett magatartása jól eső meglepetésben részesített.

Bántó szomorú ez az érzés, mert kezdetét jelenti egy erőszakos, mit sem kímélő hatalmi rendszernek, mely a véderő híres 14 ik §-ától a Tisza-lexen s ischli klauzulán át minden becses alkotmányjogi drágaságunkat képes áruba bocsátani, a hatalom isten- asszonyának állandó mosolyáért. Bántó, szomorú ez az érzés, mert a hatalmat kezelő pártból az erőszak megindítása ép azt az államférfiul kergette ki, aki egész politikai múltjával, erkölcsével, tisztességével e pártban az egyetlen garancziáját nyújtotta az alkotmányos uralomnak s aki ép e párt egységéért, a nemzetnek megnyugvást hozó, békés megoldásáért a bonyolult viszonyoknak egész politikai tőkéjét közreadta s akinek — mint egy jónevü politikusunk meg- jegyzé — „ezt a politikai tőkéjét úgyszólván egészen elköltötték, hisz ez az államférfi volt az, aki elnöki pártatlanságáért kegyvesztett lön fenn s azzal, hogy régi politikai ellenfeleiből kialakult kormánynak engedményeket tett, koczkáztatta, hogy népszerűtlenné váljék lenn“.

Bántó, szomorú ez az érzés, mert a heteken át az önuralom gátja közzé szorított

Chantal valóságosan dühös ; azt mondja, hogy oda hajtották, hogy kompromittálja magát, haragszik ezért az egész világra. És lám, most uj nóta járjál Kijelenti, hogy a nő, a ki megvallotta szerelmét, erkölcsileg szólva olyan helyzetben van, mint Candaules felesége, s minden áron férjhez kell mennie Gygeshez.

— Hanem, kedvesem, a jelen esetben nem kell Grygesnek senkit megölnie, hogy önhöz juthasson.

— Önmagát kell megölnie, jobban mondva, az önszeretetót kell kiirtania ; úgy látszik, hogy ez sokkal nehezebb, mint megfojtani Candaulest.

— Ugyan, ugyan, ön nagyon jól tudja, hogy az az úgynevezett büszkeség nemes és nagyon helyes érzelem.

— Nem! ... Ha az ember szeret, nem számit; a mi az egyiké, az a másiké is. Egyszerűen cselekszik, a földön ól, és nem a holdban.

Asszonyi logikával szemére hányja a lovagnak azt, a mit benne különösen bálványoz.

— Nem szép nekem szenvedést okozni, engem megalázni. Önök sodortak engem ebbe a gyönyörű zavarba!. . .