Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)
1903-12-02 / 49. szám
XII. évfolyam Szatmár, 1903. Deezember 2 49-ik szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : ■»' Egy évre — -—■ — — — — 6 korona — filler Félévre — — — — — — — 3 „ — Negyedévre — — — — — 1 „ 50 „ Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Politikai tisztesség1. Nagy erkölcsi súlya van. Sokan nem értik, sokan félreértik. Még több azoknak a száma, kik könnyű szerrel teszik túl rajta magokat páreziális érdekekért. Pedig ez a szó bevág a becsületbe. Olyan mélyen vág, hogy sérti a legelevenebb részeket. A tömeg mégsem érzi, nem jajdul fel a metszőkés alatt, nem igyekszik lerombolni azokat a korlátokat, melyek e pár szócska elé meredeznek, hogy megtarthassa bevonulását a lelkiismeret Pántheonába. Sivár idők, satnya emberek. Az a tőke azonban, mely benne hever, nem elveszett pénz, olyan érték, mely egykor busásan meg fogja hozni a kamatokat. Most hever, idő kell hozzá, mig lába kél és folyó számlává válik. „A kenyér és játékok“ útjába állanak diadalszekerének, a sivár való, mely az erőszak hatalma alatt görnyedez, megtagadja tőle még a létjogosultságot is, mert az a rettenetes moloch azt állitja oda mindennapi imádságnak, hogy „én“ vagyok az ut, igazság és az élet. Tudja mindenki, hogy nem úgy van. Tudja mindenki, hogy se nem ut, se nem igazság. De benne van ’ Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY-SAJTÓ“ az élet. Csirkenyakak sorsára jut, aki a mellére mer ütni, pláne ha még bátorsága van és kimondja, hogy ebben a mellben nem lobbant ki annak a tisztességnek a szikrája. Tehát csak az élet. rLis ez hamisitja meg az utat is, az igazságot is, mert aki az utat hagyja maga előtt nyitva, nem azt az utat, melyen az „én“ rózsaligetébe lépdelhet, hanem a becsület útját, no akkor elmehet rajta egy szőrtarisznyá/al, melynek tarsolyában jellemgyöngyök hevernek ugyan, de koldusbot a sétapálezájok. A magyar politikai élet ingoványos mezején csak egy nagy alakot látunk, mely annak a tisztességnek tövises utján sértetlenül óvta meg egyéni jellegét. Nagy alakról szólunk, mert nálánál kisebbek — hála a Gondviselésnek — még szép számmal vannak, de a „nagyság“ szé- ditő magaslatán csak ez az egyetlenegy, akinek 40 éves politikai pályáján sem egyéni karakterére, sem hazafiui jellemére a szennyfoltnak még csak árnyéka sem esett. Dis- tingválunk azért, mert a distinkezió a közéletben szerfelett éles, noha a kettőt egymástól elválasztani nem szabad. A korrupezióban elhunyt Bánffy szócsövei és a zsidó-liberális lapok tombolva rohannak neki annak a A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány- sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyllttér sora 40 fillér. A lap meg jelenik minden szerdán. szeplőtelen névnek, diihöngenek, hogy miért nem olyan hitvány mint ők. Csak a minap olvashattunk mi is a helyi sajtóban egy parázs Röpködést. melynek fröcscsei e rhódusi koloszszusz hatalmas méretei felé röpködtek. Az iszap azonban sokszor nem oda ragad, ahova czéloz- nak vele, hanem visszahull a nyomorult forrásra, mely a szennyet kilökte magából. Most már bizonyára mindenki tudja, hogy Apponyi Albert grófról beszélünk. A tisztességes ellenzék mindig nagyra becsülte. Lelkesedéssel szólották róla a függetlenségi lapok, holott ő kormánypárti volt. Az előtt a pártatlanság előtt, malylyel az elnöki széket kezelte, hódolattal hajolt meg az ellenzék, az előtt a magatartás előtt, melyet a szabadelvüpárt- ban képviselt, sietett kalapot emelni még a szélsőbaloldalnak legszélsőbb része is. Noha kormánypárti volt, épen a kormánypárt zsidó lapjai dühöngtek reá, meg a Bánffynisták. Miért? ... Hogy becsülettel állja meg a helyét ebben a hitvány világban. Hogy még a miniszteri bársonyszék sem forgatja ki naturájá- ból. Hogy súlyt helyez reá és körültekintéssel óvja azt a tisztességet, mely ezereknél vásári portéka. A politikai tisztesség nem enTÁRCZA. „Hozzá!“ . . . Kihez szólna a dal. Mit szivem átérez ? Ugyan kihez máshoz, , Mint a szegénységhez. Az szorul vigaszra, Ki el van hagyatva, Kinek könytől ázik A napi falatja. Lelkes buzdításra Annak van szüksége, Akinek borongós Földi reménysége . . Szegénység, te szerény Vándora e földnek, Mért búsongsz azért, hogy Veled nem törődnek ? Nehéz helyzetedet Én szivemen hordom; Hisz egyenlő véled Az én életsorsom. Ne nyíljanak soha Ajkaid panaszra; Úgy sem lenne annak Érdemleges, haszna. Nem hallják azt azok, Kik bőségben élnek ; Vagy ha meg is hallják, Mellőznek, lenéznek. De nem baj ! Ne busulj! Ne rettegj a gondtól. Él Isten az égben, Aki reád gondol. Látja ő s megáldja Csendes türelmedet. Helyezd Őbeléje Minden reményedet! Ő a földi jókért, Miknek fiiját , érzed, Égi javakkal fog Megáldani téged . . . Beregi Sándor. Dajka-mese. Irta: Jean de la Bréte. Francziából fordította: dr. Rada István. LVI. Antoine a marquis-néhoe. Május 7, Asszonyom ! Kegyed ludja, mi történik, ismeri az ón kedves Chantalom csodálatra méltó bizalmát, kiváló őszinteségét. De azt is tudja, mily alacsonyságra kárhoztatja magát az a férfi, a ki elfogadja, hogy a szó legszorosabb értelmében a felesége tartsa. Értesse meg Chantallal, hogy az elfogadás nemcsak magam előtt alacsonyi- tana le, hanem még és különösen ő előtte is. Mondja meg neki, hogy a szerelmet nem kell, nem szabad bájától megfosztani, s ezerszer többet ér feláldozni. Fogadja, asszonyom és barátnőm, tiszteletteljes hódolatomat. A. DE LOURDINE. LVII. A marquis-né Antoine-hoz. Május 10. Kedves lovagom, ön liba. Tán azt gondolja, hogy elválasztok két szerelmest, a kik bálványozzák egymást? . Majd meglátjuk I Mindenek előtt megtiltom önnek, hogy a gyarmatokba menjen ! Épen most értesülök erről a szép tervről. Reméljen újra, más korból való férfiú, s számítson ügyességemre, hogy elvetetem önnel Chantalt szél, ár és lovag ellenére. DE LAMBELLE marquis-né.
